2001. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Munkálkodás Isten szeretetében * Ne egymás fejét, hanem lábait mossátok meg * Tanít a szellemvilág
Médiumokról és a médiumitásról * Misztikus magyar költészet * Találkozás a szellemvilággal

     A kereső és kitartó versszeretőket, versolvasókat legfőképp a lényegérzés, lényeglátás, egyetemességérzet, a kimunkált szépség, jóság és igazságérzet segítik szellemileg éretté válni, mert a költő próféták ezt ihletett erővel sugározzák feléjük.
     Írók és költők művei olyan mértékben válnak "szent" írássá, amilyen mértékben és szinten közvetíteni tudják, szavakba tudják foglalni magasabb világok üzeneteit, azt az isteni szépséget, ritmust, harmóniát és a törvénybetöltés igazságait, amelyek értésébe Isten, rajtuk keresztül is vissza akar vezetni minden teremtett lényt az Ő országába.
     Legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes. (Mt.5,48.) Ezt tanítja hatalmas erővel Jézus Krisztus. Ezeket, a tökéletesség felé vivő út örömeit, harcait, szenvedéseit, ezernyi problémáját mutatják be, szenvedik és élik át s fogalmazzák meg a költők mesteri fokon. S hogy milyen erővel dolgozik ez a megfogalmazási kényszer, nem mesteri szinten is, mutatják a művészileg kevésbé csiszolt alkotások hatalmas száma, s az, hogy szinte minden ember, élete egy-egy szakaszában szeretné nemes, lelkes mélyen átélt élctényeit versben elmondani, a köznapinál nemesebb formában rögzíteni. S majd mindenkinek van egy-egy kedves verse, dala, vagy kedvenc "nótája".
     Azt azonban tudnunk kell, hogy a művészi kifejezés képességét a Gondviselés életek sorozatán keresztül érleli, és csiszolja és így enged mély betekintést nagy és szent szellemi összefüggésekbe.
     Szeretném felhívni a keresők figyelmét, hogy a szellemtan, a misztika tágas és az örökkévalóra mutató törvényeit kik és miként fejezik ki, a magyar költészetben, de tágabb értelemben is, az egyetemes művészetben. Vagyis hogy keressük meg költészetünkben a magasrendűt, majd a misztikusan elvontat, mert ezek: fényt árasztanak a kereső útjára, tanáccsal és erővel telítik, világossá, teszik az isteni törvényrendet, szinte helyettünk fejezik ki a bennünk élő, de általunk még megfogalmazhatatlan dolgokat.
     A kor és történelme, az életkeretek, amelyekben élve meg kell alkotni műveiket, a kor eszméi, amelyek ritkán segítik az igazság szárnyalását, hiszen a költők mindig megelőzik korukat, inkább gátolnak, gáncsolnak, sőt üldözik azt, egy-egy költői életműnél még erőteljesebben mutatják meg a legyőzendő akadályok súlyát, a költőiből a prófétaiba való átlényegülést, tehát a misztikus, okkult, igen széles skálájú szellemi ismeretek tudásából táplálkozó küldötti mivoltukat. Vagy az alkotás pillanatában elért találkozást a múzsával (a szellemtannal foglalkozók szellemi vezetőnek nevezik), amelyet Arany János "isteni percnek" nevez, és figyelmezteti költőtársait, hogy ezt ragadják meg és akkor írjanak, írjanak. (Az ihlet perce.) Egy szellemi úton jött tanítás gondolataiból írnék le itt részleteket, amelyek világossá teszik a költők küzdelmeit küldetésük teljesítésével kapcsolatban.
     "A költők úgy küzdenek, ahogy törvényszerűen küzdenek mindazok a szellemek, akiknek egy magasabb világ üzeneteit kell az emberek számára formába öntenie elmondani. Mégpedig olyan formában, amilyenre leginkább felfigyelnek az emberek. Vívódásaik azt mutatják, hogy aránylik a két sík egymáshoz, amelyről jöttek és ahová jöttek. A nagy lehetőségek hazájából szűk korlátok közé. A rím és ritmus aranyzengésű világából a rossz akusztikájú földi világokba. Az ő világuk a mitológiai Parnassos, ahol a szépség önmagától születő, tovatűnő, újra visszatérő zengéssel telit mindent, és ahol lakóinak minden gondolata a, szellemi hangskála minden színében ragyog és fénnyel, színnel, hanggal és mozgással fejezi ki Isten iránti szeretetét és csodálatát. Ott majd látni fogjátok egyszer azt a csodát, hogy miképpen fejeződik ki a rím és ritmus fénnyel, színnel, hanggal és vonallal.
     A költő ezt mind magával hozza az ő világából. Itt a földi világban, ahol minden tompán és hamisan verődik vissza, keresi a formát és a megnyilatkozás módját. Hihetetlen, micsoda erőfeszítéseket kell tennie, hogy megértesse magát az emberekkel. Nem támaszkodhat másra, csak a saját belső világára, fájdalmas visszaemlékezéseire, amik víziószerűen térnek csak emberi tudatába. Érzi, hogy légüres térbe beszél. De neki el kell mondani a maga mondanivalóját.
     Minden igaz költő, minden korban, a szabadságról énekelt, mert a legjobban szenvedett a megkötöttségektől. Aztán a formakeresés nehézségei gyötrik meg a költőt, ami majdnem abszurdnak hangzik, mert itt a formák világában él és ő maga a saját világában egy szellemi formát tart be, mert a rímnek és ritmusnak egy szellemi formája az, amely szerint megnyilatkozik, mégis, a saját világában, elképzelhetetlen szabadságban, szinte teremtette a ritmus és rímek csodáit. Ezért itt a földön a nagy költőknél sorsa úgy alakul, hogy figyelmük befelé terelődjön a saját világuk felé, ahonnan hozták és amelyikben él a szépség és a tehetség. Ahogy kedvez a földi világ, vagy ők maguk fordulnak feléje, szürkül a mondanivalójuk. Csak aki végigkóstolt minden gyötrelmet, amiket minden szellem végigél itt a földön, aki magasabb világokból jött, vagy magasabb világokba tart, akkor tudja felhozni magából tisztán a szépséget. A költő szabadságdalai mindig a szellem és az egész emberiség felszabadulásáért zengenek, még ha csak egy nemzet gyermekeinek éneklik is el azokat. Az igazi költő dalai mindig Isten üzenetei, hogy milyen legyen az ember. A nagy költők élete majdnem kivétel nélkül tele van rejtett vonatkozásokkal, amiket a világ meg sem lát, és még ha látná sem értené, vagy nem késztetné gondolkodásra. A költőnek végzete, hogy rövid és kötött formában mondja el, amiért küldetett, és azután távozzon megüresedve. Egyetemes szellemű tanításaik sokszor egyetlen kötetben elférnek."

     A szellemtan igazságait megismerni kívánók részére elengedhetetlen feltétel a Szentírás tanításaiban való elmélyedés és a tanítások értelmébe való behatolás. A Biblia szövegeinek többszintű értelme van, hiszen minden kibontakozási szint a meglátások és értés újabb és újabb magaslataira vezetnek. A kifejezés nyelve tehát csak részben elsődleges értelmű, de tudni kell, hogy a tanítások szimbolikájába való behatolással a tanítás továbbfejleszthető, továbbtágítható. Miután a költők is a szimbólumok nyelvén fejezik ki elvont gondolataikat, az olvasónak, a versek szeretőinek meg kell tanulniuk e nyelv értelmezését, hogy mind összetettebben legyenek képesek látni és érteni a kibontakozáshoz szükséges ismeretanyagot. A többszintű értelmezésbe való beleérés izgalmas, felemelő állapot, Az egyetemes látás magaslataira vezet, ahol a leggyötrőbb kérdésekre is megnyugtató válaszok érkeznek.
     "S eljön az idő, amikor rajta kapjuk majd magunkat, hogy legbensőbb, legegyénibb érzéseinket és hangulatainkat a költő szavával mondjuk el azt, amit eddig oly sután és dadogva el se mertünk és ki se tudtunk mondani, vagy csak legbensőnkben, néma imákban próbáltunk megfogalmazni, most egyszerre elevenné és kimondhatóvá vált. Mert a költő azt mondta ki, amit a szíve mélyén megélt, s mi azért szeretjük dalait, mert szavaiban ott ujjong a mi örömünk, ott zokog a mi fájdalmunk, s vele együtt sóvárogjuk, állandó nosztalgiával, a jog, az igazság és emberiesség, valódi istentartalommal telített világát.
     A költőkön keresztül nőnek egyetemessé egyéni, erkölcsi, nemzeti, világnézeti problémáink s érezzük, mint hajt az az űző nyugtalanság bennünket is ki önmagunkból, önmagunk fölé, s szárnyalunk néha félelmetesen, néha nagyszerűen, végtelen magasságok felé, ahol rímek és ritmusok már az örökkévalóság szívverésének a lüktetése."
     Ha rászánjuk magunkat a misztikus magyar költészet megismerésére, ne felejtsük el, hogy a komoly és mély mondanivalónak megkeresése közben különböző gondolati és érzelmi szinten találkozunk majd velük. Különböztessük meg, jó nyomatékkal az ájtatos, a vallásos, az "istenes", a biblikus, a misztikus és az okkult kifejezési módokat. Szívünkre, eszünkre, megkülönböztetni tudásunkra és kedvet serkentő elszánásunkra egyaránt szükségünk lesz, mert alaptulajdonságaink egyensúlya nagy erővel vezethet. be az isteni adományok eme birodalmába, amit költészetnek nevezünk.
     Ha költőink felé fordulunk, tudnunk kell, hogy nem csak nagy költők nagy verseit keressük, hanem találjuk meg a kis költők (de rossz ez a kategorizálás) nagy verseit is. Sőt találhatunk kevesek által ismert, kis példányszámban kiadott kötetekben is nagyszerű verseket, s magam is tudom, hány fiókban szunnyadnak kiváló versek, amelyek talán soha nyilvánosságra nem fognak kerülni.
     De a magyar költészet nagy vonulatának kötetei ott kell hogy legyenek minden gondolkodó és kutató ember polcain.
     A felsorolás bármiféle szándéka nélkül, csupán időrendi szempontok szem előtt tartásával, hívnám fel a figyelmet néhány magyar vers szellemi értékeire. Ezek átélése világossá tenné, hogy miként munkálkodik a Gondviselés egy-egy nép szellemi életének elmélyítésén. Már a nyitány is gyönyörűséges. Első verses nyelvemlékünk a 13. század közepén íródott (1922-ben fedezték fel) Ómagyar Mária-siralom. Szinte mottója lehet egy sokat szenvedett, hatalmas véráldozatokat meghozó nép költészetének. Síró anya térdel fia keresztje alatt és kínlódva mondja: