© 2004
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
AsztralFény

2005. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK

A felemelkedés útja * "Ti az ördögatyától valók vagytok..." * Tanít a szellemvilág
A természeti erők megrendülése * Találkozás a szellemvilággal
A szellemi kibontakozás útja


"Ti az ördögatyától valók vagytok,
és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni.
Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban,
mert nincsen őbenne igazság.
Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól,
mert hazug és hazugság atyja." (János ev. 8,44.)


     Talán azért figyeltem fel és álltam meg János evangéliumának olvasásakor a 8. rész 44. versénél, mivel napi aktualitása vitathatatlan volt. S különös, hogy először a vers második részéhez fűződő gondolataimat írtam le, mivel úgy éreztem, életünk, világunk vészes szellemi légszomjának kórokozója - a hazugság. Évek teltek el, míg újragondoltam az evangélium jézusi szavait, és szükségesnek, elengedhetetlennek tartottam a vers első része feletti elmélkedést is, hiszen itt félreérthetetlenül nevesítve van e fojtó légkör előidézője - az ördögi szellem!
     Ezért most, a szöveg eredeti sorrendjét szeretném követni.


     Ha egy vérbeli vadászkutyának az orrát frissen kiontott embervér fölé tartanánk, (Földünk számos pontján, szinte szakadatlanul), úgy ez a kutya tétovázás és kitérők nélkül, úgy rohanna végig az emberiség egyetemes történetén, hogy alig-alig lennénk képesek követni nyomát. Ha a mondák, legendák, szimbólumok útját követné, csak Kain lábainál ülne le lihegve, nyelvét lógatva, hogy kifújja magát kicsit; - ám, ha természettudományos beállítottságú lenne, úgy a Neander-völgyében vagy a Cro-Magnon-i barlang táján kellene ügyesen kitérnie egy-egy bunkócsapás elől, melyre egyébként is méltatlan lenne, hiszen ezt ember embernek szánta, s hogy jön ahhoz egy kutya, hogy megzavarja az emberiség egyetemes fejlődéstörténetét?
     Nincsenek ismereteink arról sem, hogy Ádám ősapánk féltékeny természetű lett volna, de hogy elsőszülötte az ördögatyától származott, azt az Ige is bizonyítja: "emberölő volt az kezdettől fogva." - Azzal, hogy Kain félreérthetetlen módon adta tudtára öccsének miként vélekedik a protekcionizmusról, - máris vérrel jelzett ösvények nyíltak, az elkövetkezendő évezredeken át turistáskodó emberiség számára, kedvenc kirándulóhelyei felé, - az Édentől keletre. S ha belegondolunk, hogy az idő tájt az átlag életkor nyolc-kilencszáz évre volt tehető, úgy Káinnak elég ideje maradhatott eszméinek és módszereinek propagálására.
     Nem ismerjük azokat a vitézkedő és ősidőktől fogva hírneves istenfiakat sem, akik Kain leányaival kötött rangon aluli házasságaik révén oly sikeresen terjesztették e1 a földön az erőszakot és gonoszságot. A Szentírás így folytatja: "... megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében"; (Móz. I. 6,6.) - s tegyük hozzá, nemcsak megszomorodott, de könnyekre is fakadt: - ez volt az özönvíz! Noé istenfélelmével együtt átmenekítette a bárkájába fogadott állatokkal együtt mindazokat az ösztönöket, tulajdonságokat, indulatokat, melyek a degradálódott emberiségnek az állatvilágba materializálódott erői voltak. Az özönvíz utáni emberiség, felrúgva vegetáriusi hagyományát, húsevővé lett, s megkezdődött a mészárlásnak és vérengzésnek mind a mai napig meg nem szűnő gyakorlata.
     A sorrend igen egyszerű és katonás: állat az állatot, állatot az ember falta fel, - néha fordítva, - míg végül az ember az embert kapcsolta be e táplálék-láncba, de mivel ez nem elégítette ki gusztusát, megmaradt puszta legyilkolásánál. E láncba végül csak azért kellett bekapcsolni a szegény növényevőket is, mert ha a húsevők körbe ették volna egymást, lakatlanná tették volna a földet.
     Valóságos és költött történetek mutatnak rá az ember és a véráldozat rejtélyes, misztikus voltára. Ha az indulatainak és primitív ösztönvilágának kiszolgáltatott emberek tetteit vizsgáljuk, még csak elboldogulunk a magyarázattal, de mit gondoljunk, amikor ezt olvassuk:
Mózes megölt egy egyiptomi férfit,
Illés lemészárolta a Baal-papokat,
Dávid, Góliát fejét vágta le, majd megölette Uriást,
Judit, Holoferneszt rövidítette meg egy fejjel, majd ezt egy kis kosárkában magával vitte;
     - vagy tekintsünk Péter apostolra, aki Jézus elfogatásakor a Gecsemáné kertben kardjával kis híján levágta Málkus fülét, fejével együtt.
     - s ők mindnyájan az Úr kiemelkedő szolgái voltak.
Mikor Jézus tanítványai egy samáriai faluban nem kaptak szállást, így szóltak: "Uram, akarod-e, hogy azt mondjuk: - szálljon le tűz az égből és égesse meg őket?"
Jézus feléjük fordult és így szólt:
"Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek..." (Lukács 9,54-55.)
     Ha ők nem tudták, vajon mi tudjuk-e, amikor megfellebbezhetetlen ítéleteinket kimondjuk, - s ha valaki nem ad szállást ismereteinknek, gondolatainknak, elképzeléseinknek, - kérdés nélkül zúdítjuk rájuk az ég minden tüzét és nyilait;
- Vajon milyen lélek lakik bennünk?
     Ha ilyen nehéz, súlyos kérdésben, mint az emberölés, valamilyen "rendet" kívánunk teremteni, vagyis feltárni e cselekedetben is jelenlévő hierarchiát, érdekes világ tárul elénk: - szeretjük ezt a kérdést távol tartani magunktól, - úgy gondolva, hogy ez valahol az emberi indulatok ősállapotában tenyészik csak, s így nincs már vele semmi közösségünk.
     Tekintsük át e hierarchiát, vagyis emberölés egyéni indítékból:
- nyereségvágyból, előnyszerzésből, hatalomvágyból;
- haragból, bosszúból, féltékenységből;
- politikai, vallási, más egyéb fanatizmusból;
- az öngyilkosság, (reménytelenség, céltalanság, kilátástalanság miatt)
- önvédelemből;
- valakinek vagy valakiknek védelme érdekében, végül
- önfeláldozásból, mert "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." (Ján. ll,13.)

     Láthatjuk, hogy az emberi lélek legmélyebb bugyraitól elindulva, a legmagasabbrendű áldozatig ível e spektrum. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs olyan negatívum, melynek megjelenési formája végén, annak szellemi szubsztanciájaként ne mutatkozna meg az az alapvető törvény, hogy: nincs dualizmus, - csak isteni hatalom létezik!
Nincs fény és árny, csak fény van és annak hiánya, nincs jóság és gonoszság, csak a szeretet hiánya létezik. Nincs isteni és ördögi világ, csak az isteni, és az attól való eltávolodás. Ördögi létállapotok vannak, de nincs ördögi kozmosz!
     Földünk legszörnyűbb korszakaiban, amikor elmondhattuk, hogy ez már maga a pokol, - számtalan csodás eseménnyel, nagyszerű egyéni helytállással, önfeláldozó gesztussal találkozhattunk, s ez szüntelen isteni beavatkozásra, a mindig jelenlévő kegyelmi erők működésére mutatott. Ha létezne kettősség, úgy ennek fordítva is igaznak kellene lennie. A mennyei világok rendjét, biztonságát a szellemi fajsúly-törvény biztosítja; - s még valami, amire számtalan esetben felfigyeltem, de megmagyarázni nem tudtam, mivel ez az emberi gondolkodás számára érthetetlennek tűnik:
- Míg logikusnak tartottam, hogy Ádám így szól: "Meghallottam hangodat a kertben, s megijedtem." (Móz.I. 3,10.)
Természetes, hisz megszegte az isteni parancsot, evett a tiltott fa gyümölcséből, s számíthatott a következményekre.
     Vagy amikor a gadarai megszállott, Jézust megpillantva leborult előtte és felkiáltott:
"Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem." (Márk 5,7.) (Különös, hogy az Istenre kényszeríti az Isten fiát!)
     Az ördögi lelkület elviselhetetlennek érzi az isteni jelenlétet, szenved, úgy érzi, megsemmisül közelében.      De nem ilyen érthetőek a továbbiak:
Én vagyok atyádnak Istene, szól az Úr hangja a csipkebokorból:
"Ekkor elrejté Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre." (Móz.II. 3,6.)
Hogy elkápráztatta a fény, s, ezért takarta el a szemét, ez érthető, tiszteletből és alázatból nem nézett fel, -így logikus, de miért félt?
     Dániel írja le látomását:
"És emberi hangot hallottam..., mely így kiáltott: Gábriel, magyarázd meg neki ezt a látványt. Ő odajött, ahol álltam, én pedig megrémültem jöttére és arcra borultam." (Dániel 8,16-17.)
Miért rémült meg Isten prófétája, mikor tudta, hogy Isten angyalával áll szemben, s mennyei látomásban van része?      A pásztorok Jézus születésekor nyájukat őrizték a mezőn:
"És az Úr angyala megjelent nekik körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk." (Lukács 2,9.)
     Ha az Úr dicsősége nagy félelemmel jár, mégiscsak biztonságosabb számunkra ez a jóval kisebb dicsőség. Ki földi dicsőségben részesül, az örül, úszik a boldogágban és esze ágába se jut, hogy nagy félelem után sóvárogjon.
     János apostol, a kedves tanítvány, aki az utolsó vacsorán a Mester keblén nyugodott, nap mint nap együtt járt vele, így ír a Jelenésekben: láttam az Emberfiához hasonlót:
"Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott." (Jel. 1,17.)      És sorolhatnánk a példákat tovább anélkül, hogy közelebb jutnánk a megoldáshoz. Miért viselkednek apostolaink és prófétáink, akik maguk is az Úr szolgái, a menny küldötteivel szemben úgy, mint amikor egy pigmeus először pillantott meg fehér embert?
     Biztos, még legmerészebb fantáziánkkal sem lennénk képesek megközelíteni azt az erőt és hatalmat, melyet egy-egy ilyen mennyei küldött képvisel. Egy szökőár, vulkánkitörés, mely képes elsodorni szigeteket, városokat, emberek ezreit, csak egy fáradt rezdülés, egy szupergalaxis vezérlő géniuszának kezében. Kiejtjük ezt a szót, hogy fényév, de reménytelen vállalkozás lenne realizálni ezt a távolságot. Mit kezdjünk akkor csillagok milliárdjaival, s a tér végtelenségének absztrakciójával?
     Közel hozza e számunkra ezeket az arányokat Heinrich Schmidt világórája? Az ember földünkön való megjelenését kb. kétszáznegyvenezer esztendőre teszi; ha ezt egy óra számlapján elosztjuk, úgy minden óra húszezer évet szimbolizál s minden egyes perc háromszázharminchárom és egy harmad évet. Az első tizenegy és fél óráról semmiféle feljegyzésünk nincsen. Az ősi babiloni-egyiptomi kultúra a tizenkét óra előtti húsz percre tehető, az antik görög filozófia és tudomány a tizenkettő előtti hét percre, míg a gőzgép fél perccel tizenkettő előtt született. A modern világ tudományos csodái, ipari forradalma, az anyag felbontása az utolsó másodpercek produktuma csupán.
     Most éljük bele magunkat abba a gondolatba, a végtelen tér, a mérhetetlen idő, felfoghatatlan erő és hatalom, e mennyei küldöttek jelenében, birtokában, hatókörén belül léteznek s mind a fenti óriások és lenti porszemek - az Isten tenyerén!
     Mindezt csak eltakart szemmel, erőtlenül térdre hullva, félelemmel és rettegéssel lehet megközelíteni. Így érthető, hogy a mi Istenképünk miért az öreg, jóságos, szakállas bácsi, - a kis háromszöggel a feje fölött; - ő tökéletesen betölti hivatását jelenlegi ismereteink, szellemi állapotunk, felfogó képességünk számára. S Tőle még csak félnünk sem kell!
     Ha mindezt végiggondoltuk, képet kapunk arról, mennyire valós a mi egész Istenfélelmünk.
     Lépjünk tovább az emberölés hierarchiájának útján. Tekintsük át az emberölés közvetett formáit, vagyis amikor valakit késztetnek vagy kényszerítenek erre:
Befolyásolással (pl. pénzzel, - ez a közönséges bérgyilkosság);
Zsarolással (valaki számára olyan helyzetet teremteni, melyből csak ilyen áron szabadulhat);
Hatalommal (a kiszolgáltatottak feletti szabad rendelkezéssel, pl. gladiátor-játékok);
Katonai fegyelemmel (ez ugyan lehet önkéntes vállalás is, de általában ez törvényes kényszerítés);
Megtévesztéssel (ez az elvekkel, ideológiákkal, propagandával való visszaélés).

     Ismerjük a hamis ideák fetisizálásával hipnotizált emberek, csoportok tevékenységét. Ide tartoznak a kamikázék, vagyis ember-torpedók, akiknek ön- és tömegpusztító fanatizmusát a második világháborúban használták fel és ki! Ugyanebbe a csoportba tartoznak a képzett és hivatásos terroristák, akiknek eredménytelen, értelmetlen, brutális akciói az öncélú, gyilkolás iskolapéldái. De még itt is meg kell tudnunk különböztetni az anarchista típusú terroristát, a hazáját, népét kétségbeesetten védő, önfeláldozó fegyveres ellenállótól, a valódi "hős partizántól"!
     Ez a dantei Pokol VII. körének, az Erőszakosaknak hazája, az első és második gyűrű lakói: a vérengzők, akik önmaguk és embertársaik ellen követik el tetteiket.
     Nem tetézi-e bűncselekményeiket az az ördögi cinizmus, mely napjainkban dívó gyakorlat, hogy gyilkosságokat, terrorcselekményeket egyesek vagy különböző csoportocskák magukra vállalnak? Tudunk olyan akcióról is, melyet négy-öt csoport is magára vállalt, mintha valami nagyszerű hőstettet kívánnának egymás elől kisajátítani. A közönséges gyilkos eszmei gigantomániája, a vállalt törvénytelenség!
     E sort zárjuk a bírói székből kimondott halálos ítéletekkel.
     Már Kossuth Lajos azt írta: "A gyilkosságot bírói székben is gyilkosságnak tartom." Kirívóan brutális bűncselekmények esetében magunk is hajlunk a legsúlyosabb retorzió alkalmazására; a társadalmi nyomás ezeket szinte kikényszeríti. De a halálos ítéletek lehetősége és gyakorlata szabad utat nyit torz rendszerek, vérszomjas hatalmak, paranoiás bírák és bíróságok számára, bárkinek elpusztítására. Abban teljesen biztosak lehetünk, hogy mindig lesznek jogászok és paragrafusok, melyek mindezt jogosnak és törvényesnek fogják feltüntetni.
     Itt már olyan dzsungelben kóborlunk, melyből magunktól szinte reménytelen a kiutat megtalálni. Amíg érdek és szempont keresztezi egymást, annyi vétkezés és felmentés hozható fel egyes esetekre, hogy megfelelő szellemi rálátás nélkül számtalanszor elbuknánk állásfoglalásainkban, ítéleteinkben.
     Vegyük a háborúk kérdését: már itt mennyire megoszlanak a vélemények. Hallottunk igazságos és igazságtalan háborúkról, hódító és honmentő hadjáratokról. A társadalom az ezernyi érv, hatás, propaganda következtében úgy megzavarodik, hogy számtalan esetben képtelen felfogni a valóságot. Miközben úgy érzi nagy és nemes célokért küzd és vérzik, - közönséges eszközzé válik silány kontárok kezében. - Egy fényesnek hirdetett vagy hitt jövő érdekében feláldozott generáció sorsa semmivel sem jobb, igazságosabb és méltányosabb, mint a verembe ejtett farkasé, a hurokba szorult nyúlé vagy a lépre csalt madáré!

     Világunk paradoxona az is, hogy a háború-ellenes, úgynevezett pacifista mozgalmakat számtalan esetben a legreakciósabb, konzervatív erők menedzselik. Egyszer már idéztem nektek Benedek Marcell megállapítását:
"Az emberek békevágya nem más, mint a birtokban lévők félelme a változástól!"
     A vérontás, brutalitás felszínes, reklám-ízű elutasítása semmit nem segít e probléma megoldásában. Minden háború a játszótéren, a homokozóban kezdődik, ahol az egyik gyerek a másik kezéből csavarja ki annak játékát, vagy amikor fejbevágja társát a kislapáttal; vagyis minden ellentét és ellenségeskedés az emberi természetből, a lélek negatívumaiból táplálkozik.
     Karinthy Frigyes elkeseredetten írja: (Az író becsülete. 133.old.)
"Új jelszó kell elvtársaim - a "Le az embermészárlással!" kevés, bármilyen szépen hangzik. Más, jobb századokban, mikor nemcsak az emberrel, hanem az ő eszméivel is foglalkoztak, nem kellett volna magyarázni, hogy van, ami nagyobb bűn az ölésnél, van, ami rosszabb a halálnál: s ennek a neve "szolgaság!"
     Karinthy csak egy dologban tévedett, amikor azt írta: "más, jobb századokban", mert azt kellett volna írnia: más, jobb világokban.
     Ne végy történelmi kronológiát a kezedbe, mert nem juthatsz más következtetésre, mint H.G. Wells, aki azt írta a "Világtörténelem alapvonalai"-ban, hogy "világunk történései nem a história, hanem a kriminológia lapjaira kívánkoznak!"
     Vég nélkül sorolhatnánk neveket, nevezetes csatákat, s e nevekhez fűződő nevezetes vérfürdőket, embermészárlásokat. Ezredéveket mérnek föl leírásaink, lexikonjaink, statisztikáink, s ezeket vízhatlan papíron, viharálló kötésben kellene megjelentetni, hogy a vér el ne áztassa lapjait, a könny ki ne kezdje fedelét.
     Krisztus előtt 800-ban kezdték el építeni Karthágót, hogy rövid időn belül észak-afrikai hatalmi központtá, városállammá, a Földközi-tenger urává nője ki magát. - Egyet lapozunk - nem telt még el ezer esztendő, s három kimerítő pún-római háború befejezéseként Karthágót a rómaiak lerombolják, a romokat besózzák, hogy élet ott ne születhessen újra, hatalmát átadva a feledésnek vagy az emlékezésnek. Mit őriz meg e történésből az emberiség? Tanulságokat, tapasztalatokat, felhasználható eredményeket? - Szó sincs róla!
     Sokkal lényegesebb megjegyezni valója volt a históriának: - elsősorban Cato halhatatlanná lett rögeszméjét rögzítette: "Mindenekfelett az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani!", másodsorban a Guiness Rekordok könyve híján egy turista-teljesítményt: mikoris Hannibál, nevezetes elefántjaival megmászta a Pireneusok hágóit.
     Kövessük Nabukadnezárt hódításainak, pusztításainak útján vagy térjünk vissza vele, a babilóniai fogságba hurcoltakkal, a reményt vesztettek ezreivel? Vitézkedhetünk Periklész háborúiban, s győzhetünk Nagy Sándorral az egyiptomi hadjáratban; állást foglalhatunk: Spartacus forradalmár volt-e vagy csak lázadó rabszolga; az eredmény egyre megy: a Via Appia mentén végtelen mérföldeken át felállított égő szurkos keresztekre felfeszített hatezer gladiátor halálhörgése.
     Mikor lesz és hol van vége az ördögi-emberi szörnyűségeknek?
     Időszámításunk fordulópontja, ahonnan már nem hátulról visszafelé számolunk de emelkedő számsorrendben, Jézus Krisztus születése. S hogy ez is csak olyan igazi emberi történet legyen, a szakértők Jézus születését Krisztus után 4-re teszik.
     Jézus élete, tanítása, halála új világkorszakot indított el, s amilyen mértékben nőtt a szeretet hitvallóinak tábora, úgy nőtt a gyűlölet is ellenük. A legmagasabb rendű tanítás terjedését a legsötétebb ördögi erők próbálták feltartóztatni. A keresztényüldözéssel olyan vérengzés vette kezdetét, s tartott három évszázadon keresztül, melyre nem volt még példa a történelemben. De minden mártír helyét tízannyi hívő töltötte be.
     Az ördög nem azért ördög, hogy ne vette volna észre, önmaga ellen szervezkedik; - ezért utánanézett a legkézenfekvőbb megoldásnak: beköltözött az egyház falain belülre.
     Wells így ír: (A világtört. alapvon. 407. old.):
"A kereszténység, szinte kezdettől elvesztette prófétai és teremtő jellegét. Az emberáldozat ősi hagyományai keveredtek tanaiba, a mitraizmus vérrel tisztító szertartásai, a papoknak az emberi társadalommal egyidős befolyása, s az istenség szerkezetének bonyolult elméletei. Az etruszk főpap véres ujja magyarázta názáreti Jézus tanításait, melyeket az alexandriai görögök bonyolult nyelve tett nehézkessé."

     Az ördög hamar otthonossá tette az Egyházat hívei számára. A világi befolyás, hatalom megkaparintásához - a hatalom, a vagyon, a köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendő személyek megtérítése volt az első lépés. Amikor kellő érv és lelki ráhatás nyomán a kiszemelt áldozat belátta esendő, bűnös voltát, jó keresztény módjára gyóntatójára bízta a döntést hatalmi ügyekben, s egyházára vagyonának kezelését, máris bent ültek ördögatya káderei a vagyonban és hatalomban, körülvéve elbűvölt személyekkel, elkábított tömegekkel. Adódott egy még egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldás is: mivel a vagyonban és hatalomban ülők ritkán kerültek ki a hit és szeretet, az életszentség felé törők élcsapatából, - így e nagyszerű emberek egyszerűen magukra öltötték a főpapi ornátusokat, fejükre rakva a tiarát, máris a föld és a menny urainak érezhették magukat. Már csak egy feladat maradt hátra: leszámolni néhány forrófejű reformerrel és forradalmárral, akik holmi Jézus nevében protestáltak, s megtörni az ellenállás minden formáját.

     Ezzel született meg az inkvizíció rózsaszín elmélete és vérvörös gyakorlata!
     A valóságos és szellemi arisztokráciát a kristályosnak tűnő ideológia nyűgözte le, a nép tömegeit viszont a gályapadok láncai és bilincsei.
     Voltaire szerint (Filozófiai ABC 206. old.) - bár szent Domonkost tartják az inkvizíció megalapítójának, figyelembe kell vennünk a szent Hivatal hites történészének, Luis de Páramonak elméletét, ki szerint maga a Jóisten volt az első inkvizítor;
- Mikor a Paradicsomban elhangzott az "Ádám! hol vagy?" - ezt úgy is felfoghatjuk, hogy ez volt az idézés, amivel az első emberpárt ítéletre állították elő; - hogy Ádámra és Évára bőrgúnyát parancsolt az Isten, ez azonos volt az eretnekekre húzott csuhával, a Sanbenitóval. Miután bizonyítást nyert Ádám eretnek volta, megfosztották minden vagyonától és kiközösítették a paradicsomból, még örülhetett, hogy ilyen olcsón megúszta, hisz Sodoma és Gomora lakóinak bezzeg milyen árat kellett fizetniük eretnekségükért.

     A pápák isteni jogon voltak inkvizítorok, s ezt a jogukat ruházták rá Szent Domonkosra. Luis de Páramo precíz ember lévén, statisztikát is állított össze az inkvizíció tisztogatásairól: - ebben több mint százezer kivégzettről tud, nem beszélve a megkínzottakról, gályára hurcoltakról, a földalatti kazamatákba életfogytiglan bezárt élő-halottakról, - Isten nevében!

     Illusztrációként megemlíthetjük, hogy assisi Szent Ferenc halála után rendjét átszervezték, megszüntetve a kötelező szegénység és szolgálat előírásait. Azokat a szerzeteseket, akik ragaszkodtak az eredeti rendhez és életformához, üldözni kezdték. Többeket megkorbácsoltak vagy börtönbe vetettek egyiküket meg is ölték. Bernát testvér, Szent Ferenc első követője, egy teljes évig bujkált a közeli hegyekben, mert a rend urai halálra üldözték.
(Wells: A világtörténelem alapv.)
     Betetőzésül: 1318-ban, nem egészen száz évvel Szent Ferenc halála után, négy ferencrendi szerzetest eretnekség címén, Marseillesben máglyára ítéltek és megégettek.

     Az emberölés hierarchiájának lépcsőin egyre tovább haladva, csiszoltabb módszerekre, észrevehetetlenebb gyakorlatra bukkanunk:
     - Ezek az emberölés álcázott módjai:
A hagyományos életforma megtagadása és az élettérből való kiszorítás által: (E körbe tartoztak az Afrikából rabszolgaságba hurcoltak, az egyre elviselhetetlenebb helyre, körülmények közé szorított indiánok, a nagy természeti kincsek lelőhelyein élő őslakosság).
El- és megnyomorítás által: (Ez a munka- és büntetőtáborok, lágerek és gulágok világa).
Elhallgatott és eltitkolt veszélyeket rejtő munkahelyek teremtésével (uránbányák, atomkísérleti telepek, hadi- és vegyiüzemek, Csernobil, Tengíz stb.).
Az egyéniség kibontakozásának megakadályozása által (falanszter, bolsevik, fasiszta, náci életforma, vallási bigotéria, globalizmus).
A nemzeti, vallási, nyelvi identitás elfojtása által.

     Sütő András ószövetségi erővel idézi meg Erdély nagy szellemeit, s viszi az Úr elé panaszát az erdélyi magyarság nyelvének üldözése és megnyomorítása miatt: (Engedjétek hozzám jönni a szavakat, 155. old.)
"...kiáltásunk halld meg Isten, vedd füledbe a mi könyörgésünket; lelkünk színéig érnek már a fullasztó vizek: apaszd Uram a mi nyomorúságunkat, engedd szóhoz jutni szánkban az éneklést; kétfelé választhatnád még egyszer a tengert: de jobb kezed kebeledbe dugva, nem látjuk már jeleit erődnek, s közöttünk immáron nincsen próféta. Átkaink özönvize után, ki fogja hát szárnyára bocsátani a reménység és megnyugvás galambseregét? Mindhiába, hogy szavunk, mint a kohókban tisztított, hétszer csapolt ezüst, nyelvünk, a galambszárny-szépségű, árvaságra ítéltetik, mert közöttünk immáron nincsen próféta."
     A reménység kiölése által (A kilátástalanság, pesszimizmus, nihilizmus körülményeinek megteremtése által, a depresszió légkörének kialakításával, árvaházakban, szociális otthonokban, börtön-viszonyokban).

     Végül:
A magzatgyilkosság. Már világméretű ez a probléma, hisz a legkérlelhetetlenebb tiltástól a művi terhesség-megszakítás teljes szabadságáig terjed. S természetesen itt is egy teljesen groteszk helyzet alakult ki. A teljes tiltás mellett az a katolikus egyház kardoskodik, melynek papjai nem nősülhetnek, így családot sem alapíthatnak, nem vállalhatnak részt a gyermekáldás elfogadásában és a gyermeknevelés terheiben sem. A teljes szabadság mellett viszont olyan liberális körök érvelnek, a személyiségi jogok sérthetetlensége címén, melyek ezzel az állásfoglalásukkal éppen az élet jogának sérthetetlenségét veszik semmibe. Arról már ne is beszéljünk, hogy alapvetően arról folyik most jogi vita, mikortól számít az ember embernek; már magzati állapotában vagy csak világra jötte pillanatától? Mennyire leegyszerűsödhetnének ezek a kérdések a valóságos szellemi háttér ismeretében.
     Bizonyára megfigyeltük már, hogy mindig a világ leghaladóbb eszméit sajátítja ki, vagy inkább megpróbálja kisajátítani az ördögi szellem: - ezért épült be az egyházba és az egyházakba, s ezért tüsténtkedik a társadalmi haladást zászlójukra tűző forradalmak sűrűjében. Talán legpregnánsabb példája ennek a Nagy Francia Forradalom.
     Amikor a mi 1956-os forradalmunkat próbálják egyre több oldalról kikezdeni, lejáratni, sőt besározni, - jó lenne e körök számára levetíteni a Francia Forradalom kétszáz éves jubileumának párizsi szemkápráztató ünnepség-sorozatát majd visszatérni a hétszáz év előtti eseményekre:
     Anatol France írja: (Az istenek szomjaznak, 195. old).
"A rémuralom hónapról hónapra nőtt. A részeg porkolábok, vérebeiktől kísérve, az egyik cellából a másikba mentek, vitték a vádiratokat, kicsavart neveket üvöltöztek, felébresztették a foglyokat, és húsz kijelölt áldozatra vadászva, kétszázat is megrémítettek. A véres árnyaktól nyüzsgő folyosókon minden nap, egyetlen zokszó nélkül ment át húsz, harminc, ötven elítélt, aggastyán, nő, serdülő ifjú, akik olyan különböző jelleműek, érzelműek, eredetűek voltak, hogy az ember már-már arra gondolt: sorshúzással szemelték ki őket."
     - Ha a Rádiónál leadott első sortűz, a parlamentnél elkövetett esztelen vérengzés, és az ország számtalan pontján provokált, békés, fegyvertelen tűntetők elleni brutális akciók retorziójaként guillotine-okat állított volna fel forradalmunk "fűrészporba a fafejekkel!" jelszóval, akkor is, és még kétszáz esztendő múltán is a nemzet legnagyobb ünnepe, szabadságának fényes záloga lett volna ez a két hét!
     Hallgassuk csak a Francia Forradalom ideológiáját: (A. France: Az istenek szomjaznak, 224.old.):
"Hogyhogy! A régi állam, a szörnyű királyság, úgy biztosította hatalmát, hogy évente négyszázezer embert börtönzött be, tizenötezret felakasztott, háromezret pedig kerékbe tört, és most a Köztársaság haboznék feláldozni még néhány száz fejet biztonsága és uralma érdekében? Fürödjünk vérben, de mentsük meg a hazát!"
Véghetetlen magasságból, szellemszemekkel figyelve, csoportkötöttségektől már felszabadultam minden halálhörgés és vérfolyam, rettegés és iszonyat kegyelmi ténnyé szelídül. Az egyik csoport számára ösztönének és indulatainak kiélési lehetősége válik valóra, a messzebbtartók számára az átélés, a törlesztés, az áldozatvállalás útja tárul ki. Így lesznek az ördögi praktikák a felemelkedés lépcsőivé; katasztrófák, háborúk, tömegpusztító járványok, a kárma és kegyelem törvényének végrehajtóivá, Augiász istállója kitakarítva várja, hogy megszülethessék benne az isteni gyermek. Így hordjuk génjeinkben az altamírai barlang falára felrótt első élményeinket, s az emberiség egyetemes világtörténetét.
     - József Attila írja (A Dunánál):
"Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem."

--- * ---

     - Hogy bizonyos intellektuális mozgalmak, politikai csoportosulások hatalmi szerveződések mennyire a valóságos szellemi haladás előképei és iskolái, arra azok az azonosságok mutatnak rá, melyekkel térnyerésükhöz meg kell harcolniuk, s mely harcokat és küzdelmeket az isteni tanítások elkötelezettjeinek életéből jól ismerjük. Elnyomást és üldözést, nélkülözéseket, s nem egy esetben a mártíriumot magát; s mindezt egy téveszméért, egy áligazságért, vagy igazságnak vélt és hitt ügyért. De azok, akik ezt az iskolát végigjárták, ott helytálltak, - a legnagyobb feladatok elvégzésére is képesek lesznek, ha az egyetemes isteni igazság felismerésére eljutnak.
     Korunk, - amely szerényen ugyan, - de megalkotta a maga Krisztus-képét, - az ördögatya portréiból és zsánerképeiből galériákat lenne képes megtölteni. Ameddig törvénytelenséget követ el az ember, addig a törvény uralma és hatalma alatt áll!
     Pál apostol Zsidókhoz írt levelében mondja: (9,22.)
"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat."
     Ez a tisztogatás folyik évezredek óta, s hogy korunkban, a magunk életében is, ennyi vérfürdőt kellett átélnünk, fogalmat alkothatunk földünk szellemi köztisztasági állapotáról, s arról a bűnmennyiségről is, melynek eltávolításához ilyén töméntelen vérre van szükség.
     Ezt a törvényszerűséget ismerte fel Petőfi, ki Naplójában azon kesereg, hogy a forradalom, ahelyett, hogy végrehajtotta volna reformjait, most a hatalommal egyezkedik, s türelmesen várja a császári háztól, ígéreteinek teljesítését.
     (1848. ápr. 1.):
- "Ne keveredtek volna csak jámbor, békés Lafayettek közénk, hagyták volna azokra az ügyet, kik kezdeni mertek, nem esett volna e csorba dicsőségünkön!... Meglehet, hogy vér folyt volna, de ti vérontás nélkül akartok átalakulni? Isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle. A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronként vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, majd kétannyit követel."
     Korunk államai, melyek a vérontást különböző intenzitású fejcsóválással szemlélik, legalábbis mindig azok, akik éppen nem vesznek benne részt, gondosan megváltogatva, kinek kit áll jogában öldökölnie. Azonban erkölcsi felháborodásuk teljes súlyával lépnek fel akkor, ha érdekeiket valaki megsérti, és egyben biztosak, hogy gyengébbek náluk!
     Ha boldog béke köszönt be egy-egy rövid időre, ördögatya gondoskodik róla, hogy gyermekei meg ne feledkezzenek alapvető kötelességükről, egymás lekaszabolásáról. Az a szórakoztató-ipar, mely termékei kilencven százalékában úgynevezett akciófilmeket gyárt, melynek tulajdonképpeni főszereplője a pirotechnikus, és nézője a piromániás, csak néha engedi át a váltóbotot egy-egy békésebb horror számára. Ennek a kisöccse a krimi, már csak tanácstalanul ácsorog, hogy mivel is hívhatná fel a figyelmet magára. A sci-fi, amely a fantázia segítségével új világokba, szebb korokba röpítette az örök álmodozókat, most, megállás nélkül, gonosz és gyilkos bolygók, földünk elleni támadásáról tudósítanak.
     - Mikor már az égre is tekinthetnénk, egyre csak a kútba bámulunk.
     Sportjaink egyre inkább gladiátor-játékokhoz kezdenek hasonlítani. Ön és közveszélyesek lettek.
     Korunk zenéjéből eltűnt a piano, a konszonancia, a dallam, - képeinkről az ábrázolás tárgya és a színek harmóniája, s ha valahol hiányukat panaszolod fel, elnézően mosolyognak: - hol él ez az ember?
     Az ördögatya világunkra teríti köpenyét, hogy az eget is olyannak lássuk, amilyen a köpenye bélése: - mert e köpeny alatt a szépség és tisztaság, a békesség és az igazság szüntelen öldöklése folyik.
     Van-e bennünk annyi erő, hogy e harsogásban legalább mi csendben legyünk, a küzdelem árjában biztos gátat emeljünk a béke szigetének, s a kakofóniában megüssünk egy tiszta hangot?
     El tudjuk e vonatkoztatni életünket időnként az úgynevezett valóságtól, hogy ördögatya köpenyszárnyai alól ki-kitekintve, az igazi valósággal legyen találkozásunk?
     - Vadászkutyánk kimerülten visszatért a mába, ugyanazon vérvonalon, melyen a múltba távozott; - meddig kell még ezt az ösvényt szimatolnia? Mit is kezdjünk kedvenc világunkkal és az ő szépséges történetével? Okosabbak lettünk-e, kiismertük összefüggéseit, megoldottuk titkait?
     Nővérem gyakran idézte az Ember Tragédiájának londoni színéből e két sort: s nem véletlenül Madách e szavakat a "Nyegle" szájába adja:
"Egymást szedtük rá azzal, hogy tudunk:
most a valónál mind elámulunk."

     Miért nem vesszük észre Isten döngő lépteit történelmünkben?
     Petőfi, ki üstökösként tűnt fel és üstökösként veszett nyoma, - maga volt a forradalom, a haladás, a jövő; - így tartjuk számon, így él lelkünkben. De valahol magánya csendjében, naplóját írva, megfejti a titkot: (Napló 1848. ápr. 19.)
"Republikánus vagyok vallásosságból is".
     A monarchia emberei nem hiszik vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását, s ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom, miképp fejlődik, látom az utat, amelyen megy. Ő lassan halad, minden száz vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne? Hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság. Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen... a monarchiából a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen?
     Nem! Leborulok méltóságos színe előtt, fölkelek megáldva, belefogódzom szent palástjába, és követem dicsőséges nyomdokát.

Kuklis Géza