2008. II. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A hit iránya * Vegyetek Szentlelket! * Le is út, fel is út!
Okkult elemek a magyarság életében * Én, a bölcsesség... * Tanít a szellemvilág

           Nem először, hanem sokadszor kerül sorra a bölcsesség, mint téma, elmélkednivaló.
     Elgondolkodtató.
     Nem ez az egyetlen feladat, aminek vagy a megértése, vagy a gyakorlati megoldása még mindig várat magára, s ezért állítja a szellemi vezetés újra és újra reflektorfénybe. Valószínűleg ők is ismerik, és ezért küldik nekünk Szolón intését: "Tanulj, amíg élsz! Ne várd, hogy öregkorod meghozza a bölcsességet!"
     Az idő - különösen így idősebb korban - kezd bemutatkozni: olyan vagyok, kedveseim, mint egy képzeletbeli végtelenített milliméterpapír szalag. Kitölthetitek apróbb-nagyobb négyzeteimet, beírhatjátok magatokat, sőt, azt a szót is beleírhatjátok - majd. De én csak eszköz vagyok.
     A lényeg az, ami az egyes négyzetekbe beíródik, és úgyis csak az utolsó pillanat alapján ítéltetünk meg: amit addig elértünk, amire addig bocsánatot nyertünk, vagy amit még abban a pillanatban is cipelünk. Igen, mert mi még nem hordozzuk, csak cipeljük a keresztünket - nyögve, siránkozva, sóhajtozva, le-letéve és értelmetlenül arra várva, hogy az idő majd úgyis mindent megold. Pedig ezt magam sem hittem már fiatal koromban sem, jóllehet akkor még boldogan bújtam volna ki a megoldandó feladatok alól azzal, hogy idővel majd ezen is, azon is túl leszünk. De hát a lélek mélye ezt jobban tudja, s lett a gondolatból egy kis epigramma:
"Bölcs öregúr az idő, türelem, nyugalom az erénye,
mind, aki fél a világtól rája ruházza a gondot.
Senkitől el ne fogadjad, Kronoszom, ezt a kibúvót!
Fórumon szónokoló, tartsd szavadért te a hátad!"
     Az idő bölcs - mindent magába fogad, mindent kivár, s amíg ki-ki testben van, mindenkinek egyaránt rendelkezésére áll, csak mi nem tudjuk bölcsen felhasználni. Az idő fátyla a földi ruhánkkal, testünkkel együtt szertefoszlik, és mi ott állunk szemtől-szembe szenvedéseinkkel és szenvedtetéseinkkel, örömeinkkel és eredményeinkkel, örömöt okozott cselekedeteinkkel és hozzájárulásunkkal mások eredményeihez. De amit nem végeztünk el, nem tanultunk meg, arra nem mondhatjuk, hogy nem volt rá időnk. Senki nem azt kérdezi, mennyi időt töltöttél ezúttal a földön, hanem azt: "Mivel jöttél haza?" A hibáinkat és vétkeinket, az értetlenségeinket és értelmetlenségeinket ott senki nem várja madárlátta kenyérként, mert az ítél bennünket, amit elvégeztünk, vagy amivel adósak maradtunk.
     Jóbot igaztalanul rója meg három barátja, és amíg ők szólnak, a fiatal Elihu hallgat; de amikor végre megszólal, kirohan az öregek ellen, akik abban a tévedésben vannak, hogy a korral együtt jár a bölcsesség is: "De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi" - és erre az angol nyelvű Jeruzsálemi Biblia a descerning szót használja, ami a dolgok felfedésének képességére utal. Az pedig nem észbeli képesség, hanem isteni adomány, esetleg prófétai megbízatás. Ez a fajta bölcsesség nem valamiféle kicsiszolódott gondolkodás, filozófusokon érlelt okosság, hanem "a saját tettei által igaznak bizonyult bölcsesség", ahogyan Jézus mondja az igazi bölcsességről Keresztelő Jánossal kapcsolatosan. Az a fajta képesség, amivel Dániel nem csak megfejteni tudja a király álmát, hanem azt is el tudja mondani, hogy mit álmodott. Nem önmagától való bölcselkedés, hanem az isteni mindentudás egy sugara.
     No de ilyen messzire nem is akartam elmenni, hiszen nekünk valami sokkal gyakorlatibb bölcsességre van még szükségünk, olyanra, ami együtt lakik az okossággal, és amelynek birtokában van a megfontolt tudás. Ha ugyan a modern bibliafordítás pontos. A Jeruzsálemi Biblia ugyanis a fejezet elejét így közli:
"Én, a Bölcsesség, a megfontoltság szerelmese vagyok, a világos gondolat feltalálója. Enyém a jó tanács és a józan ítélet, a felismerés, az erő. (Isten félelme a gonosz gyűlölete.) Gyűlölöm a büszkeséget és a kevélységet, az álnok viselkedést és a hazug szájat."
     Már akár így, akár úgy, a Példabeszédek, de a Zsoltárok is, és a próféták egész sora megfontoltságról, józanságról, világos felismerésről beszél, ha bölcsességet emleget, és ezeknek a fogalmaknak hallatán az ember önkéntelenül is elkomolyodik és a felelősség súlyát érzi ránehezedni a lelkére.
És akkor egyszerre csak kiderül, hogy Isten a teremtés művének egyik legelsőjeként adott létet a Bölcsességnek - és ez a komoly, szakállas, megfontolt beszédű, tapasztalatoktól súlyos tekintetű férfi, aminek, illetve akinek magunk elé képzeljük a bölcsességet, ez a világépítő és a teremtést személyesen megtapasztaló, sőt abban igen jelentős szerepet játszó eszmei teremtmény, ez ott játszadozott az Úr előtt.
     A Példabeszédek 8. fejezetének további soraiban - megint a Jeruzsálemi Biblia szavaival:
"Mellette voltam, mint kézműves mester,
megvidámítva Őt napról-napra,
játszadozva egyre színe előtt,
játszadozva mindenütt az Ő világában,
hogy öröme teljék az emberek fiaiban."
     Tehát a Bölcsesség maga Isten felvidítója, (ha már nagyon nekibúsult teremtményei ostobaságán) illetve játszadozik szerte a világban - nyilván az emberek között -, hogy Istennek öröme telhessék elbutult, eltompult teremtményeiben is. Képzeljük csak el, hogy ha az országok ügyét - ami azért a teremtésnél mégis csak kisebb nagyságrendű tevékenység - a bölcsesség irányítaná! Mi is megvidámodhatnánk.

A vidám építőmester és a hét oszlop
     Mit épít, mit alakít, végez el ez az Istent vidámító mesterember rajtunk és a világban?
     Mindenekelőtt felépíti hét oszlopon nyugvó palotáját, amelyben helyet kap az ismeretek tárházának minden szintje, a tudománytól a megvilágosodásig.
     Először is a tudomány.
     A bölcsességnek együtt kell laknia legkorlátoltabb társával is, a tudománnyal, ami csak akkor fogadja el a valóság különféle megnyil-vánulásait valóságnak, ha az azokra vonatkozó kísérlet többször, sokszor megismételhető. Így természetesen elmegy egyes tények mellett, amelyek egyediek, megismételhetetlenek, illetve saját törvényeiknek engedelmeskednek; képtelen bennük felismerni a teremtés vagy az alkotás különleges törvényét, mert az egyetemes törvényeket még nem ismeri, csak a tudósok által felállított szabályokat.
     Hogy a tudomány okoskodó tolakodásától alig lehet eljutni a következő oszlopig, ez Isten számára lehet, hogy megmosolyogtató, számunkra azonban kínosan nevetséges. (Itt még csak annyiban mutatkozik meg isteni eredetünk, hogy amin Isten elnézően mosolyog, azon mi kínosan nevetünk.)
     Az egyelőre még nagyon magunk-bölcsességének megvan azonban a magához való esze, pontosan tudja, hogy ki lehet kerülni a tudomány útvesztőit, sőt egy kis okossággal az emberek között is jól el lehet igazodni, nemcsak az oszlopok körül; és okosság az is, amikor megmagyarázza magának, hogy hiszen Jézus maga mondta: "Legyetek okosak, mint a kígyók!" Csakhogy innen még nem vezet ajtó a Bölcsesség palotájának belsejébe; mert miféle okossággal rendelkezik a kígyó, amit tőle kellene eltanulnunk? És melyik kígyóról van szó? A hidegvérű, alattomos, méregfogában halált hordozó, szuggesztív, sőt hipnotizáló tekintetű csúszó-mászóról, vagy az Édenkert nagy csábítójáról, vagy éppen mindkettőről? Hiszen magát az ördögöt kígyó képével szimbolizálja a Szentírás, az pedig ügyes, rafinált, kifinomult eszközökkel végzi csábításait - ugye ezt megtapasztalhatjuk ma is, szinte minden nap! De ha az igazság szolgálatába állítjuk mindazt az okosságot, - pontosabban energiát - ami a hazugság, a szenvedtetés, a gonoszság céljait szolgálta, ha a fekete mágia romboló erőit jóvá átminősítjük, a bölcsességet igencsak beközelíthetjük. Az átminősítés azonban szilárd jellemet feltételez, mert a kígyói okosság nagy csábítás. Mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy Madách Lucifer figurájával olyan emberi igazságokat mondat ki, hogy azokkal a színjátékon végig borotvaélen táncol, és csak itt-ott - igaz, a leglényegesebb pontokon - látszik ki a ló lába.
     Mindenesetre, ha a magunk visszaszerzendő, isteni eredetű bölcsességének házához sikerült szilárdan megalapoznunk a második oszlopot is, akkor továbbléphetünk, és megkezdhetjük az ismeretszerzés hosszú és fáradságos útját, hogy összegyűjtsük a harmadik oszlop anyagát.
     Az igazi bölcsesség ott játszadozik közöttünk az emberiség sok keservesen megszült művében, amelyeknek a létrejöttét azért segítette, hogy az emberek fiaiban valamelyest öröme teljék a Teremtőnek. Ezekből kell kiválasztanunk a legmegfelelőbbeket, legcélszerűbbeket. De hogy a palota ne csak statikailag legyen jól felépített, hanem gyönyörűséget is okozzon annak, aki ránéz, a legszebbeket is.
     Ennek építőanyag-piacán van a legnagyobb, legsokrétűbb és leg-zavarosabb kínálat. Ez az oszlop az egyik kapufélfája a palota bejáratának. Ezt megpróbálja kisajátítani magának az ördög is. Ismeretnek tüntet fel mire se kellő dolgokat. Azt sugallja, hogy a tájékozottság és az ismeret ugyanaz. Azzal támasztja alá, hogy az életben a tájékozott emberek mennek a legtöbbre, gyarapodnak (persze anyagiakban) a leggyorsabban, mindig divatosak, ők a jó állampolgárok, a kulturált főnökök, a használható beosztottak, az anekdotázó, kellemesen társalgó útitársak, a mindenhová meghívottak, a mindenütt szívesen látottak. Már ugyanis ott, ahol valódi ismeretek helyett a jólértesültség a belépődíj.
     Bölcs Salamon is csak akkor jött rá, amikor pedig már bölcsnek hitte magát, hogy: "Isten az embereket egyszerűeknek teremtette; komplikált problémáik a saját okoskodásuk eredménye." Ismereteket tehát erről az egyszerű emberről kell gyűjteni, hogy a harmadik oszlop a neki megfelelő anyagból készüljön.
     A bölcsesség keresése útján az ember megismerésének révén jutunk el a lélekhez és a szellemhez. Innen kezdve valami fontosabbról, a valóság lényegesebbik arcáról, a felsőbbrendű én megértéséről lesz szó.
     Ha az emberektől függene, úgy minden bizonnyal ötször annyi anyagot hordanának össze az ismeret oszlopának felállításához, mint az egész palotához együttvéve. Nagyképűségünk még megalomániás is. Holott a turistának se kell bejárni minden egyes halmot, dombot, hegyet, csúcsot a megfelelő horhosokkal, völgyekkel és kanyonokkal, hogy hatalmas tájra legyen rálátása, elég egy-egy útba eső hegyet megmászni a legmagasabb csúcshoz vezető ösvényen. A szellemi vezetés minden csavargó, tekergő hajlamunk ellenére igyekszik a lehető legökonomikusabb útvonalat kijelölni számunkra és elfogadtatni velünk. Valószínűleg mind között a Golgota útja volna a legrövidebb és legegyenesebb, de mi a stációk között elkószálunk, és persze - mint már említettem - jajgatva, panaszkodva tesszük le, és vonakodva vesszük fel ismét a keresztünket.
     A 20. század racionalizmusa az ismeretek mindenhatóságát hangoztatja, és erre bíztatja az embert a rombolás szelleme is, mert az szeretne bekerülni a Bölcsesség palotájába, ahol isteni erők birtokába juthatna. Egyet nem tud ez az alantas szellem: hogy az ismeretek között a legfontosabb szerepet éppen a törvények megismerése játssza, s így ennek a háznak a törvényes védelme is egyre erősödik. Így válik a harmadik oszlop felépítése a palota törvényes védelmének biztosítékává.
     Ezután kerül sor a középső, a negyedik oszlop felállítására. A ház tartópillérei közül statikailag is, művészileg is ez a legfontosabb. Ezért mondja erről az oszlopról a héber misztika, - sőt a kabbala is a maga mágikus rendszerébe állítva - hogy ez a mesterségé, a művészeté. A Bölcsesség palotájának bejárati ívét tartó oszlop a legmasszívabb és legkiegyensúlyozottabb mindegyik között. Egyik szárnyán, az előbb elmondottak szerint, az ember testi oldaláról, alsóbbrendű énje felől érkező ismeretek léphetnek be, míg a szellemi oldal felől jövők a másik szárnyon, az intuíció kapuján át közlekednek. A testi képességek: fortélyok, tehetségek, készségek mesterművei szolgáltatják az oszlop masszív anyagát, míg a művészi felfogás, megismerés, érzék, érzés, átélés a kötőanyag közötte. Ezért tűnik hatalmas teherviselőként is légiesen könnyednek. Ez maga a katedrális kőcsipkékbe álmodott matematikája. De ahogyan a sakk nem sport, hanem matematika, úgy a matematika sem tudomány, hanem filozófia.
     Ez a következő oszlop, amit a Példabeszédek megfontoltságnak nevez. Ez a józan ítélőképesség és a megkülönböztetni tudás pillére, amin minden magasrendű filozófia is nyugszik. Itt nem kérdés többé, mi a jó és mi a rossz. Hibátlan kövekből van rakva, biztos kézzel, logikus sorrendben. Igazság szerint ezt kellene a tudomány oszlopának tekinteni: egy magasabb rendű tudományénak, amelyben nem érvényesek már az euklideszi aritmetika szabályai, csak az isteni logika következetessége biztosítja a stabilitást. Mintha már nem is alulról építették volna, hanem angyalszárnyakon érkeztek volna a határozott kézzel díszesre faragott kövek.
     Nem tudom már megmondani, kinek a hatalmas méretű vászna volt a Londoni National Galeryben az a kép, amely valamelyik nagy francia katedrális építkezését ábrázolja. A sok részlet mellett szorgos kőműves-angyalok hordják a faragott köveket a hozzáférhetetlenebb helyekre. Ezen a szinten ugyanis már teljesen nyilvánvaló a szellemvilág segítsége. Még a legélesebb elme sem tud mindenben maga dönteni, és a filozófia legnehezebb kérdései sem vezethetők le egyszerűen a logika szabályai szerint, vagy szillogizmusok útján. A meditáció és az ima segíti helyre tenni ennek a pillérnek az építőköveit. A bölcsesség most már a "reménylett dolgok tudásával", a hittel gazdagodik, hogy képes legyen a hatodik oszlop megépítésére.
     Sem a bölcsesség hét oszlopra épülő háza, sem más, a szellemi fejlődés útját bemutató kép, ábrázolás, szimbólum természetesen nem egysíkú. A magasabb rendű igazságok illusztrációi, vetületei nem hordozzák azt a teljességet, ami magában az igazságban, a tényben foglaltatik. Az egyes lépcsők nem válnak ilyen élesen szét, pontosabban a szellemvilág segítsége a legalsóbb szinten is jelen van, a tudomány is hordoz egyetemes igazságokat, a hit nélküli okosság semmire sem vezet, és így tovább. Az egyes pillérek felépítése során az egyik vagy a másik összetevő nyilvánul meg pregnánsabban.
     A meditációban, az imák során a hit segítségével fejlődik ki az ismereteknek intuícióval - és most már a közvetlen, és tudatos szellemi segítséggel - az inspirációval kibővített képessége: a magasabb rendű értelem, a szellemi intellektus, a krisztusi logika. Ennek eredményeként pedig az értelemmel irányított és szabályozott krisztusi erkölcs. Ennek az oszlopnak a megépítése csak igen szigorú feltételek mellett mehet végbe. A misztikus felismerés és a mágikus megismerés itt már egybeolvad és alárendeli magát az egyetemes rendnek, amiből a tudós csak a rendszer egyes elemeit látja, a művész csupán az egyetemesség szédítő érzését észleli, a filozófus megsejti, ráérez, a magasabb intellektus pedig már takarítja is a házat, hogy a hetedik, a fénylő oszlop - a megvilágosodás - beemelése után Krisztus, mint főpap a Melkisédek, a halhatatlanok rendje szerint örökre beszentelhesse.
     A Bölcsesség hétoszlopos háza, mint a magasabb rendű világok kultúrpalotája, ezek után helyet adhat akár egy új világ születésnapi ünnepének, egy szellemi fokozatváltás után a bolygó magasabb rendbe iktatása szertartásának, a tékozló fiú hazatérése körüli vigadozásnak. Sirák fia annyit tesz ehhez, hogy:
"A bölcs ajka dicsőítő éneket zeng majd, és maga az Úr fog vezényelni."