|
URAM, JELENLEG A HÁNYADIK NAPNÁL TARTUNK?
Kuklis Géza
A Biblia nem sok időt fecsérel világunk megalkotásának részleteire, s mivel az ember csak a hatodik napon jelenik meg a Földön, nyilván csak jóval később és valószínűleg kerülő úton juthatott az előző napok történéseinek megismeréséhez. Ádám, mint az első ember, igen hamar hatalmas feladat elé lett állítva: felsőbb utasításra, minden teremtménynek nevet kel-lett adnia. El sem tudjuk képzelni, honnan szedett elő ennyi szót, fogalmat, mivel ezek a meghatározások maradtak fent, mind a mai napig. A Teremtő azonban látta Ádám nagy magányosságát, és megszánva őt, társat állított mellé. Nyilván takarékosságból, az oldalbordájából készült az új ember, így a férfi könnyen ráismerhetett saját csontjára és húsára. Különben ez volt a világon az első, altatásban végzett műtét.
Az első emberpár számára kiutalták tartózkodó helyül az Édent a házirenddel együtt, vagyis, hogy mit tehet és mit ehet, és a tiltásokat is, amelyek az embert elkísérik, mind a mai napig. Erre azért van szüksége, hogy tudja, mi mindent kell majd megszegnie egész története folyamán. Az emberiség el- és beindulása, vagyis mindennek a kezdete, alig három oldalt tesz ki a Bibliában. Ha azt gondoljuk, hogy az édeni állapot sokáig tartott, úgy nagyon tévedünk, hisz kiderült, nem is volt olyan lakatlan ez a kert, mint gondoltuk. Minden célzatosság nélkül állapíthatjuk meg, hogy az asszony megjelenésével szinte egy időben feltűnt a kísértő is. Igen hamar kiderült, hogy ez a trió, bizony rövid idő alatt kimuzsikálta magát a Paradicsomból.
Ha az ember útját végigkísérjük, akár napjainkig, úgy félreérthetetlenné válik, hogy mind ez egy igen hosszú, súlyos bukási folyamatnak szinte a végállomása már. Az első emberpár első gyermeke már testvérgyilkos lesz, akinek menekülnie kell, és ha a folytatás nagy állomásait felidézzük, ráismerünk a vérvonalra. Elég, ha az Özönvizet felidézzük, Bábel-tornyánál az emberiség szétszéledését követhetjük, talán Szodoma - Gomoráig? Ez a folyamat mind a mai napig tart, és biztosan utolérte volna a végzet Földünket, ha nem lép közbe az Úr végtelen kegyelme, Aki Fiának, Jézus Krisztusunknak életáldozatával megváltotta világunkat a biztos pusztulástól.
Természetesen nem ment feledésbe a múltunk, sőt keressük és kutatjuk, nehogy megfeledkezzünk bármiről, amit egyszer már kipróbáltunk és igen jelentősnek ítéltünk, mert ezek az utak megőrizték Káin lába nyomát mind a mai napig. Az Özönvizet, néhány pusztító tengerár, cunami idézi vissza, de Bábel tornyát sem kell az égieknek eltávolítania, hisz ezt magunk is elő tudjuk idézni, lásd az Ikertornyok esetét napjainkban. Szodoma és Gomora sorsa, semmivel sem volt rettenetesebb, mint Hiroshima és Nagaszaki pusztulása! A nagy és végzetes tragédiákat, természeti csapásokat már magunk is, mesterségesen elő tudjuk állítani, de a felemelkedéshez, a krisztusi társadalom felépítéséhez még nincs elég erőnk, tehetségünk, akaratunk!
Azt képtelenek vagyunk felmérni, hogy a magunk kis világának kialakulása, az emberiség elszaporodásának története hogyan aránylik az Univerzum, a Teremtettség egyetemes létezéséhez. Mivel a mai tudomány mindent önmagunkhoz viszonyít és hasonlít, de már sok mindent lát és képes felmérni, döbbenten szerzett tudomást az arányok összehasonlíthatatlanságáról, aránykülönbségeiről, így ebben a felismerésben szerepünk olyan jelentéktelen, parányi, hogy végre kezdjük megérteni, mi is az a mon-dásunk, hogy "ez az ég és föld különbség!"
A csillagászat fényévekről, fényév-milliókról beszél, naprendszerek, galaktikák, szuper és hiper-galaxi-sok elképzelhetetlen sokaságáról. Mind ehhez hozzátesszük hitünket és meggyőződésünket, vagyis: minden egyes naprendszer minden egyes bolygólyának felszínét - hasonlóan saját naprendszerünkhöz - tudatos, ön-tudatos szellemseregek népesítik be, fejlődésüknek, feladataiknak megfelelően, - szellemi szintjüknek színvonalán. Így képet alkothatunk arról, - ahogyan mondani szoktuk - még legvadabb fantáziánk kereteit is messze túlszárnyalják e méretek.
Bármennyire is behatárolni, bekeríteni szeretné tudományunk az Univerzumot, az továbbra is végtelen, határtalan és igen sokáig még megismerhetetlen marad számunkra. S aki mai ésszel, ismereteink realitásából kiindulva azt hiszi, hogy egy-kettőre minden rejtélyt meg fogunk tudni fejteni, annak igen kevés fantáziája van a dimenziók megítéléséhez, megismerhetőségének lehetőségeihez.
Olyan könnyű kimondani azt, hogy fényévek, de az a távolság, amit a fény akár csak egy év alatt is megtesz, felfoghatatlan számunkra. Minden egyetemes igazság és valóság azonban, ha rejtetten, sokszor játékosan, dalainkban, mondásainkban megjelenik, ezzel utal az isteni világ egységére, ahol a törvények azonosak de a megvalósulásuk a szellemi szinttel más és másképpen mutatkoznak meg. Egyszer már úgy emlékszem hivatkoztam is rá, hogy: "ott legyek, ahol akarok", a térnélküli világra és a "nálam egy nap, száz esztendő", - az időtlenségre utalva.
Igen, az Univerzum mentes a tér és idő minket gúzsba kötő és ellehetetlenítő valóságától. Vagyis: az egyetemesség, elérhetőség, egyenes arányban áll szellemi szintünkkel! S minél keményebben élünk röghöz kötötten, annál inkább le-hetünk biztosak a magunk, s világunk alacsony fokozatával.
A tudomány elképesztő eredményei, ma különösen az informatika vonalán, de legyen az orvostudomány, kémia, biológia, vagy bármely ága az ismereteknek, minden elért sikere ellenére felmérhetetlen távolságban van a meglévő szellemi tudás és erők birtoklásától.
Példának, egy ismert bibliai történetet szeretnék felidézni az Apostolok Cselekedeteiből. A jeruzsálemi templom úgynevezett "Ékes kapujánál" min-den nap lefektettek egy születésétől fogva béna embert, aki ott segítségért, támogatásért könyörgött. Most képzeljük el, ha a lépcsőn egy ma világhírű orvosprofesszor, neves sebészdoktor lépkedne fölfelé, s a koldus hozzá fordulva könyörögne segítségért. A professzor megállna, s így szólna: "Nézze csak jóember, ahhoz, hogy magán segíteni lehessen, először is egy kiadós infúzió-kúrára lenne szüksége. Ezzel elérhetnénk talán, hogy elvégezhessünk egy-két korrekciós műtétet. Ha ezek sikerrel járnának, úgy jöhetne a sugárkezelés vagy egyéb masszázs-terápiák, de így sem vagyok biztos abban, hogy az állapotán lényeges változást tudjunk elérni. Természetesen mindez nagyon sok időt és hatalmas költséget igényel. - Hát, nagyon sajnálom."
Ezek után érkezett a templomhoz Péter és János apostol. A koldus könyörögve fordult feléjük is, hogy legalább egy pár fillérrel segítsék. Péter megállt, visszafordult és így szólt: " Igaz, aranyunk, ezüstünk nincsen, csak azt adhatjuk, amink van: a názáreti Jézus nevében állj fel és járj!" A koldus felé nyújtotta a kezét, akinek az egész testébe visszatért az erő, lábaiba is, felugrott, a tanítványokkal együtt bement a templomba, ott járkált és ugrált, dicsőítve az Istent. - Hát ennyi a különbség a földi és a mennyei tudomány között, amint már említettük: "Ég és föld!"
Ha a szegény, magányos Ádám betévedne sokmilliós nagyvárosaink egyikébe, azonnal az jutna az eszébe: hol van ennyi Édenkert, ahová ez a rengeteg ember haza tudna menni?
Bár az ember alapvető törekvése az, hogy kiemelkedjen a tömegből, azaz egyéniséggé váljon, mégis szüntelenül szervezkedik, csoportosul, mert egyre nagyobb tömeget kíván látni maga körül. Természetesen a kö-zéppontban csak magát tudja elképzelni. Az egyén társat választ, családot alapít, a családok rokonsággá fejlődnek, ezek törzsekké növik ki magukat, ezekből nemzetiségek, majd nemzetek, nemzetközösségek alakulnak, esetleg világbirodalmak. S ez a konglomerátum nem úgy viselkedik, mintha alapja a család lenne, hanem megőrizve eredeti, emberi ösztönét, egyedül kíván uralkodni mindezek felett.
A közösségi ösztön, mint ősi emlékezés hozza létre a csoportokat, társaságokat, egyesületeket, pártokat, szövetségeket, gyülekezeteket, egy-házakat. Nyilvánvalóan az ősbukás által történt szétszóratás csak az ujjászerveződés, egyesülés révén érheti el eredeti, teremtettségi állapotát. Ko-runk tudományos, technikai fejlődése egyre bonyolultabb, összetettebb képletek, eljárások, szerkezetek által jön létre.
Gondolkodásunk, a természetes reagálások és következtetések helyett filozófiai rendszereket szül, s ezek minél bonyolultabbak, komplikáltabbak, annál inkább utat nyitnak, teret engednek a tiszta gondolatok, természetes igazságok előli elrejtőzésre. Így jött létre az a tolvajnyelv, amelytől szegény átlagember megretten és megtorpan, mivel azt hiszi, hogy itt és ebben van elrejtve az a tudás, amely számára nem követhető, ezért feltétlenül tisztelnie kell.
A mennyei igazságok természetesen számunkra is fejlődésünkkel azonos tempóban válnak egyszerűbbekké, közérthetőbbekké, és nem hiszem, hogy Jézusnak a négy- vagy ötezer ember előtt elmondott tanításai iskolai előképzettséget igényeltek volna. De ezek a tanítások tartalmaztak olyan misztikus mélységeket, melyek a legképzettebb, legcsiszoltabb lelkiségű hallgatók számára is örökérvényű értékeket jelentettek.
Elgondolkodhatunk azon, vajon a négyezer ember lelki-testi megelégíttetésekor miért marad meg a táplálékból pont tizenkét kosárral? Nem azt jelenti-e, hogy minden időben és helyzetben tartalékolva van a táplálék a választott nép tizenkét törzse számára? Az ötezer ember megvendégelésekor is megmarad hét kosárral, s nem véletlenül, mivel a János Jelenéseiben szereplő hét gyülekezetről, egyházról való gondoskodás biztonságát van hivatva jelezni.
Számos szimbólum, örök igazság van a Szentírás történései között el-mondva, s ezzel egyre félreérthetetlenebbé válik az az igazság, hogy minden nagyot akarásunk talán még zseniálisnak is mondható, de bonyolult megoldásainkkal szemben az "égi találmányok" ugyanazt a feladatot jó-val egyszerűbben és biztonságosabban oldják meg. Így segítik a teremtettséget a haladásban, fejlődésben, s mutatják meg az irányt a "hazatéréshez."
Jézus halálával, mennybemenetelével, a Szentlélek földre szállásával el- és megkezdődik a megváltott emberiség szerveződése. A tanítványok, apostolok térítő munkája, megerősítve a mennyei jelenéssel, máris háromezer embert késztetett megkeresztelkedésre, és ezt hihetetlen gyorsasággal követte számos csoport, szervezet, gyülekezet megalakulása. Pál apostol utazik, térít és tanít. Levelez számos közösséggel: rómaiakkal, ko-rintusiakkal, galatákkal, zsidókkal és tesszalonikaiakkal, filippiekkel, és má-sokkal. Akár azt is mondhatnánk, szinte miden nagy gyülekezettel. Péter apostol Pontusz, Kappadócia, Bitínia szórványgyülekezeteit irányítja, míg Jakab a szórványban élő tizenkét törzsnek küldi tanácsait.
Amíg az apostolok a megváltott világ szervezésén, tanításán, irányításán munkálkodnak, s ezen keresztül ismerjük meg mi is ezeknek a gyülekezeteknek neveit, addig János, Patmosz szigeti száműzetésében, különleges látomásáról, átéléséről számol be. Elragadtatásában ő, aki kedvelt tanítványa volt Jézusnak, most találkozva Mesterével, annak teljes szellemi hatalmával és valóságával, szinte élettelenül rogy lábaihoz. Úgy kell őt talpra állítani és megerősíteni. János, magához térve, megpillantja a hét arany gyertyatartót, vagyis a hét mennyei gyülekezetet, és az Emberfiának jobb kezében a hét csillagot, azaz a hét gyülekezet angyalait, vagyis szellemi irányítóit.
Ebben az a figyelemreméltó és különleges, hogy a gyülekezetek, Efe-zus kivételével, nem azonosak az általunk eddig megismert nagy földi egyházakkal! A mennyei egyházakból hat, eddig még nem ismert név, egyedül Efezus az, melyet már Pál apostol leveleiből megismerhettünk, s ezekből nyilvánvalóvá lett, hogy nem akármilyen gyülekezetről van szó. Szmirna, Pergamon, Thiatíra, Szárdisz, Filadelfia, Laodicea az általunk eddig nem ismert egyházak, de az, hogy az első levél a hetekhez Efezussal kezdődik, - elgondolkodtató. Pál térítései során az efezusiakat a pogányságból emeli ki a krisztusi életelvek ismeretére, s ezek nagy szeretettel és lendülettel léptek a fejlődés útjára. Ezzel váltak példaképpé, hogyan lehet földünk mélypontjáról felemelkedni, mennyei egyházzá válni.
Így váltak az efezusiak híddá, úttá, föld és ég között. A hét arany gyertyatartó, vagyis a hét gyülekezet között áll az Emberfia, ki jobbjában tartja a hét csillagot, vagyis ezek angyalait, vezérlő szellemeit. Ez jelenti, fejezi ki a mennyei teljességet. Világos, hogy minden egyház, gyülekezet, szervezet, nép, nemzet, vagy közösség a fejlődése során a hét gyülekezet egyikébe sorolódik, ide kell felnőnie, itt kell otthonra találnia lelki, szellemi rokonsága alapján. Ezek a közösségek fogják ezek után a krisztusi útra lépett emberiséget összegyűjteni, s az örök mennyei hazába vezetni. Ezek a levelek a fejlődés, megtorpanás, úton járás, vagy éppen úttévesztés állapotában érik a gyülekezeteket, hol dorgálva vagy feddve, de irányt adva, reményt sugallva. Röviden, tömören, határozottan.
Minden levél végén felcsillan a biztatás, mennyei ígéret, hogy ereje legyen az embernek, az emberiségnek kitartania a jóban, igazban, a végső cél eléréséhez. Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy mindnyájunknak valamelyik gyülekezethez kell tartoznia, bár a jellemzések igen rövidek, mégis, nem hagyott nyugodni az a gondolat: vajon mi, nemzetünk, a magyarság, hová tartozunk? - S megdöbbentem! - Ha napjainkról, életünkről, a magyarság helyzetéről, sorsáról íródott volna ez a levél, és nem a hét gyülekezet egyikéről, amely földünk szellemiségének alaptípusait jeleníti meg, úgy azt hihetném, nekünk, számunkra íródott, vagyis a magyar nemzet angyalának, vezérlő géniuszának szóló üzenetről lenne szó!
A magyar nemzet életének ezer évét itt a Kárpát-medencében a megpróbáltatások, szenvedések, harcok, helytállások és bukások évszázadai határozták meg. Szent István felajánlása a nemzetért Szűz Máriához, az elkötelezettséget jelentette az isteni elvekhez, és az a tény, hogy a királyi korona ezer veszély és kaland ellenére is megmaradt a mai napig, mutatja népünk kiválasztottságát, egyben elkötelezettségét a visszatéréshez az Atyai házba. Ez legyen bizodalmunk, hitünk és erőnk, a legnagyobb megpróbáltatások idején is. Tatárok és törökök képtelenek voltak elpusztítani bennünket, nekik kellett távozniuk. A Habsburgok évszázados mesterkedése népünk felhígítására és ellehetetlenítésére, kudarcot vallott. Mária Terézia leggazdagabb békési földjeinkre tótokat telepített, a Dunántúl legszebb vidékeire, majd fővárosunk bekerítésére svábokat, Erdély hegyei közé oláhokat, majd Bácskába-Bánátba szerbeket.
Ezeknek a mesterkedéseknek kellett volna elbizonytalanítani, fellazítani a magyarságot, hogy végül beolvadjon, elkeveredjen e sokszínű népségben. De ez a föld át van járva népünk szellemiségével, meg van szentelve vérével, ezért elidegeníthetetlen. Előbb lettek nemzetiségeink magyarrá, vállalva velünk az élet- és sorsközösséget, mint kitervelőik valaha is hitték volna.
Édesanyám elmondása szerint, kislány korában költözött fel a családjuk Pestre, dunántúli, sváb közösségből. Ő is csak úgy tudta folytatni iskoláját, hogy egy évet magyar óvodába járt, hogy a nyelvet alaposan elsajátíthassa. Nagyanyám, élete végéig sem tudott magyarul. Drága anyám tökéletesen, akcentus nélkül beszélt, előadásait, emlékezéseit a legszebb irodalmi nyelven fogalmazta meg. Elmondása szerint Pesten ez idő tájt alig lehetett magyar szót hallani, csak németet, s ha napjainkban az utcán száz embert szólítanál meg németül, talán még tíz sem akadna, aki válaszolni tudna ezen a nyelven. Így hat, így működik a láthatatlan magyar szellemiség! A soknemzetűséget, a családnevek is igazolják: Tóth, Rácz, Oláh, Német, Horváth vagy Orosz. Ezek ugyan utalnak az eredetre, de vajon hányan beszélik közülük ezeket a nyelveket?
Miután a különböző mesterkedések nem érték el céljukat, más lehetőség nem maradt ellenségeink számára, mint összefogva a gyarmattartó, politikailag üres, analfabéta, erkölcsileg nulla nyugati hatalmakkal, mint megkíséreljék az első világháború lezárásával meggyilkolni hazánkat. Ez volt Trianon! Ne gondolja senki, hogy a felsőbb hatalmak nem fogják lerendezni ezt az ügyet, s hogy elmarad az elszámoltatás!
Napjainkban az elnemzetietlenítés propagandája folyik, s hogy megtörjék önérzetünket, a valóságos, eredeti magyar szellemiségünket, egy úgynevezett Európai Közösség előírásait szolgaian követve gyengítjük önmagunkat. S nehogy biztonságban érezhessük, akár egy pillanatra is magunkat: fasisztáznak, rasszistáznak bennünket, nem beszélve a szüntelen és legfőbb rágalomról, az antiszemitizmus vádjáról! Így találtam rá és találtam meg a helyünket, a hét gyülekezetben. Mintha csak ma és rólunk írták volna. Ez a szmirnai gyülekezet angyalának írt levél:
"Ezt mondja az első és utolsó, Aki halott volt, de életre kelt: Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy gyaláznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől! Az ördög néhányatokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet koszorúját."
A levél az élet koszorúját ígéri, s nem azt a koszorút, amit közel és távol lévő ellenségeink szeretnének már a sírunkra fektetni!
.....
A közlemény folytatása a Szellemtani Közlemények 2011. II. negyedévi számában olvasható.
Információ: Kotányi Ottó - tel.: 1-316-4051
|
