|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
A továbbiakban Mózes III. könyve kerül sorra, az abból feltett kérdésekre mediális úton kapott válaszokat adjuk közre. Ezen mózesi szabályok és előírások legtöbbje a mai emberre már nem, vagy nem így érvényesek, de nézzük meg néhányukat a helyes értelmezés érdekében.
(KV.: Körvezető, TSZ.: Tanító Szellem.)
KV.: Az Írás nagyon pontosan és részletesen beszél az áldozatokról és azok bemutatási módjáról, mikéntjéről. Előírja például, hogy az állat mely része hasznosítható, helyesebben mutatható be vele áldozat, és mely része nem. Miért van ez a részletes megkülönböztetés, vagy akár maga az állat használható-e vagy sem, vagy csak egy része?
TSZ.:: Mózesnek az ő népét nemcsak kivezetnie kellett, hanem utána egy egészen új, más rendszerre, szokásokra, szertartásokra átszoktatnia. Gondoljátok meg, hogy ez a néptömeg Egyiptomban olyan szertartásokat látott, olyan szokásokat vett fel, ami az egyisten hittel nem volt összeegyeztethető. De éppen azért, hogy a lehető legszigorúbban rajta tartsák a népnek a figyelmét az áldozatokon, az Isten szavában való hiten, a törvények megtartásának fontosságán, ezért a sok apró, akár részletekbe is menő szabály nagyon is megfogta, mondhatni finom szálakkal gúzsba kötötte őket, hogy a régebben látott, megszokott és talán már kissé arrafelé kacsingató szokásokat egy másba, egy szorosabba, rendezettebbe, szigorúbba fogja. Úgy, ahogyan a későbbiek folyamán meglazulhattak már ezek a nagyon szoros kötelékek, - gondoljatok csak a saját napjaitokra, hiszen a ti számotokra már ilyesmiről nincsen szó - de akkor ez döntő fontosságú volt, mondhatni "politikai kérdés."
KV.: Tehát, ezt akkor úgy is felfoghatjuk, hogy pedagógiai okokból történt...
TSZ.: Szervezési kérdés volt.
KV.: ...mert nyilvánvalóan jobban odafigyelnek akkor, ha azt mondják nekik: ezt az állatot igen, a másikat nem, és az "igen"-ből ezt a részt igen, a másikat nem. Oda kellett figyelni, tettre késznek, napra késznek kellett lenni.
TSZ.: Erről van szó, és ennek meg is lett az eredménye.
KV.: 2,11.: Kovásszal és mézzel készült ételt nem lehetett ételáldozatul bemutatni. Miért volt ez kizáró ok?
TSZ.: Mindkettő bomlasztó hatású. A mézsörre gondoljatok, ami a későbbi időkben az egyes népeknél olyan nagyon divatos és kedves ital volt. Egészségügyi okból volt ez is. Gondoljatok itt a harmadik napon el nem fogyasztható húsra, a bomlásra.
KV.: 2,13.: Miért kellett az áldozatot megsózni, és mi a szövetség sója?
TSZ.: A só az, ami kedvesebbé, ízesebbé, értékesebbé teszi az ételt - nagy általánosságban. A szövetség sóján azt értsétek, amellyel az kedvesebb, értékesebb, fontosabb. Ízesebb a szellem számára.
KV.: 2,16.: "Tűzáldozat ez az Úrnak." Ez más, mint az égőáldozat, vagy azzal valamilyen formában párhuzamban áll?
TSZ.: Tulajdonképpen azt kell mondanom: is-is. Elvégre tűzről van szó itt is, ott is, de a tűzáldozatnál leginkább olyan célból és olyan anyagokból állt az az áldozathozatal, ami egy kicsit azért megkülönböztette a másiktól. Ez manapság már nem élő valami.
KV.: 3,4.: A vér misztériumát korábban már megbeszéltük, és azt, hogy a vért nem lehet enni. De most itt az áll, hogy "a kövérjét és a vért ne egyétek." A kövérjét miért ne?
TSZ.: Annak a helynek, ahol ők tartózkodtak, annak az éghajlatnak kellett hogy megfeleljen mindez. A kövérje és a kövérje körüli hártyák, apró részek sokkal romlandóbbak voltak, mint a színhús. Nem beszélve a bőrről, patáról, és egyéb ilyen dolgokról, amit egészen külön kellett vinni és elégetni a táboron kívül.
KV.: Sejtettük, hogy ezekben a törvényekben elég sok az aprólékos momentum is, ami nemcsak a szellemi dolgokat tárta fel, illetve parancsolta meg az embereknek, hanem mintegy védelmül is szolgált az akkori életformában.
TSZ.: Természetesen. Hiszen ezek nagyon jó és praktikus hétköznapi szokások, egészségügyi szabályok is voltak, vehetitek annak is. (A továbbiakban több ilyen "egészségügyi" előírásról is olvasunk. Szerk.) Amikor viszont a vérrel való megkenésről, meghintésről, vagy elfogyasztásáról beszélünk: nem a vér "anyaga" volt a döntő fontosságú, hanem az, amit jelentett. Az "élet odaáldozása," az "élet" volt itt a fontos, és nem a vér, mint anyag.
KV.: 4,3.: A fölkent főpap vétkezésével hogyan lehet vétkes az egész nép?
TSZ.: Gondoljátok meg, hogy egy főpap - főember! - mintegy csúcsa, kifejezője az egész közösségnek. Ha ő olyan minőségű szellemileg, lelkileg, vagy olyan tettet hajt végre, hogy vétkezik, az kisugárzik az egész közösségre. Van közöttetek egy közmondás, s ne vegyétek tréfának, hogy: "A fejétől bűzlik a hal." - és ez akármilyen tréfásan is hangzik, kifejezi azt, amit ebben az esetben kell.
KV.: Ha a főpap mutatta be a vétek-áldozatot saját vétkéért, akkor azzal valóban az egész nép megkapta a bocsánatot?
TSZ.: Nem. A későbbiek folyamán, ha jobban átnézitek az Írást, nyomára akadtok annak, hogy ez kétfelé volt osztva. Ha a főpap vétke kihatással volt az egész közösségre, akkor a közösségnek is kellett bizonyos fokú áldozatot hoznia amiatt, hogy ő is, mintegy "felülről meghibásodott" és őrá is hullott abból a vétekből. Majd később megtaláljátok a nyomát ennek is.
KV.: 4,14.: Ha kitudódik a vétek, akkor kell bemutatni a vétekáldozatot." Hát a bűn nem mindig bűn, csak ha kitudódik?
TSZ.: Nem erről van szó, hanem ha kitudódik valami, azt be kell vallani nyilvánosan. Itt a "kitudódásba" akadtatok bele. Tulajdonképpen itt a nyilvánosságra kerülésről, a nyilvános engesztelésről van szó.
KV.: Ez tehát ugyanaz lenne, mint később, az Újszövetségben a: "valljátok meg bűneiteket egymásnak"?
TSZ.: Ez megint egy előkép, csak más szavakkal kifejezve, egy más korban.
KV.: 6,3.: Miért kellett a papnak gyolcsnadrágot felvennie az áldozat bemutatásánál? Miről van itt szó? Csak a nadrág legyen ebből az anyagból? Egyáltalán, van-e ennek szellemi jelentősége, vagy csak praktikus ok?
TSZ.: Egyik sem. Mint tudjátok, a papi öltözetek különféle anyagokból voltak. Itt kizárólag és tisztán energetikai okokról van szó, energetikai összefüggések voltak. Ezeknek az anyagoknak az összetevői, az összhatása volt az, ami fontos volt. Természetesen ebben az esetben így a gyolcsnak is szerepe volt.
(Az energiákról, erőrezgésekről és jelentőségükről a későbbiekben még lesz szó. Szerk.)
KV.: 6,15.: Az egyik áldozati állatot megeheti a pap, a másikat nem. Összefügg-e ez azzal, hogy vannak ún. tisztátalan, ill. tiszta állatok, vagy pedig ennek egészen más oka volt?
TSZ.: Tulajdonképpen megint csak egy kis "politikai ravaszkodást" kell feltételezni, mert természetesen a nép nagy tömegeinek nemcsak az ő számukra közvetített szabályokat kellett hogy megtanulják és betartsák, hanem árgus szemekkel figyelték a papi társulatot is. Amikor azt látták, hogy íme, azoknak is éppoly szigorú rendeleteket kell betartaniuk és nem tettek olyan nagy különbséget közöttük, akkor nem morgolódtak, nem lázadoztak amiatt, hogy azok íme kitüntetettek, mi meg nem! Ez tulajdonképpen szintén egy kis "szervezési dolog."
KV.: 7,14.: A harmadnapra megmaradt áldozati húst szellemileg is romlottnak mondja a Szentírás. Azt értjük, hogy az akkori mindennapi életben, abban a hőségben, a hús tényleg megromlott harmadnapra. Igen, de itt szellemileg is romlottnak mondja az Írás, és hogy annak elfogyasztóját ki kell irtani Izrael közül.
TSZ.: Valójában tényleg egészségügyi oka volt főképpen, - gondoljátok meg, hogy abban az időben ez milyen veszedelem volt - de emellett még az is, hogy nem csak fertőzésveszély állt fenn, hanem annak a húsételnek, ami már három napos, egészen más energetikai értéke van. Amikor az Írás szellemi vonatkozást említ, abban az időben ez a szó, hogy "energetika," - még nem szerepelt. Tehát valahogyan ezt meg kellett mondani, meg kellett nevezni. Így értsétek ezt.
KV.: De miért kellett emiatt valakit kiirtani? Ez egy nagyon súlyos kifejezés. Lehet, hogy a korábban kapott tanítások alapján ez inkább elkülönítést jelent, de a fordítás mégis csak azt mondja, hogy "ki kell irtani."
TSZ.: Most ne az legyen a lényeg, hogy mit jelent a kiirtani, hanem a következő: mi van azzal a személlyel, aki törvényt szeg? Kívül helyezi magát a társadalmon, azon a népen, amelyikhez tartozik. Így már érthető? Ez egy nagyon szigorú szabály volt, mert ott óvni, rendezni, egészségben tartani kellett egy nagy tömeget. Ott nem volt szabad a legcsekélyebb vétségnek sem előfordulnia, mert különben egy járvány végigsöpört volna az egész táboron.
KV.: 7,33.: Miért a szegyet és a jobb combot kellett a papnak adni? Ez a fentiek alapján egy minőségi dolog volt csak, vagy...?
TSZ.: Minőségi.
KV.: 8,22.: A következő kérdésünk "a vérrel való megkenés." A jobb fület, a hüvelykujjat és a jobboldali nagylábujjat kellett megkenni. Miért így, és miért ezeket a testrészeket kellett hüvelykujjal megkenni? Mi ennek a jelentése és valamilyen formában összeköthető-e ez a ma szokásos kenetfeladással? Bár az az utolsó kenet, de mintha ezek között volna valami párhuzam.
TSZ.: Tulajdonképpen van egy kevés párhuzam, de gondoljátok meg: akár ma, az általatok ismert utolsó kenetnél, vagy akár annál, amit most kérdeztetek, - mi a láb? Az, ami jár, és a nagylábujj annak elsődje, tehát első ujja. Mi a kéz? Az, ami munkát végez - és annak is az elsődje. És a jobb oldal? Ugye, nem az egész fejet érti, hanem csak a fejnek egy kis részét, a jobb oldalt, ami az intuíció helye, és így az értékesebb oldal. Akik csak egy kicsit is foglalkoznak energetikával, tudják jól, hogy a jobb kéz az adó kéz, tehát az az oldal is, természetesen. Most már a jobb lapocka is felrémlik? A jobb oldal, a jobb lapocka, ugye? Ott is az az értékesebb oldal.
KV.: 10,1.: Mi az idegen tűzzel való áldozásnak az értelmezése?
TSZ.: Az "idegen szellemi tűzről" van szó, és ez azért súlyos, mert idegen eszmék, olyan gondolatok férkőzhettek közéjük, amelyek idegenek az egyisten hittől. Már pedig ez a kis tábor körös-körül volt véve olyan népekkel, akikkel érintkeztek is, és vigyázni kellett, hogy a hatásuk, az ő áldozati oltáruknak a tüze (így is vehetitek) nehogy megfertőzze azt, ami éppen hogy csak elindult. A legnagyobb szigorral kellett kézben tartani, kialakítani, megszoktatni, ránevelni ezt a népet.
KV.: 11.rész: A tiszta és a tisztátalan állatok milyen szellemi okból vannak megkülönböztetve? Ez nem az a bizonyos egészségügyi ok, mert itt a tiszta és tisztátalan szellemileg is meg van különböztetve.
TSZ.: Tudjátok jól, mi az az ód. Ennek az oka kizárólag ódikus érték, ódikus hatás. Ahogyan lehet jó, úgy lehet rosszabb, gyengébb, kevésbé hasznos, vagy akár káros ód-hatás is. Ezek döntik el azt, hogy az a bizonyos népesség - amely akkor csak nagyon szigorú szabályokkal tudta az egészségügyi vonalat tartani - ezen a téren is a jobbat, az értékesebbet fogyassza.
KV.: 11,3.: Miért csak a kérődző és párosujjú patás állatokat volt szabad megenni?
TSZ.: Napjaitokban is van nálatok olyan mozgalom, amely a növényi táplálkozást tartja a legjobbnak. Azok az állatok, amelyek növényevők, azok szellemileg tisztább ételt fogyasztanak, tehát a kisugárzásuk, az értékük is tisztább, mint azoké, amelyek ragadozók vagy ragadozófélék, vagy olyan ételeken élnek, amelyek nem a legjobbak, a legtáplálóbbak, a legnemesebbek. Emiatt ezeknek a húsa is minőségi megkülönböztetés alá esik.
KV.: 11,45.: A következő kérdés egészen más jellegű, de az mutatja a fontosságát, hogy az Ó- és Újszövetségben rendszeresen olvashatunk erről: "Legyetek szentek, mert én az vagyok."
TSZ.: Gondoljátok meg, mi az, hogy "szent?" Tiszta, magasztos, kiváló, - és még annyi minden más jelzőt mondhatnék rá. Természetesen emberi lény ezt a fokot el nem éri. Különösen abban a korban nem, de törekedni kell feléje! Tehát tulajdonképpen itt egy tisztulási, nemesedési folyamatról van szó, ami egyre feljebb emeli az emberi szellemet. Tehát ez egy valamiféle erkölcsi megtisztulásnak értendő.
KV.: 13.rész: Miért szentírási szöveg a fekély és a poklosság? Ennek nyilvánvalóan szintén egészségügyi előírási értelme volt, de volt-e ezen kívül szellemi értelme is?
TSZ.: Van szellemi fekély és szellemi poklosság is, ezt tudjátok. Mind a testi, mind a szellemi poklosság minden jelére figyelni kellett. Annak javítására, gyógyítására óriási gondot kellett fordítani mindkét vonatkozásban.
KV.: 16,21.: Miért kellett Áronnak a bak fejére tennie a két kezét? Ki volt az az "odarendelt ember," akivel Áron kiküldte a bakot a pusztába? Az nem lehet akárki, aki ilyen nagy feladatot végez. Miért kellett bizonyos esetekben csak hím, illetve nőstény állatokat bemutatni?
TSZ.: A nőstény állat feláldozása aránylag kevés helyen fordul elő, általában mindenütt a hím állatokat áldozták fel. Ennek ódikus oka volt. Ódikusan a hím nagyobb, erősebb, a nőstény állat gyengébb, jelentéktelenebb értékű. A kéz ráhelyezése a fejre, érintés arra a pontra, ami állatnál, embernél a legfőbb: a fej. Ez egy átruházási mozdulat volt. Ugye, tudjátok mi az az átruházás?
KV.: Ez csak jelképes volt, vagy pedig az ténylegesen megtörtént ezzel?
TSZ.: Ez a szándék és akarat kifejezése volt. Azt jelentette, hogy azt az állatot erre szánták, mintegy képviselte azt a vétkest, azt a hibást, akiről szó volt, legyen az akár egyes ember, akár egy nép. Tehát azt a bizonyos hibát, vétket ilyen jelképes módon átruházták rá, de az átruházás tulajdonképpen a szellemi síkon is megtörtént, nem csak jelképesen.
KV.: Tehát ezzel meg is tisztult az áldozatot bemutató?
TSZ.: Természetesen, már tudatilag is. Képzeljétek el azt, hogy ő meg akart szabadulni a bűntől, rossz volt neki, piszoknak vélte magán. Meg akart szabadulni tőle, átruházni másra, olyanra, ami feláldozható volt. Az állatot a pusztába kivivő, odarendelt ember kijelölése mindig alkalomszerűen történt a magas Szellemvilág részéről. Nagyon jól tudjátok, hogy médiumok, eszközök mindig voltak a nép között. Mindig ők voltak azok, akik révén minden értesítés, rendelkezés "kihirdetésre került". Ezeknél az "odarendelt embereknél" ez nem állandó funkció volt, hanem mindig egy kitüntető "értesítés" után váltak azzá.
KV.: 19,7.: "A harmadnapon fogyasztott hús gyalázza az Úr szentségét, ki kell irtani az ilyen embert népe közül." Tehát itt már nem csak egészségügyi okokról van szó, hogy a hús megromlik, hanem konkrétan azt mondja, hogy a harmadnapra fogyasztott hús gyalázza Istent." Miért?
TSZ.: Gondoljátok meg: égi Atyánk, aki ennek a közösségnek a pusztában még mannával is gondoskodott az élelmiszer ellátásáról, nem gondoskodott volna az ő gyermekeiről később is, hogy azok jó élelmiszerhez jussanak? Mi szüksége van arra az embernek, hogy a háromnapos, már semmilyen körülmények között nem jó és nem hasznos élelmiszert elfogyassza? Ez már a bizalmatlanság, a tiszteletlenség fogalmát súrolta.
KV.: 19,19.: "Ne végy kétféle anyagból szőtt ruhát." Már beszéltünk arról, hogy a szent tárgyakat nem lehetett kétféle anyagból készíteni, mint pl. a kőoltárt, amit csak egy darab kőből lehetett kifaragni, véső nélkül, vagy hogy ne vess egymás mellé kétféle magvat. Ez a kétfajtaság, mondhatnám úgy is: kételvűség, nem olyan egy kicsit, mint a "test a lélek ruhája"? Egyáltalán az, hogy valami kételvű, kétféle, ez erre lenne valamiféle szellemi utalás?
TSZ.: Részben. De most térjünk vissza a magvakra. Gondoljátok meg: ha szorosan egymás mellé kétféle növény magját vetik, az a termés szempontjából eredménytelen lesz, mert az egyik a másikat elnyomja, hiszen mindegyiknek megvan a maga különleges életfeltétele, ezért a vetés nem lesz eredményes. Az egyik pusztítja a másikat. Ugyanakkor viszont ruhaneműekkel - amikor erről a vándorló, nagy fáradalmakat, gondokat elviselni kényszerülő néptömegről volt szó, mind élelmiszer, mind ruházat és minden más szempontból - a legjobbal, a legjobb energetikai rendszerekkel kellett ellátni ahhoz, hogy egészséges maradjon, erős maradjon és eljusson oda, ahová célul, irányul vette útját. Tehát a kétféle ruha, a kétféle energia egymást rontotta volna. Ez ma már nem érvényes a ti számotokra, de hát ti nem is vagytok már kitéve olyan dolgoknak, mint azok az emberek.
KV.: 19,25.: Miért csak az ötödik évben szabadott az új fa gyümölcséből fogyasztani? Feltételezhetően már a harmadik-negyedik évben is hoz gyümölcsöt egy fa, de itt ki van mondva, hogy csak az ötödik évben termett gyümölcsöt szabad elfogyasztani.
TSZ.: Kedves gyermekeim! Nagyon jól tudjátok, hogy ma, a modern, a speciálisan kitermelt, kinemesített fa egészen más, mint amilyen akkor volt. Ha teremni hagyták volna azt a fiatal fát, az soha nem érte volna el azt a fejlettségi fokot, azt az erőt, ami szükséges volt ahhoz, hogy már kifejlődve, bőven teremjen. Mintegy kímélet volt ez, egyfajta ápolás, mezőgazdasági fogás. Rendkívül fontos volt ez abban a korban, hisz éppen az élelmezési kérdésekről beszéltünk eddig. Magukat védték ezzel egy olyan helyen, ahol huzamosabb időt töltöttek; fákat lehetett ültetni, mezőgazdasági munkát végezni, és nagyon fontos volt, hogy a teljes termést hozzák le arról a földről. Azokban az időkben nem voltak azonosak a mezőgazdaság feltételei a maiakkal, nem ismerték a mai fajtákat. (Az akkori kialakulásokban szükség volt az ilyen jellegű irányításokra is. Szerk.)
KV.: 19,30.: Egy szó szerinti idézet: "Ne forduljatok halottidézőhöz." Tudjuk, hogy manapság ezzel vádolják azokat, akik spiritizmussal, szellemtannal foglalkoznak.
TSZ.: Itt fogalmazási hiba van. Ti azt nagyon jól tudjátok, mi a különbség a halottidézés, és a nem idézés, hanem fogadás között! De ezt egy ebben a témában járatlan ember természetesen nem tudja. Ha ezt megmagyarázzák neki, akkor nem fogja többé ezt a szót használni. Ne tartsatok attól, hogy rátok is ezt mondják, ez csak naivitás az ő részükről. Vagy talán halott vagyok én is, aki most itt beszélek veletek? Nektek ezt nem kell mondani!
KV.: 22,11.: "Idegen ember nem ehet szent ételt... de ha a pap pénzen vásárol meg valakit tulajdonául, az ehet belőle." Van-e ebben utalás a későbbiekben Krisztus megváltó munkájára, a "véren való megvásárlás"-unkra?
TSZ.: Előképül vegyétek. Semmi nem keletkezik hirtelen kipattanva, mindennek van előképe, magja. Épp úgy, ahogyan az imént beszélgettünk az Ószövetségről, amire az Újszövetség épül, ugyanilyen előképül foghatjátok fel ezt is.
KV.: 25,3.: Az Ígéret Földjén hat évig vetni kell, azután egy évig pihentetni a földet Ez feltételezhetően ugyanaz, mint amit az előbb a gyümölcsfáknál megbeszéltünk, de egy kicsit talán olyan is, mint a Teremtésben a hetedik nap. Hat évig ugyanis teremtünk, vetünk a földbe, a hetedik évben pihentetni kell, mint ahogyan a Teremtésben is, a hetedik nap a pihenés napja.
TSZ.: Ráismertetek a hetes számra, ugye?
KV.: Természetesen. A nyugalom éve, a hetedik év pedig - így mondja az Írás - a háromszorosát adja az Úr ajándékaként. Azért is, hogy kitartson a nyolcadik évre, amikor már vethetünk, de ezt csak a kilencedik évben arathatjuk le. Az a kérdésünk, mi a szellemi értelme a nyugalom évében kapott termésnek, a táplálás rendjében?
TSZ.: Tulajdonképpen ez most már nem jelentős. Megint csak azt kell mondanom nektek, amit a gyümölcsfa nevelésénél és az akkori mezőgazdasági termelésnél is, hogy pontosan ugyanaz a magyarázata: pihentetni kell a talajt, a földet. Ti már nagyon jól ismeritek a váltógazdaságot, a vetésforgót, amellyel fokozódik a talaj termőképessége. Itt maga a termés, maga az élelmiszer fontos, és hogy meglegyen annak az ereje, pihentsége. Itt is erről van szó. Gondoljátok csak el azt, hogy egy jól termő évnek kellett annyi tartaléka legyen, amivel a hetediket kibírták. Emlékezzetek vissza arra, amikor Egyiptomban József megfejtette a Fáraó álmát és tartalékba vettek élelmiszert a bőven termő esztendőkben, azt elraktározták, hogy majd amikor jön a hét szűk esztendő, legyen mihez nyúlniuk. Itt sem arról volt szó, hogy teljesen felélték annak a hat évnek minden tartalékát és akkor a hetedik évben semmi nem volt. Nem erről van szó.
KV.: 27,2.: "Ha valaki különleges fogadalmat tesz, fel kell becsülni az Úrnak szánt személyeket." Miért, és mi ennek a jelentése? Nyilvánvalónak tűnik, hogy ha a fogadalom "különleges," akkor az odaszentelésnek is különleges értékűnek kell lennie.
TSZ.: Erről van szó, ezt te nagyon jól érezted.
KV.: Köszönöm. 27,9.: A megváltásoknál (áldozat, adósság, ház, stb.) még plusz egyötödöt kell adni a visszaváltáskor. Amit az Úrnak szenteltek oda, ha még plusz egyötödöt adtak, azt vissza lehetett venni? Mert itt szó van az áldozat megváltásáról is.
TSZ.: Nem erről van szó. Ez megint egy olyan szabály, amelynek betartásával egy bizonyos rendtartás volt folyamatba téve. Itt különleges értékekre, vagy feltételekre ne gondoljatok, különösen manapság, amikor már ilyen nincsen, akkor is inkább csak a szigorú rendtartás kedvéért voltak ezek az összegek meghatározva.
KV.: Ugye, az a plusz egyötöd is azért volt, hogy az ember jobban meggondolja, mit csinál?
TSZ.: Ugye, ugye, rájöttetek.
KV.: 27,25.: Miért volt külön normál és szent sekel? (20 géra volt egy szent sekel, 1 géra fél normál sekel, vagyis 1 szent sekel 10 normál sekel. Szerk.)
TSZ.: A szent sekel már tisztább, különb, megbecsültebb volt, külön helyen tartották és külön értékelték. Ez nem olyan volt, hogy a piacon adom-veszem, a szent sekelnek még a pénzdarabjai is különleges elbánásban részesültek. Ez nem egyszerű, hétköznapi célra lett kiadva, sem felhasználva, hanem egészen más vonatkozásban.
KV.: 27,28.: Mit jelent az elsőszülöttség megváltása? Miért esik az külön elbírálás alá?
TSZ.: Az elsőszülöttség értékét nagyon jól tudjátok, hiszen az Írás nagyon sokszor említi. Abban az esetben, amikor az elsőszülöttnek nem lehetett valamilyen okból ellátnia ezt a feladatát, - például nem ajánlották fel megszentelésként Istennek - ehhez kellett a megváltás. Mert előfordultak olyan esetek is, amikor az elsőszülött nem tudta az elsőszülöttségét érvényesíteni. Ez legtöbb esetben nem az ő hibája volt, de mégis, ezért áldozatot kellett bemutatni, szükséges volt mintegy az "Úr tudomására hozni." Fontos volt ez az "elsőszülöttség," és ennek a fontosságnak a kifejezője, kihangsúlyozása is benne volt ebben.
KV.: Összefoglaló kérdésként: a mózesi, Istentől kapott törvények milyen módon élnek tovább ma? Mi az, amit a mi számunkra még akár egy az egyben, vagy csak szellemiségében kell megtartanunk?
TSZ.: Ne így fogjátok fel, bár látjátok, hogy ezekben is nagyon sok érdekeset, értékeset és továbbgondolásra serkentőt kaptatok. Tulajdonképpen megint csak azt kell mondanom, mint ahogyan már máskor is kifejtettük, hogy a gyermek, aki az ABC-t tanulja, de később magasabb iskolába jár, vagy más tudományos munkán dolgozik, ha eszébe sem jut, akkor is az ABC-vel dolgozik. Azok a mózesi törvények, amelyek mélyen a szívekben és az erkölcsökben nyomot kellett hogy hagyjanak, mindmáig élnek. Gondoljatok a Tízparancsolatra!
KV.: Az is a szellemiségében él tovább.
TSZ.: Erről van szó. Alapul szolgál. Abban a formában már eltűntek a megváltozott idők rárakódott más szabályaiban, de azért ott vannak, ott élnek.
Összeállította: Kotányi Ottó
|
