|
KRISZTUS SZÜLETÉSÉRE
"Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön az embereknek:" Legyen dicsőség mindörökké Istennek; és legyen békességük mindörökké a földön az embereknek, mert beteljesedett az ígéret, valóra vált a reménység, az ígéret megvalósult: a Messiás megszületett, az Isten az emberek közé lépett, és az emberekkel együtt van, hogy megtisztítsa és megszentelje őket. Megvalósult Isten nagy terve, amelyet a bűnbeeséskor feltett, és amelynek megvalósításáért nem sajnálta odaadni legkedvesebb Fiát; az Ige testté lett, az Igazság a földre szállt, a szeretet és az engesztelődés nagy munkája megkezdődhetett.
Izrael egész történetén végighúzódik ez az ígéret, hogy megszületik a Messiás, a Szabadító Isten leszáll az emberekhez, és kivezeti őket a bűnök, a kárhozat, a halál és a megsemmisülés birodalmából, a hazugság-alkotta útvesztőkből a ragyogó világosságra, az örökéletre. Ime azoknak, akik hittek az ígéretben, megjelenti Jézus születését az Úr Szent Lelke. A távol-messzeségben a bölcsek a csillagok járásából vesznek tudomást arról, hogy beteljesedett az az ígéret, amelyre hosszú évezredeken keresztül készült a világ.
A testi Izrael közben mélyen alszik. Félti hatalmát, annak a szellemi kincsnek külső burkát, amelyet híven őriz, és amely később sírjává válik. A hívők azonban azon az éjjelen ébren maradnak, meglátják Isten dicsőségét, meglátják az angyalokat, akik Istent dicsőítve szállnak le a földre, hogy mindazt magukkal hozzák, amire Krisztusnak szüksége van és szüksége lesz.
+
A ti emberi gondolkozásotok még ma is számtalanszor megbotlik azon, hogy Isten az ő egyszülött Fiát milyen elhagyatottságba, milyen szegénységbe küldi le a földre. Az a nagy ígéret, amelyet Izrael népe évezredeken keresztül hordozott, éppen abban az időben teljesedik be, amikor az nem volt kívánatos a "földi ember" számára.
A földi ember úgy képzelte, hogy majd csodálatos áhítatban és emelkedett lelki hangulatban fogja megélni a beteljesedést. Nem így történt. Augustus római császár megparancsolja, hogy birodalmában a nép megszámláltassék. Minden nemzetségnek a maga származási helyére kellett vándorolnia a császári rendeletnek eleget teendő. Ebben a nagy zűrzavarban kell az Isten Fiának megszületnie, váratlanul, minden előkészület és hangulat nélkül, hogy senki más ne tudjon róla, csak azok, akik valóban lélekben hordozzák magukban az ígéretet, akik nem a hangulat által ragadtatják el magukat, hogy Istennek hálát és dicsőséget adjanak, hanem lélekben egész életükben ennek az ígéretnek a megvalósulásához igazodjanak és várják ennek a percnek eljövetelét.
Elkövetkezett a perc, és aki a legjobban várta, aki a szíve alatt hordozta ezt az ígéretet, akinek az Úr angyala bizonyossággá tette, hogy az Úr eljön, azt az út bizonytalanságában, fáradságában és készületlenül éri utól a szülés fájdalma. Kéri Istent, hogy csak még addig lehessen várnia, amíg rendes helyet talál, ahol fáradt testüket megpihentethessék. Isten azonban úgy találta jónak, hogy az ő egyszülött Fia jászolban lelje első fekhelyét, mindattól megfosztva, amit a föld a legszegényebb, legelhagyatottabb fiának is megad. Ő, akié az egész föld, még azt a helyet sem vallhatta magáénak, ahol megszületett. Nincs ennél nagyobb szegénység. Amíg azonban az Isten Fia az első lélegzeteket egy istállóban veszi, addig a bűnben elmerült hatalmasok gyermekei bíborban és bársonyban alszanak.
Az élet pedig folyik tovább zaklatásokkal, meneküléssel, szegénységgel, megpróbáltatással, hiábavaló munkával, fáradsággal. Az Isten Fia ezek közt a bizonytalanságok közt növekedik fel. Amint a kőfaragó a kemény kőből vésővel faragja ki a formát, úgy a Megváltó is az életének első percétől fogva az igazság kemény és erős vésőjével biztosít a maga részére életlehetőséget. A munkából, a fáradságból épúgy kiveszi a részét, mint bármely más földi ember.
Ebben a kemény munkában a szelleme folyton munkálkodik, dolgozik a külső burkon, a testen, hogy az isteni szellemnek szabadságot teremtsen, hogy leoldja azokat a béklyókat, amelyek a szellemét fogvatartják, lehántsa azokat az elgondolásokat, ferde igazságokat, amelyek hosszú évezredeken keresztül elhomályosították az emberi elgondolást, megvakították az ember lelki szemeit, hogy ne láthassa az Isten akaratát, hogy ne tudja, mi az igazi, isteni igazság. Mindezeket lehántotta, hogy az emberlelkeket megszabadíthassa a tévedés nyűge alól.
A tévedés ugyanis az, ami lehetetlenné teszi, hogy az ember az Isten igazságából táplálkozhassék.
Krisztus eljövetele új kort jelentett azoknak a lelkeknek, akik tudásukkal, fejlett érzésükkel megelégelték a föld állapotát, megelégelték azt a céltalan bolyongást, amelyből nincs kivezető út, mert az emberi lélek mindig oda jut vissza, ahonnan elindult. Ezekért a lelkekért, akik elfáradtak a bolyongásban, az igazságkeresésben, jött eI az Úr, hogy egybegyűjtse és Magával felemelje őket, mielőtt még az a befejező periódus bekövetkezik, amikor a juhok elválasztatnak a kecskéktől, az igazak a hamisaktól, a tévelygők a helyes úton járóktól.
Azért jött el az Úr, azért vette fel a földi élet nehéz természettörvényét, azért vágott utat a homályban és a ködben, hogy azok, akik már megértek az elválasztásra, idejében elváljanak, hogy amikor eljön a végleges elválasztásnak nagy nyomorúságokkal, szenvedésekkel és bizonytalanságokkal megrakott ideje, akkorra ezek a lelkek már biztonságban legyenek, és az Istent megértve munkálkodhassanak az ő országának építésén.
Az a kegyelmi idő, amely azóta tart, amióta Krisztus megszületett, nemsokára végetér, és el kell következnie a nagy átalakulásnak, Krisztus második eljövetelének. A világ éppen úgy fog viselkedni, mint az első eljövetel alkalmával, amikor ettek, ittak, dőzsöltek, hatalmaskodtak és szertelenkedtek még azon az éjszakán is, amikor a világ Megváltója megszületett. Amikor másodszor fog eljönni, akkor is hatalmaskodni és gyűlölködni fognak, akkor is elnyomja és megkárosítja egyik a másikat, akkor is lesz hatalma az anyagnak, a földi, múló dicsőségnek azokon a lelkeken, akik nem tisztították meg magukat a kegyelem idejében, és ez a hatalom elsöpörtetik azokkal együtt, akik lelki vágyaik következtében ebbe beletapadtak, beleragadtak.
Testvéreim! Augustus római császár megparancsolta, hogy birodalmában a nép megszámláltassék, hogy minél nagyobb legyen a zűrzavar, minél bizonytalanabb legyen az emberek lelkiállapota, hogy minél inkább eltérítse azoknak a figyelmét is, akik várták az ígéret megvalósulását.
Figyeljetek: a ti időtökben is megkezdődött a nagy népszámlálás. Nem látjátok-e, hogy az a nagy hatalom - az anyag uralma - még sokkal inkább erőszakoskodik az emberek lelkein, mint valaha?! A por és hamu fölemelkedik a szellem fölé! Nem látjátok-e, hogy az emberi életben a múló jelenségek óriási fontosságot nyertek, az időtálló, örökkévalóságra előhívott igazságok pedig alig találják meg a helyet egyik-másik lélekben?!
Az emberek Krisztus születésének emlékét megünnepelik. Áldoznak a testnek, és azt hiszik, hogy ezzel mindent elvégeztek, ami kötelességük. Az emberiség nagy nehezen tudott addig a pontig fölemelkedni, hogy Krisztus születésének napján igyekezzenek egymással jó viszonyban lenni, s azért ajándékokat osztogatnak. Nehezen jutottak el az emberek addig, hogy ebből az alkalomból a szegényekre is gondolnak, és némi alamizsnával igyekeznek azok nyomorúságát enyhíteni. Az emberek azt hiszik, hogy ezzel mindent elvégeztek, ami kötelességük, s rnegelégedetten ülnek le a dúsan terített ünnepi asztal elé.
Az embernek azonban sokkal nagyobb kötelezettségei vannak, mégpedig elsősorban önmagával szemben. Elsősorban önmagába kell tekintenie, hogy vajon a lelkét megtisztította-e már a rosszindulattól, az emberszólástól, azoktól az emberies, kicsinyes, gonosz érzésektől, amelyek elviselhetetlenné teszik az életét még azok közt is, akik egy nemzetségbe, egy fajba, azt lehet mondani, egyetlen családba tartoznak. Elviselhetetlenné teszik egymásra nézve az életet, megakadályozzák a lelki fejlődést azzal a gyűlölettel, amellyel egymást elnyomják, egymás érdekeit semmibe sem veszik. Ezekkel a törekvésekkel lépnek Krisztus jászolához, és azt hiszik, hogy mindent megtettek, ami kötelességük. Lélekben azonban Heródesek maradnak, akik nem készítenek helyet az eljövendő Krisztusnak ezen a földön sem az önmaguk, sem a mások szívében. A hatalmasok félreértett emberszeretettel igyekeznek olyan elméleteket felállítani, amelyekkel gyűlölködést, keserűséget, egymás ellen való gonosz indulatokat ébresztenek az emberek lelkében, és így várják azt a nagy karácsonyt, az Úr második eljövetelét.
Amikor majd eljön az Úr, vajon talál-e hitet a hatalmasok, a dicsőségesek lelkében, vagy talál-e a nyomorgók, a szenvedők lelkében, akik szitkokkal és átkokkal ajkukon, irigységgel és bosszúval a lelkükben várják azt a nagy időt?
Akik várják a szellemi Krisztus eljövetelét, akik hisznek ebben az igéretben - és nektek hinnetek kell - azok megtisztítják lelküket minden külső, gonosz, hiábavaló érzéstől, megtisztítják lelküket a szeretetlenségtől, a hamisságtól, a gonoszságtól, a gőgtől, az önzéstől.
Életetek minden percébe vigyétek bele azt a hitet, hogy "az Úr bizonnyal eljön, hogy az Úr lát engem, látja az én elvetettségemet, szenvedésemet és abban az időben igazságot tesz köztem és az ellenségeim közt."
Készüljetek folyton az Úr eljövetelére, hiszen felettetek, akik még itt vagytok a bizonytalanságban, még a római császár az úr, felettetek még hatalmaskodnak a Heródesek, a bűnök, felettetek még győzedelmeskedik a pénz, az anyag hatalma, az elsőség hajszolása. Nektek még meg kell próbáltatnotok, hogy a szívetekből minden gonosz érzést kiűzve oda tudtok-e járulni Krisztus jászolához, mindent kívül hagyva, ami testi, emberi.
Meg kell próbálnotok csak a ti nemesebb, magasabbrendű életeteket odavinni az Úrhoz, hogy áldjon meg titeket, hogy Az, aki ma megszületett, növekedhessék a lelketekben, hogy amikor eljön a beteljesedés napja, otthont találjon bennetek a szellemi Krisztus, és rajtatok keresztül hathasson az emberi világra, a változások világára, hogy az ő akarata beteljesedhessék.
Testvéreim, szakadjatok el azoktól, akik csak külsőleg hirdetik a Krisztust, akik csak külsőleg örülnek a karácsonynak, és ne feledjétek el, hogy ha azt hiszitek is, hogy igaz a lelketekben az az érzés, az az öröm, amelyet a Krisztus születésén éreztek, az Úr megpróbálja a lelketeket, megpróbálja az áldásban, a megelégedett életben, az ajándékban, amelyet felülről kaptok, de megpróbálja a nyomorúságban, a szenvedésben, a csalódásban, a zaklattatásban, a bizonytalanságban is, hogy vajon igaz-e az a csillogás, amelyet a lelketek karácsony ünnepén magára ölt, igaz-e az az ének, amelyet ilyenkor énekeltek, hogy "dicsőség a mennyben az Istennek, és békesség a földön az embereknek."
Azért testvéreim, ebben az órában, amelyben a földreszállt Isten Fiát, az Ige testté válását ünneplitek, határozzátok el, hogy Ő lesz ezentúl az életetek fénylő, vezérlő csillaga, hogy az Ő akarata szerint akartok gondolkozni, érezni, cselekedni.
Így elérkeztek Hozzá, a mennyei Királyhoz, aki királyságát itt a földön alapította meg, leszállt a földre, és mindenkit Magához vonzott, akik hallgattak a szavára.
Ha ebben a mulandó életben megragadjátok azt a szellemi segítséget, amelyet Ő hozott a részetekre, akkor rétegről-rétegre lebonthatjátok magatokról a lelketek tévelygéseit, és végül e munka révén megtalálhatjátok azt az örökkévaló otthont, amelyet Ő ígért az Őt követőknek. Ő el fog vezetni titeket, mint ahogy minket is elvezetett a békesség világába.
Szeretném, ha a ti világotok is összefonódnék a mi világunkkal, és ebben az egységben a megszületett Krisztus világítana, az ő dicsősége ragyogná be a ti arcotokat is mind egytől-egyig, hogy az ő szent Nevét dicsőítve együtt adhassunk Neki hálát, és dicsőíthessük Őt az ő jászolánál mindörökkön örökké.
+ + +
Közeledik az év utolsó, ám bensőgességében első ünnepe; megajándékozott ezzel bennünket a gondviselő és szerető mennyei Atya, aki nagyságához és szeretetéhez méltó ajándékot adott, amely kiterjed a földön élő minden emberre, hiszen Fiát adta, benne és általa szeretetét. Ez a szeretet megérint és áthat ilyenkor minden benne bízó földi embert.
Mi is ajándékozunk - az Atya érintésére -, de csak a magunk módján; nem örök értékeket, mert annak híjával vagyunk, hanem csak amolyan szemmel látható, kézzel fogható, romlandó, pusztulásnak alávetett, a föld anyagából készült valamilyen tárgyat, vagy eszközt. Ezeknek a megszerzése, beszerzése köti le figyelmünket, rabolja el drága időnket így karácsonytájt. Jóllehet a másik iránti szeretet az elindítója ajándékozási kedvünknek, de a vásárlás nyügje erősen lecsökkenti ama nemes indítékot.
Ám fordítsuk lelki-szellemi tekintetünket arra a valakire, akit ünnepelni akarunk. Mit kaptunk Tőle? Bizony csupa olyan értéket, amelyet a "rozsda el nem pusztít, és a moly meg nem emészt", vagyis örökké tartó kincseket, láthatatlan gazdagságot. Mint például: elnézést, megértést, együttérzést, megbocsátást, sok sok szeretetet, mindent, ami igazságos, jó, felemelő és előrevivő.
A megszületettben mi ne a "Kisjézust", a "Kisdedet", ne a testi embert ünnepeljük, hanem a Föld Géniuszát, Megtartóját, Üdvözítőjét és Megváltóját. Legfőképpen pedig azt kérjük és kívánjuk, hogy bennünk, benső világunkban szülessen meg, növekedjen, s majdan teljesedjen ki az a Jézus Krisztus, akit mi példaképünknek, mesterünknek, urunknak és üdvözítő megváltónknak hiszünk, érzünk és akit követni akarunk.
Fogadjuk el Isten szeretetének ezt a felülmúlhatatlan ajándékát János apostol szerint:
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert nem azért küldte Isten az ő fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa."
Összeállította: Eszter médium 1939. december 25-i manifesztációjából:
Kuklis Kálmán
+ + +
|
