|
A HAZUGSÁG LELKE
2 rész
Olvasóink megismerhették a Szellemtani Közlemények 2001. IV. negyedévi számából: "A hazugság lelke" - címen közölt Névtelen Szellem tanítást.
Ez a megvilágosító manifesztáció 1937. november 28-án - Eszter médium közreműködésével - hangzott el. Elsőrendű jelentősége miatt, az Égi Világosság elnevezésü szellemtani folyóirat 1938. évi márciusi számának vezető közleményeként jutott az érdeklődők kezébe ez a tanítás "Hinni, bízni, várni" - címen.
Eszter médiumnak e világból való távozása után, kéziratainak egy része Amerikába került, ahol Vay Valéria szerkesztésében, könyv alakban láttak napvilágot Névtelen Szellem közlései. A szerkesztő olyan fontosnak ítélte a már említett tanítást, hogy a "Maradékhoz" - című munkának első kötetében leközölte azt. Én itt bukkantam rá, - mint valami kincsre - a közlésre. Szerkesztő társaim egyetértésével, mi is azonnal beemeltük, mint ma talán még fontosabb és aktuálisabb tudnivalót, a Szellemtani Közleményekbe.
Rendkívül lényegesnek tartotta ezt a tanítást, a Névtelen Szellem közleményeit - annak idején - könyvvé szerkesztő Pátkai Pál is, ezt mutatja, hogy az 1939-ben megjelent: "Kárma és kegyelem" - című kötetben helyezte el a tárgyalt manifesztációt: "A hazugság szellemének hatalma" címen.
Az említett kötetet forgatva vettem észre, hogy: "A hazugság lelke" című közleménynek második része is van, és mi csak az első részt adtuk közre az elmúlt év utolsó lapszámában.
Miután a második rész az elsővel szorosan összefügg, hiszen Névtelen Szellem rávezet bennünket, miként tér el Istentől - bűnbeesése során - az ember, s ez az elhalványodása, eltérése, a tagadásból eredő hazugság, melyből az elfordulás során ébred fel a hiúság, dicsvágy, majd a gőg és érzékiség, egyéb vétkekkel együtt.
Az Istenihez visszavezető utat is megmutatja okfejtésében tanítónk, az igazságban való szolgálat szépségében állítja ezt elénk.
Olvassuk most már figyelemmel az Ő megvilágosító közléseit.
A lélek él! Lenyúl az anyagba, felhozza onnan az értékeket, széthinti a létezésben és gazdagítja azt szenvedésekkel, gyötrelmekkel, vagy örömmel és boldogsággal.
Ezek a felhozott értékek valóságokként állanak az igazság napja előtt; ezekkel írják bele a lelkek az élet könyvébe a maguk értékét és ítéletét. A lélek saját iránya, elfogadott jó vagy rossz elvei szerint végzi munkáját a földön, a mulandóság világában, és az örökkévalóságban is.
Különbség van a két munka között, a mulandóság világában a lélek korlátlanul érvényesitheti mindazokat az elveket, amelyek őt ösztönzik,mert hiszen bármit cselekszik, elsodorja azt az idő szele, az enyészet lassú munkája; ha azonban a szellemi világban nem üti meg valami a maradandóság mértékét, akkor az illető dolgot előidéző erők és törekvések a lelken belül maradnak, s benne őrlődést, morzsolódást és olyan szenvedéseket hoznak létre, amelyeket az emberek nyelvére lefordítva pokolnak nevezünk.
Nem közömbös tehát, hogy az ember lelke melyik irányt választotta, milyenek a törekvései, vágyai, mit akar megvalósítani ebben a mulandó földi életben, mert "A lélek az, amely megelevenít, a test nem használ semmit."
Most elvonom a figyelmeteket az örökkévalóktól és a mulandókra, az az időlegesre, a megsemmisülésre ítélt dolgokra fordítom, hogy lássátok miben maradt el az emberi nem, milyenek annak a hálónak kötelékei, amelyek fogvatartják a lelket, amelyeket azonban minden erősségük ellenére is szét kell szakítaniuk, ha az örök életre akarnak jutni.
Míg ezt a hálót szét nem tépte az emberi nem, addig hiába várja a ha- táltól a megkönnyebbülést, a békét és azt az üdvösséget, amelyben reménykedik; minden reménysége szertefoszlik, mert az igazságot nem találhatja meg sem a földön, sem a szellemvilágban, ha a lelki szemeit ez a háló elhomályosította. Igy nem juthat el a világosságra, a szabadságra s rabszolgája marad a bűnnek.
Most folytatom a hazugság értelmezését, és meg fogom mutatni, milyen nagy hatalom a hazugság.
A szellem tartozik azzal az engedelmességgel és szeretettel Teremtőjének, hogy kitárja lelkét, azért, hogy az isteni erőáram, az isteni világosság át- meg átjárhassa annak természetét, sőt minden atomját.
Ha ugyanis a teremtett szellem lelkének csak egy csekély részét is elzárja Teremtője előtt, az a rész megbetegszik, mint ahogy beteggé válik a test, ha a véráram pillanatról-pillanatra át nem járja, fel nem frissiti, új élettel nem látja el.
A bűn akkor keletkezett, amikor a teremtett szellem megpróbált bezárkózni az isteni erőáram előtt. Ha csak egy pillanatra zárkózott is be, és a lelkének csak egy bizonyos részét zárta el, az a rész fényben elszegényedett. Ez az elhalványodás tompulattá vált és ebben szóhoz jutott az életnek, a világosságnak az ellentéte. Ez a szóhoz jutás annyit jelentett, hogy nem mindenben találta helyesnek és jónak, s a maga számára kielégítőnek, az Isten rendelkezését, hanem egy pillanatra eszébe jutott az a gondolat, hogy ő helyesebben, célszerűbben tudná megvalósítani azoknak a céloknak az elérését, amelyek, mint vágyak, ott éltek a lelkében. Az első bűnbeesés fokozatosan terjedt, haladt, mint ahogyan most a jelenben is folyton kisért az emberben az a gondolat és az az érzés, hogy valahogyan helyesebben és célravezetőbben tudná elrendezni a saját életét.
Ezek az Istentől való elfordulásból származó gondolatok elhatalmasodtak, és elhatalmasodnak az ember lelkén, és terjeszkednek addig, míg azokat a nemkívánatos eredményeket létre nem hozzák, amelyek fájdalmas állapotokat teremtenek. E gyötrő állapotok még gonoszabb érzéseket szülnek a lélekben egészen addig, ameddig a lélek be nem látja és be nem ismeri, hogy elgondolásai és elhatározásai helytelen irányban és helytelen cél felé vezették át, s amíg ezeket az érzéseket és gondolatokat el nem hagyja, azoktól el nem szakad, és megalázkodva Istent nem keresi, Tőle várva ismét a lelkének megvilágosítását - addig meg nem nyughat.
Mi volna más az Istentől való eltérés, mint a gőg!
Még mielőtt a gőg létrejönne, felüti fejét az elhalványodás, az elhomályosodás, amit ti hazugságnak neveztek, vagy ami más oldalról megvilágítva a tagadás; mivel a hazugság belenyúl a nemlétezőbe, a semmibe, az erőtlen sötétségbe, s onnan akar meríteni céljának megvalósitásához. Mert minden, ami van, Istenben van és Istentől ered, Istenben van az egyedüli erő az egyedüli világosság, az egyedüli hatalom, az egyedüli bölcsesség, az egyedüli igazság.
Istenben van a leghatalmasabb érzés: a szeretet, amely teremt és az élete, a létezés folyton megújuló gyönyörűségét tárja a létezők elé. lstenen kívül nincs semmi.
Tehát a lélek, a teremtett szellem, aki Istentől elfordult, a nemlétezőbe nyúl, a semmiből emeli ki a lehetőségeket, s eltévedt igazságával, túlfűtött fantáziájával olyasmit hív elő, s tesz létezővé, ami voltaképpen nincs.
Nem tudom, megértetik-e ezt, mert rossz az emberi kifejezési mód
Ezek a létezők nincsenek és mégis vannak, mert a szellem a maga létezéséből ad nekik megvalósulási lehetőséget. Ezek a fogalmak a hazugságok. A hazugság mint visszfény a lélekben hamis hitet, hamis igazságot, nemlétező igazságot plántál a létezésbe, és ezzel a szellem megtéveszti önmagát; ebben a megtévesztésben halad előre, alkotó erejét ezekre a nemlétezőkre pazarolja, kártyavárakat épít, amelyek a valóság, az igazság egyetlen leheletére rombadőlnek. Ezt a rombadőlést, ezt a megsemmisülést nevezzük halálnak. A nemlétező visszatér ismét oda, ahonnan vétetett, a semmibe.
Ameddig a szellem a nincs létezését biztosítja, s képzelőerejével önmagában felduzzasztja, egy bizonyos lelki kór fejlődik ki benne, amelyet első fejlődési fokozatán gőgnek nevezünk.
Mivel ti emberek gőgösek vagytok, a lelketek át meg át van itatva ezzel a betegséggel, nem tudjátok a magatok számára értelmezni, hogy tulajdonképpen mi is ez.
A szellem természetes, tiszta állapotában nincs erény és nincs bűn; csak a jelenlegi helyzetetekben nevezhetjük a lélek egyik magatartását alázatosságnak, a másikat gőgnek. Az egyiket erénynek nevezitek, a másikat bűnnek.
Miért nevezitek így, arról nem tudnátok számot adni.
Hiszen, ha az alázatosság erény, szép és boldogító, akkor miért nem gyakorolja a földi ember? Miért nem boldog ebben, miért nem ez tölti ki a lelkét, miért nem törekszik ezt érvényesíteni életének minden percében, minden pillanatában és minden állapotában?!
Azért nem, mert a földi ember lelke beteg, elfordult az igazságtól, s azt hiszi, hogy állapota helyes, jó és igaz, mert olyan igazságokat, olyan jogokat állapít meg a maga életében, amelyek kielégítik. A boldogságot, a vágyainak elérését ezekben találja meg, ezeket keresi, ezekért töri magát, ezekért áldoz fel mindent, hogy a lelkében élő gőg kielégülhessen, és ennek jogosultságot biztosíthasson.
Az alázatosságtól pedig úgy húzódozik a lélek, mint valami nemkivánatos, ráakasztott rongytól; szégyenli, ha bármilyen körülmény erre kényszeríti.
A gőg tehát akut betegség, amelyet egykönnyen nem lehet gyógyítani, mint ahogy azt az ember hiszi és gondolja. Mert lám, amikor töri-zúzza magát, hogy a gőgöt magában leküzdje, akkor ez a betegség megkerüli felismerhető formáját és más alakban, formában jelentkezik, vagy mint a kígyó lappangva, a legkisebb résen ismét befurakodik, betolakodik az emberi tudatba, és kínozza, gyötri amikor szint kell vallania az igazság világossága előtt.
Az ember elhiszi a hazugság lelkének, hogy neki jogai vannak, titkos vágya szerint jár neki, hogy másokon uralkodjék. Elhiszi, hogy méltatlan dolog lenne embertársa előtt beismernie a hibáját és szégyenli lelkének érzéseit leplezetlenül megmutatni, mert ott áll a háttérben az a gondolat: "hátha visszaél az én embertestvérem azzal, ha megalázkodom, ha beismerem az érvelésemet és hibámat, s lerohan gonosz érzésével, megaláz, lenyűgöz a maga igazságával?" Igy azután az ember szégyenli beismerni a gyengeségét, a méltatlanságát.
Istennel szemben még csak beismeri a tökéletlenségét; de ha el is ismeri Isten létezését, Isten hatalmát embertársa előtt, már szégyenli beismerni azt, amit Isten előtt szívesen feltár, mert Isten mérhetetlen nagysága és a saját megismert kicsinysége között a lelkében áthidalhatatlan űr keletkezett, amelyre rábízza a tévedéseit, bűneit, tökéletlenségeit.
Úgy gondolja, hogy ebben az időben minden elvész, és így nem tudja meg senki a hibáit. Elfelejti, hogy amit Isten tud - mivel az Ő lénye betölti a mindenséget -, az nyilvánvaló világosságot áraszt.
Semmi sem marad tehát titokban, s ha ebben a pillanatban nem is, de eljön az az idő, amikor minden rejtett dolog felszínre kerül, és mindenki látni fogja gyengeségeit, mert az élet minden parányában benne van a megtörtént és megvalósulandó dolgok képe. Még mielőtt elgondolná, még mielőtt beismerné az ember, hibái, tévedései, tökéletlenségei az igazság tükrében máris ott élnek és nyilvánvalók.
A gőgnek másik jelentős hatalomra jutott formája a hiúság a dicsőségre vágyás, a becsvágy, az uralomra törekvés. A hazugság lelke elhitette az emberi szellemmel, hogy ő valaki és Istentől származott hatalmasság.
Ameddig a szellem Istennel kapcsolatban van, s az isteni vér kering benne, addig nem látja a maga erejét, nagyságát, mert felképzik előtte Isten végtelen hatalma. Abban a pillanatban azonban, amikor Istentől elfordul, ráeszmél a saját nagyságára. Túlzott öntudata beképzeltté teszi, naggyá növekszik önmaga előtt, és egyetlen társát sem találja méltónak arra, hogy vele egybeforrva akarja megvalósítani az Isten célját. Ehelyett megtévedt szellemének célját, a saját istenítését tűzi ki célul, s minden teremtett lényt a maga szolgálatába igyekszik állítani.
Később mind több és több lélek erejére van szüksége céljai elérésére, tehát maga körül minden lelket uralma alá igyekszik hajtani. Ez az uralkodási vágy: a zsarnokság. Nem az a cél többé, hogy egymást kiegészítve együtt dolgozzanak, sem az, hogy együtt alkossanak, hanem hogy őt istenítsék. Egyenetlenség, meg nem értés, szeretetlenség, széthúzás és ellenségeskedés az eredmény, minek folytán az Isten által összeforrasztott ember- és szellemcsoportok, fajok és nemzetségek széttöredeznek, meghasonlanak egymással.
Sőt mi több, a teremtőerők forrását: a duális egységet is megtöri a gőg. Szétválnak az összetartozó duálfelek, egymás ellenségévé válnak, mert mindegyiküknek más a célja. A teremtőerőnek ezt a csekély kis megnyilvánulását is lehetetlenné teszik a megkeményedett fluidok.
Az érintkezés azonban mégis szükségesnek látszik, mivel itt az életerő tovább folydogálásáról van szó. Az elszakadt duálfelek kínosan érzik ennek hiányát, nélkülözik egymást. Villamos energiáikkal egymás felé vonzódnak, és saját akaratuk és céljuk szerint új erőforrást nyitnak meg. Ezzel megkezdődik az érzékiség első fejlesztése.
A hazugság után a gőg, mint a kezdeményező, ható és adó erő, azután pedig az érzékiség, mint elfogadó, továbbfejlesztő erő teremtődik meg a helytelen fejlődés útján.
Az Istentől eltávolodott szellemcsoportok mint új felfedezést látják ezt a két főbenjáró bűnt. Látják, hogy Istentől elszakadva is képesek teremteni, fejlődni, saját céljaikat, vágyaikat követni, s ebben függetlenségüket, szabadságukat ismerik fel.
Ez a tévedésük még jobban megerősíti bennük a hazugság lelkét, azt, hogy igazuk volt, és helyesen fogták fel tulajdonképpeni életcéljukat, s helyesen találták meg az irányukat.
Ez a két óriási tévedés vonja maga után a többi negatívumot, a további bűnöket.
Mivel mindegyik fél külön istenséggé, külön hatalommá vált, és nincs semmi, ami összekötné őket, elfajul az az önszeretet, amely a lelkükben a létezésüket biztosította, más irányt kap és önzéssé válik. Egyszerre értékké válnak szemükben a teremtőerők és azok az eredmények, amelyeket azokkal elértek.
Nézzetek csak szét a földön: nem ismertek magatokra embertestvéreim? Nem érték-e a munka eredménye, nem érték-e az a szép és jó, amit az ember az anyagból a maga eszével és verejtékes munkájával képes kicsiholni? Nem érték-e a földnek termése, amely a testi létet biztosítja az ember számára? Nem érték-e a szellem felfedező munkájának eredménye, amellyel kellemesebbé és jobbá teheti a földi életet? Nem igyekszik-e ezért a gőg erőszakkal is elvenni a másiktól munkájának eredményét, és nem állítja-e munkába a hiúság az ember lelkében a cselvetést is, hogy ezzel szerezzen magának elsőbbséget, címet, rangot, kényelmet, testi előnyöket?! Itt az érzékiség mellett már-már az ember tudatában kifejlődik a testiség mint érték.
Mindezt a hazugság lelke teremti, mert ez vezeti az ember képzeletét, s hamis káprázatot fest eléje, igyekezvén elhitetni,hogy neki igaza van.
Hallgassátok csak, mit mond az Úr:
"Az emberek fiai közt az erőszakosok hatalmaskodnak másokon, és meghódítják azokat, hogy azok nekik szolgáljanak. Ti köztetek pedig, aki első akar lenni, az legyen a más szolgája."
Ki akar első lenni? Ki akar szolgálni? Ki akarja a maga életerejét, képességét, hibázó, bűnös, tévedő embertestvéreinek szolgálatába állítani, hogy azoknak életét jobbá, kellemesebbé tegye, maga pedig azoknak a tévedő és gyarló emberlelkeknek elhullatott, nem kívánatos produktumait fogyassza el, földi életében?! Kinek a lelkében él külön ambíció, miszerint: "igenis, eltűröm embertársam igazságtalanságát, és a lelkemből mindent odaadok, mindvégig híven szolgálom, mert Istenem ezt parancsolja"?
Nem nevetségesnek, nem elfogadhatatlannak látszik-e az ilyen elsőség közöttetek embertestvéreim?!
Pedig, aki nem fogadja el a szolgálatot a maga jóakaratából és belátásából, azt az igazság törvénye ebben a mulandó életben megpróbálja, és újra meg újra idehelyezi, ebbe az örökké súrlódó, meg nem értéstől, gyűlölettől, hazugságtól, erőszakosságtól, kegyetlenkedéstől feldúlt világba, ameddig be nem látja, hogy csakugyan jobb az embernek önként felvenni a keresztet, vállalni a megaláztatást, az egyszerűséget, a szenvedést; mert hiszen a bűn és a tévedés eredményeképpen mégis csak keresztül kell mindezeken menni, hogy a lelke a hamis igazságoktól, a tévedésektől, a hazugság lelkétől káprázatossá tett kívánatos földi előnyöktől megszabadulhasson.
Mert hiszen bármilyen módon fejlődött is ki az ember lelkében a hatalom, az uralkodás, a feltünés és a más emberek fölé kerülés vágya, vagy a maga igazát másokra ráerőszakoló akarat, mégis csak egyszer érheti el annak megvalósulását. Ha egyszer elérte és csakugyan sikerült embertársait az uralma, akarata alá hajtani, hogy a teremtett lelkekkel a saját céljait szolgáltassa, erről a vágyáról, akaratáról le kell mondania, mert amennyi fájdalmat és megaláztatást okozott mások lelkében, ugyanannyi fájdalom és megaláztatás vár reá; s ameddig ezeket a keserű magvakat el nem fogyasztotta, addig egy lépéssel sem juthat előbbre az engesztelődés útján, addig nem gyúlhat ki nagyobb igazság, nagyobb világosság a lelkében.
Pilátus azt kérdezi az Úrtól: "Mi hát az igazság?"
Nagy kérdés ez a földön, melyre nem lehet megfelelni a kereszt alatt, az ítélet előtt. Az igazságnak ugyanis minden ember lelkében el kell végeznie a maga munkáját. Csak amikor a lélekben az igazság kiteljesedik, akkor érti meg Isten igazságát, amely beragyogja a világmindenséget, az ember lelkének minden atomját. Ameddig az ember lelkében még szóhoz jut a gőg, a zsarnokság, az erőszakosság, hiúság, dicsvágy, a kiemelkedés óhajtása, az uralomvágy, a kemény szigor, a hajlíthatatlanság, ameddig nem szolgálni, de szolgáltatni akarja magát, addig nem juthat igazságra.
Míg az emberben nem alakul ki a szolgálat szépsége, nagysága és értéke, addig az Isten igazságát nem értheti meg: addig csak a hazugság igazsága, az igazság széttört darabkája az, amelyet a maga számára meg akar szerezni, és ebbe a tükördarabkába ha belenéz, végül is önmagát látja meg minden tévedésével és hibájával együtt.
És amikor meglátja önmagát elhagyatott, nyomorúságos lelkiállapotában, segítségül kiált Istenhez és belátja, hogy mindaz, amit eddig kergetett hiú káprázat volt csupán, az igazság utánzata, annak csak a tükörképe, s akkor érti meg az Isten igazságának egy csekélyke részét, ez pedig vádolja őt. Ez a vád a halál sötétségébe, a megsemmisülésbe taszítja.
Mert hiszen kicsoda állhatna meg - aki vétkezett - az Isten igazsága előtt.
Isten igazsága azonban nem pusztító tűz, sem égető hatalom, amely megsemmisít. A reménység által, amely a halálból felébreszti az emberi lelket, az isteni kegyelem egy szikrájával történő érintkezés útján, tudatára jut az emberi lélek annak, hogy az Isten nem megsemmisítő hatalom, hanem Önmagát feláldozó szeretet.
Ez az önmagát feláldozó szeretet azonban csak akkor emeli fel az embert, csak akkor bontja fel a bűnhöz kötöző szálakat, ha az ember vég- kép elszakadt az igazságtól, amikor az levált a lelki testéről, amikor a lélek már nem akarja áltatni magát, amikor már minden tetszetős magamentési gondolatról lemondott és mezitelenül, összetörten áll ott Isten előtt.
Ameddig a lélek idáig el nem jutott, míg a gőgnek egyik másik dédelgetett gondolatát és érzését hordozza lelkében, ameddig a hazugság festett álarcát szépnek találja - mert jól esik a hiúságának, hogy menedéket találhat egy-egy gondolatban, egy-egy érzésben -, addig nem emelkedhet fel az üdvösség világába.
A fantázia örökké alkot, teremt, színez; folyton hat és rajzol a teremtés lapjaira. A gőgnek azonban már egy paránya is megfertőzi ezt a fantáziát és a mélységbe vetheti a lelket.
Ezzel szemben az isteni kegyelem önmagát feláldozó szeretetté válva, testet öltött a bukott istenségek világában és azt az egyenes utat jelölte ki, mint üdvösségre vezető irányt, amely az ember számára idegenszerű, hiszen még beteg és bűnös. "Aki közületek első akar lenni az legyen a ti szolgátok." E világ fiai hatalmaskodnak egymáson és mások által szolgáltatják magukat. Nektek azonban más világ, más irány követőivé kell lennetek; ti szolgáljatok! Segítsétek egymást, szolgáljátok a világot! Ezen a szolgálaton keresztül engesztelődik, fogyatkozik bűnötök. Fogadjátok el a világtól és hibázó embertestvéreiktől azok tévedéseinek, bűneinek férges gyümölcseit, és ezekért adjátok lelketek igaz, tiszta érzéseit, szolgálatát. Ne büntessetek, ne ítéljetek; az ítélet nem a ti dolgotok, azt bízzátok az Úrra. Egymás felett ti nem ítélkezhettek, egymást meg nem róhatjátok, egymásnak csupán jóakaratú útbaigazítást adhattok, de egymást meg nem bánthatjátok, meg nem büntethetitek, mert Istené az igazságszolgáltatás. Nem tudhatjátok, hogy Isten miért adta azt a kegyelmet, hogy egy rövid idő alatt megismerve a szeretet igazságát, az Ő áldozatát, csekély töréssel, békességgel, elnézéssel, magatok megalázásával milyen régi bűnöknek és tévedéseknek nyomai oldódnak fel lelketekben az által a szeretet által, amely érettetek is áldozatot hozott.
A hazugság lelke az, amely az embert makaccsá, ítélkezővé teszi, mert elhiteti vele, hogy érdemesebb, jobb, igazabb és nagyobb igazsággal rendelkező, mint tévedő embertestvére.
A hazugság lelke egyik embernek palotát épít, a másikat arra kényszeríti, hogy rongyokban járjon. A hazugság lelke az, amely az embert arra indítja, hogy tévedéseit rákényszerítse a másikra, mert azt hiteti el vele, hogy ő bölcsebb, eszesebb és jobban megérteti az igazságot, s jobban érvényre juttatja a jót. A hazugság lelke az, amely a gőgös emberre hatva őt a nagyot akarásba, önmagát felülmúló vállalkozásokba viszi bele.
A hazugság lelke az, amely még a jóban, még az igehirdetésben is a dicsőség és becsvágy elérését tűzi ki célul. Ez az érzés ott lappang a legjobb, a legigazabb törekvésben is, és amikor az ember észreveszi, hogy sikere van, hogy hatásokat váltott ki az emberek lelkében, s látja bennük a jót és igazat növekedni, hajlandó mindezt a maga érdemének tulajdonítani és megelégedéssel könyveli el a tudatában: "ím ez az én érdemem, a fáradságom és akaratom gyümölcse". A hazugság lelke indítja arra, hogy a saját maga vállveregetésével sikereket a maga javára írja, mondván: "Ezt én okoskodtam ki, én akartam, ebben senki másnak nincs része."
Balgatag ember! Amikor magadat dicséred, gondolj valami nagy gépezetben lévő kicsiny csavarra. Jelentéktelen szerepet tölt be, de ha meglazul, akkor a gép kerekei a legintenzívebb munka közben szétesnek és eredmény helyett hiba áll be. Így sokszor talán a legjelentéktelenebb lelken fordult meg, hogy sikered lehetett a jóban, az igazban; talán a kicsiny mellékkörülmények nyitották meg az utat, holott gőgödben éppen ezeket a mellékszempontokat, ezeket a szolgákat és inasokat nem akartad figyelembe venni, pedig ők biztosították számodra a sikert.
Embertestvéreim, a dolgoknak ez a megvilágítása egy pillanatra talán a ti lelketek előtt is visszatetsző, sőt kellemetlen, mert azt kívánja, hogy emberi méltóságotoktól, emberi eredményeitektől elbúcsúzzatok; de ne fájjon a szívetek a búcsúzásnál, mert nem én mondom, hanem az Úr mondja:
" Aki közületek első akar lenni, legyen a ti szolgátok."
Mutassátok meg ebben, miszerint el akartok szakadni a hazugság szellemétől, és Isten igazságára vártok, hogy Ő távolítsa el lelki szemeitekről a hályogot, azt a homályt, amely eddig külön utakra vezetett benneteket. Ezeken az utakon csak vergődés, csalódás, szenvedés vár reátok.
Egy szó vezet rá az igaz útra: szolgálni. Hordozzátok türelemmel egymás terhét, egymás keresztjét, hibáit, tévedéseit, és szeretettel segítsétek egymást, mert ha így szolgáltok, Istent szolgáljátok. Ha egymást megértitek, akkor a lelketek Isten igazságától megerősödik, megvilágosodik, és egymást megértve ez a világosság, ez az igazság lélekről-lélekre szállhat, és Isten akarata általatok kiteljesedhet az egész világon.
Mert: "A lélek él, a test nem használ semmit." A lélek írja bele az élet könyvébe megmozdulásaival a ti értéketeket. Ahogyan gondolkoztok, éreztek és cselekesztek, az mutatja meg, kik vagytok, hogy az örökkévaló igazsághoz irányítottátok-e a lelketeket, s elfogadtátok-e ezt az elvet irányítóul?!
Ezek szerint emel fel, vagy ejt el benneteket az isteni kegyelem.Ha az Ő igazságát szolgáltátok, szolgáljátok továbbra is, és bemehettek az életre, mert az Ő igazsága lélek, szellem és élet; az Ő igazsága örökélet.
És ha gyengék lévén csak kicsiny mulandó dolgokat írhattok csak bele a történések könyvébe, de a lelketek megmozdulásai törvényesek voltak, akkor is maradandó nyomokat hagytatok itt a mulandóban, s ennek hatásaként az örökéletben is munkálkodhattok, és ennek a munkának eredményeképpen békességet, boldogságot és üdvösséget élvezhettek.
Ha pedig nem fogadjátok el a szolgálatot, hanem a mulandónak, a hazugság szellemének szolgáltok, akkor elvétetik tőletek a mulandó élet, és a szabadságtól megfosztva az életnek sokkal csekélyebb és értéktelenebb lehetőségei között, meddő vágyaktól kínoztatva érzitek át a bánatnak, a szomorúságnak azt a gyötrelmét, amelyről írva van: "Az ő férgük meg nem hal, és tüzük ki nem alszik."
Ha a lélek nem fejezheti ki magát, akkor a halál árnyéka megfosztja attól a reménységtől, hogy az élet napsugaras fényében megjelenhessék, mert a sötét kétségbeesés a lehetetlent mutatja meg, amit a semmiből vett és a semmibe tér majd vissza. Aki a semmiből merít, az csak abból táplálkozhat, azaz az élet lehetőségei beszűkülnek és beáll a halál.
Kétszeresen áll be azoknál, akik hallják az igét, az élet szavát és mégis a hazugság szellemének kábító és káprázatos hitegetését hallgatják inkább, és elhiszik miszerint az a valóság, amely Isten nélkül való.
Valakik bűnt cselekszenek, nincsenek Istenben; és akik nincsenek Istenben, kivettetnek a külső sötétségre: "ahol lészen sírás és fogak csikorgatása." A léleknek csak ez az egy bűne is megrontja az életet, a világot; s ha ehhez még tévedések is csatlakoznak, megszűnik az élet, és beáll a kárhozat.
Ez csupán egy szál a hazugság kezében, mégis megdermeszti a szívet a gőg által, és lehetetlenné teszi az életet.
Az Isten Lelkének világossága világosítsa meg a bensőtöket, hogy megértsétek az én jóakaratomat, amellyel a lelketeket át akarom hatni és ki akarom emelni a halál hatalmából.
+ + +
Óriási, homályt okozó fátyolt vont az emberiség fölé az ellentét; a hazugság fátyolát, amely eltakarja, elhomályosítja az igazságot, és hibákba, vétkekbe, bűnökbe sodorja a hazugság lelkének-szellemének oly könnyen hálójába kerülő emberlelkeket. Valójában nincsen nehéz dolga a megtévesztés szellemének, mert csábító ígéreteivel egy-kettőre elkábítja a hiszékeny teremtményt, aki kapván-kap a látszólagos előnyök után, azt gondolva, hogy életét ezek nemcsak megkönnyítik, hanem egyenesen kedvezővé, sőt széppé teszik.
Már a Paradicsomban élő női elv, Éva is hallgatott a hitető kígyó álnok ígéreteire, és ezzel kiszolgáltatta utódait - a föld népét - a hazugság szellemének, amely ősi átokként telepedett rá a lelkekre és végzi mind máig a maga visszahúzó, romboló munkáját.
Az anyagban élő ember erősen kötődik a földön feltalálható minden fajta kézzelfogható, tárgyi értékhez. Ezek megszerzése életének fő törekvése. A lelki-szellemi értékek sokak számára kevésbé fontosak. Az anyagiak birtoklása érdekében mohóvá, kapzsivá, önzővé válik az emberek nagy része. Az óhajtott kincsek birtokában önteltté válnak, és a hazugság szelleme tovább munkálván bennük, rideggé, gőgössé, elutasítóvá lesznek.
Szemléletesen mutatja meg, - világosan látó - Tanítónk a hazugság keltette gőgből származtatható tévedések széles skáláját; mint amilyen: a hiúság, nagyot akarás, itélkezés, makacsság, magamutogatás, uralomra törekvés, zsarnokság, furfang, testiség, érzékiség és így tovább.
Az olvasottak alapján megállapíthatjuk, hogy a hazugság elindítója lehet olyan lavinának, amely magával ragad és beborít minden útjába kerülő hasznos és jó célt szolgáló eszközt, létesítményt; állatot és embert, míg végül pusztulást, megsemmisülést, halált okoz.
A hazugság szelleme bizony erőt vett, elhatalmasodott a mi földi világunk lakóiban. Gondoljunk csak arra: milyen könnyen kivágja magát szorult helyzetéből egy tartozását kifizetni nem akaró adós, mondván:
- Majd csak mondok valamit a hitelezőmnek.
Vagyis hazudni fog, és ezt legtöbben elfogadhatónak, sőt természetesnek tartják. Ám arra már csak nagyon kevesen gondolnak, hogy elnézését és türelmét kérjék a kölcsönadónak, és határozzanak meg egy időpontot, amikorra biztosan kiegyenlítik majd tartozásukat. Ugyanis megalázkodni nem tudnak, de nem is akarnak; az erkölcsös megoldással pedig nem sokat törődnek.
"Aki hazudik, a semmiből merít" - mondja bölcs tanítónk, Névtelen Szellem. Ha nem mond igazat valaki, gondoljon arra, hogy elindíthatott egy olyan hógörgeteget, amely maga alá temet és mélybe sodor minden hasznosat, jót és élőt.
Az igazság, az igaz gondolat, az igaz beszéd és az igaz tett azonban fénylik, felemel és visz egyenesen az Úr trónja felé, amerre minden igaz embernek törekednie kell.
Közzéteszi: Kuklis Kálmán
|
