|
MI A HELYES MAGATARTÁS
A BETEGEKKEL ÉS A SZENVEDŐKKEL SZEMBEN?
Névtelen Szellem közleménye
Az emberré levés a szellemnek olyan állapota, amely mindazokkal a kellékekkel körül van véve, amelyek ezt az állapotot tökéletessé és hiánynélkülivé tudják tenni; de az emberek hitetlensége folytán ez a hiánynélküliség még nem következett el a földi világban. Mert ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok a hegynek: omolj a tengerbe, a hegy engedne ennek a hitnek, leomlana, és a tenger vize összecsapódnék fölötte. De mivel az ember mai állapotában még mindig a hitetlenség fokozatán van, azért az ilyenféle csodák csak igen magas fokozatú szellemi beavatkozásra történhetnének meg. Az ilyen beavatkozás megkíván és feltételez egy hatalmas erejű vonzást, amely a földi életből, az itt élő szellemek lelkéből kiindulva hatalmas erővel vonná le a hit által a hatóerőket. Ez a kettős erőhatás lenne csak képes áttörni azokat a közbenső rétegeket, amelyek az emberi állapot és a magasabb, szabadabb szellemi állapot között mintegy közbenső fluid állnak és kemény akadályt képeznek a két réteg között.
Ti ugyan ezt a magyarázatot sokkal kevésbé értitek meg, mint ahogyan ezt én a ti tudatotokba, belevinni szeretném, de legalább mégis van valami fogalmatok arról, hogy nem minden lehetséges, amit mi és a magasabb szellemvilág szeretnénk. A mi világunkat az emberi állapottal az a réteg köti össze, amelyből az emberi élet táplálkozik, amelyből a látható világ a maga formáit, lehetőségeit, törvényeit és ezek összefüggéseit meríti. Ez a láthatatlan világ telve van mindazzal a jóval és rosszal, amely együttvéve alkotja az emberek világát. Pedig ez még nem a szellemvilág, hanem az, amit földi kifejezéssel asztrálvilágnak mondanak, amelyből az emberek világa merít, és ahova az emberi világból minden megtér. Tehát a szenvedésnek, az örömnek, a boldogságnak, a fájdalomnak ebben a rétegben van a gyökere, eredete.
Mindazok a szenvedések és fájdalmak, amelyek az emberi életben a testen keresztül a lélekre bizonyos hatást gyakorolnak, tapasztalatokkal gyarapítják a testen keresztül az emberi szellemet és ezekkel a tapasztalatokkal meggazdagodva bölcsebbé, tudósabbá teszik az egyént. Ezek a tapasztalatok, mint eredmények, mint az életnek gyümölcsöző eredményei, ezen a közbülső rétegen keresztül a magasabb régiókba emelkednek fel s ott rakódnak le.
Hogyha ezeket az elraktározott eredményeket a földi ember a hitével magához tudja vonzani, ezeken az eredményeken keresztül a magasabb szellemvilág hatásait is megérezheti és hozzájuthat - nem törvényszerűen, hanem csak különös kegyelemképpen, mintegy az ő igazságszeretetének megpecsételéséül - azokhoz a csodaszerű gyógyulásokhoz, eseményekhez, meggyőződésekhez, amelyeket a természettörvény mozgásából, rendszeréből kibontani és megmagyarázni nem tudtok.
De ebből rendszert csinálni nem lehet és nem szabad, mert nem lehet felfüggeszteni a szenvedéseknek azt a mennyiségét, azt a formáját, amely törvény szerint bizonyos rétegekhez hozzá van kapcsolva.
A kegyelem azonban lenyúlhat és megváltoztathatja a törvényszerű következményeket, de nem abban a formában, ahogyan azt az ember elképzelné, hanem akképpen, amint azt a Gondviselés akaratának végrehajtásával megbízott szellemcsoport jónak látja, mert az tudja, mikor és hogyan tehet valami jót, mikor emelheti fel az egyént és azt a természetet, amely a testetöltött szellemet magában hordozza.
Mert ha az olyan könnyen menne, mint ahogyan elgondoljátok és szeretnétek testvéreim, akkor megszűnnék az igazságnak az a hatóereje, amely tulajdonképpen a törvényt fenntartja. Az igazságnak meg kell adni a maga szabadságát, hogy hathasson. Lehet a szenvedések, a nyomorúságok ellen küzdeni, sőt kötelessége a földi embernek ezek ellen a jelenségek ellen minden erejével dolgozni, de nem lehet a közbülső rétegeket hatályon kívül helyezni, hanem azokat fel kell dolgozni!
Hiszen tulajdonképpen ezért van a testöltés törvénye szentesítve; ezért adatott az emberré levés a szellemeknek próbatételül, a javulásuk megpecsételésére.
Elméletben ugyan nagyon megfogadják a szellemek, hogy megjavulnak, hogy a helytelent, az igaztalant nem fogják követni és semmi körülmények között sem nyúlnak hozzá azokhoz a javakhoz, amelyek őket igazság szerint nem illetik meg. Mégis, amikor testbe öltöznek, a test elhalványítja ezt a nagy és szent lelkesedést a lelkükben, ezt a nagy és nemes törekvést, és a testen keresztül alkudoznak, szóba állnak a csábítóval, a kísértővel és nagyon sokszor elbuknak.
Tulajdonképpen ebben van az emberi élet igazsága és célja, hogy az egyén mindazokat a homályos rétegeket, amelyeket ő hozott létre, feldolgozza, a szellemével áthassa, isteni sugárral átvilágítsa, és önmagának és az utána következőknek mindent apróra megmagyarázzon. Ezért szállhat apáról fiúra a tudomány, nemzedékről nemzedékre az az elért siker, amelyet az ember magának megteremtett és kialakított, mikor a sötétséget a szellemének világosságával áthatotta, hogy végül mindenből mindig arra a következtetésre jusson, hogy önmagától semmi jóra nem képes, hanem csakis Istent keresve, Istentől várhatja az ő munkálkodására az áldást, amellyel az önmaga felemelkedését, megtisztulását - a saját kitartó munkálkodása által véghezviheti.
Hiszen hogyha a magasabb szellemvilág előtt nem állana mint gát ez a homályos réteg, akkor sok mindenre nem volna szükség, ami a földön van; nem lenne szükség a sok fáradozásra, a sok tanulásra, mivel egy pillanat alatt megvilágosíthatná a kegyelem az ember értelmét és minden fáradozás és tanulás nélkül meg tudná az emberi szellem különböztetni a jót a rossztól, hozzápártolhatna a jóhoz és elhagyhatná a rosszat.
Azonban ez nem így van, mert az ember önálló lélek és csak a saját erejéből megszerzett tapasztalatokon keresztül tudja a saját világosságában megítélni, hogy mi a jó és mi a rossz. Hogyha nem volnának szenvedései, csalódásai és minden, amit csak elgondol, és amire csak vágyik, sikerülne neki, akkor ismét ott állana az emberi szellem, ahol állott a Paradicsomban az eltévelyedés alkalmával.
Hiszen láthatjátok, hogy a szenvedés, amely gátat von a lejjebb esés elé, ott áll, mint félelmetes, borzalmas következmény. Ennek dacára az az emberi lélek, aki a fejét még nem zúzta szét ezen a borzalmas igazságon és még nem szerzett belőle tapasztalatokat, nem fogadja el a jót minden fenntartás nélkül, nem tudja kiölni magából a rosszra való hajlandóságot, ameddig csak meg nem győződött róla, hogy az, amit jónak hitt, nem jó, hanem rossz. Meg kell tehát mindent tapasztalnia az embernek.
Azért aki hinni tud, akinek a lelkében kialakult a sok szenvedés által szerzett tapasztalatokon keresztül a hit, az előlegezett bizalom azok iránt a tudományok iránt, amelyeket sok-sok ezer évvel előtte más szellemek szereztek meg maguknak és mint igazságokat leszögezve itt hagytak a földi világban: az tömérdek szenvedést és csalódást takarít meg magának. Csak higgye ezt és a jó tanácsokra hallgatva, kezdje meg életének tovább folytatását.
Azért van szükségetek nektek is a hitre, mert nemcsak itt a ti földi életetekben veszitek hasznát a hitnek, hanem messze, az örökkévalóság útján is szükségetek lesz arra. Hiszen a halállal nem költöztök át azonnal a teljes világosság, a teljes bizonyosság honába; előttetek áll majd sok kérdés, amelyekre csak a hiteteken át megszerzett világossággal lesztek képesek felbontó hatást gyakorolni. Akkor is csak úgy tudjátok az ütközéseket, a fájdalmas csalódásokat elkerülni, ha a hitetek világosságával meg tudjátok ítélni, hogy tulajdonképpen hogyan jobb, hogyha a dolognak a jobb, vagy baloldalát választjátok? Mert a szellemvilágban is egy-egy lépést előre téve olyan bizonytalanságokba ütköztök, amelyekben még nem szereztetek tapasztalatokat. De hogyha hisztek és a hitetek helyes, mert a hitetekkel a teljes igazsághoz, az Úr Jézus által nyújtott igazsághoz tapadtok, ez a világosság felbontja előttetek azokat a kérdéseket, amelyekbe okvetlenül bele kell ütköznötök.
Nemcsak itt a földi világban van tehát szükségetek a hitre, hanem odaát is, ahol a ti lelketek természetével lesztek kénytelenek hatásokat felfogni. Amikor a test leválik rólatok, úgy fogjátok érezni magatokat, mint hogyha a kezetek nagyon megszokta a hozzásimuló kesztyűt, és amikor azt lehúzzátok róla, a kezetek sokkal érzékenyebb lesz a hatásokkal: a hideggel és meleggel szemben. Ugyanezt tapasztaljátok majd a lelketekkel is, amikor a test leválik róla. És ha a hitetek nem rendelkezik elég világossággal, hogy könnyen tájékozódhassatok a szellemvilágban, nincs kizárva, hogy fájdalmas tapasztalatokra fogtok ébredni.
Ezért szükséges, hogy a lelketekben a hit erősen kifejlődjék és világossággá válva, mint irányító hatalom világítsa meg előttetek az utat, hogy amikor érzékennyé vált lelketekkel keresztülvonultok utatokon, mindezeket a fájdalmat okozó eseményeket, elétek meredő kérdéseket, amelyeket felbontani nem tudtok, - mivelhogy azokat a maguk valóságában még nem ismeritek - elkerülhessétek, és előre tudjatok haladni, hogy legalább otthont találjatok a lelketeknek.
Higgyétek el, a földi szenvedések nem is annyira borzasztók és nem is mindig annyira fontosak. Mert a földi szenvedések mögött tulajdonképpen azok a megoldatlan kérdések állnak az asztrálvilágban, amelyeket a szenvedésekkel eltöltött földi élet befejezése után sokszor könnyen meg tudtok oldani, mert felismertétek azokat az okokat, amelyek mint okozatok sötét árnyként vetődtek földi életetekben a testetek állapotára.
Mert nem úgy áll az igazság, mint ahogyan azt földi életetekben elképzelitek magatoknak, testvéreim. Nem mindig egy régebben elkövetett bűn, vagy tévedés az oka későbbi szenvedéseiteknek. Nem. Amikor majd hosszú magyarázataimon keresztül egy kissé mozogni tudtok ebben a láthatatlan világban és egy kicsit kiismeritek magatokat azokban az elétek meredező kérdésekben, amelyek titeket a szellemvilágban várnak, látni fogjátok, hogy nem minden esemény, melyet itt a földön a testeteken keresztül éreztek, és nem minden állapot, melyet itt végigéltek van bűnhődés és büntetés céljából az életetekhez kapcsolva, hanem sokszor valamely szenvedés, valamely fájdalom azért adatik a földön, hogy azon keresztül a léleknek bizonyos szervei kialakuljanak, kifejlődjenek, vagy pedig valamely rárakódott tévedéstől megtisztuljon. És mikor ezek a lelki szervek ismét felfogó képesek lesznek, minden okozat elmúlik; hiszen amivel fel kell fognotok, amit ebben a világban éreznetek kell, az csak azért szenvedett ütközéseket, hogy nagyobb örömre, nagyobb boldogságra készítsen elő benneteket.
Mindenesetre a testi én igyekszik kiszabadulni a szenvedések fojtó karmaiból és szeretné elhagyni azokat maga mögött. A lelki én ellenben sokszor teljes megértéssel és türelemmel fogadja a szenvedéseket, mert érzi, hogy azok hasznára fognak válni. Nem mintha a szenvedés az emberi lelket jobbá és igazabbá tenné, hanem, mint ahogy a földi testben is a fájdalom csak hírnöke a testi szervek megbetegedésének, hogy az értelem gondoskodjék róla, hogy a harmónia ismét helyreállhasson: akképpen a lélekben is a szenvedés ezt a célt szolgálja.
Azonban vannak még eshetőségek, melyek közé a szenvedések, a megpróbáltatások úgy beékelődnek, hogy azok nélkül lehetetlen a léleknek előrejutnia. Példákat hozok fel. Vannak szellemek, akik fáradságos küzdésükkel, megszerzett hitükkel egy bizonyos fokozatra eljutottak s ezen keresztül rendelkeznek azzal az igazsággal is, mely messze bevilágítja az utat előre. Azonban, amikor körülnéznek az ő állapotukban, nem lépnek előre a haladás útján, hanem látván a sok befejezetlen munkát, a félbenmaradt fejlődést azoknak a lelkében, akiket szerettek, akikhez vonzódtak, akikkel együtt sok szép és boldog emlékezést tartogatnak a lelkükben - s lévén a szeretet mindennél nagyobb és erősebb hatalom, - ettől a szeretettől indíttatva nem néznek előre a megvilágított útra, hogy azon haladjanak tovább, hanem visszatekintenek a homályos útra, melyet elhagytak (de amelyet életükben megszerzett világosságuk által teljesen simára dolgoztak fel) s megfordítják a lelkük világító reflektorát és nem előre világítanak, hanem visszafelé, a törmelékek világába, a félben maradt, kialakítatlan életek világába és itt a törmelékek között megtalálják azokat, akiket valaha szerettek. Az egyik szeretett gyermekét, a másik az édesanyját, aki valaha az ő szívét-lelkét megerősítette, és akihez boldog emlékek fűzik a már felfejlődött lelket.
Hiszen nem mindig csak a nagy és magas szellemek tudnak boldogító érzéseket kiváltani a fejlődő emberszellemekben, hanem ezek egymásnak is a boldogság forrását nyithatják meg, ha megértik egymást.
Az egyik lélek tehát meglátja talán az ő szeretett hitvestársát, aki egy régebbi életben szeretettel hordozta vele együtt az élet terhét, a másik olyan hozzátartozóját, aki sok tévedését, félrelépését, elesését bocsátotta meg és ezzel őt felemelte annak dacára, hogy amannak a szelleme előtt talán homályosabb és több törmelékkel fedett út áll, melyen az nem tud előrejutni. És akkor a felfejlődött testvérszellem, aki a maga életútját már feldolgozta és keresztüljutott a törmelékeken, megszerzett igazságával felfegyverkezve hajlandó visszamenni a törmelékek hazájába, hogy felemelje, megsegítse azt a félben maradt lelket is, aki elerőtlenedve ugyan-azon a ponton maradt vissza.
Az ember az ő homályos lelki látásával nem képes megítélni, ki milyen fokozaton lehet, mert sokszor fényesen sikerült életek mögött nagy, homályos foltok maradnak és az ember nem tudja megérteni, hogyan lehet az, hogy az erényekben gazdag élet mögött ilyen súlyos, sötét árnyék húzódik meg.
Ilyenkor sietnek egymás segítségére a szellemek. A fejlettebb belekerül az alsó világokba, a test világába és felveszi a munkásruhát. Ebben nem látszik meg, ki honnét jött, kiben mennyi világosság és mennyi szeretet van. Csak a munkálkodásban, az élet további folytatásában látszik meg, ki hogyan bírja a munkát, hogyan fogja fel az életet, tesz-e felesleges mozdulatokat, kerülőket, hogy céljához vigye azt, akit oda kell vinnie?
Tehát nem fénnyel és kísérettel, hanem munkásruhában száll alá, s eközben mindenesetre őt is belepi a törmelék pora, amely folyton omlik, hullik alá a félben hagyott épületről. Az ő munkásruhájára is éppúgy fel-freccsen a bűnnek, a szennynek a hulláma, mint akárki máséra; őt is éppúgy elfogják a szenvedések, a rossz következmények, hogyha a szennyes áradatba, az iszapba beleáll, hogy segítsen, s éppúgy el kell szenvednie küzdéseiben és verejtékezésében az élet apróbb-nagyobb nehézségeit, mint aki még nem tudott a fogságból szabadulni.
Vagy el tudjátok képzelni, hogy valaki egy élethossziglan elítélt rabnak világosságról, erényről, tisztaságról, becsületességről valami nagy távolságból beszélhet úgy, hogy azt meggyőzze? Nem! Épp úgy le kell mennie a börtönbe, épp úgy fel kell vennie a rabruhát, hogy bizalommal forduljon hozzá az az elítélt, hogy az ő igazságát igazságnak fogadja el. Mert ha a rab őt önmagához hasonlónak látja, akkor elfogadja a tapasztalatait; azonban, aki csak vasárnapi ruhában, tisztán, a külvilág minden előnyébe felöltözötten megy be néhanapján a rabhoz: vajon van-e annak a rab előtt olyan hitele, mint egy vele együtt szenvedőnek?
Tehát, aki meg akar valakit menteni, annak ugyanígy bele kell nyúlnia a szennybe, a vérbe, a piszokba, épp így bele kell állania azokba a sötét és homályos rétegekbe s belevegyülnie olyan lelkek társaságába, akik őt nem kímélik, mert velük egyenszerű; és bár csak egy bizonyos időre vette fel a munkásruhát, mégis épp úgy rátapad az életnek kellemetlensége és hátránya, mint amazokra.
Tehát, aki a földön testet ölt - bár ha megtisztult is azoktól a tévedésektől és bűnöktől, amelyek a törmelékek alatt még nagy mennyiségben hullámzanak - annak éppúgy végig kell szenvednie az élet eshetőségeit, gyötrődéseit és betegségeit, mint annak, aki még ebbe az életbe törvényszerűen beletartozik.
Csak amikor a munkásruha leválik, akkor látszik meg, hogy belőle gyógyult, tiszta, eleven lélek száll-e el, vagy pedig a test levetésével megsebesülten, agyongyötörten és piszkosan marad-e a szellem azon a helyen, ahol a halál emberruhájából kivetkőztette. Nem tehet kivételt a sors egyikkel sem, mert törvények vannak és ez a világ csak egyféle életelvet tud elhordozni. A munkásruha itt az emberi test, amelyre földi megjelenéséhez minden szellemnek szüksége van.
Azért kell tehát, testvéreim, hogy az emberi lélek az igazi testvéri érzést magában kifejlessze, és valósággá tegye, hogy ne csak tettetésből, ne csak álerényességből értékelje magát alá, hanem hogy a lelkében valóban kifejlődjenek ezek az érzések, és hogy földi testében is megérezze, hogy mindnyájan egy Atyának gyermekei vagyunk s mindnyájunknak egy a célja és csak egy úton haladva közelíthetjük azt meg.
Ezért szükséges, hogy minden lélek ettől a testvéri érzéstől áthatva olyan igazán, olyan becsületesen végezze el azt a munkát, melyet végzete eléje adott, olyan becsületesen töltse be a rendeltetését, melyet be kell töltenie, hogy nem a külvilág, hanem az ő maga belső lelkiismeretének teljes megelégedésével találkozzék.
Mert nincs egy külön hatóság, nincs egy külön hatalom, mely titeket, embereket elítél, vagy felment; a legszigorúbb, az egyetlen hatalom tart felettetek ítéletet: a saját lelkiismeretetek. Mert amikor megérkeztek a szellemvilágba, a lelketek sokkal érzékenyebbé válik az itteni behatásokkal szemben, mint amilyen érzékeny a test a meleggel, hideggel és a különféle szenvedésekkel szemben. Mikor ugyanis megérkeztek és az igazságnak nagy világossága átvilágít titeket, úgy érzitek magatokat, és úgy látjátok, mintha egy óriási tükör előtt állnotok, mely ezerszeres alakban tükrözi vissza a lelketek homályát. Hiába próbáljátok takargatni azokat a tévedéseket és bűnöket, amelyeket ezen a földön nagy szorgalommal dédelgettetek, amikor nem engedtétek, hogy az igazság szelleme azokat áthathassa, mert az fájt nektek. Óh, itt orkánszerűleg vesz titeket munkába az igazság!
Sőt, ez a világosság azokra a dolgokra is rávilágít, melyeket itt ezen a földön már-már elfeledtetek, amelyeknek viharai már-már elültek a lelketekben, de amelyeket nem dolgoztatok fel magatokban, még nem vittetek a lelkiismeretek ítélőszéke elé, amelyeket még nem oldottatok fel az értelmetekkel, és amelyeknél nem kerestétek meg az okokat arra nézve, hogyan, miből származnak ezek az érzések, gondolatok és cselekedetek, mi a céljuk, hová visznek?!
Mikor megérkeztek a szellemvilágba, a világosság, mint átható fénysugár a lélek legelrejtettebb zugát is átvilágítja, és akkor kénytelenek lesztek elszámolni az elfelejtett hibákkal, bűnökkel és tévelygésekkel is. Óh, akkor el fogjátok takarni a szemeteket és kéritek Istent, vajha megengedné, hogy ezek az eldugott és magatokban őrzött hibák valamiképpen erényekké dolgozódhassanak fel! És akkor szívesen vállaljátok mindazokat a fájdalmakat és háborgattatásokat, amelyek ezeket a tévelygéseket és bűnöket a lelketekben felszínre hozták, hogy felbontás alá kerüljenek, hogy Isten segítségével letisztíthassátok azokat magatokról.
Mit cselekszik az igazán lelkiismeretes orvos a beteggel, ha meg akarja gyógyítani? Megkeresi a tünetek forrását, amelyekről a beteg panaszkodik; s ha megtalálta, igyekszik először is nem a tüneteket, hanem azoknak okát meggyógyítani, még akkor is, hogyha az a betegnek fájdalmat és szenvedést okoz, mert jól tudja, hogy azok a tünetek, azok a szenvedések, melyekről a beteg panaszkodik, nem maga az ok, hanem csak annak folyománya. A lelkiismeretes orvos nem köti be a beteg, kelevényes testrészt, hanem igenis még sietteti a kelevény fejlődését, hogy amikor teljességgel megérett és egy helyre összpontosíttatott, azt minél teljesebben és minél alaposabban kivethesse és eltávolíthassa a szervezetből, hogy azután a gyógyulás zavartalanul mehessen végbe; tehát felvágja és kitisztítja, még ha fájdalmat okoz is a betegnek.
Így van ez a lélek természetével is. Az emberi lélek, mielőtt testet ölt - és mialatt a testben időzik is - kérte és kéri az Istent, ha az emberi tudatból ez ki is kapcsolódik, hogy szabadítsa meg őt azoktól a terhektől, azoktól a tévelygésektől, melyek őt mint szellemet fogva tartják s nem engedik előrejutni a szabadabb, világosabb állapotokba. Így nagyon sokszor előfordul, hogy maga a lélek kéri azokat az állapotokat, amelyekben szenved, hogy feldolgozhassa a szenvedés hatásai által azokat a lelki homályosságokat, melyek előtte és benne vannak.
Ilyenformán egyáltalán nem lehet a természet munkájába beleavatkozni anélkül a felelősségérzet nélkül, mely ilyenkor a segítő lelkében felébred. Csak abban az esetben és ott lehet felfüggeszteni a természet munkáját, ahol az veszély nélkül megtehető. Ez azonban vajmi kevés esetben lehetséges.
A földi embernek minden rétegben el kell végeznie a munkát, el kell végeznie a kutatást, amely előtte van. A földi tudománynak is meg kell tennie az utat a homályosságból a világosság felé, azaz fel kell dolgoznia a homályt; így a lélekkutatóknak is meg kell tenniük a maguk kötelességeit, nekik is el kell végezniük azt a munkát, mely előttük áll.
Nektek, embereknek, szükséges dolgoznotok a lelketekért, a lelketek előrejutásáért, és szükséges dolgoznotok testi életetek folytatásáért, a testetek gyógyításáért, ápolásáért. Keressétek és kutassátok az okokat, s ha csak lehetséges, az érzéseitektől indíttatva tanuljatok és keressétek meg azokat az orvosságokat, melyeket a természetben adott a teremtő Isten, hogy azokat felhasználva gyógyíthassátok testi betegségeiteket. Mert vannak betegségek, melyeket a lelken keresztül, de vannak, amelyeket csak testi eszközökkel lehet gyógyítani, mert ezek a természet világában vannak elhelyezve s ezeket ki kell kutatnotok, hogy az okozati összefüggéseket felismerhessétek.
Nektek szükségetek van arra, hogy a testvériség gondolatában otthont találjatok ebben a földi világban is, mert ha a földi életben egymás testi életét nem tudjátok könyörülettel és szeretettel áthatni, szeretetet gyakorolni, akkor hogyan gondoljátok, hogy mint szellemek, mint lelkek valamely érdemes munkát tudtok majd végezni?
Nektek a földön olyanféle munkaalkalom adatott, mint amikor a gyermekek a nagyok dolgát játsszák.
Tökéletlenül, hibásan játsszák meg, de mégis megjátsszák. Nektek is úgy kell a nagy feladatra előkészülnötök, mely reátok, mint szellemekre vár, hogy már itt e földön megszokjátok a munkátokat híven és pontosan elvégezni, gyakorolván az irgalmasságot és könyörületet, de nem azzal a reménységgel, azzal a gondolattal, hogy amikor a jótól indíttatva valamit cselekesztek, annak okvetlenül meg kell hoznia az eredményt, melyet óhajtotok. Felettetek van a mindeneket rendező isteni Gondviselés. Ti cselekedjetek meg mindent, ami tőletek telik, a többit pedig bízzátok Őreá, mert akinek a szenvedéseiből való felszabadítást meg akarja adni, annak megadja, akinek pedig nem akarja megadni, annak másképp rendezi el az élete sorát. De semmi esetre sem szabad zúgolódni, kérdőre vonni a Gondviselést, hogy miért nem cselekszi ezt vagy azt, és miért nem úgy, ahogyan kértük, miért nem teljesíti az imádságot, a kérést, amikor olyan borzalmasnak és igazságtalannak látszik a gyötrődés, a szenvedés, vagy fájdalom egyes esetekben?! Hiszen Ő mindent tud, mindenbe beleadhatja a kegyelmét és segítségét, amikor Ő jónak látja!
Ti emberek vagytok; cselekedjetek meg mindent, ami tőletek telik, végezzetek el mindent, amire erőtök és tudásotok képesít titeket; azon felül azonban ne akarjatok az Isten dolgaiba, végzéseibe irányító módon befolyni; az nem a ti dolgotok!
Mert ha Isten másképp látta volna jónak, vagy úgy akarta volna az ő törvényében lefektetni, hogy az embernek ne kelljen szenvednie, bizonyára úgy fektette volna le, úgy intézte volna a lehetőségeket és eshetőségeket, hogy azokon keresztül az ő legnagyobb és legmélyebb szeretete kerülő nélkül sugározhasson alá. Mivel azonban Ő szeretetében és igazságában olyannak teremtette meg a földi világot, amilyen, nektek, embereknek nincs más dolgotok, mint a legnagyobb szenvedések láttára is Istenhez fordulva, Istenben bízva, az ő segítségét és kegyelmét kérve, könnyes szemmel és nehéz szívvel bár, ezt mondanotok: "Istenem, legyen meg a te akaratod!"
A testvéri szeretet a legfontosabb, amely életutatokon mint törvény, mint boldogító érzés kíván hatni. A testvéri szeretet az a tudat, hogy mindnyájan egy Atyának a gyermekei vagytok, egy természetbe öltöztetve; azért egyféle érzéssel és vággyal eltelve, egy akarattal és együtt tűztétek magatok elé a lelketek megmentését.
Ezer mód és alkalom van rá, hogy ezt a szeretetet gyakoroljátok, és ezer mód van arra, hogy az Isten iránti engedelmességgel és az ő akaratában való megnyugvással cselekedhessétek azokat a legnagyobb és legigazibb szeretettől áthatott cselekedeteket, amelyeket módotokban van cselekedni. Ezer alkalom van arra, hogy magatokat megtagadhassátok és ezzel a jót és igazat szolgáljátok.
Forrás: EVANGÉLIUMI SPIRITIZMUS III. kötet, 49-63. oldal
A "Névtelen Szellem" tanításai Eszter médium útján
(A Szellemi Búvárok Pesti Egylete kiadványa - 1936)
Közreadja: Koltai István
|
