2007. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A lélek tisztulásának misztikus útja * Válságban a világ
Tanít a szellemvilág * Hiszem vagy tudom...
Találkozás a szellemvilággal * Emanuel Swedenborg - a tudós misztikus

Köszöntelek benneteket, testvéreim a mi Urunk, a Jézus Krisztus nevében!
     Válságban a világ! Válságban az emberi társadalmak, válságban a vallások és válságban az emberi életek.
     Bár a teremtő Isten, mindannyiunk gondoskodó Atyja segíteni szeretne az emberiségen, nem lehetséges, mert az emberek nagy része hitetlenné vált. Sem hinni, sem reménykedni nem tudnak, és a szeretet parancsolatában sem képesek meglátni azt a nagy-nagy értéket, amire úgy nekik, mint másoknak szükségük lenne. Az emberek csűrik-csavarják a bűn fogalmát, és többnyire rosszul értelmezik azt. Nincsenek tisztában önmagukkal, a maguk bűnös természetével, és egész életük azzal telik el, hogy a feketét fehérre mossák, hogy ami mint tévedés, rossz és bűn, ami Istentől elvetett, az ha felszínre kerül lelkükből, arról bizonyítsák, hogy az nem is olyan rossz, mint amilyennek az látszik, ahogy azt egyesek értelmezik. Ebben keresendő a válság oka.
     Sem a társadalom, sem a vallások, sem az egyén nem tudja már többé azt nyújtani a környezetének, amit kellene. Igazából soha nem tudta egyik sem azt nyújtani, amit kellett volna, de azért mégis, ha gyarló és gyenge módon is egyes társadalmak és vallások arra törekedtek, hogy az embereket előbbre segítsék a fejlődés útján.
Most viszont az utolsó időkben egyre több kedvezményt tesznek a vallások vezetői: eltérnek attól, ami Isten akarata a vallási törvényekben, azokat felhígítják, megkeverik a maguk elképzelésével és azt mondják: "nem fontos ezeket a törvényeket pontról-pontra betölteni, mivel az ember gyenge és gyarló... engedményeket kell az emberek részére tenni, különben elveszítjük őket a vallás részére." Osztály nélküli társadalomról ábrándoznak, amely pont az emberek lelkében élő bűn és bűnös tendenciák miatt semmiképpen nem vált és nem is válhat a jövőben sem valóra.
     Az embernek alaposan meg kellene vizsgálnia elsősorban önmagát, ösz-sze kellene mérnie magát az isteni parancsolatokkal és törvényekkel, a mennyei modellel, a mi Urunkkal, a Jézus Krisztussal. Azután alaposan meg kellene néznie azt is, hogy a vallási tantételek milyen mértékben azonosíthatók az isteni törvényekkel. Mert a vallásoknak nem lehetne más céljuk és feladatuk, mint lelkek mentése, és az, hogy a szeretet törvényét uralkodóvá tegyék az emberi lelkekben és ezáltal a társadalmakban.

Ezzel szemben nem a szeretetet igyekeznek megerősíteni az emberi lelkekben, hanem azt, ahogyan ők vélekednek az isteni igazságról, a krisztusi Igékről. Azokat cövekelik le és túl sok teret adnak a külsőségeknek, a látszatnak, a ceremóniáknak. A tantételeik inkább elkülönítik a vallásokat és az embereket ahelyett, hogy közelebb hoznák őket egymáshoz. Amikor lelkeket akarnak menteni, nem a hitetlenek táborából akarnak a szeretet hálójával embereket kimenteni, hanem egymástól akarnak híveket elhódítani, mondván: "ne így higyj, hanem úgy, ahogyan én... mert az én hitem a helyesebb, ez a célravezetőbb... az én vallásom tanításai egyeznek meg azzal, ahogy Krisztus hirdette az igazságot.."
     A hitetlen világ hitetlen emberei után nem igen nyúlnak az egyházak, ezért stagnálnak, ezért nincsenek hivatásuk magaslatán, sőt sok esetben nem látják már a hivatásukat sem.
     Nagy baj ez testvéreim, és ezért a történelmi egyházak, ha még növekednek is szám szerint, intézkedéseikkel sem képesek elérni, hogy az emberek lélek szerint oda kapcsolódjanak. Ha részt is vesznek az istentiszteleteken, nem tudnak igazán hinni az egyházak felemelő erejében; nem tudnak igazán hinni és reménykedni abban sem, hogy a krisztusi igékben olyan erő rejlik, amely máról holnapra új emberré alakíthatja őket.
     Nem tudnak már hinni az emberek sem a világi vezetőknek, sem az egyházi vezetőknek, mert úgy az egyikben, mint a másikban megcsalatkoztak. Mindegyik ígéretekkel próbálja őket a maga érdekeinek megnyerni. Úgy az egyházak, mint az állam a társadalom tagjaitól kapni akarnak, holott mindkettőnek az lenne a feladata, hogy felkarolják az emberi lelkeket és adjanak nekik hitet és reménységet. Az lenne a feladatuk, az ígéreteket tartsák be, alaposan vizsgálják meg az emberek lelki és anyagi szükségleteit és segítsenek a rászorulókon, hogy a beteg a gyógyulás lehetőségeit kapja, a szegény pedig - ahogyan az Úr imája mondja - a mindennapi kenyerét. Egyetlen társadalomban sem lenne szabad olyan elképzeléseknek és intézkedéseknek helyet adni, amelyek annak az országnak a lakóit akarják anyagi jóléthez juttatni a világ más oldalán élők nyomorúsága, szegénysége árán.
     Az ember ne különítse el magát másoktól, mondván, hogy a más földrészen élő, a más társadalmi osztályhoz tartozó, a bizonyos iskolai végzettséggel nem rendelkező, a más vallású, a beteg és a szerencsétlen nem tartozik hozzá, hanem értse meg, hogy akik a Földön élnek, azok lélek szerint össze-tartoznak. Az ember értse meg, hogy nemcsak az a fontos, hogy ő mint egyén felemelkedjék, hanem az, hogy ha ő némileg is felemelkedett és az isteni Gondviselés alkalmat ad neki, akkor másokat is magához emeljen és segítségükre legyen.
     Az önzés még soha ilyen mértékben nem fogta be az emberi lelkeket, mint manapság! Mivel az erkölcsi korlátokat lerombolták, ezért az erkölcsi törvényeket figyelmen kívül hagyva mindenki a maga hasznát, a maga előnyét keresi és mindent hajlandó megtenni azért, hogy gazdagsághoz, hatalomhoz, befolyáshoz jusson, ha pedig ahhoz jutott, akkor azt minden áron meg is tartsa magának.

     A krisztusi lelkület egyre idegenebbé válik a mai ember számára. A mai embernek nincs igénye szellemi táplálékra, a mai ember megelégszik az anyagi jóléttel, és mivel a szellemi táplálékot nem igényli, nem keresi és kutatja, annak érdekében nem hajlandó munkát befektetni, ezért a lelke elcsenevészesedik. Egyre kevésbé tud kapcsolatot tartani a Szentlélek közösségébe tartozó magasabb szellemi lényekkel, ezért egyre kevésbé képes helyesen értelmezni a krisztusi igazságokat.
     Lehetnek tanult, intelligens emberek, akik a technika minden vívmányá-hoz értenek, akik gyermekeiket már 5, 6, 7 éves korban megtaníthatják sok mindenre, de lelkileg mégis válságban van a világ, mert a legegyszerűbb, a legkönnyebben érthető isteni igazságot: Krisztus igéit nem értik vagy teljesen félreértelmezik az emberek. Próbálnak egyesek a feltett kérdésekre a Szentírással válaszolni, elmúlt korszakok emberének szóló törvényeket akarnak a mai kor emberére illeszteni és annak alapján kategorizálni az embereket. Ugyanakkor a mi Urunk, a Jézus Krisztusnak igéjéből még az igehirdetők sem képesek - mivel Szentlelket csak kevesen vettek - a megfelelő következtetésekre eljutni és azt elsősorban magukra nézve kötelezővé tenni. Ha az ő életük az átalakulást mutatná, akkor a "hívőknek" is jó példát tudnának mutatni. Úgy képzelik, hogy a szeretet abból áll, hogy az embert bűneivel együtt a keblükre kell ölelni, hogy az igazságot nem ismerő és nem élő emberekre is rá lehet bízni Krisztus igazságát; elképzelik, ha az ember részére tetszetős változásokat hoznak az istentiszteleteikbe, ha a kornak megfelelő zenét szolgáltatnak, akkor az majd a hívőket közelebb hozza a szellemi igazságokhoz.
     Az egyén élete is válságban van, és válságban van a férfi és a nő kapcsolata is! A házasságok 40-50 százaléka válással végződik; azoknál pedig, akik együtt maradnak, sok esetben mindazok a kellékek, amelyek a házasságot megszentelhetnék, és azt a célt szolgálnák, amiért Isten szerezte a házas-ságot, ha nem is mindkét fél részéről, de egyik fél részéről biztosan hiányoznak. Így a házasság nem azt a célt szolgálja, amiért adatott, tudniillik, hogy a családi közösségen belül a szeretet gyarapodhassék, hanem ott pont az egymástól való eltávolodás, elhidegülés tapasztalható.
     Önmagával is válságban van az ember: nem tudja miben higgyen, nincsenek támaszpontjai. Amíg fiatal, amíg egészséges, amíg a társadalomban fennálló lehetőségek kedvezőek számára, addig úgy gondolja, jól éli az életét. Mihelyt ezek közül bármelyiket bármilyen okból kifolyólag elveszti, nem tud mit kezdeni magával, mert nincs támaszpontja, nincs hite, nincs reménysége.
     Mindenki lehangolt, mindenki beteg, mindenki kedvetlen. Többnyire jó kedvet csak úgy képes előidézni magának, ha alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, ha megfetreng a különböző bűnökben, vagy ha a másikat képes maga alá gyűrni. Nem tud lélekben felemelkedni, hiszen nem is imádkozik, hiszen nem is meditál, hiszen nem is olvassa a Szentírást, így az nem szolgál lelkének napi táplálékul. Hit hiányában pedig honnan venne az ember erőt azon nehézségek elviseléséhez, amit az egészség, a munka vagy egy szeretett családtag elvesztése idéz elő.
     Ha pedig netalán imádkozik, imádsága teljes egészében anyagi kérelmekre szorítkozik, és ha az Úr megadja kérését, ugyan hálás-e érte? Nem él-e vissza azzal a helyzettel? A legtöbb ember ilyenkor örül, hogy az Úr kisegítette a nehéz helyzetből, de máris elfeledkezik minden ígéretéről, minden fogadalmáról, amelyet akkor tett és ígért az Úrnak, amikor a nehéz helyzetben volt.
     Senki nem akar mások segítségére menni, mert azzal, hogy az ember talán ma ad egy darab kenyeret a nélkülözőnek, azzal még a nehéz helyzetben lévőnek a lehetőségei nem változnak meg. A társadalmaknak ezeken az emberi önzésből kialakult helytelen, rossz állapotokon kellene változtatnia. Hányszor és hányszor forrongott a világ; hányszor és hányszor voltak forradalmak annak érdekében, hogy a megváltoztathatatlannak tűnő társadalmi helyzetből vagy válságból az emberek egy része - legalábbis, akik a forradalmat elindították - kijusson és másképp alakuljon életük. Azonban néhány év vagy évtized eltelte után ugyanoda jutnak vissza vagy még rosszabbá válik az életük, mint annak előtte volt. Mert Isten nélkül a kialakított új helyzetben sem ismerték ki magukat, nem ismerték fel a lehetőségeket, vagy ha a lehetőségeket felismerték, azokat ismét rosszra, a maguk bűnös, tévelygő, indulatos, irigy, önző, erőszakos hatalomvágyó természete szerint használták.
     A vallások új és új ágazatokra bomlottak. Az ember azt hitte, hogyha a régit elhagyja, vagy megreformálja, vagy azt új elgondolás alapján rendezi be, akkor az jobb lesz. Megreformálták a külsőségeket, de a lélek szükségleteivel továbbra is adósak maradtak az újonnan keletkezett vallások és méginkább a szekták.
     Ha még bátrak, elszántak, hitben élők voltak is kezdetben a reformátorok, vajon nem hallgattatták-e el őket rövid időn belül? Vagy ha ez nem sikerült a hatalmon lévőknek, akkor mihelyt a reformátorok elszólíttattak e világból, megint az anyagias szellem uralkodott el ezekben az új vallási közösségekben. Az irányítás és a hatalom ismét azok kezébe került, akik maguknak és a testi embernek akartak kedvezményeket tenni. Azt akarták bizonyítani, hogy az ő vallásuk jobb, értékesebb, különb a másiknál. Uram, mondják: "de jó, hogy nem vagyok olyan, mint amaz... Uram, de jó, hogy ebbe a csoportba tartozom és nem abba." de már alig-alig vannak vallási közösségek, ahol komoly bajok ne lennének, ahol komoly ellentétek ne len-nének az egy csoporthoz tartozók között is. Pedig a nyugati vallásoknak Krisztus igazságára kellene épülniük, azokban a Krisztus szeretet tanának kellene megvalósulni, és Krisztusban igaz, jó testvérei kellene hogy legyenek egymásnak.

Összefogni csak akkor tudnak a vallások, amikor megjelenik valami újabb, amitől mindegyik a hatalmát félti; attól félnek, hogy tőlük ez az új híveket vesz el, ezért összefognak az új ellen anélkül, hogy megnéznék, hogy abban mi a helyes, mi a jó és mi az elvetendő. Képtelenek átlátni, hogy miben van az Isten akarata, az Isten gondviselése, mi mögött működnek tisztább erők, mi mögött rejlik a magasabb szellemvilág üzenete, hanem mindazt minden komolyabb tanulmányozás nélkül elvetik.
     Nem erre a sorsra jutott-e testvéreim a Harmadik Kijelentés is, amely ellen úgy az egyházak, mint a tudomány összefogott anélkül, hogy vizsgálat tárgyává tette volna ezt az új, kitárulkozó világosságot. Pedig hihetetlen előnyökhöz juttathatta volna a Harmadik Kijelentés úgy a társadalmakat, mint a tudományt és a vallásokat is. Segítséget nyújthatott volna a társadalmakban, valamint az egyén és a vallások életében is a ma észlelhető válság elkerüléséhez, vagy ha a válság már bekövetkezett, akkor az abból való kibontakozást segíthette volna elő. A Harmadik Kijelentés megmutathatta volna a dolgok gyökeréig hatolva azt, hogy mit miért nem lehet tenni és az út honnan hová vezet, miből mi következik, hogy a ma végbemenő események 10, 20, 50 év múlva hova vezetnek. Megmutathatta volna, hogy milyen Isten által engedélyezett eszközök állnak az emberek, az egyházak, a társadalom, a tudomány rendelkezésére ahhoz, hogy a nagy átalakulás, a nagy változás: a megtérés az emberi életben, az emberi lelkekben bekövetkezzék. Először is az emberi lelkekben, mert az ott végbemenő jó irányú változással automatikusan bekövetkezik az átalakulás az emberi társadalmakban is.

A XX. században elszabadult a pokol! Nem tanultak az emberek a két világháború borzalmaiból, kegyetlenségeiből, az embermilliók földönfutóvá tételéből, az erkölcsi törvények lerombolásából. Nem tanultak a sok-sok véráldozatból, hanem továbbra is azt képzelik, hogy a fegyverek egyre nagyobb mennyiségben való gyártásával, a hadseregek fejlesztésével és növelésével, új háborúk kirobbantásával majd egy jobb, boldogabb, békésebb állapotba jut e világ. Amikor az ember látja a rombolást - úgy az emberi lelkekben, mint a hit világában, és az anyagi világban a Föld különböző részein - akkor még elképzeli azt, hogy mindezeken keresztül lehetséges egy jobb, békésebb, boldogabb világot felépíteni. Nem lehet! Az ember az anyagi javait nem arra adja, amire az emberiségnek szüksége lenne: tudniillik, hogy tanuljon, hogy szellemi értékekhez jusson, hogy senkinek ne kelljen nyomorban élnie, hogy elérhessen egy olyan életszínvonalat, amikor minden érzését és gondolatát nem a mindennapi kenyér keserves megszerzése köti le, hanem lesz elegendő szabadideje, hogy feltekintsen az égre, és onnan várjon segítséget. Pedig nagy szüksége lenne az embernek arra, hogy megtanuljon és tudjon gondolkozni és végre megértse, hogy e Föld lakói mind az ő testvérei, akik mindannyian egy célért, egy feladat érdekében születtek e Földre azért, hogy minden ember jobbá váljék, és ezáltal jobbá és magasabb rendűvé váljék ez a Föld is.
     Ma azonban a különböző érdekcsoportok azon vannak, hogy lehetőleg mindent elvegyenek onnan, ahol van. Így viszont, akik a nap hevét állták, akik egész életükön át dolgoztak, azok idős korukra az utcára kerülnek és nem lesz meg a betevő falatjuk sem. Hol vannak akkor a vallások, amikor enyhületet kellene nyújtani a társadalom peremére jutottaknak, ha nem képesek nem a felfeszített Krisztust, hanem az élő, az eleven Krisztust, a szeretet Messiását, mint példaképet odaállítani az emberek elé?
     Azt hiszik, az elég, ha minél többen vesznek részt istentiszteleteiken. Azt hiszik, ezzel már meg is nyerték azokat Krisztusnak? Krisztusnak megnyerni embereket komoly, nagy lemondást igénylő szolgálat azok részére, akik erre vállalkoznak. De miért nincs vállalkozó ilyen feladat elvégzésére? Mert akik látják és átérzik, hogy ez mennyi lemondással, milyen sok megaláztatással, milyen nehézségekkel jár, azoknak nagy része nem vállalkozik erre a szolgálatra. Ezért az egyházaknak komoly gondot jelent, hogy igaz lelkészeket találjanak.
     Akik pedig erre a pályára lépnek, azok többnyire a dicsőségért, a hírnévért teszik ezt, hogy ismertek legyenek, hogy a szavuk számításba jöjjön minden tekintetben, és igen, főként az, hogy meggazdagodjanak, jól éljenek, hogy ami nékik jólesik, azzal körülvehessék magukat.
     És az emberekben, akik ezt látják, még inkább megnövekszik a hitetlenség vagy elfordulnak tőlük és egy másik csoporthoz csatlakoznak, amelyik majd vakhitre neveli őket. Vannak, akik mindent elfogadnak, amit a "béresek" adnak nekik, és vakon követik őket. Némely esetben a fanatikus vallások vezetői megkövetelik a híveiktől, hogy családjukat elhagyják, anyagi javaikat odaadják, a világ bármely részébe, akár még a halálba is, kövessék őket.
     Ezért ma már senki senkiben nem bízhat, nem hihet, mert a hazugság hatalma olyan nagy lett, hogy még az úgynevezett vallásos emberek, még az úgynevezett társadalom vezetői is mást ígérnek, és mást mondanak és mást cselekszenek. Látszat szerint elítélnek egy dolgot, amiről később kiderül, hogy az ő kezük is benne van, hogy azokhoz a dolgokhoz szálak fűzik őket és azokra a dolgokra engedélyt adtak.

A Szentlélek igazságáról, ami még ma a világban van és tisztán, fénylőn mutatja Krisztus útját, amelyen hazatalálhat a tévelygő lélek az Atyához, tudni sem akarnak, arról letépték mindazt, amivel az isteni akarat és az isteni segítő szándék felruházta. Koldusruhába öltöztették az eszmét! A halottaktól tudakozók pedig mindenről beszélnek - a múltról, a jelenről, a jövőről, az ember képességeiről, arról hogy holnap mit tegyen, vagy mit ne tegyen - csak arról nem, ami a legfontosabb, tudniillik, hogy az ember megtérjen, mert csakis a megtérés által lesz boldogabb élete.
     Krisztus a láthatatlan világból jött, a láthatatlan világ törvényeit igazolta és töltötte be; a halálból támadt fel az életre. Tehát aki a láthatatlan világgal akar kapcsolatot létesíteni, az ne a nézőkhöz forduljon, hanem a mi Urunkhoz, a Jézus Krisztushoz, mert Ő a láthatatlan világban és az egész világmindenségben az Úr. Nincs semmi haszna az embernek a láthatatlan világgal való kapcsolatából, ha az mellőzi Krisztus tanát, mellőzi Krisztus igazságát. Az szükséges, hogy a láthatatlan világgal való kapcsolat oda vezessen, ahová kell: hogy az az igazságra elvezesse az embert.
     Mert ezért jött a Szentlélek a világba, ezért nyíltak meg a láthatatlan világ kapui, ezért jöttek el az utolsó két évszázadban feltűnő módon a szelle-mek, ezért indult el a szellemi mozgalom, ezért adtak bizonyságot önmagukról a szellemek. Először kopogások, fizikai jelenségek formájában tudatták az emberekkel, hogy ők vannak. Általuk az ember az utolsó időkben betekintést nyerhet a láthatatlan világ törvényeibe, hogy ezeket a törvényeket megismerve tudja, hogy itt e Földön mit kell elvégeznie ahhoz, hogy a földi életének leforgása után a láthatatlan világban az Igazság törvénye ne marasztalja el, hanem felemelje.
     A vegyészet, a fizika, az elektrotechnika, a különböző gyógymódok, az orvostudomány is teljességgel kibontakozott az utolsó időkre, az ember meg-ismerte a természeti világ törvényeit. Ugyanígy kellett volna megismernie a láthatatlan világ szellemi törvényeit is, amelyek ugyan nem az emberi tudományhoz tartozók, de a lélekmentéshez szükségesek. Láthatjátok, hogy a Szentlélek kinyilatkoztatása kalmárok kezén hogyan kallódott el. A vallások, amelyeknek kötelessége lett volna azt felkarolni, inkább lejáratták. Sok vallási közösségből száműzték ezáltal a Szentlelket. De hát akkor milyen szellemi erőkből élnek ők?
     Kiállnak a hallgatóság elé és a magukét árulják. Beszélnek szép, cifra szavakkal, de a lélek megnyugtatására, a lélek megsegítésére, a bűnök felismerésére, az ember lelkében a bűnbánat felindítása érdekében nem sokat tesznek. Így nem lehet emberi lelkeket menteni. Így nem lehet a válságot feloldani, így nem lehet az embert lélekben megelégedettebbé és boldogabbá tenni.
Akinek hite és reménysége van, akinek Krisztus él a lelkében, még ha szegény és nehéz körülmények között él is, nagyobb a lelki békessége, öröme és boldogsága, mint a világ hatalmasaié, mert ők minden javaik ellenére is boldogtalanok. Bár ennek oka önmagukban keresendő, de ezt sem önmaguk, sem mások előtt nem ismerik be, és lelkükből az elégedetlenséget vetítik ki a világra. Helytelenül azt hiszik, hogy ez a nyugtalanság úgy szüntethető meg, ha minél nagyobb teret hódítanak maguknak e világban, ha minél nagyobb lesz a gazdagságuk, és ezen keresztül minél nagyobb hatalommal rendelkeznek és így minél több ember felett uralkodhatnak. A tömeglelkek pedig azt gondolják, ha a hatalmon levőket istenítik, ha azokért lelkesednek, akkor más lesz, jobb lesz az életük. Így a tömegnek csak követelései vannak, de iránya nincs.
     Ma már a Biblia a könyvnyomtatás révén a világon mindenütt mindenki számára hozzáférhető. A régi időkben az egyház nem adta a Bibliát a hívők kezébe, mert a könyvnyomtatást megelőzőleg mindent kézzel írtak és másoltak, így nem is volt rá olyan lehetőség, mint ma.
     Ma már mindenki számára hozzáférhető a Szentírás, mégsem tudják az emberek kiolvasni abból a benne rejlő lényeget, ami nekik szól, ami nekik támogatást, irányt és erőt adhatna.
     Régen nagyon vigyáztak arra, hogy az Írásokból ne vegyenek el, vagy ne tegyenek hozzá; ma szabadon garázdálkodnak az Írások szövegével. Általában a régi ember szó szerint értelmezte a Szentírást, ma viszont a szavakat is megváltoztatják, mintha nem is felnőttekről lenne szó. Azt mondják, az a régi szó nem érthető, tehát egy megfelelőbb szóval kell helyettesíteni. Részeket kihagynak vagy megváltoztatnak, nehogy sértve érezze magát a férfi vagy a nő, nehogy sértve érezze magát a gazdag vagy a szegény, nehogy sértve érezze magát a zsidó vagy a keresztény. Tehát mindenki részére elfogadhatóvá kell tenni - gondolja - nehogy bárki is megsértődjék rajta, nehogy bárki is bűnösnek érezze magát az ott leírtak alapján.
     Pedig igenis bűnös, Istennek bukott gyermeke az ember. Vizsgálnia kellene önmagát, hogy mi benne a bűn és attól szabadulnia kellene. Ugyanakkor meg kellene látnia, hogy bár bűnös ugyan, de ha Krisztushoz tér és az isteni törvényeket és a Tízparancsolatot betartja, ha észreveszi azt a fonalat, amely végighúzódik, mint Isten akarata a Szentírásban, akkor megláthatja abban Isten bűnbocsátó kegyelmét és a mi Urunk, a Jézus Krisztus áldozatát. Akkor megláthatja az utat, amely a mennybe vezet; akkor tudni fogja, hogy pontosan hogyan és miként cselekedjék. Miként cselekedjék, ha gazdag és miként ha szegény; miként cselekedjék, ha hatalmon van és miként ha szolgál; miként ha kevés az ismerete és miként ha több. Minden kitárulkozhat az előtt az ember előtt, aki lelki táplálékot akar nyerni a Szentírásból és nem a szavakon akad meg, aki nem állítja, hogy ez a mai világnak, a mai társadalomnak, a mai embernek már használhatatlan és nem megfelelő.
     Különben is az ember nagyon ritkán és nagyon szelektálva olvassa a Bibliát. Márpedig abban teljes az összefüggés a múlt, a jelen és a jövő között: az Ótestamentum a múlt, Krisztus igéi a jelen, János jelenései pedig a jövőre utalnak. Teljes egység, amiből az ember megépülhet, amivel az ember a világválságból, a gazdasági válságból, a vallások válságából, a házasság válságából, a család válságából és az egyén válságából kikerülhet.

Szükséges, hogy az ember használja bölcsen, használja helyesen az időt, térjen a mi Atyánkhoz, Istenünkhöz, térjen Krisztushoz és lássa meg a szenvedőkben is, a betegekben is, a rabokban is és mindenkiben az ő felebarátját!
     Szükséges, hogy az ember belássa, hogy minden ember a testvére, és mindaddig pártütő, amíg testvérháborúkat és osztályharcot hirdet, amíg elkülöníti magát az egyik a másiktól, mert lélekben különbnek, jobbnak, tökéletesebbnek érzi magát a másiknál. Különbnek érzi magát, mert nem beteg; mert ennek vagy annak az államnak a polgára; mert még őt nem sújtják nehézségek. Elhiszi az ember, hogy az ő érdeme mindaz, amiben Isten ingyen kegyelme ma még őt megfürdeti, és lenézi azokat, akik nyomorúságos, nehéz körülmények között tengetik az életüket.
     Nagy-nagy öröm számomra, hogy ti egy kis szigetet képeztek! Nagy-nagy öröm számomra, hogy a Bibliában felfedezitek azokat az ismereteket, azt a lelki táplálékot, aminek segítségével próbáltok Krisztus útján járni. Fontos, hogy az életet minél szélesebb skálában lássátok; fontos, hogy akármilyen visszataszítónak látszik is, belátást nyerjetek a Föld nyomorúságaiba, a Föld kelevényeibe, a Föld egyre inkább romló állapotaiba, amit a bűn hozott létre és ezáltal megundorodjatok a bűntől, és meglássátok, hogy a bűn zsoldja a halál.
     Ez alatt azt a halált értem, amely nem egy átmeneti állapot a fizikai életből a láthatatlan világbeli életre, hanem a kárhozatot, amely a bűn következményeként jön létre. Akik magukat a bűnhöz kapcsolják, abban jól érzik magukat és a bűntől nem akarnak szabadulni, mindegy, hogy kívülről milyen csillogó, milyen magas pozíciót töltenek be az emberek világában, azoknak nincs élete. Látszanak élni, de holtak ők.
     Titeket pedig az életre készítünk elő, hogy a feltámadott Krisztus örökéletének várományosai legyetek, hogy törvénnyé tegyétek önmagatokban Krisztus igazságát. És arra készítünk elő, hogy ha az élet nehézségek közé is helyez benneteket, ne kerüljetek válságba, ne kicsinyüljetek meg hitben, hanem zöld hajtásokat hozzon a ti reménységetek, és érezzétek át, hogy mindig van nálatoknál szegényebb, nyomorultabb, szánalomraméltóbb, aki felé ki kell nyújtanotok kezeteket, akinek megsegítésében részt kell vállalnotok. Arra készítünk elő, hogy érezzétek, nem élhettek csak vakon a világban, hanem egy teljes összefüggő egésznek láncszemei vagytok, és össze vagytok kapcsolva láncszerűen a Föld minden lakójával.
     Ez a kis csoport a Krisztus zászlaja alatt gyülekezzék! Ez a kis csoport a hitben, a reménységben és a szeretetben erősödjék! Ez a kis csoport tárja ki a kapukat a Szentlélek előtt, hogy egyre többet szívhassatok magatokba a krisztusi igazságból és továbbadhassátok azt a világnak, hogy olyan csoport legyetek, amely jó példájával segítségére van a mai világnak.
     Segítsen meg benneteket az én Atyám, az én Istenem, hogy a ti lelketekben békesség, megelégedés, jószándék, megbocsátani tudás és a készség legyen arra, hogy ne rójátok fel embertársaitok gyengeségét, hanem lássátok meg bennük a testvért.
     Isten legyen mindannyiótokkal! Isten veletek!

Forrás:
KORSZAKZÁRÁS ELŐTT
OKTATÁSOK, MEGNYILATKOZÁSOK ÉS LÁTOMÁNYOK ZITA MÉDIUM ÁLTAL
Kiadja:
Magyar Szellemkutatók Társasága (Hungarian Spiritual Society)
695 Northfield Road, Bedford, Ohio 44146 - USA - CLEVELAND, 2005. március