2007. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A lélek tisztulásának misztikus útja * Válságban a világ
Tanít a szellemvilág * Hiszem vagy tudom...
Találkozás a szellemvilággal * Emanuel Swedenborg - a tudós misztikus

     Az alábbiakban két "névszerint" jelentkező szellemtestvérünk médium útján történt megnyilvánulását adjuk közre. Szeretnénk újra megjegyezni, hogy a szellemi síkon már nem "személyazonosság" van, hanem a tudat energiarezgése, amely a szükséges szellemi törvényszerűségek együttes jelenlétében a földi síkon megnyilvánulhat. Tehát nem közvetlenül a volt személy szólal meg, hanem azok az erőrezgések, "emléknyomok" kapnak a közvetítő médium útján fizikális megnyilvánulási lehetőséget, melyek a földi síkról már eltávozottnak a lelki-szellemi tulajdonságához, és földi történéseihez tartoztak. Ha mégis elhangzana név, és annak ismeretében hasonlóságok fedezhetők fel a fizikális létből eltávozott habitusával, történéseivel, az kizárólag tanító, bizonyságtevő figyelemfelhívás a szellemvilágot és annak igazságait még nem elfogadók számára, ill. a már ismeretekkel rendelkezők megerősítésére.
     A két megszólaló Tanító az önmunkálkodásra, és ennek eredményeként a szükséget látók támogatására, megsegítésére hívja fel a figyelmet. Ez mindannyiunk feladata már itt a földi életünkben is, kinek-kinek a képessége és lehetősége szerint.

TSZ.: Kérlek benneteket, ne lepődjetek meg, hogy ismét én szólok hozzátok, ki már régebben is néhány alkalommal egy kicsit a közeletekbe jöhettem szeretettel.
KV.: Mi is szeretettel köszöntünk. Meg szabad kérdeznünk, hogy ki vagy?
TSZ.: Csak egy olyan nevet mondhatok, ami már nem az enyém, aki csak voltam, de ti ismertek, Teréza volt a nevem utoljára.
KV.: Köszöntünk Teréza Anya, mert így ismerünk.
TSZ.: Anya? Igen. Így szólítottak sokan. Mindet édes gyermekemnek éreztem. Akár kicsi, akár nagy, nyomorult sebekkel borított öreg, vagy gyötrött sovány kicsi csecsemő, gyermekem volt az mind. Teljesen úgy kezeltem, úgy tekintettem őket, mintha valóban anyjuk lettem volna, és most, amikor egy sokkal szélesebb körben tudom ugyanezt az érzést kifejteni és magamból kisugározni, meg kell, hogy mondjam, hogy most is betegápoló vagyok. Most lelki betegek gondozása az, akikkel foglalkoznom kell. Ez sem egyszerű feladat.
Ehhez már nem annyira az orvosi ismeretek, ápolótechnikák és a jó szív szükséges, amellyel akár éjszakákon át is a betegágyak szélén ültem, és gondoztam azokat, akiket a Jóisten a gondjaimra bízott, mint gyermekeimet. Számos gyermekem van most is, olyan lelki betegségekkel rendelkezők, akiknek segítenem kell, akiknek most nem az ágya szélén ülök és éjszakázom, borogatom lázas homlokukat, kezelem-kötözöm sebeiket. Azt kell, hogy mondjam: sokkalta nehezebb most a dolgom, mint volt annak idején, mert a lélek sebesebb, betegebb, százszor esendőbb lehet, mint a test! Ti úgy tudjátok, hogy csak a test törékeny, hisz hamar elmúlik, elporlik. Ez nem egészen így van. Vannak olyan lelki sebek és betegségek, amelyek ezeknél sokszorosan több bajt okoznak, és nehezebb a gyógyításuk.
Ha körülnéztek a világban, láthatjátok, hogy ez a világ milyen beteg, mennyi gonddal, bajjal, gyötrelmekkel teljes. Pedig ti is tudtok rajta segíteni! Nem úgy, mint én annak idején a Földön, vagy most, sokkal nagyobb lehetőséggel a kezeim között. Mindenkinek magában, magával kellene tisztába jönnie, hol vannak a gyenge pontjai, hol sebes az a lélek, amelyet senki más gyógyítani nem tud, csak ő maga, az egyéni területén. Ha csak azt a kicsit végre tudja hajtani, hogy az ő lelke jobban táplált, erősebb, egészségesebb, tisztább, ez a világ nem tartana ott, ahol most van. A világot így, ebből a bajából és betegségéből csak az egyes emberek lelki munkálkodása tudja meggyógyítani. Mi, és a többi ápoló, ehhez csak segítséget tudunk nyújtani, amikor valamiben egy lélek ellankad, nem tud tovább haladni, fejlődni, a maga útján igazán és szépen kibontakozni. Ilyenkor egy kis ráhatást tudunk tenni, hogy amint mondtam: saját maga gyógyítsa meg magát, és haladjon egy sokkal szebb jövő felé, amiről ábrándozni tud.
Valamikor régen fogadalmam szólt arról, hogy beteget, bajban gyötrődőt el nem hagyok, hanem gondozom, ápolom, és mindent elkövetek, mindent, ami csak emberi erőmből telik, hogy segíteni tudjak. És tudtam is, sokszor a csodával határos módon, olyan helyzetekben is, amikben már verve érezhettem magamat. De mégis volt egy utolsó pillanat, amely megadta a lehetőségemet. Mindig az segített ki és fordította meg a helyzetet a jobb felé, amikor a végső kétségbeesés határán a legnagyobb erővel könyörögtem segítségért. Százszorosan kap az, aki a szükségében nem anyagi körülményekért könyörög, hanem lelki emelkedésért, javulásért. De akkor is eredményeket ér el, ha őszintén és tiszta szívből másért teszi ezt. A gyógyító, ápoló tevékenységre óriási szüksége van ennek a földnek! Nem hagyható, és mi sem hagyhatjuk másokra ezeket a feladatokat, mint azokra, akik képesek megérteni a szavaim mögött rejlő lehetőségeket, felszólításokat, tájékoztatásokat.
Többet jelen pillanatban nem tudok nektek átadni, csak ezt a bíztatást, amely a saját testi és lelki életemből való, amely azt példázza, hogy mindig el lehet érni a jobbat, a különbet és a segítséget, hogyha az Úr kezébe helyezve kérjük, és azt teljes szívvel és lélekkel onnan lehívjuk. Mert minden segítség és minden ellátás, javító erő rajtunk, már testnélküli szellemeken, és rajtatok, embereken keresztül érkezhet le. A javítás és a segítség állandóan a kapuink előtt áll, és csak arra vár, hogy átsugározzon rajtunk, mint ahogyan a hajnali napfény, ha kinyitjuk az ajtót, és keresztül ragyog a házon, és minden fénylő, tiszta, csodálatos ragyogássá válik.

     Ezt szerettem volna nektek elmondani, bíztatva, hogy ez így van, így működik, és kérelem is, hogy gyógyítsátok magatokat! Gyógyítsátok magatokat, hogy általatok, rajtatok keresztül ez a szegény, sebes, gyötrött, beteg világ gyógyulhasson. Áldásommal maradok itt közöttetek.
KV.: Kedves Teréza Anya! Köszönjük, hogy a saját jelenlegi munkálkodásodnak az elmondásával önmagunk lelkiismeretével állítottál szembe. Az Úr áldása segítsen ebben a munkálkodásban. Rajtad keresztül köszönjük meg az Úrnak, hogy ma itt szólhattál nekünk.

A második megszólaló a földi életében sokakat tanított a szellemi igazság-törvényekre és életvitelre.

TSZ.: Gyermekeim! Tanítványaim, szeretett kedves testvéreim! A szívemet szeretném most átadni nektek, mert megengedtetett számomra az, hogy egy jelentős új esztendő előtt rövid beköszöntőt tarthassak.
     Mindaz az élő eleven valóság, amelyet annak idején, mint elméletet tanítottam nektek, körülöttetek van, létezik, felhasználásra vár, hogy segítségére legyen lelki épülésetekben. Csak örvendhetek, hogy eszköz lehettem a magasabb szellemi világ felé kapaszkodásotokban, és hogy ti is eszközök, közvetítők lehettek mások felé, amikor az általatok megértett, kivívott lelki igazságokat átadjátok, átsugározzátok.
     Új esztendőt nyitunk veletek együtt. Új tanulmányok, új lehetőségek a javulásra, a szellemivé válásra. Ezen igyekezünk, fáradozunk most is, és ezen igyekezetnek földi képviselői vagytok ti, akik tőlünk ezt átveszitek és megvalósítjátok. Most, amikor köszöntünk benneteket, felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy sokkal komolyabb és munkásabb esztendő következik, mint volt az előző, de sokkal nagyobb lehetőség is van az eredmények elérésére. Ismerhettetek, tudhatjátok, hogy amit mondok, a mögött sokkal nagyobb tartalmak vannak, melyeket majd nektek kell kifejteni.
     Szeretettel búcsúzom tőletek, kik körül sokan tevékenykedünk, és fogunk ezentúl is. Gondoskodunk arról, hogy ebben az esztendőben a munkátok a lehetőség szerint fennakadások nélkül lehessen.
     Isten áldjon meg benneteket, és váltsátok be reményeinket!
KV.: Kedves István bátyánk! Köszönjük a segítségedet, bíztatásodat, kérjük, maradj mellettünk továbbra is. Irányíts, segíts minket a többi Tanítónkkal együtt, hogy ennek a kiemelt feladatnak tisztességgel és becsülettel tudjunk eleget tenni. Köszönjük az Úr engedélyét, hogy szólhattál hozzánk, az áldása kísérjen a munkálkodásodban.

A következő két megnyilatkozó is korábban már jelentkezett a köri találkozón. A földi életükben jól ismerték egymást, de a felfogásbeli különbségük folytán az útjaik egy idő után elváltak, szellemi síkon azonban a kapcsolatuk folytatódott.

     Nem vagyok teljesen ismeretlen, de mégis az vagyok! A nevem már mellékes, bár foglalkoztatok már velem. Először nagy hangon, és nagyon vadul nyilatkoztam, bánom is azt! De nagyon megváltoztam, ezért vagyok ismerős és ismeretlen is. Be kellett látnom, hogy az a magatartás nem felel meg annak az embernek, akinek valaha képzeltem magamat, amelyről azt hittem, hogy rendes és tisztességes, és hogy áldozat. Később derült ki, hogy ez a rendes és tisztességes "áldozat" - micsoda vadállat tud lenni! Először abban az állapotban találkoztatok velem, amikor már elgondolkodóban voltam, de még az elkeseredés, a bosszúvágy, a düh és minden egyéb, túlságosan erősen dolgozott bennem. Elő-előtért, és elnyomta bennem azt az embert, akinek hittem magam, és azt, akinek szerettem volna magamat látni! Azóta történt velem egy és más, amiről be kell számolnom.
     Nem tudom, hogy történt, de hirtelen egy olyan mélységbe pillantottam bele, amelyről eddig fogalmam nem volt. Egy kép elevenült meg előttem: embereket, emberszellemeket láttam egymás hegyén-hátán rettenetes állapotban szenvedni és gyötrődni. Ez egy villanásszerű kép volt, de ahogy alaposan megtekintettem, egy másodperc alatt felfogtam, hogy odavaló vagyok én is, ha meg nem fordulok! Ez elegendő volt ahhoz, hogy eliszonyodjam attól a magamtól, aki dühösen fortyogva és felháborodva tűri azokat a rossz dolgokat, melyeket szerintem mások mértek rám.
     Isteni szerencsémnek mondhatom, hogy hirtelen megpillantottam azt a rossz, rettenetes állapotot, ahol a hozzám hasonlók, nem kis szenvedést okozva saját maguknak, másokat is mennyi nyomorba és rosszba döntenek! De történt még valami más is! Újra megjelent mellettem az a fénylő alak, aki már korábban is kísért engem Láttam őt, de hozzá nem érhettem, nem szólhattam, olyan magasságban ragyogott felettem! A rettenetes látvány után - nem rábeszélt, hogy változtassak - csak szelíden nézett és rám mosolygott. Amikor őt néztem és láttam a fénylését, a boldogságát, a nyugalmát, azt az egész állapotát, amelyben volt, magamra tekintve látnom kellett, hogy én hozzá teljesen méltatlan vagyok. Egy másik világot mutatott meg ahhoz képest, mint amit előzőleg láttam! Olyan óriási volt a különbség, hogy vaknak kellett volna legyek, ha észre nem veszem, és a kettő között nem választok!
     Ez a kétféle látvány-állapot volt az, amely meggyőzött arról, hogy mégiscsak van bennem valami a tisztességes, alázatos emberből, és fokozatosan elhagytam azokat a dühkitöréseimet, feltámadó haragjaimat, a nagyon rossz indulataimat, melyek azért - bevallom - még mindig visszatartottak! Az első nekibuzdulás után máris könnyebbséget éreztem, megszűnt annak a rossz érzésnek, haragnak, bosszúvágynak vonzó hatalma, amely addig teljesen eltöltött. Nem azt mondom, hogy olyan fényes vagyok, mint ő, de már nem állok azon a ponton, mint régen. El kellett jönnöm, elmondani nektek, akik ismeritek a teljesen vad, dühödt vadállatot, majd azt, aki már gondolkodóba esik és utána választott. Ez a folyamatosság, ez az állapotváltás mind abból következett be, hogy végigtekintettem a rosszat, de megtekintettem a jót is! Azután már a választás könnyű volt!
     Nehéz ezen a választott úton tovább haladni, de már annyival jobb, különb, mint minden eddigi, hogy már reményeim vannak, hogy még ezt az állapotot is el tudom hagyni. Isten végtelen jóságából egyszer talán el tudok jönni hozzátok, és akkor már világosabb leszek, rátok ragyoghatok a saját fényemmel. Elmondhatom, hogyan kerültem ide, hogy már ne ti segítsetek nekem, hanem én tudjak egy kis kéznyújtással szolgálni felétek! Kérlek, ne úgy gondoljatok rám vissza, mint ahogyan először találkoztatok velem, hanem inkább arra, aki most elbúcsúzik tőletek, köszönettel, hálával tifelétek, és azokhoz, akik közétek segítettek, és a legnagyobb hálával Ahhoz, aki ezt az egészet megengedte!

     Urunk Jézus legyen veletek! Engem valóban nem ismertek, az előttem megszólaló testvérünknek mondhatni ápolója, kísérője, tanácsadója vagyok, egy szakaszon. Neki most reám van a legnagyobb szüksége, mert közvetlen és jó tanácsokat, jó gondolatokat tudok neki átadni, irányítani tudom a gondolatait, terelni vele a jobb felé. Mert még mindig nehéz helyzetben, nehéz állapotban van, hiszen az elhatározása ugyan szilárd, de az emlékeiben képviselt képek és indulatok kísértések formájában még jelen vannak. Én vagyok számára a legjelentősebb mellérendelt, a boldogan szolgálatot vállaló kísérő. Úgy fogható fel, mint egy jó barát, aki mindig vele vagyok, amíg tökéletesen meg nem szilárdul minden szándéka.
     Látnivaló, hogy amit érez, amit gondol, - hiszen tudjátok, a legapróbb részletekig látjuk egymáson, - abban még mindig szerepelnek sötét foltocskák. Amíg azok el nem tűnnek, addig olyan tanácsokat kell, hogy adjak, és olyan körülmények közé vezessem, amelyben elretten ezektől a sötét foltoktól, és vágyódni kezd a világosabb felé. Teszem ezt azzal a határozott és biztos tudattal, tapasztalattal, amellyel magam is átmentem mindezeken. Ezért vagyok én az ő számára a legbiztosabb és legjobb vezető, - bár többen is vagyunk, akik ugyanezt elvállalhatnánk és tehetnénk - a régi találkozásaink alkalmával kifejlesztett, közvetlen ősi tapasztalatok alapján.
     Olyan ez, mint amikor testvérek élnek a Földön egy időben, aztán mindegyik külön kerül, és valami módon ugyanabba a hibába esnek. Az egyik kiverekszi magát, és amikor mellé tud kerülni, nyújtja a kezét a másiknak, mert ő már tudja, hogyan kell egy gödörből kiemelkedni, kidolgoznia magát. Ezt el kellett mondjam nektek, mert a szellemi világban nagyon sokféle találkozás számos lehetősége van, hogy egymásnak segítsünk. A legnagyobb pontossággal és gondossággal összeválogatott együttesek azok, melyek egymás mellett haladva és egymáson is segítve juthatnak egyre magasabbra. Ahogyan én segítem őt a magam régi leküzdött tapasztalataival, ugyanúgy én is ettől kapok megerősítéseket, olyan árnyalati lehetőségeknek a kidolgozását, amelyből én is gazdagodom. Itt, kérem, összmunka van! Nem arra kell gondolni, hogy hatalmasságok nagy kegyesen foglalkoznak a náluknál alacsonyabbakkal, hanem az egymásrautaltság, a tapasztaltabbnak a segítségnyújtása a kisebb felé, és még abból is ő profitál! Egymást segítve, húzva, egyre magasabb és jobb eredmények felé!
     Erre vagyok most magam is itt, közöttetek az élő, eleven példa. Mert ez nem csak a szellemi síkra vonatkozik, ugyanez működik a földi világban is, csak figyelmesen körül kell nézni. Amit már az egyik lélek kidolgozott magában, és azt hiánynak, vagy valami rossznak veszi észre másutt, azt hogyan tudja egy-két szóval, vagy csak egy kéznyújtással, egy mosollyal megsegíteni azt, aki még egy paránnyal alatta áll, és erőtlenebb. Ez az összefogottság és egymásrautaltság pontosan ugyanúgy érvényes a földre és a szellemi síkra is. Ha ezt igazán és mélyen magatokban elfogadjátok, akkor itt, ahol most én vagyok, sokkal több lehetőségetek nyílik másokon segíteni.
     Ezt el kellett mondjam, mert ketten jöttünk ide összetartozók, kettőnknek a története és elbeszélése az, mely a ti számotokra szellemi magyarázat, előremutatás. Tanításnak csak akkor mondhatnám, ha ti is így cselekedtek!
     Szeretettel búcsúzom, megyünk oda, ahol mind a kettőnknek tovább kell folytatnunk a munkálatainkat, Isten segítségével és dicsőségére!