|
HISZEM, VAGY TUDOM...
Kuklis Géza
Földünk lakosságának talán 90-95 %-a úgy él ebben a világban, hogy föl-föl nézve a csillagos égre, fel sem vetődik benne az a gondolat, hogy a mennybolt nem dekoráció, esti kivilágítás, hanem milliárd és milliárd öntudatos emberszellem lakhelye, fejlődési állomása. S, ha ezt elmondod valakinek, gyanakodva és bizalmatlanul arrébb húzódik, magában azt gondolva, mikor válik ebből a csendes bolondból, dühöngő őrült. Ám, ha valaki megpróbál komolyan venni, máris megkezdi a felsorolását az eddigi tudományos ismereteknek: a felszíni hőmérséklet, a légköri nyomás, a levegő gázösszetételének teljesen eltérő viszonyait elemezve, melyek lehetetlenné teszik az ember számára az ottani életfeltételeket.
De, ha az ott élők ezekhez a viszonyokhoz hasonultak, számukra ez a természetes közeg, akkor viszont ők, reánk vonatkoztathatnák kifogásaikat, - nem?
S ekkor befejeződik a beszélgetés, mert az univerzumról való ismereteink ugyancsak hiányosak, töredékesek; s máris felvetődik az az alapkérdés: csak hiszem, vagy tudom is?
Pál apostol ugyan azt mondja: (Zsidókhoz írt levél 11,1.)
"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés."
Az átlagember számára viszont csak a kézzelfogható valóság a létező valóság. - Valóban?
1958-ban a Gyorskocsi utcai politikai nyomozati osztályon, már második hónapja voltam magánzárkán. Az ajtó feletti erős lámpa éjjel-nappal égett, az ablak természetesen gondosan be volt deszkázva, hogy az idő múlását, az éjjel-nappal változását ne lehessen követni. Mégis, kialakult az emberben valamiféle ritmus, amit a kihallgatások ismétlődése, az őrség zajai, mozgása határoztak meg. Kihallgató-tisztemmel sokszor kellett vitáznom, mivel nem tudta megérteni, hogy a házkutatás alkalmával elkobzott jegyzeteim egy olyan világképről árulkodtak, amelyet képtelen volt elviselni: - még hogy Isten, meg szellemvilág, meg evolúció! - háborgott - nevetséges!
Talán ez lehetett az előzménye annak, hogy egyszer egy teljesen szokatlan időben megcsikordult a zár. Ilyenkor fel kellett ugrani és szorosan, arccal a falhoz állni. Így nem láthatod, nem tudhatod, ki jön be a zárkába; - de megszólalt egy hang: - Egyes! - Mindjárt gondoltam, hogy ez nekem szól, mivel egyedül voltam a cellában. Ilyenkor hátratett kezekkel, a zárkából ki kell lépni, ahol megragadják ruhánkat a vállunknál és tolnak előre. Végigmentünk a folyosón, majd benyomtak egy liftbe, amely sebesen emelkedett; - na erre még nem jártam. Megálltunk: - széles, elegáns, szőnyeggel borított folyosón találtam magam. Egy nagy, fehér, kétszárnyú ajtó mellett állítottak a falhoz, majd az őr, kissé megnyitva az ajtót beszólt, ezt követően betuszkolt egy hatalmas terembe, melyet csillárok ragyogtak be, sok-sok terített asztalnál, fotelekben, jókora társaság ült; - a társaságban néhány ismerős arc is akadt, akikkel a kihallgatások alkalmával már találkoztam. - Valami nagy fogadás, vagy ünnepség közepére csöppentem. Előkerült az állandó kihallgató-tisztem, aki hozzám lépve egy asztalhoz vezetett, amely mögött hatalmas bőrfotelben, egy kövér, egyenruhás főtiszt ült, illetve terpeszkedett. Az asztal felém eső oldalán egy üres fotel állt, azt gondoltam, ez a kihallgatómé, - de ő megszólalt: - bemutatom magának a vezérezredes elvtársat, aki most végezte el az egyetemet. Ő be fogja bizonyítani magának, hogy nincs Isten! - így! (Most értettem meg, miért hoztak engem ide. Én voltam az egyik műsorszám az esti parádén.)
- Némi csend után, a vezérezredes megszólalt: - na, üljön le - és a fotelre mutatott. (Különben ez a fickó később Kádár belügyminisztere lett és volt egy darabig.) Leültem. A közöttünk lévő hosszú dohányzóasztalon csak egy kerámia hamutartó feküdt. Ezt felemelve, a kövér katona rám nézett és így szólt:
- Ezt látja?
- Igen - válaszoltam.
- Akkor ez van, igen?
Várt egy kicsit, letette a hamutartót, hátradőlt a fotelben, arcán csendes, fensőbbséges mosollyal, s így folytatta:
- Most mutassa meg nekem az Istent!
Nagyon meg volt elégedve magával, a teremben ülők pedig felálltak az asztaloknál és elcsendesedve figyelték a hatást.
- Vezérezredes úr - szóltam, - ugye ön is látja ezt a hamutartót?
- Igen, igen - mondta élénken.
- Tehát, ez van - folytattam.
- Természetesen - ismételte.
- Ne haragudjon - szóltam, - nem szeretném megsérteni, de nem mutatná meg nekem ugyanilyen módon a párthűségét, a családszeretetét, a kommunista elkötelezettségét?!
Néma csönd lett a teremben, míg kövér hittérítőm először elsápadt, majd elvörösödött, s ebben az infarktushoz közeli állapotban felnyomta magát a fotelben és torkaszakadtából üvölteni kezdett:
- Ez elmebeteg, vigyék ki innen gyorsan... s levegő után kapkodott.
A nyomozóm intett, a smasszer berohant, s engem közös erővel kirángattak a teremből. Az őr, szó nélkül visszakísért a zárkámba, az ajtót döngve rám csapta, s én végre lefeküdhettem a priccsemre, természetesen hanyatt, két kezemet a nyűtt, vékony pokróc fölé helyezve. (Ez előírás volt és csak így volt szabad feküdni, mivel az ajtó fölé elhelyezett és beépített lámpa fényét csak így voltunk képesek kellőképpen értékelni és kiélvezni!)
Lehunytam a szemem, s az jutott eszembe:
- Igen Uram! Most már nemcsak hiszem, de tudom is, hogy van Isten!
* * *
A család, melybe beleszülettem, hat gyerek közül ötödiknek, már kialakult eszmerendszert, hitvilágot vallott, s ebben felnőve, - számomra, a világ legtermészetesebb dolga volt ezt átvenni, ebben gondolkodni, s ha lehet, ebben kutatni, ismereteinket tovább fejleszteni, - képességeim szerint. Az azonos indíttatás, felnőtté válásunkkal sem jelentett változást, külön utat, de gyarapította, gazdagította azt a világképet, melyet magunkénak vallottunk. Így a családi kör, - szellemi közösség szintjére emelkedett. Így csatlakoztak hozzánk, - nyilván a szellemi rokonság láthatatlan, de létező vonzásánál fogva - barátaink is.
Aki valamilyen irányban érdeklődést mutat, vagy kutatni próbál, előbb-utóbb rátalál az azonos érdeklődésű egyénekre, közösségekre, s így számtalan új ismeretre, tapasztalatra tehet szert, - megismerheti a téma nagy tapasztalatú tanítóit, kutatóit és mindezekkel együtt, az utak sokféleségét is. - Ezek után szintézisteremtő képességünkre lesz bízva, hogy elveszünk-e a részletekben és különbözőségekben, vagy össze tudjuk-e állítani saját világképünket. S ezt azért bocsátottam előre, mert a mi családi, baráti körünk, alapvető kérdésekben egy nézetet vall, mégis csak a magam nevében próbálom meg felvázolni hit-világunkat, mert nem biztos, hogy minden részletében, teljesen azonosan látjuk, értékeljük a dolgokat; - bár egy húron pendülünk, de nem játszunk mindnyájan azonos hangszeren.
* * *
Minden tudás, elképzelés, tapasztalat zsinórmértéke, - etalonja - a Szentírás, a maga teljességében, Ó és Újszövetségével együtt.
Természetesen a magunk számára. - Ez mutatja be a földünkhöz tartozó szellemcsoportok bukását, lefokozódását, küzdelmeit, felemelkedésének lehetőségét jelenlegi "eonunkban", vagyis teremtési korszakunkban. A paradicsomi létből való kihullástól, a mennyei Jeruzsálem földreszállásáig. S itt ismét meg kell jegyeznem, hogy ez a történés nem az Ősbukástól a Tékozló fiú hazatértéig való teljes út, csak a mi szellemcsoportunk, általunk belátható fejlődési szakaszának megismerhetősége. A paradicsomi állapot, már a szellem súlyos bukását mutatja, mert milyen paradicsom az, ahol a kígyó szabadon járkálhat, tevékenykedhet?! A Szentírás kezdete, azaz Mózes első könyvének a második fejezete az, amelyik logikai sorrendben meséli el világunk kialakulását. Az első fejezet ennek sok mindenben ellentmond, - szerintem illogikus - és természetesen nem képzelhető el két oldalon belül, két teremtés-elmélet. A második fejezet teremtéstörténetét követve, Ádám teremtése után jelenik meg az állatvilág, ahol az állatoknak, az ember ad nevet és ezzel újra és újra igazolja bukásunk folytatódását. A bukott szellemseregek elvesztett és elhullott erői alkotják meg és éltetik az állatvilágot, s ezért kell Ádámnak nevet adnia számukra.
Ezt követi az a súlyos álom, melynek következménye, hogy az ember hasadt lénnyé válik, azaz Ádám számára Éva megjelenése, az ébredés döbbenete, a zuhanás-sor folytatódása. Néhány oldalon a lavina további útját is követhetjük, mely a kiűzetés, a testvérgyilkosság, a vízözön, az új emberiség növényevőből húsevővé váló kannibalizmusának megjelenését mutatja be; s tegyem hozzá, mind a mai napig!
* * *
Az Atya az Abszolútum, a tökéletesség:
A tökéletes bölcsesség,
a tökéletes hatalom és
a tökéletes szeretet egysége.
Így minden, ami a szépség, harmónia és az igazság vonalán jelenik meg életünkben és világunkban, tükrözi az Atya lényét.
Ami érthetetlen, önkényes, rendhagyó, megmagyarázhatatlan körülöttünk, az nem az Atya önkényeskedése, hanem a számunkra még fel nem ismert törvények, ok-okozati összefüggései. Az isteni büntetés, bosszúállás, megtorlás semmi más, mint az igazság vulgarizálása abból a célból, hogy valamit egyáltalán képesek legyünk fölfogni az élet alapvető törvényeiből.
A tökéletes szeretet nem ismer bosszúállást, a tökéletes irgalom nem ismer büntetést, az ember, vagyis a szellem hibáival, vétkeivel, bűneivel, egyetemes törvényeket sért meg és ezzel olyan folyamatokat indít el, melyek ellene fordulnak, s büntetik, szenvedtetik, próbára teszik. A kegyelem ereje nélkül, a megváltás alapvető hatalma híján, az ember menthetetlenül sodródna az örök kárhozatba. Ezt a törvényt különben a magam számára, "inga-effektusnak" neveztem el, mivel minél inkább kilendítem az ingát eredeti helyzetéből, annál nagyobb erővel tér vissza eredeti, természetes helyére. Ezt érezzük mi isteni büntetésnek, megtorlásnak, bosszúnak; holott egyszerűen csak saját rossz, téves cselekedeteinknek a következményét kell elviselnünk.
Számunkra szinte felfoghatatlan tökéllyel működik a mennyei adminisztráció. Az egyetemes világmindenség, szellemi irányítás alatt áll. Az egyén szellemi vezérlésétől - (őrangyal) -, a családok, kisebb-nagyobb közösségek, nemzetek, bolygók, naprendszerek, galaktikák vezérlésén, szellemóriások, vezérlő géniuszok őrködnek beláthatatlan sorban és hatalomban. Tudatos szellemi irányítás alatt áll, az ásvány, növény, állatvilág fejlődése és átminősítése is. (Ez az alapja az úgynevezett természeti egyensúlynak is.) Minden jó igyekezet, törekvés, a kegyelmi erőkkel kapcsolódik, és a mennyei adminisztráció segítőt, irányítót, tanítót küld, az igazság kibontakoztatásához. Ez a vezérlés nem ismer bürokráciát, mert a lényeglátás szellemében a legszükségesebb erőket mozgósítja.
Jézus mondja: "mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Máté 18-20.)
Az embert, látható környezetének eklektikus volta zavarja leginkább, s teszi számára érthetetlenné, megmagyarázhatatlanná az életet. Embertársainak objektív megismerését és megítélését zavarja, sőt ellehetetleníti az az egyszerű tény, hogy nagyon sokszor nem teljes szellemi habitusában jelenik meg valaki ebben az életében, hanem csak azokat a gyengeségeket, hibákat mutatja fel, melyeknek leküzdését meg kell próbálnia, kijavítását életfeladatának kell tekintenie.
Ezt úgy kell elképzelnünk, mint amikor egy gyémántcsiszoló, a már megmunkált, szép felületet védőburokba helyezi és a még nyers, csiszolandó felületet teszi csak láthatóvá. Alkothatunk-e valóságos képet az egész gyémántról? - Ráadásul, ez a csiszolandó rész ütközik, szikrázik, tüzesedik a megmunkálás során; - de az egész állapotáról, szépségéről, tökéletes vagy tökéletlen voltáról, nem sok fogalmat alkothatunk. Ezért hangzik el a figyelmeztetés:
"Mert, amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek." (Máté 7,2.)
Egy fán nincs két, tökéletesen egyforma levél, még inkább nincs két egyforma ember, sőt, két azonos ujjlenyomat sem. Igen érdekes lenne mindenkiről ujjlenyomatot venni, ezt komputerizálni. Vajon generációk, évszázadok vagy évezredek multával mikor jelenne meg az első azonos ujjlenyomat?
Minden ember a maga egyéni, mindenki mástól megkülönböztető karakterjegyeit viseli. Ez teszi felismerhetővé itt a testben és a szellemvilágban egyaránt. S mivel az ember valóságos és időtlen otthona odaát van, ezért lényegileg szellemi. Ezért képtelen fizikumát, még testbeöltözötten is folyamatosan elviselni, ezért földi életének legalább egyharmad részét szellemállapotban tölti, mivel az úgynevezett álomállapotban csak az életszalag köti fizikai testéhez.
A földi elmúlással a szellem teljes habitusában, tehát valóságában jelenik meg, s nem úgy, mint itt a földön. Valóságos karakterét, nevét viselve. Itt automatikusan foglalja el a szellemi "fajsúlyának" megfelelő szintet, amelyet mi "szférának", légköri gyűrűnek nevezünk.
A szellemi fajsúlytörvényre semmiféle ráhatásunk nincs, ez a valóságos állapotnak automatikus eredménye. Ennek megfelelő a szellemvilágban való elhelyezése is. A könnyebb fajsúly emeli fel a saját szintjére, vagy eredményes élet és hivatás-betöltés esetén ennél magasabbra, vagy elhibázott, eltékozolt értékei, el nem végzett életfeladatai süllyesztik le eddigi szintjénél mélyebbre.
Az emberi elmúlás egyben az "igazság törvényének" láthatóvá tétele, s mivel ez alapvető törvény, senki sem kerülhet más helyre, mint ami megvalósult képességeinek, tulajdonságainak, hibáinak vagy eredményeinek számára fenn van tartva.
Természetesen ez egy igen leegyszerűsített képlet, szerény vázlat a csodálatos valósághoz képest. Az azonos szinten levő lények is érdeklődésüknek, feladataiknak, elhivatásuknak "színeiknek" megfelelően csoportosulnak, s fejlettségük arányában, egyre határtalanabb szabadságban.
Az Olajfák-hegyén Jézus tanítványai, Mózest és Illést látják és nem két fényes angyalt. A Gazdag is felismerte Lázárt, Ábrahám kebelén, - Saul, Sámuellel beszélt az endori boszorkánynál, s nem egy szellemalakkal. Így bizonyos, hogy mindnyájan megőrizzük személyiségünket, földi életünk, - életeink sorozata után is.
Az emberiség teljes organizációjával, életberendezkedésével, munkájával, vagy éppen szórakozásaival, játékaival is emlékeire épít, s utánozni akarja elvesztett képességeit. Egyre gyorsabbá váló közlekedési eszközeivel, vagy éppen meséinek - "hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok" - mondatával, a szellem helyváltoztatási képességeire utal. A filmekben felidézett történések, akár a múlt, vagy a történelmi események ábrázolása, a videón rögzített színes képek és hangok, a keletiek által "Akasha-krónikának" nevezett világmemória utánzásai; - de ott minden történés az eredetinek szellemképe, az azt kiváltó érzelmi, indulati elemeivel együtt, így az ebben való búvárkodás szigorúan a szellem fejlettségének függvénye.
A színház, amit olyan előszeretettel játszik az ember, a reinkarnáció tükre, azzal a különbséggel, hogy ebben a társulatban nincs sztárolás. Mindenkinek a legkisebb szerepet is teljes odaadással kell alakítania, hogy egyszer a főszerepet is eljátszhassa. "Kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután". Láthatjuk a rosszul eljátszott szerepeket is, de nem tudjuk követni a következményeit. Sokan bele is sülnek szerepeikbe, de ki tudja, meddig kell rendezgetnie a díszleteket, vagy csak súgni másoknak, míg újra önálló szerepet vállalhatnak. A tökéletes racionalitás és a tökéletes egyensúly irányítja a szellemtömegek fejlődését, ami az egyik csoportnál a kiélés lehetőségét biztosítja, (hatalom, vagyon, eszme-áramlatok stb.), - a másiknál a visszafizetés, a tapasztalás, kiábrándulás átélését vagy elszenvedését jelenti.
A szellem fejlődése érdekében a kegyelmi erők megbocsátanak és elfedeznek hibákat, tévedéseket, bűnöket, hogy a szeretet szellemében elgördítsék az akadályokat a keskeny úton kapaszkodók elől. S amikor a szellem elért egy magasabb szintet, s megvalósította önmagában ezt a szeretetet és könyörületet, önként vállalkozik missziós feladatra, mások segítése, megtérése érdekében. Ilyenkor a világegyensúly egy újabb ponton áll helyre. Gondoljunk csak Albert Schweitzer, Teréz Anya, Gandhi életére, stb.
Vannak élet-demonstrációk is; - amikor Jézus meggyógyítja a vakon születettet, tanítványai megkérdezik: - "ez vétkezett, vagy a szülei"? Jézus azt mondja: "Sem ő, sem a szülei, hanem csak az Atya dicsőségének kellett nyilvánvalóvá lennie".
Ilyen Pál-apostol élete, vagy a nagy szentek közül Szent Antalé vagy Szent Ferencé, bizonyítva azt, hogy az ellenkező végletet járva, az Isten kegyelme bármikor megfordíthatja az életünket az üdvösség irányába.
A szellem, fejlődésének útját járva testet ölt számtalan környezetben, hogy tapasztatokat gyűjtsön, de értékeit, megszerzett erőit mindig saját szellemcsoportjánál, szellem rokonainál helyezi el, adja át, ezt gazdagítva, fejlődését segítve.
Az egész Univerzum szellemseregek lakhelye, működésük, fejlődésük színtere. Csillagászati besorolásuk, hozzávetőlegesen mutatja szellemi szintjét is. Így láthatjuk, hogy Földünk ennek a hierarchiának meglehetősen a mélypontján fekszik. Földünk megítélését egyébként is nehezíti, hogy bolygónk egy szellemi átjáróház; - ezt mutatja, hogy az emberevő Dajak fejvadásztól az életszentségre jutott személyiségekig, egyszerre mutatkozhatnak meg világunkban. Egyik kedves barátunk, tanítónk szerint a Föld kórház, börtön, iskola. Ezt úgy kell érteni, hogy egyesek számára pl. kedvező családi-baráti környezetbe kerülés révén türelemmel, szeretettel, talán óvó- és védőerőkkel találkozva segíti a beteg lelket a gyógyuláshoz, istápolva a lábadozókat, erősítve immunitásukban a fertőzések ellen hadakozókat. Börtön azok számára, akiket vissza kell tartani helytelen ösztönök, indulatok kiélésétől, le kell állítani helytelen irányulásoktól, az önkifejezés gátlásával befelé fordulásra kell kényszeríteni. Sok esetben ebbe a kategóriába tartoznak a magatehetetlen fizikai sérültek, elmebetegek bizonyos csoportjai, olyan élethelyzetbe, körülményekbe kényszerítettek, akik ezt a kört képtelenek maguktól átlépni vagy feloldani.
A legnagyobb tábora az iskolásoknak van, akik a szellemi fejlődés és ismeretek alacsonyabb vagy magasabb osztályába járnak, tovább lépnek, vagy osztályt ismételnek, vagy éppen ki-kimaradnak az iskolából (s itt nemcsak az u.n. ismereteket értjük a szinteken és osztályokon, hanem a megszerzett valóságos értékeket, erényeket).
S mindezt körülveszi a tanítók, gyógyítók, ápolók, elöljárók serege, akik számontartják még a lehullott kis verebeket is. Ezért nincsenek véletlenek, esetlegességek, önkényességek, csak szűkebb vagy tágabb keretek, melyeken belül látszólagos mozgás, vagy kiélési szabadságot tapasztalunk, de mindez egy hatalmas és következetes rend keretébe lesz beillesztve, s ha az egyén vagy egyes csoportok vágyainak, elképzelésének kiélési ideje lejárt, vagy kereteit átlépni, áttörni akarja, szembetalálja magát a világirányító hatalommal, s elképzelt ereje, hatalma, semmivé foszlik.
Mikor az ember megtanulja az ABC-t, minden szöveget el tud olvasni, de érteni még nem tudja. Egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy az alsóbb osztályokban szerzett tudással nem oldhatjuk meg a legmagasabb színtű tudást, tapasztalatot igénylő feladatokat.
Innen származik az a képtelen helyzet, hogy a szellemi búvárkodásba belekóstolt ember, ahogy megnyílik számára egy-két kapu, vagy ablak, azonnal hozzálát az őstitkok megfejtéséhez. - S vagy megmagyarázza az ősbukást, vagy új teremtés-elméletet állít fel, de inkább belegabalyodva a sok-sok szálba, elveszti önmagát, s reménytelen stagnálás állapotába kerül. A fejlődés képe egy tölcsérhez hasonló. A mélyén szűk, csak a fel-le mozgáshoz elegendő hely áll rendelkezésre. Minél feljebb érünk, annál szélesebb, tágasabb, minden irányú elmozdulásra nyújt lehetőséget. Az emelkedés, a fejlődés a szellem szabadságát hatványozottan biztosítja; - a lefokozódás egyre lehetetlenebbé teszi a mozgást, míg végül lebénulva magatehetetlenné válik, s így ezzel az anyag fogságába kerül. (Ez a külső sötétség.)
A hitélet alapjain csetlő-botlóktól számtalanszor halljuk: ha lenne Isten, akkor ezt vagy azt nem engedné megtörténni. Istennek valóban módjában állna hatalmi szóval helyreállítani az eredeti ősállapotokat, de az Atya saját képére teremtette az embert, így szabad belátással, szabad akarattal. Ezért a fejlődés addig tart, míg az összes teremtmény szabadakaratából és elhatározásából, tékozló fiúként megtérve, visszatér az Atyai házhoz:
- "vétkeztem az ég ellen, és Te ellened!"
A bukott szellem fejlődése, a törvényen kívül élve, az elemeknek van alávetve. A törvénybe lépve a törvénynek lesz alávetve, míg Krisztus követésével betöltve a törvényt, a krisztusi szeretet megvalósításával az Atya akaratának önként és boldogan alávetve valósítja meg üdvösségét. Ez már a krisztusi életrend, "a kegyelem világa".
Ez az út, az anyag, idő, tér rabságából, a határtalan isteni igazság és szabadság, boldogság és ismeret teljességéig vezet.
S ha már egy kiscserkész napi jótettként átvezet egy vakot az úton, vagy megemeli egy idős ember csomagját, mit meg nem tesz az áldozathozatal, irgalom, szeretet birtokában lévő szellem, társainak felemeléséért, gyógyításáért, tanításáért. Így nyúl a kegyelem az egyetlen elveszett bárány után, és ezért örül megtérésének 99 igaz ellenében.
S ez az egész folyamat, melyet mi szinte elképzelhetetlen évmilliárdokra becsülünk, Isten jelen idejében történik, s ezért nincsen különösebb jelentősége annak, ami időben és térben történik. Egyedül a megtérésnek, a krisztusi út követésének szükségessége számit. Meg kell egyszer s mindenkorra értenünk, hogy mindezt a legtökéletesebb irányítás, ellenőrzés, az "üdvterv vezérli"!
A reinkarnáció ismerete nem azt jelenti számunkra, hogy egy-két élet ide vagy oda, nem számit, hisz nemcsak életünket, de minden percünket úgy kellene élnünk, hogy nem tudhatjuk, mikor kérik számon lelkünket, életünket.
Mindaz, amit az emberi gondolkodás és a művészetek létrehoztak, híradások olyan világokból, ahol a technika, a tudomány, a muzsika és a képzőművészetek, a fények és színek általunk még el sem képzelhető szintet értek el. S amit mi csúcsteljesítményként értékelünk világunkban, azt a szellemi irányítás küldöttek által juttatja el hozzánk, hogy serkentsenek, buzdítsanak, emlékeztessenek olyan hajlékokra, amelyekben már érdemes élni, ahol az igazság tökéletes törvényébe lehet már beletekinteni. Az Isten dicsőítését nem "a gyermekhangú égi kar" jámbor vallásossága élteti, hanem a megismerésre jutott öntudatos szellem alázatos térdhajtása és leborulása, a minden elképzelést felülmúló tökéletesség láttán kitörő eufória kelti dalra. (Talán Händel Messiás-oratóriumának Alleluja-tételében érzékelhetünk valamennyit ebből az állapotból.)
-"Ismerek egy embert a Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja, - elragadtatott a harmadik égig. Én tudom, hogy az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja, - elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania."
(Pál II. levele a Korinthusiakhoz 12,2-4.)
Higgyétek el, nem azért nem mondja el átélését Pál apostol, mert nem szabad elmondania, hanem azért, mert ennek az átélésének tolmácsolásához végtelenül szegényes az emberi szó és fogalomkincs.
Erre a szintre nem lehet eljutni egy átlagos emberi élet évtizedei alatt; nem beszélve a tragikus gyermekhalandóságról, a balesetek, katasztrófák, járványok és háborúk világában.
Mint véghetetlen folyam hömpölyög a szellemseregek áradata a fejlődés országútján. Buktatók, megtorpanások, nekifeszülések alakítják ki kaleidoszkóp-szerű képeit.
Ha ezt az ábrát, ezt az absztrakciót még sokszor nem értjük meg, arra kell sarkaljon bennünket, hogy a számunkra kijelölt krisztusi úton kell erőnkhöz mérten haladni, s a fáradtság, erőtlenség, csüggedés óráiban is legyen erőnk megragadni az isteni kegyelem szüntelenül felénk nyújtott kezét.
Ady, viharos életét, harcait, álmait, négy sorban értékeli ki, s vonja le végső eredményét:
- "És megvakultak
hiú szemeim, meghalt ifjúságom,
de őt, a fényest, nagyszerűt,
mindörökre látom."
(Az Úr érkezése)
Ezek után, mit mondhatnék, ha föltennék a kérdést számomra; tudod, hogy mindez így van?
- Igen tudom, mert hiszem!
* * *
|
