|
LE IS ÚT, FEL IS ÚT!
Kuklis Géza
"...Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet..."
Ez tehát a világ, a mi világunk keletkezésének története, az ember, "az emberiség" históriája. Aki ennél jobbat tud, okosabbat, tudományosabbat, az úgyis elkezdi az elméletek gyártását, felépítését, - azonban bizonyítani semmivel sem tud mást, többet, mint amit a hitben élő ember a maga számára eleve elfogad.
A Biblia az egyetlen könyv, amely bemutatja, nyomon követi az embert és világát, annak megjelenésétől, bukásán, bukásain keresztül való lefokozódását a "Törvény" megjelenéséig, majd a törvény betöltését Krisztus által, s a megváltás grandiózus misztériuma segítségével a felemelkedés lehetőségét, a mennyei Jeruzsálem földre való leszállásáig.
Ez a nyitó és záró-képe egy teremtési korszaknak, "a mi világunk" történetének; s valószínűleg ez az ember felfogó képességének is alsó és felső határa. Ez az a perspektíva, melyet megértve vagy csak belesejdítve, ihletett, elmélyült állapotában magába fogadni, áttekinteni, egyáltalán képessé válhat. Nyilvánvaló, hogy ez a maximuma felfogó és befogadó képességünknek, ezért maradt ránk a Biblia úgy, ahogy jelen formájában megíródott és kialakult, majd vált hozzáférhetővé mindnyájunk számára. Ebben megíratott minden történés, tanítás, példamutatás, ígéret, prófécia, amire csak az emberszellemnek szüksége lehet vagy van ahhoz, hogy visszatérjen balul sikerült kalandja végén, a megbocsátó Atyai Házhoz.
A ma embere magát észlénynek tartja. Rész-ismereteivel, technikai produkcióival önmagát bűvöli el a legjobban, s ennek konklúziójaként, amit nem ért vagy megmagyarázni képtelen, azt törli világképéből. Az ember paradicsomi bűne az volt, hogy evett a tudás fájáról, - "a tiltott fáról", - de legalább jóllakott volna, hogy tudása átfogóbb, maradandóbb, alaposabb lenne; - azonban a kurázsiból csak egy kis kóstolóra futotta, így tudása is csak kóstoló az igazi tudásból, mind a mai napig.
"Az ésszel élő ember", úgynevezett logikai baklövéseket vél fölfedezni, - látszatra talál is - az emberiség történetének bibliai legendájában: ha az Isten, paradicsomi állapotokat óhajtott teremteni az ember számára, miért engedte be a Kígyót az Édenkertbe? - Ki is ez a Kígyó? és ez honnan tudta, milyen gyümölcse van a két tiltott fának? - vagy miért nem állította mindjárt őrül a Kerubokat az Éden két tiltott fája mellé?! A kérdések hosszú sorát lehetne föltenni, ha ezt a kis részt kiragadnánk az egész történésből, s összeállíthatnánk egy újabb bibliakritikát, szaporítva az anyagát annak a nagy enciklopédiának, mely az emberiség rövidlátását, felületességét, ostobaságát foglalja magában.
Madách Imre, "Az ember tragédiájának" Lucifere, így szól magáról és a mennyei seregről:
"...Te szülted őket, mint árnyát a fény,
de mindöröktől fogva élek én!
S az Úr válasza:
" - nem szült-é az anyag,
hol volt köröd, hol volt erőd előbb?"
Tehát az anyag szülte az ördögöt? - s az elpártolás, hűtlenség, engedetlenség - az anyagot?
Valami furcsa neo-nihilizmus van kialakulóban korunkban. Ez mindent tagad, a korszerű gondolkodás, új világkép, tudományos világszemlélet nevében. Valóban nem korszerű elhinni a világ teremtését hat nap alatt, s egyáltalán a hit, mint olyan, - nem konkrét kategória, inkább valami homályos misztifikáció, lebegő, bizonytalan, meg nem határozhatóság. Azért is találták ki, mint fogalmat, hogy alkalmazni lehessen minden olyan esetben, amikor csődöt mond az egzakt, konkrét ismeret: dzsolidzsóker, amely behelyettesíthető a fogalmi fehérfoltok helyére!
"Mert azt tartják, hogy ami létező, azt meg kell mérni,
ami mérhetetlen, azt el kell hinni,
s ami hihetetlen, azt el kell képzelni!"
Na de kérem, a mai világban, a ma emberének, ezt így feltálalni? Semmit nem hiszek, amit nem tudok meghatározni, megmagyarázni, kézzelfoghatóvá tenni. Pedig mind ehhez, én még azt is hozzátenném, hogy: - amit már elképzelni sem tudsz, ott kezdődik a mennyei világrend!
A középkor emberének csöndes, elmélyült hitét felváltotta az újkor hangos, mélységes hitetlensége. S ez nemcsak a különböző izmusok táborában vált életfilozófiává, de ugyanannyi hívet mondhat magáénak a vallások soraiból vagy olyan emberek köréből, akik azt hiszik magukról, hogy tulajdonképpen - istenhívők. Mindenki beleesik ebbe a csapdába, aki feladja csendes, állhatatos vizsgálódását, önálló gondolkodását a világ és annak jelenségei felett. Behelyettesíti a komoly elmélkedés és önvizsgálat egyedül helyes gyakorlatát a divatos, előre gyártott íztelen, színtelen, szagtalan, de szavatoltan steril, áltudományos szlogenekre, - a híres orosz író-szerzőpáros, Ilf, Petrovék szerint: "szó- és mondatmatricákra" - kialakítva ezzel egy olyan mutatós zsargont, amely megtéveszti mindazokat, akik nem rendelkeznek megfelelő erővel és felkészültséggel e léggömb-filozófia elpukkasztására. Ezek inkább felülnek a neo-nihilizmus filozófia-hordalékának, nehogy elmaradott, ásatag, (Istenments - hívő), a világgal lépést nem tartó embernek bélyegezzék őket!
Ádám, már kézzelfogható világba született, s igen hamar az engedetlenség bűnébe esett; (ez tehát az eredendő bűn), s megkezdődött vagy pontosabban fogalmazva, folytatódott a bukása. Követhető lépcsőkön egyre mélyebbre zuhant, ahonnan majd egyszer vérrel és verejtékkel, minden erejét összeszedve kell, lépcsőről-lépcsőre visszakapaszkodnia, felverekednie magát. S mindezt, mégsem tudja megtenni saját erejéből; de segítséggel és kegyelemből, hogy az út végén, semmit se tulajdoníthasson önmagának.
Mi is volt ez az út, mely a Paradicsom gondtalanságából, a poklok-poklára vetette az emberiséget? Néhány mondatban fel kell idéznünk, s figyeljük meg jól azokat a sokszor árnyalatnyi különbségeket meghatározásban, leírásban, amelyek mögött hatalmas szellemi lefokozódások, bukás-lépcsők állanak; - (s ezek világ-korszakok!)
Isten, hasonlatosságára teremtette az embert, megáldotta, és Ádámnak nevezte.
Ádámra mély álmot bocsátott, majd kivett oldalbordájából társat, asszonyt formált. Mindketten mezítelenek voltak, mégsem szégyenlették.
Mikor a csábításnak engedve, ettek a jó- és rossztudás fájáról, megnyíltak szemeik és látták, hogy mezítelenek. Fügefa-levélből készítettek ruhát a maguk számára.
Isten, megátkozza a Kígyót, megbünteti az asszonyt, és Ádámnak azt mondja: - "átkozott legyen a föld temiattad. Porból lettél, porrá leszel!"
Az Úr, kiűzi őket a Paradicsomból.
Ádám, ezek után ad nevet az asszonynak, s nevezi Évának, mivel ő lett anyja minden élőnek.
Isten, bőrruhákat csinál nékik és felöltözteti őket.
Most már a Paradicsomon kívül, ahol Ádámnak arca verejtékével kell megkeresnie kenyerét, Évának fájdalommal kell megszülnie gyermekeit, lakótársul kapják az Ördögöt, aki benépesíti fiaival a földet; Káintól kezdve a mindenkori testvérgyilkosokig.
Az írástudóknak mondja Jézus: "ti az ördögatyától valók vagytok,... az emberölő volt kezdettől fogva." (János 8,44)
Az első emberpár első gyermeke Káin volt, aki testvérének Ábelnek gyilkosává lett, így nyilvánvalóan az ördögtől, az Ördögatyától származott.
Ábel helyett az Úr utódot adott Ádámnak, aki 130 esztendős korában nemzett fiat, képére és hasonlatosságára, s nevezte Séthnek.
Tehát, ha Ádámot Isten a saját képére teremtette, Séthet viszont Ádám teremtette a maga képére és hasonlatosságára, úgy Séth és utódai őrzik az istenarcot, Káin ördögnemzetségével szemben.
Ádám és gyermekei 8-900 évig éltek; - de amikor az istenfiak összeházasodtak az emberek leányaival, (vagyis Séth fiai Káin leányaival) elterjedt a gonoszság a földön, ezért Isten életkorukat 120 esztendőben határozta meg, mondván: "ne maradjon örökké az én lelkem az emberben, mivelhogy ő test!"
Ekkor az állatok még mind növényevők voltak, s az ember táplálékául a gyümölcsök és maghozó füvek lettek rendelve.
A gonoszság elterjedésével Isten elhatározta a föld elpusztítását, de az istenfélő Noé és háznépe, kegyelmet talált az Úr előtt.
A vízözön utáni emberiség, már húsevővé lett. "Minden mozgó állat, amely él, legyen néktek eledelül, amint a zöld füvet, néktek adtam mindazokat".
Itt beszélhetnénk még az emberiségnek nemzetekké való szétszakadásáról, Bábel tornyának építéséről, - ahol a nyelvek zavarodtak össze úgy, hogy már egyik nemzet sem értette a másik szavát, - s mindezt a Szentírás néhány oldalon írja le.
Minden egyes mondat, felemlített történés, egy-egy zuhanás a szakadékba, az előtte lévő állapothoz képest. Így követhetjük végig az emberiség útját, a magunk útját, amely eredeti helyzetünkhöz, állapotunkhoz képest is, egy súlyosan degradált világba vezetett, hiszen az idilli "Paradicsomi létben" már az ördögöt találtuk lakótársunknak, kinek közreműködésével, megismételt engedetlenségünk folytatásaképpen bukássorozatunkat ismételjük, mind a mai napig.
Azzal, hogy az Isten fiai elvették az emberek leányait, kuszálódott össze annyira életünk, hogy legtöbbnyire magunk sem ismerjük már ki magunkat. Ezért azután indulataink, vágyaink, akarásaink, cselekedeteink és gondolataink, az emberek leányainak örökségét mutatják. Életsorozataink, bujdosásunk az Édentől keletre, Káin lábnyomát tapodja. Azzal viszont, hogy ma már az Isten kegyelméből eljutottunk odáig, megpróbáljuk érteni, boncolgatni, magyarázni utainkat, s ki nem mondottan, el nem mondhatóan él bennünk a vágyódás az ősi napnyugati kert felé - mutatja: mégis maradt bennünk valahol mélyen eltemetve, s lassan-lassan kibontakozva, Isten fiainak örökségéből, - az istenarcból!
Tudjuk, hogy az elkeveredett, összekuszálódott emberiség, Isten választott népét is mindig magában foglalja, vagyis azokat, akik az isteni törvényeket minden körülmények között szívükbe zárják és őrzik hűséggel. Ez a kiválasztás örök kritériuma. Ez, megkapva a Törvényt, ismeri Isten akaratát. Rabságon, sanyargattatásokon, harcokon és szenvedéseken keresztül őrzi és rejtegeti a nagy titkot, a hatalmas ígéretet: a Megváltó megszületését!
Ez az a fordulópont az emberiség életében, ahol megáll a bukás folyamata. A Törvény ismerete és betartása adja az alapot a megváltás befogadására, mutatja meg és teszi lehetővé számunkra a visszatérést. Ez a "megváltás misztériuma", a krisztusi áldozat ereje, amely a föld legrejtettebb atomját is átjárta, s teszi lehetővé mindennek és mindenkinek, hogy eredeti színét, fényét, erejét, célját és rendeltetését egyszer visszanyerje. Meg kell végre értenünk, és bele kell nyugodnunk, hogy az ős-bukás, tehát a mi világunk teremtése előtti állapot olyan hatalmas misztikus titok, vagy, ha így jobban tetszik, olyan legmagasabb szintű összetett matematikai képlet, melyet szellemi négy eleminkkel, egyelőre megérteni, megfejteni képtelenek vagyunk.
Mi, mindent meg akarunk érteni, le akarunk fordítani a saját nyelvünkre, a magunk képére akarjuk formálni, hogy fitogtassuk teremtő-erőinket; - hiszen így született ez a tücskökkel-bogarakkal teli világ. Ugyanakkor képtelenek vagyunk a legegyszerűbb, legalapvetőbb krisztusi parancsot megérteni és betartani:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
(Máté 22, 37-39)
Az emberiség nagy bukása: az engedetlenség, kíváncsiság, mindent akarás, a rossz tanács követése, elkísérnek hétköznapjainkban. Hányszor tudom, mit kellene tennem, és nem teszem, hányszor figyelek idegen hangokra, csábításokra, hányszor hárítom át a felelősséget másra, (a Kígyóra), hogy önmagamat felmenthessem. Önelégültségem csendben terpeszkedik, ha valakiről valami rosszat feltételeztem, s az beigazolódik; - lám-lám, én megmondtam, - ahelyett, hogy sírnék más őrültsége, s a magam gonoszsága felett.
Magunkban hordjuk az ős-bukást és bukunk naponta, s megállás nélkül. Amikor kényelemszeretetből nem nyújtok segítséget, amikor megalkuvásból nem szólok a magam ismeretei szerint, amikor közömbösségből hagyom, hogy a vesztébe rohanjon valaki, amikor nem fékezem meg a nyelvemet, vagy szabadjára engedem indulataimat. Nem vigyázok szellemi elkötelezettségem elvárásaira és hagyom, hogy emberi őrültségek felborítsák belső nyugalmamat, s naponta háborgok világunk eseményein, szörnyűségein, igazságtalanságain, - hazai állapotaink súlyos, a kriminalisztika és a pszichiátria tárgy- és hatókörébe tartozó intézkedései, működése miatt, - felkeverve ezzel a lelki-mélyvíz tengeri szörnyeit is!
Elkeseredhetne felettünk Isten, újra és újra, de Noénak megígérte az Úr, hogy nem pusztítja el többé az emberiséget, s kifeszítette szövetsége ívét, - a szivárványt az égre, melyen Jézus csendben és egyszerűen eljött hozzánk, hogy megmutassa, bemutassa azt az életpéldát, melyet bárki követhet.
Az emberben lévő sokféleség, a jónak és a rossznak keveréke teszi olyan meghatározhatatlanná szellemi arcunkat.
Ituriel, Felső-Ázsia vezérlő szelleme leszállt a szittya Babouchoz és elküldte őt a perzsákhoz, hogy vizsgálja meg örültségeiket. - "A te beszámolódtól teszem függővé, hogy elpusztítsam vagy megkegyelmezzek Persepolisnak", - írja Voltaire, "Ez a világ rendje" című írásában. - S Babouc elindul: - lát szörnyűséges dolgokat, gyilkolást és korrupciót, ostobaságot és nagyképűséget, hivalkodást, erőszakoskodást és hiábavalóságokat; - de találkozik bölcs és egyszerű emberekkel, természetes, segítőkész, áldozatot hozókkal, s nem tudja végül, mit mondjon Iturielnek, mi legyen ezek után Persepolis sorsa. S ekkor a város legjobb öntőjénél egy nagyszerű kis szobrot öntetett. Mindenfajta fémből, földből és kövekből, a legdrágább ékkövekből csak úgy, mint a leghitványabbakból és elvitte Iturielhez:
"Eltörnéd-e - kérdezte - ezt a szép szobrot csak azért, mert nem csak aranyból és gyémántból van?"
Ituriel megértette a példázatot, és nem gondolt többé Persepolis megjavítására vagy elpusztítására, és hagyta, hogy minden úgy történjék tovább, ahogy az a világ rendje szerint folyik...
Számunkra, Jézus valóban megmutatta, mi a világ rendje; - tanításai érthetőek, világosak és követhetők. Meséket, egyszerű történeteket mondott, melyeket a szegény emberek élveztek, az érettek - értettek. Azért kellett ilyen világosan és egyszerűen közreadni a legnagyobb szellemi ismereteket, mivel a legnagyszerűbb dolgok mindig közérthetőek és azért is, hogy senki ne mondhassa, ja, így könnyű, de én nem jártam egyetemre, erre nekem soha nem volt pénzem, az én körülményeim ezt nem tették lehetővé. Az ember nem szereti az egyszerű dolgokat, mindig kutat, valami mást akar, mint ami őt körülveszi, s belemagyaráz, kiforgat, összezagyvál mindent, vagyis: kivetíti az önmagában lévő káoszt.
Így és ezért azután, az ismeretekre szert tévő ember először istentagadóvá lesz, mivel meg tud fogalmazni gondolatokat, fel tud tenni kérdéseket, - viszont a tudásra szert tett, a bölccsé lett ember istenhívővé válik, mert már válaszolni is tud néhány kérdésre. A ma embere azt tartja magáról, hogy az ész századában született, tehát számára csak olyan tanítás, gondolat fogadható el, melyet eszével felfogni, megérteni, megmagyarázni és követni tud. Így azután az Isten léte, létezése, amely legenda, mese, fikció, - csak megmosolyogni való. A repülőgép, az atombomba korában Jézuskáról mesélni, akit nem lehet leigazolni, az ujjlenyomatát sem lehet beazonosítani, még csak egy fénykép sem készült róla, - ugyan kérem!
Az ész embere egy olyan világban él, melyben a biológia, kémia, fizika, matematika vagy energetika olyan csodái élnek, hatnak és működnek, - sokszor minden emberi beavatkozás nélkül, melyeknek titkaiból, ha valaki egy-egy kis morzsát megért vagy feltár, - máris hatalmas díjakkal értékelik és jutalmazzák anélkül, hogy felmerülne az a gondolat, hogy mindezt megalkotta valaki, aki mindig előttünk jár, s megoldott minden kérdést és problémát olyan szinten, melyet elérni sohasem fogunk; - a morzsák kutatója nem ismeri vagy letagadja az egész alkotóját. Szinte hihetetlen ez az álláspont, hangyaperspektíva, a Himalája lábainál!
Mindnyájunk élete önmagában hordozza a bukás, visszatérés, fejlődés ősi szimbólumát, - a "le is út, fel is út" alaptörvényét:
A kisgyermek kedves, ártatlan, önfeledten örülni tudó lénye, utal a Paradicsomi ember állapotára.
A növekvő gyerekben megszületik az ellenállás, mindent maga akar csinálni, (ilyenkor kell mindent elzárni, elrakni a kezeügyéből), mivel folyamatosan szembe helyezkedik szülei akaratával. Akarva-akaratlanul hibázik, sokszor rosszat tesz, hajlik, hajlamos, rossz példa vagy tanács követésére; - ez a bukás periódusa.
Érzelmi, értelmi világának kiteljesedésével lehiggad, körültekintőbbé, érettebbé válik. Ez alkalmassá teszi a visszatérés útján való elindulásra. S, ha feltételezzük egyenletes fejlődését, - életútját eredményesen járva, az érett bölcsesség és a gyermeki tisztaszívűség alakul ki, kel ismét benne életre.
Pál apostol életútja szintén azt példázza, ahogyan a bukásból való felébredést követi a visszatérés kényszere, s ezzel azt az utat mutatja be, ábrázolja félre érthetetlenül - a legmagasabb szintig -, amelyet egy ember egyáltalán elérhet.
Nincs az életnek olyan jelensége vagy megnyilvánulása, legfinomabb rezdülése, melyre a Szentírásban ne legyen kádencia: ha a tékozló fiú történetét olvassuk, a visszatérés lehetőségét ismerjük meg. Nem megszégyenítés, megalázás várja a megtérőt, de szellemi lakoma, diadal-ünnep. "Mert jobban örül az Atya egy megtérő bűnösnek, mint 99 igaznak."
A szőlőmunkásokról szóló tanítás, minden látszat-igaztalansága ellenére - (amennyiben a hajnalban munkába álló és a délben munkát kezdő, ugyanannyi bért kap,) hatalmas ígéretet tartalmaz, mert az Isten igazságtalansága bölcsebb az ember minden igazságánál. A csúcsra fel kell jutni, s bár minden feljutót ugyan az a panoráma gyönyörködteti, ám aki előbb ért fel, korábban lesz részese a csodás látványnak, s élheti meg az isteni világok minden elképzelést felülmúló fenségét és gyönyörűségét.
Ahogy végig jártuk, úgy végig követhettük a bukás lépcsőit, de ugyanúgy megtalálhatjuk és követhetjük a visszatérés fokozatait is. A képlet egyszerű: a Törvény megtartása és betöltése, amely rávezet a krisztusi úton való járásra, s biztosan a célhoz segít.
Sokféle út nyílt és mutatkozott meg az emberiség számára. A tiszta szívű, egyszerű emberek töretlen hivatásbetöltésétől, a komplikált gondolkodású ész-ember okoskodása által gerjesztett viták és filozofálgatások zsákutcájáig.
Einstein, szilárd ateista volt kutatásai kezdetén, de amikor feltárultak előtte a kozmikus távlatok, elkötelezett istenhívővé vált. Szentgyörgyi professzor, Nobel-díjas kutatónk 1945-ben még úgy nyilatkozott, hogy bár sok-sok boncoláson vett már részt életében, de lélekkel soha nem találkozott. Jó húsz évvel később, a lélek emelkedettségéről, s a szellem halhatatlanságáról írt himnuszokat, - Isten dicsőítésére. A magyar szellemnek, szinte egyetlen reprezentánsa sincs, aki ateista lett volna, s nem lehetne felsorolni a neveket, a meggyőző idézeteket, mivel ez köteteket tenne ki. - Csontváry Kosztka Tivadar, ez a különleges tehetségű, misztikus festőművészünk így nyilatkozott: - "mindent akartam tudni, azt is, van-e élő Isten; - s e célra fiatalságomat fel kellett áldoznom, s ezt örömmel tettem!"
Ha a magam életét tekintem végig, de természetesen és szerencsére írhatnám azt is, hogy családunk, szüleim, testvéreim számára olyan kör lett kijelölve Isten segítségével, így sorsunk kegyelméből, ahol mindent megtaláltunk és megkaptunk, ami szellemi fejlődésünkhöz szükséges volt. Értékes előadásokat hallgathattunk, s olvastunk sokat, nagyon sokat, gondolatébresztő, magyar- és világirodalmat, elmélyült gondolkodókat, a világ-líra prófétáit, az életszentségre törők és jutottak önvallomásait. - Az igazi szellem ajándékait, amely a kereső ember számára adatott és küldetett e világba. Küzdelmeinknek, átéléseinknek, s ezen keresztül élettapasztalatainknak Isten a tudója, de soha semmi ismeret, amely valóban emberi, szellemi érték volt, nem került ellentmondásba azokkal az értékekkel, melyekkel addig találkoztunk. Számunkra ez az egybecsengés, együtthangzás a legfőbb bizonyítéka együttléteink színvonalának, építő jellegének.
Megszerzett igazságunkat, mondandóinkat, véleményünket megpróbáltuk mindig egybevetni a Szentírás alaptörvényeivel, ezért hisszük, hogy fáradozásunk, utunk minden nehézsége, botlásai, küzdelmei ellenére sem vált hiábavalóvá.
Ha végigtekintjük a "Le is út, fel is út" küzdelmeit, úgy félreérthetetlen, hogy lefelé jóval könnyebb a haladás. Szinte magától megy, erőlködés nélkül fut a lejtőn lefelé menő. Azonban azt is megtapasztalja, hogy a lejtőn felgyorsul haladása, lépései egyre szaporábbak lesznek, majd rohanássá fokozódnak, - s ezt követi a bukás, zuhanás, a vég!
Felfelé nemcsak fáradságos kapaszkodni, nemcsak erő, de elszánás és akarat is kell a visszatéréshez. Lassú, sok-sok megállással, pihenéssel jár a visszatérés. Nem gyorsul fel haladásunk, de lépésről-lépésre, szinte erőink végére érve juthatunk csak feljebb egy lépéssel utunk végső céljához, - elindulásunk színterére.
Az emberiség vég nélküli küzdelmét a könnyű, de tragikus lefokozódások, bukások kiábrándító végeredménye képpen követi a vágyódás, a szebb, jobb, boldogabb világ után, melyről sokszor úgy gondolja, ez csak álmaiban létezik, vagy talán-talán emlékeiben él.
Tudnunk kellene már, hogy a kegyelem szüntelenül küldi erőit, munkásait, irányítóit, a visszatérésre érett, keresők számára. Művészek és tudósok, nagy gondolkodók emlékeztetnek és igazítanak útba. Erősítik emlékeinket, megfejtik álmainkat és elhelyezik, kihelyezik az irányító táblákat. Vajon észrevesszük-e, hogy ők nem szórakoztatni jöttek e világra, de utat mutatni, életpéldát állítani elénk. Nem különleges csodabogarai világunknak, hanem örök, meg nem szűnő üzenetei az Atyai Ház hazahívó szeretetének.
Nézzünk körül talán napjainkban?
A közel egymilliárdos India, ki akar törni a gyarmati sorból. Mivel az idő erre érett volt, a szellemi vezetés elküldte azt az embert, aki bemutatta a békés, bár küzdelmes utat, mellyel ezt el lehetett érni. Egyszerűségével, állhatatos kitartásával nemcsak a hindu világnak mutatott példát, de egyben példaképpé válhatott volna mindenki számára, - s nem ártott volna a kereszténységnek sem, ha felfigyel személyiségére, életvitelére, vállalt szegénységére és arra a szerénységre, amely felmérhetetlen hatóerejét reprezentálta. Gandhi hatalmas munkát végzett, s a maga elé tűzött fő célt, országa függetlenségét ki tudta vívni, de az indiai társadalom ellentmondásainak felszámolására már nem maradt ereje, sem ideje, mivel életcéljának megvalósítását, életáldozatával kellett megpecsételnie. - S ekkor a szellemi vezetés útjára indított egy testben hasonlóan jelentéktelen, de lélekben hasonlóan kiváló női egyéniséget. Európa kicsi, jelentéktelen országocskájából indult el Teréz anya, hogy megmutassa ennek a hatalmas országnak, Indiának, mi lesz az a következő lépés, mi lesz a következő lépcsőfok, melyre fejlődése, felemelkedése során lépnie kell. Szinte hihetetlen az a rövid idő, amely a szerény kis szolgálatból hatalmas mozgalmat hozott létre, bemutatva a szeretet-szolgálat lehetőségeit és eredményeit, - mégis saját egyháza úgy kezelte, mint egy lelkes kis misszionáriust. Az Egyház egyszerűen észre sem vette, hogy ez a példa nemcsak Indiát figyelmezteti, de saját egyházának vezetőit is, akiket egyszerűségre, szent szegénységre, áldozathozatalra, szolgálatra kötelezi. - Többször említettem már, hogy egy bíborosi ornátus árából, egy Banglades-is falut akár egy hónapig is el lehetne látni élelemmel. S drága protestáns testvéreim, amikor Lambarénében poklosokat gyógyított Albert Schweitzer, három diplomával, mert teológus, orvos és orgonaművész volt egy személyben, s mindezt nem egyéni érdekből tette, sem világbajnoki övet, sem olimpiai aranyérmet nem várva, de bemutatva, hogy a krisztusi út milyen elkötelezettséget jelent. Földi feladat, emberi szolgálat mennyei küldöttjeként mutatva fel a keresztet, hogy mindenki láthassa, ez az út bárki által járható, követhető, mert nem szükséges hozzá születési rang, befolyásos környezet, tehetős szponzor. Itt elég megtért vámszedőnek lenni vagy egyszerű Genezáret-tavi halásznak. A tanítványság lényege az elkötelezettség!
Valóban sok út vezet az élet eredményes végigjárásához, de kipróbált út kevés. Ezt szerettük volna mindig a magunk számára is töretlenné tenni, s ha lehetett és volt, aki igényt tartott rá, képességeinkhez mérten megmutatni, nehogy egyszer megkérdezzék tőlünk: - hol van a te testvéred Ábel? Különben a krisztusi út egyszerű és világos képlet: - minél inkább leegyszerűsítem az életem, az annál sokszínűbbé, színesebbé válik. Ha csak egy kis feltételt teljesítettem a krisztusi életvitelből, örömmel tapasztalom az eredményt, mivel a legkisebb lelki-gimnasztika is, nagy erőkkel ajándékoz meg. S minél láthatatlanabbul járja át szívemet az isteni világosság, annál láthatóbb eredményeket érek el életemben.
Az ember örökké okoskodik. Az Isten mindig, mindent bölcsen tesz.
Madách: "Az ember tragédiájában" - Ádám azt mondja:
"Ez az enyém,
A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Bírok vele
Megvédem ezt a kártevő vadaktól
És kényszerítem nékem termeni."
És Éva?
"Én meg lugast csinálok, éppen olyat
Mint az előbbi, s így közénk varázslom
A vesztett Édent."
Ez az emberi gondolkodás. Nekigyürkőzni a megváltozott életkörülményeknek, majd valami kis dekorációval feledtetni azt a temérdek kincset, melynek egykor már birtokában volt.
Addig pedig küzd, harcol és ellenáll. Bukásai ébresztik, kijózanítják, vagy újabb nehézségeket gördítenek lábai elé, amíg meg nem adja magát.
A kemény, pogány, örökké lázadó Ady Endre is elcsendesedik, amikor végigtekintve életén, küzdelmein, ráébred, köszönetet kell mondani mindenért, azért is, hogy a kegyelem elnézte lázongásainkat is. - Így vall:
"Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy Te voltál élet, bú, csók, öröm,
S hogy Te leszel a halál, köszönöm."
(Köszönöm, köszönöm, köszönöm)
Az első Ádám, paradicsomi lakhelyéről kiűzve, bukása minden következményét végigszenvedve, csak a megváltás által térhet vissza, s válhat a mennyek lakójává:
"És ott éjszaka nem lesz és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra, mert az Úr Isten világosítja meg őket és országolnak örökkön-örökké! (Jel 22,5)
* * *
|
