|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Az alábbiakban visszatérünk Ézsaiás könyvének néhány korábbi igehelyére, melyeket a kiegészítő kérdéseknél válaszoltak meg a szellemi Tanítók. Ezzel egyben be is fejezzük Ézsaiás könyvét.
KV.: 8,19.: "Ha azt mondják, forduljatok halottidézőkhöz... nem Istenéhez kell fordulnia a népnek?... Hiszen ők olyan dolgokról beszélnek, amelynek nincs jövője." Ezt az igehelyet sokszor felhasználják különböző nézetek, szempontok, felfogások, sőt maga az Egyház is, hogy a szellemtannal foglalkozók ellen fordítsák. Hogyan értelmezzük ezt mi, akik éppen Isten igéihez fordulunk a szellemi tanítások kérésekor?
TSZ.: Természetes, hogy bizonyos köröknek érdeke, hogy minden úgy történjen és olyan hiedelem terjedjen, amelyet ő irányít. Tehát mindenféle szellemi úton érkező értesítés a számára sátáni beavatkozás. Halottidézés, szellemidézés, mindegy minek nevezzük, de kártékony és elitélendő. Ez nem így van, mert a szellemi világgal való kapcsolat, a velünk való megbeszélés, a kérdések megvitatása, megvilágosítása, segély, bármi: ez természetes dolog, semmi körülmények között kártékonynak, elitélendőnek nem nevezhető. A szövegben az ún. halottidézés nem szellemidézés, miközöttünk ez nem is kerülhet szóba! A legtöbb fordítás halottidézést említ, ami azt jelenti, hogy valamely ismerős vagy ismeretlen eltávozottnak a szellemét kérdezik, felvilágosítást kérve. Ezt a világban mindenütt gyakorolják, amely csak kíváncsiskodás, mondhatni szórakozás, különlegesség kedvelés, vagy még ennél is rosszabb. Ezt nyugodtan nevezhetjük halott-idézésnek, vagy "szellemidézésnek", ha a rosszalló értelmét mondjuk.
Az a halottidézés, amelyre utal az Írás, és amely nem prófétai nyilatkozat, hanem tényleg az ún. nagyon is földközeli, és még nem teljesen tudatosult szellemi lényeknek a beszédei, azt az elődeitek a "szenvedő szellemek" nyilatkozataiként ismerték. Ezek csak a múltról tudtak beszélni, a jövőről nem. Itt a szövegben is az van kihangsúlyozva, hogy amikor a jövőről kérdeznének halottidézéssel, abból úgyis csak a múlt jön elő, a jövő nem. Mit tudnának azok a jövőről mondani? Az igazi szellemi közlő legfeljebb utal rá, de az igazi jövőről nem beszél. Ez érthető.
A szellemvilággal való kapcsolatfelvétel sok emberben lelkiismeret furdalást okoz, és ezért nem is foglalkozik szellemtannal addig, amíg rá nem jön, vagy élete sorsa rá nem vezeti arra, hogy ez nem csak megtehető, de építő is a számára. Most térjünk vissza azon régebbi időbe. Ha ma közöttetek, kortársaitok között elitélésre talál, mennyivel inkább volt az abban a korban, amikor még gyakrabban fordult elő hasonló. Hiszen a halottait mindenki kereste a túlviIágon, és amikor előfordultak ilyen idézések, esetleg kaptak olyan nyilatkozatokat, válaszokat, amelyek egyáltalán nem voltak épületesek az ő lelkiállapotukra. Így érthető, hogy elitélés és tilalom hangzott el a nagyon is értő, óvatos, a népét féltő próféták szájából.
KV.: 9,6.: "Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján. A seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt." Ez a Jézusról szóló prófécia messze a jövőbe mutat, nemcsak mint állapot, hanem mint történelmi esemény is. Ma hogy értelmezzük, mit kell értenünk Dávid trónján és az országa fogalmán?
TSZ.: Folyamat. Ez az írás valóban előre vetítette Dávid trónját. Ez a királyság uralmat jelent, nem olyant, mint amilyenre a hatalmaskodás illene. Az uralom gondoskodás, építés, adományozás, tanítás, és sok minden más szépet és jót jelent. A régi népeknél az uralom egyáltalán nem azt jelentette, amit manapság, amikor mellékzöngéje van ennek a szónak. Dávid trónja és uralma ma is törvényes közöttünk, hiszen a Dávid házából való Jézus megérkezett, tanítása és példamutatása, egész élete és életműve, az uralma jelen van azok számára, akik ezt elfogadják és élnek vele. Dávid trónja így, átvitt értelemben, folyamatában igenis létezik tovább. Jézussal nem szűnt meg, Ő elhozta azt, amit kellett, hogy Dávid trónja, uralma, hatalma - amiket nagyon átvitt értelemben kell érteni - tovább folytatódhassék.
KV.: 9,20.: "Manassé Efraimra, Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak." Kiket, milyen szellemcsoportokat hordott Efraim és Manassé, hogy ennyire kíméletlenek? Hiszen ők is Izrael törzseihez tartoznak. Judának már előre, Jézus családfájának hordozása miatt kell elviselnie a durva támadásokat?
TSZ.: Semmi körülmények között nem elviseIésről van szó. Nem előkép, vagy előszenvedés az, amely ezt a gyanút feltámasztotta. Efraim és Manas-sé éppen úgy beletartoznak Izrael országába, Izrael népébe, mint az összes többi, de Júda emelkedik ki, Júda a teteje, a csúcsa, a lényeges törzsi része. Szokták úgy mondani, hogy az Üdvterv hordozója. Bárhogyan nevezzük, ugyanezt értjük alatta. Ahogyan a hitnek és az egész eszmerendszernek van középpontja, úgy van külső része is. Efraim és Manassé a szélső részen foglalnak helyet, bár ők is teljesen Izrael népébe tartoznak. Itt nem szellemcsoportról van szó, hanem eszmerendszerről.
Az egyistenhiten belül bizonyos szektásság hajlandósága és hajlama volt mind a kettőben. Az egyistenhithez tartozó elképzeléseikben olyan hit-elváltozásuk, eltérő vonásaik voltak, amely a szélső helyzetben egyáltalán nem véletlen. Így az is érthető, hogy a két egymáshoz hasonló, de mégsem azonos szektáns eszmerendszer egymással vív, mindegyik a maga elméletét próbálja érvényre juttatni, és a hatalmi helyzetét megteremteni. Persze, hogy vitáznak egymással, és dúl egy bizonyos fokú harc az egységes izraeli népen belül. Aztán rájönnek, hogy nem egymás ellen kell érvényesíteni az akaratukat, illetőleg a maguk elképzeléseit a többi számára is átadni, hanem a központnak, akit Júda képvisel. Azt kell meggyőzni, ha kell, akár még csatározások árán is. Ki nem mondja a saját igazságát egyedül érvényesnek, és hogy a többi számára is elfogadott legyen?
Ez akkor pontosan olyan elevenen élt, mint manapság azok a különféle, egymástól eltérő, még csak nem is vallási, hanem eszmerendszerek, módozatok, tanok, amelyek olyannyira elszaporodtak, léteznek. Mind egyet akarnak, mind jót akarnak önmagukon belül és a többieknek is, de ezt sokszor meg nem engedett, eléggé durva módon próbálják a többire rákényszeríteni. Ha nem sűrű rábeszéléssel, akkor szidalmakkal, lenézéssel, a módszer mindegy. Ők harccal, mert még olyan állapotban voltak, hogy úgy akartak érvényt szerezni. Az is teljesen érthető, hogy előbb-utóbb megegyeztek abban, hogy egymás között nincs olyan nagy eltérés, de ugyancsak nagy eltérés van Júdával szemben, elsősorban őt kell meggyőzni, sőt legyőzni. Először egymásra támadnak, de ahogy lenni szokott: a veszekedők összefognak, és a harmadik ellen támadnak.
KV.: 38,8.: "Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Akház napóráján." Hogyan értelmezzük, hisz máshol is olvasunk nyomatékul hasonló demonstrációról.
TSZ.: Főképp jelképszerű, hogy vissza kell térni egy olyan állapothoz, ahol valamit jobban át kell gondolni, amiből újra ki lehet indulni egy jobb helyzetbe, és akkor továbbmehet az egész. Annak a kornak az embere a jelképekből sokkal többet értett és tudott, mint manapság.
KV.: Ha azt mondjuk, hogy jelkép, az természetes, de ha az árnyék, akkor a Nap is visszament, és a mai kor embere ebben megakad.
TSZ.: A fény, a ragyogás, a tudás mindennek a kiindulópontja, és a legfőbb földi hatalom. Az az árnyék most másként értendő, úgy, hogy a Nap megint jobban megvilágítson egy szakaszt, a tudás vegye át jobban és erőteljesebben az uralmát, mint ahogy sikerült is egy bizonyos kérdésben.
KV.: 41,27.: "Én küldtem Jeruzsálembe azt, aki örömhírt vitt." Kiről van itt szó? Ézsaiásról? Hiszen sok-sok elmarasztalás után Ő adott biztatást is Jeruzsálemnek. Esetleg Krisztus előrevetítése lenne?
TSZ.: Előrevetítés is. Ézsaiásnak már valóban olyan eszméket, olyan tanításokat kellett adnia, ami már előkészítő és úttisztító, hogy majd amikor megérkezik Az, Aki a legfőbb örömhozó, már ne legyen annyira idegen és szokatlan, amit tanítani fog. Ez természetesen mint előkép értendő. Ezáltal maga az igazi nagy Örömhozó is jelen van láthatatlanul.
KV.: A 62., majd a teljes 66. rész az Új Jeruzsálemről szól. A mi felfogásunkban a megújuló Jeruzsálem a szellemiesüIő embernek a kialakulását is jelképezi. Mi ennek a szellemi szimbolikája?
TSZ.: Ha röviden akarom kifejezni, akkor össze kell raknom a múltat és a jövendőt. A régi Jeruzsálemben, és az izraeli nép történetében is sok minden történt, ami egyáltalán nem vehető kedvezőnek, vagy dicséretre méltónak. A régi Jeruzsálem mindenképpen hordott magában olyat, ami még hibás, megváltatlan, ami még igazán nem teljesítette ki az egy Isten hitében azt, amit lehetett volna. Tehát ha Új Jeruzsálemet említ a szöveg, akkor minden körülmények között úgy értendő, hogy a régi minden hibájának, hitbéli, történésbeli ellentétének már a javított, magasba ívelő változata. Erre kell gondolni, amikor az Új Jeruzsálem kerül szóba, mert azt jelzi, hogy már nem azonos azzal, ami régen ott előfordulhatott azon forrongó és kialakuló korszakban, amelyről az Ószövetség szinte végig szól. Most már világosan és pontosan lehet érteni egyrészt a vágyat, másrészt a felcsillantott lehetőséget, hogy amit a régi Jeruzsálem fogalma kifejezett, abból ki kell nőni, és egy Új Jeruzsálemet építeni bárhol, bárkinek a szíve mélyén, mert ez már nem földrajzi helyhez és az izraeli néphez kötött.
Izrael történetében nemcsak a zsidóságot értjük választott népnek, hiszen mindnyájan választottak vagyunk az Úr számára. A választott nép és Jeruzsálem története a kibontakozó embernek is a jelképe. Az Ószövetség népének, majd azoknak is, akik ezen történetekkel foglakoznak, Jeruzsálem neve fogalom. A nevében a "salem" a béke, a megbékélés, ami már eltér a harcoktól, háborúktól, forrongásoktól, hibázásoktól, bűnöktől, minden egyébtől. Tehát ez a múlt hibáinak a levetkőzése, és az újnak a kialakítása. Jeruzsálem neve alatt mindenütt ez értendő.
KV.: A következő kérdés nem igehelyhez kapcsolódik. Megjelentek az ún. Merkaba könyvek. Mit kell ezekről tudnunk? Olvasható olyan magas szellemi lényről is, aki magát a Merkaba bolygóról jöttnek mondja.
TSZ.: Ez egy elnevezés, amely inkább csak jelöli egy szellemiségnek a civilizációban való elhelyezkedését. A Merkaba sok mindent foglal magába: vezetettséget, szemléletet, de nem az egyedüli vezetőt és érvényesülőt, hanem egy irányzatot. Az, hogy a megnyilatkozó a bolygóját Merkaba bolygónak nevezte, azt jelenti, hogy egy gondolkozási rendszernek és szellemiségnek az összefogott, a többiek számára is átadható tájékoztatását adja, mely azonban semmi körülmények között nem kizárólagosan érvényes. Soha nem érkezhet le olyan tanítás, amely a tanítványt megkötné, mert akkor az a szellemiség, az a szellemi áramlat, tanrendszer vagy szemlélet nem teljesítette, és nem is teljesítheti be azt, amit tulajdonképpen kellene. Ha valaki valamilyen szellemi módozatot választ magának, tudnia kell, hogy abban működnie, dolgoznia, magát fejlesztenie kell, amíg el nem érkezik ahhoz a ponthoz, ami mindig egyéni és mindenkinél más, és mikor már váltásra van szüksége.
Az ún. Merkaba szellemiség nem először van jelen a Földön, volt már a régmúlt időkben is, de változott formában, változott jelentőséggel működve. Az, hogy ma ismét így tárul fel, és hogy ebben az ember magát fejleszteni tudja, meg kellett változtatnia mind a jelképrendszerét, mind az egész tanulási módját. Azt tudni kell, hogy a mai idők változata nem azonos azzal, ami régen volt. A jövendő időkben, ha újra előfordulna a szükségszerűsége, akkor egy egészen más arccal és jelképrendszerrel fog megjelenni. Mindig alkalmazkodni kell a problémákhoz, a korhoz, az emberek befogadóképességéhez, mindenhez.
A Merkaba nem egy konkrét helyet vagy szellemiséget, hanem egy elvet jelent, amelyben működni lehet. Nem kifejezetten fix valami, amitől semerre nem lehet eltérni, hanem egy nagyon használható, fejleszthető, vele működhető dolog. Amikor a "szélére" ér a benne működő, úgyis észreveszi, hogy változásra van szüksége. Egy civilizációs rendszer működése ez, amely jellemző, és amely tulajdonképpen nem is egészen úgy működik, ahogyan az értesítések lesugárzása mondja, hiszen annak alkalmazkodnia kell az itteni befogadóképességhez.
KV.: Itt olyan szimbólumokat kaptunk, amelyek ugyan emberi fogalmak, de érezzük, hogy egy más dimenzióról, egy másik szellemi rétegről akar tudósítani. A bibliában kiábrázolt kerekekkel, a szellemi haladással és a négy megjelenési formával az emberarc érthető, de a Merkabát nem tudjuk összekapcsolni az oroszlánnal, a bikával vagy a sassal, csak sejtelmünk van róla.
TSZ.: Nem is az összekapcsolás a lényeg, mert ezek egymást követő és egymásból kifejlő fogalmak, majd később magatartások és elvek. Tehát nem összekapcsolni kell, hanem tudni azt, hogy egy folyamat rendszerhez tartoznak, aminek a végső állomása az emberarc. Így érthetőbb? Tehát ez tájékoztató azoknak, akik ennek a tanításrendszernek a módszerével akarnak haladni. Erősen meg kell figyelniük a jelképrendszerét, mely már egészen más, mint ami a történelmi időkben eddig ismeretes volt.
Nagyon kemény dolga van annak, aki ezzel működni kíván, sokkal több mindenhez kell értenie és sokkal több mindenre kell érzékenynek lennie ahhoz, hogy ezt a saját, és a köz javára felhasználhassa. A Föld jelenlegi állapotához mérten ez nagyon is más, nehéz vele együttműködni, de jó és hasznos az ismerete, mert vannak a földön nem is kevesen olyanok, akiknek nagyobb érzékenységük van a megértéséhez, és hogy ebben munkálkodni tudjanak. Az összes többi számára mindez inkább érdekesség vagy gond, amivel küzd, de jelentősebben nem halad előre. Ez nem tömegek számára való, hanem azoknak, akiknek már van egy bizonyos fokú érzékenységük rá. Ez a lényege, és ez sem csekély.
Annyit hozzá kell fűzni, ami kissé meglepő is lehet, hogy a már gyakorlatilag elért és kiküzdött spirituális fokhoz hozzájárul az is, amikor az illető valami nagyon rejtélyes módon hozzákötődik a Merkaba civilizációhoz. A számára feltétlenül sokat jelent, ha az elért spirituális szintje itt a Földön tetézve van azzal, amit abból a világból vél magával hozni. Az segíti, megerősíti, hogy sokkal könnyebben értse a jelképrendszereket, és be tudja illeszteni a földi hétköznapi életébe és elmeműködésébe.
* * *
Összeállította: Kotányi Ottó
|
