|
A magyar hon és a világ helyzete
Zita médium által
A több mint ezeréves államalapításra emlékezünk ezekben a napok-ban. A clevelandi magyar szellemi közösségben elhangzott tanítás az eltelt időszakban elkövetett hibáinkra, tévesztéseinkre hívja fel a figyelmünket, utat mutatva jelen feladatunkra, testi-lelki-szellemi magatartásunkra.
Nem minden vallásos ember hitben élő, és nem minden hitben élőnek van szüksége vallásra. Vonatkoztatható ez azokra a területekre is, ahol a vezetőség hitetlensége és ateizmusa már a XX. század tízes vagy húszas éveiben bezáratta a templomokat, és így a vallás gyakorlása szinte lehetetlenné vált. Tehát nem mindenütt tudtak az emberek a hitből megélni. Mert a vallásból meríteni lehet és meríteni kell. Ha pedig egy birodalom - pl. a volt Szovjetunió - nem is egy kultúrájú, és nem is azonos vallású, tehát nem egységesen keresztény vagy kereszténynek mondott, akkor különösképpen nehezen lehet eligazodni abban, hogy a vallásos ember hitben élő-e, és a hitben élő vallásos-e.
Ma Magyarországon, magyar honban jelenleg minden negatív és pozitív sűrítve, tömörítve van jelen. Mindaz, ami ma Magyarországon történik, előképe annak, ami a földi világban a jövőben - akár a közel jövőben, akár a kicsit távolabbi jövőben - meg fog történni és be fog következni. Nemcsak azért vannak ezek a dolgok sűrítve, tömörítve jelen Magyarországon, mert a megcsonkított területe kicsivé lett és a lakosság is egyre gyérül, egyre fogy, hanem azért is, mert az ellentét mintegy modellnek szánta, hogy mi és hogyan érhető el az emberekkel. Az ellentét előnyére szolgáltak azok az évtizedek, amikor az emberek a hitben meginogtak.
Az elmúlt évek a szellemi értékekben, az emberek érzésvilágában nagy rombolást vittek végbe, mert a jó nem erősödött, sőt a meglévő szinten sem maradt, mint ahogy az már az utóbbi időkben volt, hanem kifejezetten süllyedt. Az emberi lelkek Magyarországon ezt különösképpen érzik. A hit megnyomorítva, a reménység elhamvasztva, a fény helyett mindenütt a sötétség lett az úr.
A világ fejedelme - az óriáskígyó sziszegésével és hazugságaival - világosságot, tudást, ismeretet és lehetőséget ígér, de mindez csak ígéret marad, és a világosság helyett egyre nagyobbá válik a sötétség. A sötétségben pedig nem lehet tájékozódni, és nem lehet látni a jövőt. Az emberek, mivel nincs reménységük, abban a tévhitben vannak, hogyha az ellentétre figyelnek, akkor a dolgok még megváltoztathatók lesznek. Lehet, de a jóra semmiképpen nem.
Az ellentét semmiféle jóval, és a jó felett nem rendelkezik, sőt még a jóért sem tud jót adni cserébe, hanem minden szándéka az, hogy egy nép, egy nemzet javait – legyenek azok szellemiek, vagy anyagiak – elrabolja és helyükbe valami olyat ígérjen, amivel az emberek reménységét még felélesztheti. De ez lehetetlen. Az anyag helytelen elosztása, helyesebben újraosztása nem teszi, nem teheti az emberek tömegét boldoggá. Mert az újraosztásnál megint nem az történik, hogy a javakból sokan részesülnek, hanem a javak még inkább csak a kevesek tulajdonába kerülnek. Ma már ezek tulajdonképpen nem a feltalálóknak, nem a becsületesen és szorgalmasan dolgozóknak adatnak, hanem csak egyesek lopással és hazugságokkal jutnak hozzá óriási anyagi értékekhez, és ezek az anyagi értékek kizárólag önző, helytelen, rossz és gonosz célokat szolgálnak. Így a szegénység egyre inkább megnövekedik, és ebben a szegénységben az emberek figyelme csak arra irányul, hogyan lehet megélni. Ez elvonja az emberek figyelmét az értékesebb és nemesebb dolgoktól, és szellemileg is megnyomorítja őket.
Mindaz, ami magyar honban történt, szabadságot kínált, de ebből végeredményben semmi sem lett, mert a szellemi értékek lerombolása olyan nagyméretűvé vált, hogy nincs alap, - ezt társadalmilag mondom - amire építkezni lehetne. Egyesek még építenek Istennek tetsző cselekedetekkel, érzésekkel és gondolatokkal templomot önmagukban, de ezeknek az embereknek a száma nehezen növekszik, vagy növelhető. Az elmúlt évtizedek alapjaikban rendítették meg őket, az új, úgynevezett változás pedig nem adott kellő, vagy jóformán semmi lehetőséget arra, hogy ezek a szellemi dolgok újraéledhettek és újra kibontakozhattak volna.
Végeredményben a magyar hon e világnak, e földi világnak a szíve. Központ, amelyből a szellemi erőknek és a szellemi értékeknek megfelelő gyorsasággal kellett volna elterjedniük. De sem a fény, sem az erő, sem az ismeret nem terjedhet tovább, ha a fényt szándékosan letakarják, azaz sötétségre ítélik, véka alá rejtik. És nem terjedhetnek ezek az erők akkor sem, amikor a kiindulási pontnál ezeket a rezgéseket - mert ezek igen finom rezgések - újra és újra mindenféle gonoszsággal gátolják.
Akik pedig - így mondom - a fény gyermekei, azokat olyan sötét helyzetekbe juttatják, - bár ők maguk nem sötétülnek el - és olyan sok hazugságot, rosszindulatú rágalmazást és minden egyebet híresztelnek róluk, hogy ezek miatt a szavahihetőségük elvész a tömeg előtt, mert a tömeg, az emberek többsége nem látja azt, ami láthatatlan. A tömeg nem látja az erők munkáját és közvetítését, a fény születését, a fény terjedését sem.
Mert ez nem olyan, mint az elektromos áram, ha felkapcsolom, akkor a lámpa világítani fog, hanem ez belső fénye annak a helynek, annak az országnak, az ott lakók központi magjának, és belső fénye azoknak a mélységeknek, azoknak a köveknek, és azoknak a magasságoknak is, ahonnan az vétetik. A mélység alatt azt értem, ami az emberi szemek előtt rejtve van, de az is rezeg, dobog.
Mint kőszikla, mint erős, határozott központja a fénynek vagy ezeknek a rezgéseknek, fennáll, de a mélységek takarják azt. Jó is, hogy a mélységek takarják, bár már kívülről, az ottani természet megrongálásával ezeket az erőket egyrészt keverik, másrészt gyengítik. Harmadsorban pedig mindaz, ami magyar honban történik, fertőzi az erőket. Mert amikor szétvágták, szétszabdalták ezt a hont, (1920-as Trianoni békeszerződés) az egy fájó csonk, ami elfertőződött nemcsak a nemzetre, hanem az egész földi világra nézve is.
Ugyanígy ez a hatalmas, új és az utolsó időkre szóló szellemi világosság az első sugarait az akkor még megfertőzetlen, puritán földrészre, Amerikára is rávetítette, az ellentét onnan indította útjára az első és második világháború elmélyítését, és a második világháborút követő egyéb háborúkat is, amik vaskos anyagi javakért történtek és történnek. Ezek a háborúk ezt a fertőzöttséget és szellemi sötétséget nagymértékben megnövelték, mert az emberek az anyag felé fordultak. Úgy is mondhatnám, elanyagiasodott ez az egész földrész. Ezért akadt meg ez a csodálatos fény, és megmaradt a materializációk különböző jelenségeinél.
A vén Európára sok mindent átélt és sok szenvedést tapasztalt, az Újvilág úgy tekint rá, hogy az minden vonatkozásban megöregedett, és már semmire, így a vezetésre sem alkalmas. De más az anyagi világot uralni, vezetni és befolyásolni, és más a szellemieket megtartani annak, ami.
Magyarország volt az, ami megtartotta és erősítette a szellemi világosságot addig a pontig, hogy a fény, az Evangéliumi Spiritizmus ott bontakozhatott ki, és ezeket a szellemi rezgéseket az egész földi világ minden része felé szétküldhette.
Mindaddig, amíg a nagyhatalmak ostobán és meggondolatlanul, nagyhatalmi érdekekért ezt az egész, egységes országot, amit a természet is így formált, széjjel nem bontották, és különböző népek, és általuk olyan erők rendelkezésére nem bocsátották, amelyek ennek a fénynek a további áramlását, ha nem is szüntették meg, de nagy részben meggyengítették, vagy meggátolták. Nagy volt és nagy ma is a harag, az indulat ezekben a népekben azok ellen, akiktől ezeket a területeket elvették, akik még ott élve maradtak, és akiktől féltek és félnek, hogy visszaveszik azt, ami az övék volt.
Ezt a világ nem látja, mert a világ hatalmat akar, a világ fejedelme is hatalmat ígér az embereknek, és a világ vezetői is hatalmukat úgy mérlegelik és úgy mérik le, hogy milyen területek felett van uralmuk. Az ellentét viszont úgy méri le, hogy mennyi emberlélek felett nyert hatalmat azáltal, hogy a világosságot eltakarta, vagy műveleteivel a világosságot sötétséggé változtatta.
Mitől sötét a sötét? Mitől szurokfekete a fekete? Semmi mástól, mint a bűntől. A bűn az, ami először szennyessé, azután piszkossá, szurkossá, azután szuroksötétté teszi a lelket és mindazt, amihez hozzányúl, amit megfog, és főleg amit a maga birtokába vesz. Tehát a sötétség szünet nélkül növekedett a Földön a világosság rovására.
Ez történt Krisztus első eljövetele előtt is, a sötétség egyre jobban növekedett a világosság rovására addig a pontig, hogy a Föld abban az állapotban, abban a szuroksötétségben, az embereknek azon sötét gondolataival, érzésvilágával, vágyvilágával nem élhetett volna tovább. Pusztulásra ítélték a Föld lakói önmagukat és a Földet is. Hogy a Föld tovább élhessen, ezért kellett eljönni Karácsony szent éjszakáján a Világ Világosságának. Krisztus, a Világ Világossága olyan fényt, - ezt szellemileg kell érteni - olyan megvilágosodási lehetőséget hozott minden ember számára, mint azelőtt soha senki, és utána sem. Ezért hívjuk Őt a Világ Világosságának. Ez a világosság az Ő halála után is a világban maradt. Ez a világosság megmutatkozott Húsvét hajnalán az Ő feltámadásakor, és megmutatkozott a Szentlélek első kitöltetésének napján, Pünkösd napján is, amely a fizikai szemmel is látható volt tüzes nyelvek formájában.
Azután nagyot fordult a világ, ahogy a kereszténység, a világosság, amit Krisztus hozott, e Földön terjedni kezdett, hogy azután a béresek ezt a világosságot és a világosság terjedését megakadályozzák, minél hosszabb időre letakarják. Ezek voltak az emberiség életében Krisztus után azok a sötét korszakok, amelyek a fejlődés lehetőségét is elvették. A reménységet és a lehetőséget is.
Csak az igazán erősek, akik már önmagukban hordozták a fényt, és mint örök mécsest azt kialudni nem hagyták, tartották és terjesztették a fényt ezekben a korokban. Ők világítottak, és az ő életük adott lehetőséget, hogy a későbbi korokban Krisztus igazsága újra fellángolhatott, és újra mutathatta a hazavezető utat.
A Földnek, és a Földön élőknek is megvan a maguk fejlődési turnusuk. Az emberek különböző turnusokban jönnek a földi világba, és azzal a csoporttal kellene távozniuk is, amelyikkel jönnek, de mindig visszamaradnak a sötétség gyermekei, a kevésbé tanulékonyak, a maguk szemléletében megmaradottak, a maguk igazságához csökönyösen ragaszkodók, a maguk boldogságát az anyagban keresők. Így az idők végére nagy mennyiségű salak gyűlt össze. Ez a salak fojtogatja a világ világosságát, vagyis az elvet, az eszmét, amit Krisztus hozott, és fojtogatja azon emberlelkeket is, akik ezt az eszmét önmagukban fejlesztik, ebben akarnak megerősödni, és ez által akarják a tisztulásukat elérni. A Föld sok-sok korszakon ment át addig is, mire az ember a Földön megjelenhetett.
De a szív marad, és ahol a szív volt, a szív ma is ott van. A szívet nem lehet innen oda tenni. A mai tudomány is rájött, hogyha szívátültetést végeznek, azt ugyanazokhoz az erőkhöz, azaz ugyanazokhoz az erekhez kell kapcsolni, mert ha nem, akkor nincs ami a vért az ereken keresztül az egész szervezetbe szétszállítsa, a salakot eltisztítsa, és körforgását elvégezve, az ereken át visszajuttassa az erőközpontba: a szívbe.
Ugye, milyen érdekes ez a magyar nyelv, mennyire találóan fejez ki a dolgokat? Mint lélek és lélegzet... erők és erek..? Ha az ember élni akar, vigyáznia kell a szívére. Ha a Föld élni akar, vigyáznia kellene, hogy mi történik ott, ahol a szív és annak a csakrája van, és hogy mit is művel vele. És mivel az Írás szavai szerint „a szív teljéből szól a száj..”, azért mindazt, ami elhangzott, ami könyveitekben meg van örökítve: a szív adta a világnak, de a világ nem fogadta be. Ahogy mondottam, a Világ Világosságát és az Ő szavait, az Igét sem fogadta be kétezer esztendővel ezelőtt, mert „az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot.”
Mire jó a sötétség? Hisz a sötétségben nem lát az ember. Nem látja az utat, nem látja a célt, Isten gyönyörű teremtett világát, a színek tobzódását, nem látja sem az eget sem a földet, az óceánok fehér habjait, nem látja a szépet. De pont ez a célja az ellentétnek a sötétséggel, hogy az ember ne lássa a szépet, és ne lássa azt az utat, amit Krisztus mutatott meg. Kinek kedvez a sötétség? Azoknak, akik maguk is sötétek, mert a sötétben nem lehet a színeket megkülönböztetni, és a fehér is sötétnek - ha nem is feketének, de mindenesetre sötétnek - látszik. Ez a fontos a sötétség gyermekeinek, hogy őket ne annak lássák, amik, hanem jobbnak, tökéletesebbnek, különbnek, vezetésre alkalmasabbnak.
Így, ebben a nagy sötétségben, ezzel a nagy vaksággal az ember azután nem is látja, hogy ki és hova is vezeti őt. Hova futnak össze a szálak, kiktől indulnak el, milyen hálók vannak a gyanútlan, naiv ember elbuktatására kifeszítve. Nem látja a közelgő vihart, orkánt, nem látja az eget, az égen gyülemlő sűrű, sötét, veszélyes felhőket sem. Legfeljebb csak maga körül látja a dolgokat, és azokat úgy rendezi, ahogy neki tetszetős, és nagyon meg van elégedve magával, hogy körülötte minden olyan jól néz ki, ahogy ő akarja azt látni, mert hiszen csak saját magára van gondja. Más emberre miért lenne gondja? Mit törődik azzal, hogy sok az ember és kevés az étel? Semmit! Inkább fegyvert gyárt, fegyvert ad el, és a fegyverrel embert öl, mert önző énjének így sokkal nagyobb hatalma, ereje lesz, és erőszakosságát még jobban kiélheti. Azokkal szemben pedig, akik még az akarata ellenére életben mertek maradni, úgy csinál, mintha ő lenne az életnek az ura, az életé és a halálé. És ő mondhatja meg, hogy ki éljen, mint a régen a cézárok idejében. Mert akkor is a köszöntés nem Istennek szólt: „Ave Caesar, morituri te salutant...” (Üdvöz légy Császár, a halálba menők köszöntenek.) Igen, őket, a cézárokat, a császárokat dicsőítette az aréna népe, és a császár, az élet és halál ura mondta ki, kinek jár élet és kinek a halál.
Ennek ellenére a mai dekadens nyugat mégis nagyon, de nagyon fél a haláltól, a saját halálától. Tabu a halál, nem igen szeretnek az emberek a halálról beszélni, sem a sajátjukról, sem akkor, ha barátjuk, ismerősük meghal. Nem szeretnek a halálról beszélni, de elgondolásaikkal mindenütt halált osztogatnak. Pedig a maguk halálával is szembe kell majd nézniük, amikor eljön számukra az utolsó pillanat. Ekkor a hitben élő ember óriási előnyben van a hitetlen, csak a földi, anyagi világra építkező emberlélekkel szemben.
Azt szokták mondani, hogy amikor a repülőgép zuhan, akkor mindenki istenhívővé válik, az is, aki soha életében nem imádkozott, akkor imádkozni kezd. Abban a pillanatban megremeg, tudja, hogy itt a halál, de nem tudja, utána mi lesz, mi vár rá. Akkor már egyáltalán nem olyan biztos, hogy a halál után teljes a megsemmisülés, nagyon is elbizonytalanodik. Pedig amíg élt, hirdette, hogy nincs túlvilág, amíg élt, nem nézett körül a világban, hogy milyen szellemi erőkre, ismeretekre, tudásra, békességre, szellemi növekedésre lenne szüksége. Összerombolta azt, amit Isten keze megépített.
Isten megépítette a korlátokat, megalkotta a törvényeket, úgy, hogy az embernek pontosan ott, úgy adja az erőt, a világosságot, az igazságot, az ismeretet, a tudást, a napfényt, az esőt, a téli hótakarót, ahogy arra szükség van.
De amilyen a mai ember, olyan az időjárás is. Amilyen ma az ember, olyan zűrzavar van az egész világban. Mindenki óhajtja a békét, mindenki beszél a békéről, azt prédikálja, - különösen az országok vezetői - hogyha ezt az embert eltávolítjuk a hatalomból, azt az embert kivégezzük, jobb lesz, szebb lesz a világ.
Az ateista társadalom is azt gondolta, hogy ateista vezetőivel szebb és jobb lesz a világ. És az egész világ, legalábbis azon a térségen, ahol ők ezt hirdették és építették, egy nagy börtönné, egy nagy kínzókamrává vált. Békességet hirdet az ember, de kínzókamrák működnek, és mindig ember az ember ellen tör. Mert nem veszi figyelembe, hogy az anyagi világ felett van egy magasabb rendű világ, ahonnan a fény árad. A Nap fénye is - a Nap jóval magasabb rendű a Földnél - árad a világra.
A Nap és a szellemvilág nem egy elvont világ, hisz állandó kapcsolatban van a fizikai világgal, az emberekkel, akiket befolyásolna a jóra. De az ember nem hallgat a jóra, arra hogy mit tegyen, és mit ne tegyen. A szellemvilág újra és újra befolyásolná az embert, hogy mi az, ami a törvényekben le van fektetve, hogy ami tilos, azt ne tegye, és amire azt mondja, hogy cselekedd, azt cselekedje.
Ebben az utolsó időben sem veszi figyelembe az ember, hogy a láthatatlan világ megnyilvánult az Újvilágban, kiteljesedett magyar honban és Európa más országaiban is azért, hogy a Földnek újra világossága legyen. Ez a szellemvilág létezik, kapcsolatban áll a fizikai világgal. Megíratott, megmondatott, megtörténik, és az emberek többsége mégsem hiszi el. Sok tévedés van az úgynevezett keresztény vallásoknál.
Nem a „nagybetűs igazságot” kellene keresni, hanem lélekben és igazságban közelebb kerülni a magas szellemi világhoz, és a magas szellemi világ - ahogy néktek, úgy minden keresőnek, kutatónak, minden éhezőnek- megadná ezt a magasrendű táplálékot. De nem kell az embereknek, pedig az Úr megmondta: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden Igéjével...” Az Igét hirdetik, de a különböző prédikátorok aszerint magyarázzák és értelmezik, hogy őket személy szerint mennyire népszerűsíti, az ő egyházukat vagy az ő templomukat mennyire gazdagítja, ami könyvet írnak, hányan fogják megvásárolni, és mennyire lesz az népszerű. Azt hiszik, minél többet tanult valaki különböző filozófiákból és vallási tantételekből, annál közelebb van az igazsághoz. Pedig nem ez szükséges.
A szívén keresztül megkaphat mindent az ember, amire a szellemi fejlődésében és előrehaladásában szüksége van, és a jövőben szüksége lehet. Csak kérdezze meg a szívét, a lelkiismeretét! Csak figyeljen fel a hazavezető szóra! Csak értse meg, hogy a törvény alapja: „Szeresd Istent mindenek felett, felebarátodat pedig mint önmagadat... és szeresd ellenségedet. Békülj ki ellenségeddel, amíg az úton vagy... Nem azért vagy itt, hogy amint bánsz a másikkal, ellenségeket szerezz magadnak, hanem azért, hogy amit már elrontottál, azt is helyrehozd. Hogy keményen harcolj és küzdj az önmagad bűnös természetével, és ne mások ellen hirdess háborúságot.”
Mert a harc és a küzdelem más dolog, mint a háború. A harcban és a küzdelemben az ember megedződik, ha küzd a jó megvalósításáért, a háborúkat pedig mások ellen, az úgynevezett ellenség ellen viseli. Ezek mindig az értékek elpusztulásával, vagy - mint mondottam - újraosztásával történik, és az anyagi, de főképpen a szellemi értékek elvesznek. Az emberek nem érzékelik a szellemi értékeket, azokban korlátokat látnak, amiket le kell rombolni, és azt gondolják, hogy a testi énjüknek mindent meg kell engedni.
Ha így nézzük, bizony nagy-nagy rombolás ment végbe a világban, és nagy-nagy rombolás az emberi lelkekben. Ha még ez vagy az a háború ideiglenesen, vagy akár véglegesen be is fejeződik, új háborúkat indítanak, szünet nélküli háborúkat mindaddig, amíg a vér szaga és a sötétség olyan nagy nem lesz, hogy ebben a sötétségben újra fel kell tűnnie Krisztus csillagának.
De ez már nem a betlehemi csillag lesz, már nem Betlehembe vezeti majd el az embert, hanem az égre mutat, ahol Krisztus a maga teljes nagyságában láttatja meg magát. Ekkor minden népnek, minden nemzetnek, minden embernek látnia kell, hogy Krisztus él, hogy Ő van, és akik hittek és bíztak Benne, azok Vele lesznek a Paradicsomban.
Akik pedig nem hittek az Ő beszédének, azok bizony azt aratják, amit vetettek: ha jól érezték magukat a sötétségben, élvezhetik a sötétséget, amelyet a maguk lelkéből a világra hoztak.
Szellemi Tanítóinktól:
&
|
