|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Ezzel a lapszámunkkal a Szentírás új fejezetét kezdjük el: az Apostolok Cselekedeteit. Rátérünk az Újszövetség kérdéseire, annak jobb megértésére. A közlés továbbra is a mediális úton kapott tanításokon alapszik.
A könyv szerzőjének az ókeresztény hagyomány Lukács evangélistát, Pál apostol kísérőjét mondja. Keletkezését Kr.u. 80-85 körülire teszik, az elnevezése Kr.u. 180 körüli. Tartalma azt mutatja, miként terjedt az evangélium Jeruzsálemtől kezdve Júdeán és Szamárián át Rómáig. Megértéséhez elkerülhetetlen az Ószövetség ismerete, mivel Ó- és Újszövetség szorosan összetartozik. hitelességét senki nem vonja kétségbe.
Ezen nagyon rövid és vázlatos ismertetés után a továbbiakban, az eddigi gyakorlatunknak megfelelően, mi nem a szószerinti értelmezését vizsgáljuk, hanem hogy a szellemi Tanítók mit mondanak az Apostolok Cselekedetiről, illetve annak lelki-szellemi üzenetéről.
TSZ.: Ismeretes, hogy semmi nem hirtelen keletkezik, hanem törvényszerű folyamathaladásba van rendezve, egyik láncszem a másikhoz kapcsolva. Mindaddig, amíg Jézus Krisztus tanításai nem érkeztek le a Földre, addig számtalan más, eddig a pontig elvezető rendszer, szemléletmód, és az ember haladását szolgáló tanítás érkezett, az ősidőktől kezdve mindig azok által, kik a legtöbbet tehették a koruknak és az utánuk következőknek azzal, amelyet hasznosítani, átadni tudtak. A jézusi tanítások fénye kétezer éve sugároznak ki a Földre, amely nem fogadta be a Világosságot.
Megkövetelni nem lehet semelyik kortól, hogy egy megkapott világosságot maradéktalanul befogadjon, mert képtelen rá mindaddig, amíg a saját belső sötétségét, amely egy másságot jelent, nem kezdi önmaga darabolni, porlasztani. Amikor repedezések támadnak egy lerögzült szellemi sötétségen, a kis réseken tud a fény behatolni, mely a többi munkát már elvégzi. Így történt ez régebben is, most is, a Folyamat-törvénybe helyezve.
A jelenlegi földtörténet emberi korszakában a legnagyobb megvilágosítás érkezhetett le az Üdvterv szellemi építkezésébe. A jézusi tanítások nem idegenek azoktól a tanításoktól sem, amelyek évszázadokkal, évezredekkel előbb másutt keletkeztek, de nem volt lehetőség a terjedésükre. Erre a sorsfordító korszakra, a jézusi tanítások megérkezésére, a mélypontot elért állapotnak a felszámolására és a következményeire szükség volt.
A tanítások, a megvilágítások először mindig, mindenütt csak szűk csoportok számára történnek, mert kevesek azok, akik már megérettek arra, hogy sokkal nagyobb lehetősége legyen az érkező tanítás befogadására. Az ő dolguk azután az, hogy szélesebb körben ezt megvilágítsák, további fényesedéseket sugározzanak szét. Rábízzák azokra, akiknek továbbadják a befogadott fényt, hogy azok vigyék tovább. Az eredeti jézusi tanítások szélesebb tömegek számára is hirdetve voltak ébresztésül, de a lényege, a lelke kevesek számára lett módszeresen begyakoroltatva, átadva. A felhasználásával tudtak tovább dolgozni, ahogyan a tizenkettőnek a cselekedeteiben olvasható. Nem lehetséges az, hogy az eredeti tanítás bármiféle hatásra, ellenségeskedésre, újabb sötétedés hullámra elveszne. Nem is veszhet, hanem egy ún. búvópatak korszaka után teljes erővel előbb lassan, azután mind fényesedve előjön, mert ez a dolga. Mint ahogyan azoknak is, akik egy-egy kis fényt kaptak ezekből a tanításokból.
Nagyon kevesen voltak, akik ezeket a fényeket teljes egészében kibontották, magukba fogadták. De mindig növekedik azoknak a száma és lehetősége is, akik mind többet magukévá téve, másoknak is szétosztják. A tudati sötétség még mindig jelen van az emberi világ felfogásában. Aki egyáltalán beenged magába ilyen fényeket, azt magához öleli, és nem áll újra vissza a sötét állapotba, inkább továbbfejleszti, és mindig többet porlaszt abból, ami még jelenleg is világszerte, mint lelki felfogás található.
Az a Tizenkettő, akik az eredeti fénylő és tiszta tanításból azt kapták, amit ebből be tudtak fogadni, voltak az elsők, akik a gyakorlatban szélesebb tömegekben mutatták be, hogy ezek a tanítások, ez a szemléleti mód az emberlélek felemelését szolgálja abból az állapotból, amelyben akkor volt. Nagyon fontos volt az eredeti oktatás befogadása, annak a gyakorlati bemutatása, alkalmazása és alkalmaztatása. Azokat a tanításokat, amelyeket Urunk itt hagyott, eleinte csak ez a kis csoport képviselte, ha nem is tökéletesen azon a fokon, amelyen Ő volt, de amelyre szükség volt, és amely itt érthető volt. Többet nem adhatott át nekik sem. Ők voltak alkalmasak bemutatni azt, hogy ami a tanításban áll, az működőképes. Hatása van, eredménye van, kapaszkodni lehet benne, továbbvive kinek-kinek annyira, amennyire képes és amennyire akarja.
Az Üdvtervben itt van a továbbadási, bizonyítási tömb. Ez a kis csoport ezt meg tudta tenni, addigi állapotukból megváltozva és kiemelkedve, ezeket a tanításokat befogadva és valósággá téve, bizonyítva, hogy a tanítás él, eleven, igaz. Arról kevés feljegyzés van, hogy a tanítványaik, kiknek továbbadták azt, amit Ők emberileg teljesen befogadtak, azok is olyanokká változtak, mint Ők maguk. Nincs róla feljegyzés, hogy a Tanítványok tanítványai is végre tudták hajtani, ha nem is mindig mindent, amire tanították őket. Az volt a lényeg, hogy átadható, befogadható, valóságossá tehető, átalakítván többeket is e tanítás segítségével. Ezeket az ún. "titkos tanításokat" csak azoknak lehetett átadni, akik igazán beledolgozták magukat. Nemcsak tudomásul vették, hanem belső átalakulásukkal meg is tudták cselekedni.
Ezek a tanítások búvópatakként, mint lehetőségek, továbbműködnek mindmáig. A Föld a mai életében érkezett el egy olyan szakaszához, amelynek beteljesedésével és kidolgozásával már átléphet a következőbe. A folyamat mindig megvan, ámbár szakaszokra bontva. Elérkeztünk oda, hogy a kétezer évvel ezelőtt tanított eredeti tanítások, amelyek a földi, fizikai ember felemelésére vannak, a saját képességei bevetésével lassan, érthetően, újra felfényesednek, sokaknak újra tudomására jutnak. Mindig azt tehetik vele, amennyire a saját létükben azt a kapott fényt valóssággá tudják tenni. Mert nem elegendő az értelmi fénynek a megpillantása, azt valósággá is kell tenni! A legsűrűbb anyagban is, de legfőképpen a lényeges részekben, amely az ember legközelebbi, hozzátartozó része: lelkének az a vetülete, az a rétege, amelyet mindenki elér, amely mindenkiben az értelme, érzelme, az akarata tisztaságában benne van, az ezen tanításokban jelenlévő hit befogadható, végezhető, eredményes.
Elárulok egy titkot, miért nehéz ennek a hitnek dolgoznia, hol vannak gátjai, akadályai, amelynél oly sokan, ha nekilátnak, visszarettennek azzal, hogy ez nem megy, túl sok nekik. Kétféle hit dolgozik az emberben itt a földön. Az egyiket az egyszerűség kedvéért nevezzük annak, hogy: "hiszem, hogy ez végrehajtható!", de ott van mellette, mint egy árnyék a párdarabja: "nem hiszem, hogy meg tudnám tenni." Erre csak néha figyeltek fel. Hit és hit között különbség van a földön, mert minden ellentétes, és az egyik hit nagyon is gátját tudja venni a másiknak, pedig ti a magasabban lévő hitet akarjátok követni. Nagyon szoros ellenőrzés és magánmunka vár mindenkire, senki a másikéba nem avatkozhat és nem segíthet, mert egyedi munka megkeresni magában az ún. negatív hiteket, mert ezek csendben vannak, hallgatnak, csak a sötétből hatnak és akadályoznak. Minden, ami eredményt hozó pozitívum, annak az ellenoldalából bontandó ki. Meg kell nézni, mi az a kolonc, mi az a nehezítő, ami hozzá van kötve, amit nem tudomásul véve, nem hatása alá kerülve lehet csak nagyobb sebességgel elindulni a már vágyott hit megvalósítására. Az Újszövetség mindig megújul attól, hogy új szövetség, hogy mindig újabb és újabb részei kerülnek elő, mindig újabb és újabb szövetségre döbbentek rá, hogy szó szerint milyen szoros kapcsolatban vagytok önmagatokkal, mindennel.
KV.: 1,3.: A Tanítványok előtt Jézus "40 napon át megjelent és beszélt az Isten országáról." A 40-es szám jelentőségét a folyamatokban ismerjük. Ebben az időben a krisztusi tanítások kiteljesedéséről van szó? Mit kell még tudnunk a negyvenes számról a Bibliában?
TSZ.: Kettős a kérdés. Egyrészt a negyvenes számmal, a negyven nappal függ össze, másrészt pedig, hogy gyakorlatilag mi az, ami beteljesedett? A kétezer évvel ezelőtt érkezett tanítások, ha jól értelmezitek, még nem teljesedtek be, hiszen a Föld mai állapota mutatja, mennyire nem. De az a lehetőség, ami bele van rejtve, és amely megragadható, kidolgozható, az máris a folyamatába van helyezve. Tehát a tanítványi kör számára teljesedett be a jézusi tanítás, egy másféle értelemben.
A Bibliában előforduló negyvenes szám mindig egy ciklus, egy folyamatrésznek a teljessége, amelynek a szükséges egésze, a végbemenetele és a hiánytalan teljesítése jelenti azt, hogy tovább lehet lépni. Az ószövetségi negyvenes mindig egy olyan végbement folyamatnak a teljességét jelentette, egy olyan kidolgozottsági fokot, amikor tovább lehetett lépni, és a Folyamat-törvény értelmében a következő szakasz zökkenőmentesen kezdhető. Erről volt itt is szó. Mert Jézus tanításainak a földre hozása mindenekkel együtt megtörtént. Megvilágította, részleteiben is teljességgel átadta az övéinek azt, ami az Ő része volt. Elérkezett az a szakasz, amikor azt az átadottat át kellett ismételni, - figyelem! Ismételni! - az Ő részéről már teljesítettnek a hatásba léphetőségét biztosítani. Mert nagyon jól tudta, és világosan látta, hogy a Tanítványok által megértett és befogadott tanítása megerősítésre szorul, mondhatni: életbe kell helyezni. Addig tanítás volt, most életre kellett kelteni. Ez az ébresztés, nyomatékolás, újabb megvilágítás, fixálás meg kellett legyen ahhoz az átmenethez, ami Ő közöttük, és majdan Ő utána történik. Tehát itt valóban egy láncszemről volt szó. A tanítások életbe illesztése, mint a jó talajba hullott magoknak a csírázása, elevenen és visszafordíthatatlanul kezdett kitörni.
De még valamire volt szükség, mert a folyamatban szakaszok és egymásra épülések vannak. Szükség volt a Pünkösd csodájára, amikor a Tanítványok egyszer és mindenkorra tökéletesen ráébredtek arra, hogy Ők olyan hatalommal, belső bizonyossággal és ténnyel rendelkeznek, ami az Ő távozása után is itt marad. Már több részre oszolva végezhették azt a szerteáradó munkát, amelyet egyetlen személy csak egy kis környezetben tudott végrehajtani. A Fény továbbáradásáról volt szó, de szükség volt arra is, hogy a Tanítványok már ne csak csírázó magvacskák legyenek, hanem tökéletes bizonyossággal tudják, hogy Ők kicsodák, Kinek és minek a képviselői, teljes jogú továbbhordozói. Itt egy olyan csodáról volt szó, amely mindennapossá válhat. A Tanítványok, bizonyos témában és területen tö-kéletes összhangban voltak egymással, hiszen mindegyikük egy kissé má-sabb volt, más tulajdonsággal rendelkezett, de valamiben tökéletesen azonosak voltak: a jézusi tanítások teljes magukban hordozásában.
A Fejlődési-törvénynek új szakasza jön most: a Pünkösd utáni események, amelyekről úgyszintén az Írásban olvashattok. Tehát a negyvenes szám egy teljességnek, egy teljes tanítási rendnek - ami egyáltalán lehető és befogadható volt - megerősítése, annak a tényleges befogadása, majd a továbbhordása és terjedése. Érthetitek és láthatjátok a folyamatot, melyet évszázadok, sőt évezredek alatt úgy fogadtatok el, mint egy egyszer volt és ismételhetetlen csodát. A tanítás, annak a kicsírázása és megrögzülése, a bizonyossá válása valakiben, hogy ez az egyedüli fontos, ami neki kell, majd a Pünkösd csodája, amikor tökéletesen magáévá teszi, azzá válik: ezek a csodák kicsiben mindennaposak. Ne mondjátok, hogy nem tudtok róla! Mert a kicsiben benne van a nagy, ahogyan a nagyban már képviselve volt a kicsi. Nincs nagy és nincs kicsi, ezek nem ellentétei egymásnak! Nem, legfeljebb annak van felfogva. Ugyanazt műveli minden lélek, aki ezen az úton indul el, és eljut oda, hogy ő maga fényesebbé válik.
KV.: 1,5: Mit jelent emberi és szellemi szempontból a Szentlélekkel megkeresztelés? Hogyan értelmezzük a Szentháromságon belül a Szent Szellem fogalmát?
TSZ: Bármelyik megfogalmazást használjuk, ugyanazt értjük alatta. Nézzük meg, mit érthetünk keresztség alatt? Odatartozni, odakötődni valahová, amely szent és hatalmas feladatokat adó, mondhatni: szövetség. Elfogadható így a keresztség és a szövetség fogalma összevonva? Ha igen, továbbmehetünk. Mit is jelenthet, a Szent Szellem által megkeresztelt ember? Az, aki már odatartozik, önmaga felelősségteljes tudatában, hogy nemcsak a Földnek, és a földi létsík törvényeinek él, hanem önmagának nemesebb, hatalmasabb, igazi létéhez tartozónak vallja magát, és törekszik minél teljesebben végrehajtani a földi életét, és abból kicsit kiemelkedve, már valódi lényének és létének a Szent Szellem által vezérelten munkálkodik.
Ez máris magában rejti, hogy nem anyagi, testi, földi létsíkú dolgokkal foglalkozik, hanem annál sokkal másabbal, emeltebbel. Nyugodtan lehet mondani, hogy a Szent Szellem által megkeresztelt, ahhoz kötött az az ember, aki már ezzel a voltával törődik, foglalkozik, erőteljesen és eredményesen. A foglalkozás eredményében mutatja meg, hogy mennyire valóságos, és csak folytatni kell azt, ami elindult. Ha egy kerék el van gördítve, akkor az már a maga úján halad tovább, és mindössze az akadályokat, göröngyöket kell elhárítani az útja elől, hogy simán és zökkenőmenetesen haladjon tovább. A legnagyobb akadály az induláskor van, abban az erőben, energiában, amely a kezdetet elhatározza. Ahogy a közmondás is tartja: minden kezdet nehéz, a többi már segítséget kap.
A kérdés második része, mely magára a Szent Szellemre vonatkozik: azt egy tanítási rendszer úgy határozta meg, hogy az Isteni Hármasságban azok a magas, feltisztult szellemek egysége és összefogottsága az, amely mintegy átkötő híd a legmagasabb, és az ún. alatta lévő lét között. Valójában a legmagasabb és a legalacsonyabb kifejezés csak minősítés, elválasztó hatású, mert alapjában egy bizonyos fokú nagy egység részeiről van csak szó. Ebben a már másként felfogottban a Szent Szellem meghatározásról kifejezetten mondom: nem személyről van szó, sőt, nem is személyi egységről, bár az sem teljesen igaztalan, de nem az a fő szempont, hanem a működése!
Ha jobban megfigyelitek: a három részben, a Szentháromságban a működés-rendszer és a működés-irányítás mindig is a Szent Szellemek fogalmához kötődött. A megtétel, a folyamat-haladás, a tényleges működés, legyen az a legkisebbtől a magasabbig, mindig az, amely működtet, amely biztosítja, hogy a különféle szellemi működések és tudatváltozások megtörténhessenek; az energiarendszerek működtetésének, az intelligencia-behatásoknak a legfelülről elhatározott megtevői, letéteményesei, mozgatói, intézői, vezetői. Nem egyedek, nem személyek, hanem egészen más fogalomkörhöz tartozók, csak egy nagy összefogott megnevezés, hogy Szent Szellem, vagy Szent Szellemek. Ha a megnevezést összekapcsoljátok a működéssel, a mozgással, fejlődéssel, haladással, erőkifejtéssel, máris kiderülhet, hogy az un. legkisebben már benne működik. Ezt még egyszer hangsúlyozom! Abból indul ki nagyon sok tanítási rendszer, hogy részletes elválasztó különbségeket tesz legnagyobb és legkisebb között.
Visszatérek ahhoz, hogy a legkisebb sincs híján a legnagyobból, de másként működik, másként fogja fel mindazt, amit a folyamat-haladásában és a működésében követ. Tudom, hogy ez ellenkezőnek látszik az eddig ismertekkel, és amit elfogadtatok, de meg kell mondjam, mert nem csak ilyenkor jön elő az, hogy a részekre bontottságban éppen úgy benne van miden, mint a nagy összefogott általánosságban. A működésében, a működés-rendszerében és energiáiban van csak különbözőség.
Most csak a legfőbbet határoztam meg, ez feldolgozható, és fel is dolgozódik. Van, akiben jobban, erőteljesebben, és van, akiben kevésbé, de az semmit nem számít, mert a Kiegyenlítések-törvénye egységesen regisztrálja, hogy egy nagy tömegben az egyik csak parányit teljesített, a másik nagyobbat. Az egésznek az összefogottsága ad ki egy olyan értéket, amely közös biztosítéka annak, hogy a következő egész összefogott rendszer már többet és jobbat tud végezni. Lehet, hogy nem annak látszik, mert ez a Föld a látszatok hazája, de ez tény. Az egyesek által elért és összegezett eredmények biztosítják a haladás következő szakaszának a táptalaját. Azon állva már sokkal jobban tud fejlődni, még akkor is, ha az a fejlődés földi értelemben évszázadokat jelent.
Az idő nem számít ebben, az csak nektek az sajnos, mert oly rövid működési idő van kiszabva egy-egy munkavégzési egységnek, amelyet már egy igyekvő embernek lehet mondani, és aki az időket nagyon jelentősnek veszi. Összehasonlítja a saját életidejét azzal az idővel, mely eltelik a ráfordítással és eredményt ad. Egy ideig nehéz felfogni és belenyugodni, utána ki-ki felismeri, elvégre a Szent Szellem erői dolgoznak benne, olyan fényt, gondolatokat és érzéseket adva számára a haladásáról itt a földi létben, amely lassan, ha nem is feleslegessé teszi, hogy az időt tisztelje, de kezd a számára nem annyira fontos lenni. Egy kissé eltértem a témától, de idetartozik. Nem kívántam kizárólag csak a legbelsőre válaszolni, hanem a "mellékesekből" is egy kis színt adni hozzá. Bocsássátok meg!
KV: Csak megköszönni tudjuk, hisz mindannyiunk testetöltési kegyelmének a feladatairól hallottunk, a szellemiesülés útjáról, az önmunkálkodásról. Ez mind lényegesen fontos volt!
KV.: 1,6: A Tanítványok Izrael királyságának helyreállításáról kérdezik Jézust, Aki elhárítja a kérdést, mert az csak az Atyára tartozik. A kérdés világi vonatkozású, de Jézus soha nem a testnek szólt. Kell-e és lehet-e nekünk erről többet tudnunk?
TSZ.: Nem annyira többet, mint egy kissé elágazót, mert hozzátartozik a mindennapi földi, emberi élethez. Manapság úgy nevezik ezt, hogy hatalmi politika, és az ember kettőse. Most nem abból indulunk ki, hogy az Atyára tartozik, lesz-e királyság tovább Izraelben, vagy sem. Nem ez a lényeges kérdés, hanem az, hogy szükséges-e annak a népnek a királyság, a hatalom, a külsőleges rendelkezések bűvöletében élnie, és azt tekinteni az egyedül valónak, értékesnek, vagy pedig már túllép ezen, és egy sokkal nagyobb hatalom felé fordul. Valamikor régen, a Bírák-korában úgy volt, hogy Izrael népét arra érdemes, értékes emberek vezették, akiknek egész szellemi magatartásuk olyan volt, hogy a hétköznapi ügyekben dönthettek, tanácsokat adhattak. A rátermett emberek mondhatni Isten által adott értelme, hozzáállása és hite volt az, amely a népet vezethette. Ez, a más népeket utánozni kívánásra átalakult úgy, hogy királyság legyen, hatalom legyen. Ez változásokat okozott már a legelején, mert a hatalom elnyerése mindig magával hozza a visszaélési lehetőségeket is.
A korabeli izraeliek kérése a királyságra érhető volt. Látták a fenyegetően közelítő népeknél, hogy azoknál királyság és központi hatalom van, milyen győzelmeik és foglalásaik vannak. Nem akartak áldozatául esni, meg akarták magukat védeni, ugyanakkor már benne volt napjaink csírája is. Hatalmi szóval másokat leigázni: ez megmaradt, nem csak ott, másutt is. Tehát a hatalom, a rendelkezési jog és az akarat alá rendelés érthető következménye volt a királyság kérésének. Amikor a Tanítványok erről kérdezték Jézust, mindegyikükben felmerült a földi királysághoz kapcsolt kérdés is, mert az, amit most Ők befogadtak és képviseltek, azt nemcsak terjeszteniük, hanem meg is kellett védeniük. Hogyan védjék meg, ha nincs egy olyan hatalom, amely a védelmükre van? Nem mondom, hogy oktalan kérés volt, de a kérést összekapcsolták egy másfajta királysággal is, és mind a kettőre kaptak egy rövid nyilatkozatot.
Az Újszövetség felveti azt a gondolatot is, hogy ami a múltban lezajlott, - Jézus és a Tanítványok közötti válasz az ószövetségi Bírák-korából való kilépés a királyság javára - az mind a mai napig érvényesül és hatalmában tartja az emberiséget. Mert csak a saját házatok portáján kell körülnézni, hogy valóban arra való, érdemes, képzett és jóakaratú, teljes erejükkel a népet szolgáló Bírák vezetik-e a népet, vagy pedig a hatalmi gondolat és tömegek feletti rendelkezés vágya. Kettős a különbség, ahogyan kettős volt az ószövetségi időkben is, és ez a kettősség újra és újra fel fog merülni. Mert sehol nem lehet túl sokáig nagy hatalmat adni olyan törekvéseknek, melyek nem a Bírák korának bölcsességét, jóságát, tisztaságát tükrözik. A jövendő bírái kiépítésének kezdete folyik! Az előkészítő munkálatok sehol nem nélkülözhetők!
Összeállította: Kotányi Ottó
|
