|
LEGYETEK HASZNÁRA A VILÁGNAK
Minden ember a lelkének megfelelő légkört teremti maga körül, amelyben, ha mégoly kicsiny mozgási lehetőség van is számára, a maga gondolkozását, érzését és Ízlését vetíti ki magából. Ezzel telíti maga körül mind az anyagi világ nehezen formálható állapotait, mind lelki világát, amelyben mint tükörképben minden érintkezési oldalon önmagát látja a szellem a természetes erők őt körülvevő hullámzásában.
Ezért minden születéssel és minden halálozással megváltozik valami a földi állapotokban, mert a születéssel hozzák, a halálozással pedig viszik magukkal a természetüknek megfelelő atmoszférát a szellemek.
Olyan emberek, akik egész csoportok irányítására, vagy az ő meglévő képességük kihasználására jönnek a földre, magukkal hozzák és magukkal viszik áldást vagy átkot hintő lelki természetük kiáradását. Ezt a kiáradást, még mielőtt tevékenységben megnyilatkozhatnék, előre megérzik azok, akiket az összeköttetés akár kellemesen, akár károsan érinteni fog. Így sokszor öröm, sokszor pedig lehangoló érzés keletkezik valamely új ismeretséggel, vagy valamely új eszmének a felbukkanásával kapcsolatban.
Az élet tapasztalatszerzésre adott alkalom, amely tapasztalatot a szellem a saját lelki termékeinek azokból a hatásaiból szerez meg, amely hatásokat a világba belehintett. És bármennyire lehangoló is az elmúlás gondolata, bármennyire fájdalmas is a búcsúzás azoktól, akiket szerettünk, mégis szükséges ez az átmeneti állapot a lélek érdekében egészen addig, amíg érzésben annyira ki nem fejlődött, hogy lelki ténykedéseivel a jónak és igaznak a megjelenési formáját rögzítheti a földön, amely részben megpihenteti, résziben pedig kibékíti sorsukkal azokat a nálánál gyengébb és tudatlanabb szellemtársait, akik vele egy időben élnek.
Mert jaj azoknak, akik életükkel nem tudnak semmit sem nyújtani a jóból, akik adósai maradnak a földnek, a föld természettörvényének! Jaj azoknak, akik megnehezítik, sőt elviselhetetlenné teszik a földön az életet a jónak követői számára! Ezekre kínosan terhes állapotok következnek, amelyekben mint égő gyehennában emlékeznek meg azokról, akiknek életét megkeserítették, akiknek életével pedig gazdagítani akarta a Gondviselés azt a kort, amelyben közösen éltek.
Mert hiába okoskodik az önző, a gőgös, a szeretetlen lélek; hiába fondorkodik a hazug, a kétszínű ember. Ha mindenki így gondolkoznék, ha nem volna jó, becsületes, szorgalmas, hűséges, nemesen gondolkozó és igazán érző lélek a földön, bizony pokol volna itt az élet minden anyagi gazdagság mellett is. A földre a legnagyobb csapást akkor bocsátaná az Ur, ha a jónak munkásait elhívná a földről anélkül, hogy másokat küldene helyettük.
Minden, ami kellemessé teszi itt az életet, a jónak az eredménye. És aki az igazi értékelés szerint nem ad semmi jót e világnak, nem is vihet el innét semmit a maga részére.
A földön az általánosító törvény erői összekötik a jót a rosszal, a gyengét az erőssel, az igazat a hamissal, hogy a rossz a jónak áldásait megízlelhesse és ennek következtében a megismert jóhoz kapcsolódhassék és így szabad elhatározásából a saját sorsának irányítójává Iehessen, hogy belátva tévelygését, megtérjen a jóhoz, hogy végérvényesen és örökre meg legyen mentve a bűn szolgaságából.
Amíg azonban ezt a bűnben elmerült lélek megtanulja, sokszor bele kell merülnie a különböző fájdalmas állapotokba. Sok életen végig kell szenvednie a jót nélkülöző lelkek csoportjaiban a hasonlóság következményeinek átkát, amíg az értelme annyira megvilágosodik, hogy belátja a helytelen irányt, amelyet követett, és erősen elhatározza a javulást.
Az élet igazi küzdelme csak ezután kezdődik számára, amikor már az első lépést a javulás útján megtette. Most szorul rá igazán a segítésre, az áldozatra a lélek, mert mint egy végeláthatatlan áradat, úgy kapja fel a tévelygés és bűn árja a javulni vágyó lélek sorsát és viszi, sodorja egyre messzebb attól a céltól, melyet maga elé tűzött a testbeöltözése előtt.
Az ilyeneknek kell segítségére sietniük azoknak, akik már ismerik az irányt, akik már megtanulták, hogy az árral szemben sem megállni, sem azt feltartóztatni nem lehet, abból csak kiemelkedni lehet a lemondás és alázatosság erejével, a tűrés és engedelmesség békéjével, a szerénység és szelídség elégedettségével.
Hittel és reménységgel lehet csak előrenézni a sötét hullámok felett, mert az erők tombolásával szemben minden emberi okoskodás hiábavalónak bizonyul.
Az ember csak úgy tud a világnak hasznára lenni, ha nem tart igényt azokra a javakra, melyeket e világ nyújt, amelyekért a tudatlan emberiség még kemény harcot vív, noha tudja, hogy azokat meg nem tarthatja magának. Hiszen, amint mondtam, innét nem vihet el senki semmit; csak a jónak azt az értékét, amelyet szeretettől indíttatva az ő cselekedeteivel árasztott maga körül. Ez az az érték, melyet senki el nem vehet tőle. Ezért érdemes lemondani, tűrni és szenvedni.
Mindenki csak annyi igaz értéket hordoz magában, amennyit a tökéletes jóból tartalmaz, és ugyanannyi igaz öröm és boldogság árad belőle a létrehozó szellem javára.
Tehát minél több jót teremt a lélek az itt tartózkodása alatt, annál boldogabb otthonra talál a szellemhazában.
Forrás: A NÉVTELEN SZELLEM KÖZLEMÉNYEI Eszter médium útján. (69-72. old.)
Kiadta: A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETE – Budapest, 1934
|
