|
HOGYAN KÜZDHETÜNK SIKERESEN ROSSZ TERMÉSZETÜNK ELLEN
Névtelen Szellem tanítása
Ha az ember a külsőkben túlzott igényekkel lép fel, akkor a gőgnek és önzésnek úgyszólván olyan észrevevő nyúlványai keletkeznek a lelkében amelyek mohón keresnek maguknak táplálékot a külső körülményekben, és ha egy-egy ilyen nyúlvány kielégül, akkor ez ismét újabb táplálékot keres. Így ezek az észrevevő szervek elszaporodnak és ezek mindegyike ismét arra törekszik, hogy újabb meg újabb felfedezett területrészeken élhesse ki magát. Ez folyton így folytatódik ahhoz a mesebeli hétfejű sárkányhoz hasonlóan, amelynek ha egy fejét levágják, hét másik nő helyébe.
Céltalan tehát a sárkányfejekkel harcbaszállni; azaz a bűnt büntetéssel nem lehet megsemmisíteni és elsorvasztani, mert az csak annál terebélyesebben lép újra a küzdőtérre, amikor mód és alkalom kínálkozik a számára. Belülről kell ezt a hétfejű sárkányt megtámadni, még pedig mindenkinek a saját magában elrejtett jóval; mindenki csak önmagában tudja ezt a harcot megvívni a benne elrejtett jó lelkiséggel, a jobb, a tisztább után való erőteljes vágyakozással.
Mindenesetre előbb ennek a jó lelkiségnek biztosnak és erősnek kell lennie, hogy harcba szállhasson a hibás, elfajult lelki természettel.
Az ember megszokja, hogy ez a benne lévő elfajult lelki természet, mint valami élősdi, mind többet szív el egyrészt a világból, másrészt pedig - mivel ez a természet önállóan akar élni - a jobb és igazabb behatások élvezetétől, a pihenéstől, az elmélkedéstől; sőt az önmagába tekintéstől is elvonja a lélek figyelmét úgy, hogy azután már a lélek úgyszólván kizárólag ennek a törekvésnek a szolgálatába lép, hacsak magához nem tér és ki nem szabadítja magát ennek az elfajult természetnek kényszerítő elvei alól.
Mit tesz ezzel ellentétben a bölcs? S egyáltalában miért nevezik bölcsnek azt, aki kevéssel beéri, aki nem akar semmit, mert igényei nincsenek? Azért, mert ha az embernek valamiben nincsenek vágyai és igényei, akkor abban nincs is hiányérzete, azon a téren megszűnnek a kötelezettségei és a lelkének nagy része felszabadul; az a része t. i., amely mint valami gépezet, éppen azoknak az igényeknek a kielégítésére volt úgyszólván átcsoportosítva. Az ilyen ember nem akar semmit, nem hiányzik neki semmi, mert kevéssel is beéri; így nem látja a külvilág ridegségét és igazságtalanságát; nem ütközik össze más önző, gőgös és hitvány természetekkel, mert az ő csekély igényeivel elsiklik ezek mellett. És miután így nem tűnik fel másoknak, az ő igénytelenségét sem irigyli meg senki. Így nincs mit féltenie, mivel nem vehetnek el tőle semmit, mert az ő igénytelensége mások szemében nem kívánatos. Ezért nagy részben nyugalmat élvezhet ott, ahol más embernek fáradságos küzdés nyugtalan érzés, hiábavaló erőpazarlás az osztályrésze.
Az embernek első lépése tehát ahhoz, hogy a földi életben nyugalmat és pihenést élvezhessen: a kevéssel való megelégedés.
Nemcsak az anyagiakat értem ez alatt; a lelki igényeket is a legkisebbre kell visszafejleszteni. Mert ha az ember nem vár senkitől semmit, akkor nem csalódik, hogy nem kapja meg azt, amit nem is várt; ellenben mindig újabb és újabb örömökre talál, amikor olyanfélét kap, amire nem gondolt, amit nem várt. Így gazdagnak érzi magát, mert mindig feleslege van.
Tulajdonképpen az embernek a szeretettel is úgy kell bánnia, mint az anyagi embernek a gazdagságával: nem szabad várnia, nem szabad igényelnie, hanem önmagában kell elég szeretetnek lennie, sőt annyinak kell lennie, hogy abból másnak is adhasson. És hogyha nem vár és mégis kapott, az számára mindenesetre újabb tőkefelesleget jelent, amelyet mint értékes ajándékot könyvelhet el.
Nemcsak anyagi értelemben kell ám venni a szeretetet, mivel a szeretetnek is vannak élősdijei. Ezek először csak a szeretetre éhesek, mivel bizonyos emberek szeretete és becsülése bizonyos kilátást nyit számukra, hogy ezen a szeretetszálon keresztül az illetőket a saját céljaik szolgálatába állíthatják.
Bizony nem minden ember előtt szent dolog a szeretet és a bizalom! Az önző és gőgös emberek a szeretetet is úgy minősítik, hogy az ő életük, az ő testi megjelenésük körül keretet kívánnak alkotni a mások szeretetéből. Persze ezt a keretet a saját gondolkozásuk és ízlésük szerint alakítják ki, hogy ebben a keretben minél inkább kiélhessék hiúságukat, dicsvágyukat, önzésüket és gőgjüket.
Nézzetek csak szét azok között az emberek között, akik anyagiakban nem szűkölködnek, az ú.n. magasabb társadalmi osztályban: milyen nagy értéke van ott a tehetségeknek, legyenek azok bármilyen terén a lelki életnek! A gazdag emberek igyekeznek a tehetségeket a maguk számára megvásárolni, hogy körülöttük a keretet szebbé, fényesebbé és művésziesebbé alakítsák át. A hiú embernek mennyire fontos és szükséges, hogy megszerezze magának a hízelgőket, hogy ezek hazug szavaikkal az ő lelke számára édes italt készítsenek, amelyet ő minden pillanatban szürcsölhet és tőle megrészegedhetik, hogy az ő lelkében élő hiúság kinyújtózkodhassék és önmagát különbnek, igazabbnak, érdemesebbnek, jobbnak, szóval a többi felett állónak érezesse és láthassa az életben!
Nézzétek meg még azoknak az embereknek a csoportját is, akik éppen a szellemvilág kapuja előtt állnak, hogy tülekednek, hogy verekednek egy-egy kis dicsőségért, az átlagból való kiemelkedésért s ha már másért nem, legalább a hiúságnak azért a kicsiny kielégüléséért, hogy elhitessék, hogy ők helyesebben, okosabban gondolták el a dolgokat. S egynek mindig ez a refrénje: „ugye, hogy nekem volt igazam, ugye hogy én helyesebben ítéltem meg?” Ezért a kicsiny kielégülésért mennyit izgulnak, mennyit áldoznak fel az emberek a lelki érzéseikből!
És ez mind a szeretet leple alatt történik, a szeretet jelszavával, amelynek a dicsőségvágyó, hiú lelkek felülnek. Mert hiszen a bűn nem mindig ott kezdődik, ahol az eszmék, a gondolatok, a szavak élesre fent pengéjével vívják meg a harcot az elsőségért az emberek, hogy a bennük lévő hiúság, a bennük meghúzódó uralkodni vágyás és feltűnési vágy kielégülhessen. Az ilyen ember, amikor nem elégülhet ki, amikor nem talál érvényesülési teret, megsebzetten magába zárkózik és dacosan visszavonul, s egy szót sem szól, ha kínálják is a szeretettel, hanem ridegen visszautasítja azt azzal, hogy nem kell neki, nem szorul rá. Belül pedig gyötrődik és kínlódik a lélek, mert nem találta meg a kielégülést, nem sebezhette meg, nem szenvedtethette a másikat, nem téphette le róla azt a csillogó köntöst, amelyet magára szeretett volna felölteni.
Éppen az ilyen kielégülésre alkalmat nem találó lelkek azok, akik a legtöbbet hangoztatják a szeretetet és a legtöbbet cselekszenek azért, hogy ők maguk minden körülmények között nagyobbak, kiválóbbak lehessenek másoknál, sőt még szolgálatokat is hajlandók tenni, csak hogy elismerjék róluk, hogy ők nem olyanok, mint az átlagemberek, hanem jobbak, igazabbak, fénylőbbek.
Sok jónak látszó cselekedet jön létre a hiúság indíttatására. A világ szerint jóknak tartott emberek nagy része önmagának tetszeleg, önmaga előtt hivalkodva igyekszik azt a bizonyos jót magából kitermelni, láthatóvá tenni, csak azért, hogy a világ előtt mint jó és igaz ember tűnjék fel.
Ez a lélek alakoskodása. Az ilyen lélek azonban olyan, mint a sebesen rohanó hegyi patak, amely mihelyt ellenállásra talál, zúgó örvényt képez s ha csak egy kavics áll is rohanó sodra elé, magasra szökell a vize és mert megütközött, kivág a sodrából.
Az emberi lélek érzései is: a jó a rosszal, a tökéletes a tökéletlennel együtt így hömpölyög az élet eseményeiben. Amikor a körülmények kedvezően alakulnak körülötte, bármilyen szennyes legyen is az a víz, ha a nap rásüt, csillogóvá válik. Így az emberi léleknek is vannak alacsonyabbrendű érzései és ha azok számára kedvező alkalom kínálkozik, hogy kiélhessék magukat - t.i. ha a nap rásüt, azaz a körülmények éppen úgy alakulnak, hogy a látszatot fel lehet használnia, - akkor szívesen felveszi magára a csillogó leplet, azaz a szeretet látszatát, hogy a hiúsága ilyen kedvező formában élhesse ki magát. A jobb érzései talán éppen a lélek mélyére vannak fordulva, s úgy azok nem csilloghatnak elő, mert a körülmények nem az ő jobb érzéseinek, hanem éppen a felszínre kerülő rossz érzéseinek kedveztek s így azok élhették ki magukat.
Azért titeket ne tévesszen meg a látszat szerint való jó és ne vessétek meg a látszat szerint való rosszat, mert sokszor a látszat szerint való rossz alatt a léleknek csillogó érzése húzódik meg, legfeljebb talán a körülmények nem voltak kedvezők arra nézve, hogy ez a jobb felszínre kerülhessen, hanem ahelyett valami ütközés folytán a rossz került felszínre és maga a lélek szenved ettől a rossztól, ettől a sötéttől és fájdalmasan menekül a vigasztalás gondolatához.
Az ilyen embert, aki sokszor rosszat cselekszik, aki sokszor nem tud a rosszal megküzdeni és elbukik, egy kis jóakarattal, egy kis biztatással, egy kis szeretettel meg lehet menteni; egyszerűen lekaparjátok a lelkéről azt a neheztelő, duzzogó érzést és nem egyszer a legszebb, a legigazibb érzést találjátok alatta; és hogyha megbecsülitek, ha elnézitek és nem veszitek észre a hibáját, hálás és szeretettel ragaszkodó barátotokká válik.
Sokszor, amint mondom, a látszatos rossz alatt több a valódi jó, mint a látszatos jó alatt, mert a látszatos jó alatt sokszor ott van a gonosz érzés, a hiúság. Azért az ember sohase legyen előítéletes, ne tévesszék őt meg az emberek cselekedetei és beszédei, mert nem az adja meg az ember valódi értékét itt a szellemi világban, ami a földön látszott és látszik, hanem az, hogy mi volt az indító, mennyire van kifejlődve és milyen erős a benső én. Mert mondom, nem az a fokmérő, hogy ki mit cselekedett és hogyan állta meg a próbákat; mert nem mindenkinek egyformán vannak ütközései és nem mindenki egyenlő fokozatról öltött testet a földön! Hanem az a mérvadó az ember lelkének a megmérésénél, hogy tulajdonképpen mennyi benne a leszűrt jó, azaz a megpróbált, az önmaga által is teljesen átértett, megértett és céljához siető jó.
Hogyha ebből a jóból elég van a lélekben, de még a rosszból is van, akkor az isteni Gondviselés módját ejti annak, hogy ez a jó elvégezhesse a maga harcát azzal a rosszal, amely nyilvánvalóvá lesz a szellem előtt. És hogyha az ilyen ember megtalálja a lelkének azt a biztatását és a hit által megvilágítva látja maga előtt azokat az igazságokat, amelyekre az egész bizalmát felépítheti s amelyekbe az ő egész lelkét belehelyezheti és amelyek előtte mint nagy értékek jelennek meg: akkor az ilyen lélek azokon a próbákon, amelyek eléje adatnak, diadalmaskodni is fog.
Azonban igen sokszor van az, hogy alacsony és fejletlen lelki képességekkel rendelkező szellemek a földön jó és kedvező talajba ültettetnek, hogy a lelkükben lévő kicsiny jóakarat, kicsiny jóindulat megerősödhessék s az életben egy kissé elhelyezkedhessék, hogy megszeresse az életet magát, megszeresse azt a bizonyos jót, amit az ő lelkében még ki kell képezni. Az ilyen emberek nem szenvednek megpróbáltatásokat, vagy csak nagyon ritkán; simán élik végig az életet és sok nagy és szép tapasztalatra tesznek szert. De igen sokszor visszaélnek a kedvező életkörülményekkel, mert ha a lelkükben le is van takarva a rossz nagy, vastag erős takaróval - mert a természettörvény segítségével letakarja azt a Gondviselés, hogy túl erős kilengések ne jöhessenek létre - mégis úgy érzi a lélek természete, hogy most kiélhetné magát - de mivel meg van kötözve és nem tud szóhoz jutni, mert a sárkánynak mind a hét feje le van szegezve, azért csak hánykolódik, csak mozgolódik, azonban a benne felsorakozó érzéseknek nem tud nevet adni. Szeretne valami nagy jót vagy valami nagy rosszat elkövetni, azonban sem az egyikhez, sem a másikhoz nincs elegendő ereje, felkészültsége, vagy emberileg kiképzett intelligenciája, sem pedig olyan lehetőségei nem adódnak, hogy kiváltságos helyzetbe kerülhessen - egyszóval nem éI próbát - tehát bárhogyan vágyódik is, az ilyen mégsem tud sem nagyon elbukni, sem nagyon felemelkedni.
Természetesen a lélek minden állapotban kifejtheti a maga vágyait és válogathat az ő vágyai szerint a lehetőségekben. Mert hiszen minden életnek vannak jóra, vagy rosszra való lehetőségei és a lélek mindenféle állapotban kiválaszthatja magának a jót vagy rosszat, hogy azokkal az ő vágyai szerint éIhessen. Azonban minden egyes ilyen élet után megérik a rossz és a jó a maga következményeivel együtt, habár a szellem sokszor maga sem tud róla. Hiszen nem világos ítélőképességgel és nem világos látással indul bele az életbe és nem is világos értelemmel fejezi azt be. Mások vannak hivatva az ilyen emberek lelkében szétválasztani a jót a rossztól és tisztázni az ő szellemi helyzetét aszerint, hogy amit cselekedett, amiben magát kiképezte, azért megkaphassa megérdemelt jutalmát, vagy bűnhődését.
Tehát az emberi lélekben együtt van a jó a rosszal egészen addig, ameddig vagy az egyiknek, vagy a másiknak túlsúlyban való kifejlődését elő nem segíti a saját szellemének a munkálkodása, vagy renyhesége. Az ébren munkálkodó szellemek az átélt tapasztalatokból következtetéseket vonnak le; ezek a következtetések azután bölcsességgé tömörülnek. És hogyha a szellem sok szenvedésen megy keresztül és a sok szenvedés eredményeképpen valami piciny igazságot megsejt és ezt az igazságot az élete folyamán annyira tudja kamatoztatni, hogy abból hit fejlődjék ki, akkor, legyen bár a legmélyebben süllyedt szellem, ez a hit, amely őt az igazság keresésére indítja, ha belekapaszkodik az Isten kegyelmébe, nagy és hatalmas eredményeket hozhat hétre.
Éppen ezeknek a küzdő, szenvedő, sok megpróbáltatást tapasztalt szellemeknek van szükségük a kegyelemre; ezekért jött az Úr, hogy az ilyen lelkeket, akik hiába akartak és akarnak minden erejükkel és képességükkel felemelkedni azokból a nyomasztó állapotokból, amelyekbe minden egyes alkalommal jutottak, megvilágosítsa és elvezesse a gyötrő és kínzó helyzeteikből, hogy ezekből kiemelkedve, az igazságnak nagyobb mértékét ismerhessék meg, a lelküket ahhoz mérjék és tapasztalhassák, hogy a lelkükben megnövekedett az igazság. És amikor már az ő igazságuk annyira megnövekedett, hogy munkát tudnak vállalni a náluk még nyomasztóbb helyzetben lévők megmentéséért, akkor az Úr munkába küldi őket és megbocsátja, eltörli bűneiket, gyengeségeiket, gyarlóságaikat, hogyha azt a munkát, amelyre őket kiküldte, minden emberi hiúságtól, minden emberi dicsőségvágytól mentesen végzik el.
Talán mondanom sem kell, hogy azoknál a szellemeknél, akik már lelkükben kiépítették az igazságot, de még nem tisztultak meg azoktól a káros lelki behatásoktól, amelyek még mint tévedések, mint felbontatlan homály ott időznek a lélek redőiben - mivel a munkálkodás ideje és folyama alatt a léleknek sokszor szüksége van az ő összes erőkészletére - ezek a hibás, addig meg nem világított lelki rétegek egy pillanat alatt átvilágíttathatnak anélkül, hogy ők maguk abban próbát szenvednének. Az ilyen szellemek a mások próbáiból, a mások vereségeiből vonják le a következtetéseket, amikor segítségére sietnek olyan szellemeknek, akik ezeken a hibákon elbuktak.
Pedig ezeket a hibákat még a segítők maguk is alig-alig fedezik fel önmagukban; még megpróbáltatást nem is szenvedtek bennük s éppen azért még nincsenek is azok az ő lelkükben sem jónak, sem rossznak minősítve. De az ilyen lélek az ő jóakaratával és igaz törekvésével a mások eseteiből tanulva, magára nézve is már eleve kötelezővé tette az ilyen hajlamok esetlegesen felmerülő terjeszkedési vágyának a kiirtását. Így tehát ezek a homályos rétegek anélkül is kitisztulhatnak, hogy ezekben próbát kellene szenvednie a léleknek, mert az Úr mintegy megvilágítva megmutatja előtte azokat a rétegeket, amelyek ugyan még homályosak a lelkében, de a mások lelkében látva, megirtózik tőlük és megutálja azokat a bűnös hajlandóságokat és egy pillanat alatt, mint égető tűz vonul végig a léleknek ezen a rétegén az az elhatározás, hogy minden effélétől távol tartja magát, mert megutálta és meggyűlölte azokat anélkül, hogy bennük kellemetlen visszahatásokat kellett volna átélnie.
Így a szemlélődő, éber lélek sokszor olyan hibáktól is megszabadul az Úr kegyelme által, amely hibák még az ő lelkében tudatosakká sem váltak. Ez a jutalom azokért a munkákért, amelyeket igaz szívvel és lelkesedéssel, hiúságtól mentesen végez a lélek az Úr szőlőjében.
Az Isten kezében sok olyan megoldás van a megtérő és bűnbánó lélek számára, amiről az ember az ő értelmével fogalmat sem tud alkotni magának. Azért mondom én nektek emberek, akik némi ismeretre eljutottatok a természettörvény igazságában és a rideg törvény betűit, kiálló szögleteit megjegyezvén magatoknak, megtanultátok, hogy a bűnnek következménye a bűnhődés, és ebből magatoknak egy formát, egy szabályt alakítottatok ki és sötétet, világosat, kicsinyt és nagyot, tökéleteset és tökéletlent, mindent erre az egy formára húztok rá és így alakítjátok ki magatoknak az igazságot: ne ragaszkodjatok az ilyen igazsághoz, amit emberi ésszel okoskodott ki a halandó ember! Mert az a szögletes igazság nemcsak abban a formában él és van, amit ti láttok a földi világban, hanem van ennél sokkal komplikáltabb, sokkal körülményesebb eredménye a rossznak; sokkal gonoszabb elszenvedni valója van annak, aki az igazságot megkerüli és gonoszul cselekszik, olyan, amilyenről tinéktek embereknek még csak képzeletetek sem lehet. A szenvedéseknek, a gyötrődéseknek olyan állapotai és világai várnak a gonosszal telített szférákban, amilyenekről nektek, embereknek, fogalmaitok sincsenek. A bűn nem itt, a látszatvilágban büntetődik; az igazság nem itt teljesedik be, hanem a lélek mélyén, ahonnan az ok származott, ott teljesedik be a mérték, ott telik meg a pohár, a szenvedések pohara.
Ezzel szemben az Isten kegyelmi tényében, amelyet az embereknek felkínált a megtérés által, olyan világok születtek, olyan körülmények alakultak, ahol minden legkisebb jó, minden legkisebb igaz kiteljesedhetik, felszaporodhat és eredményekben meggazdagodhat; és az ember lelkének mindenütt bőséges alkalom kínálkozik, hogy a lélek abból táplálkozhassék, erősíthesse és gazdagíthassa magát. Ismeretek, lehetőségek sokrendbeli formákban állnak a lélek elé, hogy minden oldalról megvilágítva szemlélhesse azokat és megtanulhassa mindazt, ami az ő lelkének tisztulására, javulására, erősödésére és boldogulására szolgál.
Az Isten gondviselésében olyan felkészült munkálkodó szellemek csoportjai vesznek részt, akik eltelve Isten szeretetével és jóságával, nem találják soknak a fáradtságot, nem találják hiábavalónak a munkát azokért, akik a jóhoz kapcsolódva ahhoz ragaszkodnak, és azt szeretnék, azt óhajtják követni. És hogyha a szenvedések világa gazdag a gyötrelmek, a rettegések, az üldöztetések, a nyugtalanságok sokaságában: az Isten világa, a kegyelem világa ezerszerte gazdagabb az enyhülés, a pihenés, a javulás, a boldogság felkínálásában. Mert a jóban mindenütt Isten lelke él és mindent kiáraszt azokra, akik Őt keresik és Hozzá akarnak tapadni.
E között a két világ között áll a természettörvény világa, az a bizonyos szűk és lapos kárma világa, amelyet ti emberek, hogyha a ti hibás természetetekkel kezdetek megismerni, az merev, szűk és keskeny keretet rajzol bele a lelketekbe; és ti beleszorítjátok önmagatokat és másokat is ebbe a szűk keretbe és azt mondjátok, nincs tovább! Behunyjátok a szemeteket, nem néztek fel a nap, a világosság, az igazság felé, de nem láttok le a szenvedések sötét világába sem.
Az emberi lélek minden egyes hibás hajlama számára külön-külön megvannak a lehetőségek, hogy a felszínre kerülhessenek és kiélhessék magukat. De az emberi szellemnek minden egyes ütközésből, minden egyes próbából le kell vonnia a következtetést és a legpontosabban elkönyvelnie a lelkében azokat az eredményeket, amelyeket elért, legyenek azok jók, vagy rosszak. És ha ilyen szorgalmasan elkönyveli azokat, végeredményben mégis csak tanul belőlük még akkor is, ha nem rajzolódnak ki előtte olyan tisztán azok az igazságok, amelyeket az Úr itt hagyott az ő lefektetett törvényébe.
De én mondom néktek: higgyetek és bízzatok azokban az ígéretekben, amelyeket Isten adott a megtérő földi ember számára. Ragaszkodjatok erősen ezekhez az ígéretekhez; higgyetek bennünk a lelketek egész erejével és bízzatok abban, hogy nem vagytok elhagyatva. És ne tekintsétek a földi életet annak az alkalomnak, hogy mindent megfizethettek. Nem fizettek meg semmit, mert lépésről lépésre az Isten kegyelmére szorultok még akkor is, ha a legjobbat akarjátok cselekedni. Magatok nem vagytok képesek semmire, ami jó.
Higgyétek el, hogy az Isten segíti meg a jóratörekvő lelkeket! Csak nem abban a formában, amelyet az emberek akarnának előírni, hogy ezen vagy azon a módon segítse meg őket az Isten. Legyen az ember szerény és alázatos és várja az Isten kegyelmét, hogy az az ő életében megnyilatkozzék; keresse a jót és igazat és cselekedje azt; ne törődjék vele, hogy milyen eredmény jő reá; ne törődjék azzal, hogy a világ és a gonosszal telt emberiség mit felel rá, hogyan fogadja azt; ő cselekedje a legjobbat belátása szerint, a megismert jó és igaz szerint. Ez a fontos. Mert mindenkinek a maga megismerése szerint való jó és igaz a maga törvénye.
Mert ha az ember nem úgy cselekszik, amint ő jónak és igaznak tartja, akkor már ítéletet cselekszik magának, mert a saját lelke ítéli el őt az általa elfogadott törvény alapján.
Tehát minél több jót és igazat megismertek, annál magasabbrendű törvény őrködik és ítélkezik felettetek, mivel azt a ti lelketek elfogadta.
Ha pedig így cselekedtek, aszerint az igazság szerint, akkor ez a törvény az ő világos és melegítő sugaraival bearanyozza az életeteket, megelégedéssel, örömmel és boldogsággal hinti be a lelki világotokat. Ha ti adtok a külső világnak bizonyos mennyiségű jót, bárha csak látszat szerint valót, s ha úgy látszik is, hogy az a jó elkallódott, megsemmisült, ne higgyetek ennek a látszatnak, mert ami jó van, ami jót a lelketek érzésben, meggyőződésben, igazságszolgáltatásban, munkában és szeretetben kitermelt és széthintett, azt meg nem semmisítheti a gonosz, az érték marad, éppen olyan érték, mint az arany, amely vékony erek alakjában elrétegeződik a kő között, a vas között. Ugyanúgy a jó is, ha a rossz közé téved és nem jut is felszínre a ti életetekben, mindegy, az nem vész el, hanem magához vonz másik jót, amely valahonnan máshonnan, ismeretlen személytől, ismeretlen lélektől indult ki a világba, és összetapad azzal. És ha csak egy lélek találja is meg azt az elrétegeződött aranyerecskét, az felfigyel rá és azt mondja: aranyat találtunk a vas között, a kőzet között. És nézzétek meg: felrobbantják a hegyeket, kiássák a bányákat, hogy az elrétegeződött aranyerecskéket kibányásszák onnan. Mindig lesznek, akik az aranyért leszállnak a mélybe és felhozzák a felszínre, bár sok kőtörmeléket, súlyos vastömegeket kell az útból elhordaniuk.
Így a lelkeknek is sok súlyos és nehéz terhet el kell hordozniuk, sok fájdalmat el kell szenvedniük és elfogyasztaniuk a szenvedések világaiban, ameddig egy kicsiny igazra, egy kicsiny jóra, egy kicsiny aranyerecskére találnak. De az arany nem vész el, azt kibányásszák a salak közül, összeszedik és kincstárakba helyezik el, hogy a világ gazdagságát szaporítsák vele.
Ne sajnáljátok hát a jót, a megismert jót és igazat szétszórni az emberek között, ameddig itt, a mulandó világban éltek, mert az a ti lelketek terméke marad, azt nem veheti el tőletek senki és semmi; bármilyen földinduláson menjen is keresztül az a réteg, amelyben ti azt az igazságot elhelyeztétek, bármily vastag por és kőréteg rakodjék is reá: a természettörvény köteles azt nektek visszaadni. És ha az ég és föld összeomlik és minden megsemmisül is körülöttetek, amit a ti isteni jótól és igaztól áthatott lelketekből elhintettetek a világba, arról a természettörvénynek be kell számolnia. Mert Isten gondviselő törvénye, Isten gondviselő szeretete és igazsága számon kéri azt, ami az övé, ami örökkévaló; visszaveszi azt a mulandótól és senkinek sem adja, egyedül annak, aki az ő nevében cselekedte azt.
Így tehát semmi sincs elveszve, semmi sem megy kárba; előttetek az örökkévalóság és hogyha Istenben éltek nincs idő, nincs tér, sem halál, sem az életeknek egész sorozata, ami elvehetné tőletek, amit egyszer az Istenhez kapcsolódva, Istenbe helyezkedve megszereztetek magatoknak és megcselekedtetek. Felettetek talán örökkévalóságok múlhatnak el, talán eleshettek, talán a mélyre bukhattok, de a jó cselekedetek, az igaz hitből fakadó imák, az igaz szeretetből eredő munkák tieitek maradnak, azokat nem veheti el senki tőletek. Érdemes tehát a mulandó világban a magatok számára örökkévaló értékek magvait elhintenetek, mert velük hattok elsősorban a változások világára; a változások világában pedig az ütközések által a jó is szétbomlik, hogy befogja a rosszat. És lehet, hogy a jónak csillogó köntösében egy idő múlva a rossz, a tévelygés jelenik meg és szedi össze a maga számára a dicsőséget és a dicséretet - talán éppen azzal az igazsággal, amelyet ti adtatok a világnak.
De ez ne tévesszen meg titeket, mert az a csillogás elmúlik, mert el kell válnia a változások világában egymástól a fénynek, amely megy a fény hazájába, az árnyéktól, amely pedig megy a sötétség hazájába.
Azért tisztítsátok meg magatokat az árnyéktől és öltözködjetek fel a fénybe, hogy az Istentől kapott igaz és jó rajtatok ragyogjon, a ti érzésvilágotokon, a ti gondolataitokon és a ti cselekedeteiteken, hogy ez a lelki ruházat megnyissa számotokra a fényhazát, hogy annak polgáraivá lehessetek és ott eltűnjék a lelketekből a fájdalom és kétség, eltűnjék a szenvedés és bizonytalanság, mert az örök igazság hazájában megszilárdulva és megerősödve a ti hitetekben valóságot találtok és megrögzítitek az életeteket az örökkévalóságban.
Azután többé nem hánytorgat benneteket a sors kereke hol fel, hol le, hanem egyenes út áll előttetek az örökkévalóságban: megtisztult, felmagasztosult és megdicsőült élet, amelyet csupán azzal szereztetek meg magatoknak, hogy elfogadtátok az Isten kegyelmét, elfogadtátok az Isten megkeresését és megálltatok a bűn útján, nem makacskodtatok, nem téptétek ki magatokat az Isten kezéből, amikor megfogta a kezeteket, hogy hazavezessen benneteket.
Ne kételkedjetek hát, és ne helyezkedjetek szembe azzal a jósággal, amely jóság áldozatot hozott, mikor leszállt ide, a sötétség birodalmába, a bűnök és tévelygések hazájába, hogy elhintse azokat az Igéket, amelyek minden egyes lélek részére a megváltást és a szabadulást hirdetik. Fogadjatok szót. Ne keressétek a lehetetlent, amikor a lehetőség itt áll előttetek Istentől adva, hogy az életnek minden percét, minden körülményét felhasználhassátok a magatok részére.
+ + +
Közreadja: Koltai István
Forrás: EVANGÉLIUMI SPIRITIZMUS I. kötet (105-120 oldal)
A "Névtelen Szellem" tanításai Eszter médium útján.
|
