|
RALPH WALDO EMERSON ÉLETE ÉS MŰVEI
Első találkozásom Emersonnal, illetve írásaival, nem volt szerencsés. Az egyik esszés kötetéből a természetről írott gondolatait olvastam és - megvallom - mást vártam, mint amit kaptam. Gondolatmenete idegenszerű, nehezen követhető, hasonlatai kevésbé találóak, az egész írás kissé homályos, ködös, egyszóval érthetetlen volt számomra. Félre is tettem.
Később, egyszer újra kezembe került a kis könyv és lapozgatni kezdtem benne. Az egyik írás címén megakadt a tekintetem. Önbizalom - olvastam! Alatta a mottó: "Ne te quaesiveris extra" - Ne keresd magad önmagadon kívül.
A téma érdekelt és kíváncsisággal olvasni kezdtem. Amíg az utolsó mondatig nem értem, figyelmem egy pillanatra sem lankadt, sőt állandóan fokozódott, és sajnáltam, hogy olvasnivalómnak olyan hamar a végére értem. A ragyogó gondolatok olvasása közben olyan szellemi gyönyörűséget éltem át, amelyet csak nagyon ritkán, az igazán szívünkhöz és értelmünkhöz szóló könyvek olvasása közben érzünk.
Az olvasott kötetben lévő többi esszét már úgy élveztem, mint ínyenc csemegéjét, külön - külön élvezve annak ízeit, zamatát, illatát és összes nemes tulajdonságait.
Az imént említett munkájával egyszeriben meghódított Emerson. Akit megszeretünk, arról szeretnénk minél többet tudni. Így voltam én is Emersonnal. Érdeklődni kezdtem magyarul megjelent művei iránt és ezeket egy kedves barátom által megszerezve egytől-egyig elolvastam. Sajnos igen kevés az, ami művei közül magyarul is megjelent, de vigasztalódtam azzal, hogy ezek a legszebb és legjelentősebb írásai. Hogy megismerkedésünk ne csak felszínes legyen, foglalkozzunk kissé a korral és miliővel, amelyben szerzőnk élt és dolgozott.
A XIX. század, melynek derekára esik Emerson legaktívabb működése, korszak lezáró időszak volt.
Míg a XVIII. században élt kiváló emberek: filozófusok, művészek, misztikusok, még kifejezetten ennek a korszaknak a szellemi képviselői voltak, addig a XIX. században munkálkodó kimagasló szellemiségű emberek - amellett, hogy korukat is képviselték - már előre mutattak munkálkodásukkal, és mintegy bázisaivá, szellemi alapköveivé váltak az utánuk következő korszaknak, és az abban élő emberiségnek.
Ebben a században minden életképes - a jövő szempontjából számbajövő és szerepet játszó nép és nemzet - megkapta a maga kimagasló szellemi embereit, akik nemcsak életükkel mutattak példát, hanem előrelátásukkal, népük jövőbeli magatartására is hatással voltak. Ennek a századnak különben már erőtlenné váló hanyatló társadalmát ezeknek az átfogó szellemű embereknek, illetve gondolataiknak a fénye világította be.
Ha azt hisszük, hogy a szellemileg kimagasló emberek életében mindenkor feltétlenül nagy és rendkívüli eseményeknek kell bekövetkezniük, - tévedünk! Nemcsak a kiváló intellektusok, de minden ember életében olyan események és történések következhetnek, a körülményeik nagy általánosságban úgy rendeződhetnek, ahogy azt jellemük kialakulása, hivatásuk felismerése és betöltése megkívánja. Az egyén feladata a dolgok alakulásában: felismerni és megragadni a számára kínálkozó lehetőségeket.
Emerson életében nem találunk rendkívüli eseményeket, éppen csak annyit és olyanokat, amilyenekre neki feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy azzá váljon, ami volt, azt tegye, amit tett, és azt hirdesse, amit hirdetett.
Egy jól megírt életrajztól nemcsak a külső történéseket, hanem azok benső visszhangját és ezek nyomán fakadó cselekvések és tettek kimenetelét várjuk és keressük. Hű és hiteles életrajzot tehát csak maguktól az események és élmények átélőitől várhatunk.
Emerson életéről magyarul csak gyenge és kivonatos életrajzot olvashatunk. Ennél fogva életének azokat az eseményeit írom csak le, amelyek elképzeléseim szerint hatással voltak gondolkodásmódjára, életvitelének és világszemléletének a kialakulására.
Amerika szellemtörténetében nevezetes nap volt 1803. május 25-e. A Gondviselés ezen a napon ajándékozta meg Amerikát - pontosabban Új-Angliának Boston nevű városát egyik leendő legkiválóbb gondolkodójával, - aki az unitárius keresztségben a Ralph Waldo Emerson nevet kapta.
Apja unitárius lelkész és ősei mindkét ágon lelkipásztorok és papi családok leszármazottai voltak. Azt állítják róla, hogy tulajdonságaiban leginkább nagyapjára; William Emersonra hasonlított, aki kiváló pap, neves irodalmár és az amerikai szabadságharcban szerepet játszó, forradalmi beállítottságú személy volt. R.W. Emerson apja korán meghalt, így a fiú nevelését három nagynénje vállalta. Nagy hatással volt jellemének kialakításában egyik nénjének, Mary Moody Emersonnak a kedvenc mondása: "Tedd mindig azt, amit megtenni félsz."
A Harvard kollégium elvégzése után a híres Harvard egyetemen teológiát tanult. Tanulmányai befejezése után pappá szentelték és a bostoni unitárius gyülekezet lelkészéül választotta. Röviddel ezután megnősült, de fiatal felesége alig kétévi házasságuk után meghalt.
Mindössze három évig lelkészkedett Emerson. Az úrvacsora szertartása miatt összeütközésbe került híveivel, mert véleménye szerint: Minden rítus megzavarja az emberi léleknek Istenhez való közvetlen viszonyát.
Ezekután minden kölcsönös rossz érzés nélkül megvált gyülekezetétől. Papi működéséből a következő tapasztalatot vonta le:
- Többször gondoltam, hogy ahhoz, hogy valaki jó pap lehessen, szükséges ott hagynia a gyakorló papságot.
Emerson 1833-ban áthajózott Európába, hogy betegségére gyógyulást találjon. Hosszabb időt töltött Olaszországban, majd Angliában, ahol felkereste többek között Carleyle-t - a kor kiváló író-gondolkodóját - akivel egész élete végéig tartó barátságot kötött. Visszatérve hazájába, másodszor is megnősült és Concord melletti kis birtokán telepedett meg.
Érdeklődése a fontos tudnivalók közül, elsősorban a filozófia felé fordult. Európai útja tulajdonképpen utolsó láncszeme volt annak a tapasztalatszerzési periódusnak, melynek lezárulása után valódi szellemtanítói hivatását megkezdhette, illetve betölthette.
Lakóhelye Concord, a maga természeti szépségével és csendjével, nagyszerű lehetőséget nyújtott arra, hogy elmélyedhessen gondolataiba, és felszínre hozhassa lelkivilágának valóban gazdag kincseit.
Írják róla, hogy minden nap kisétált a közeli erdőbe és ott hallgatta, amit a Világ Szellem üzent neki.
Ezeket a rajta keresztül áramló üzeneteket olvashatjuk írásaiban. Művein érződik, hogy gondolatainak szülőhelye a természet csendje volt. A tavasz és nyár elmélkedéseinek szellemi termékét ősszel és télen adta tovább a városi embereknek, előadások formájában.
Olvasmányainak és előadásainak az anyagát később irodalmi formába öntötte és ezek, mint esszék láttak azután napvilágot. Ebben az időben jelent meg első könyve: "Természet" - címen. Nem sokkal később megalakult Bostonban a Transcendentalista Club, melynek egyik vezetője lett Emerson, ám nemcsak vezetője, hanem "Dial" (Iránytű) - című folyóiratuknak főszerkesztője is. Ebben a lapban jelentek meg először versei is.
1847-ben Európába utazott és itt tartózkodásának kilenc hónapja alatt - főként Angliában - több előadást tartott. Hazatérése után tapasztalatokban gazdagodva, munkaképességének teljében, számos előadást tartott és egymás után több könyvét adatta ki.
1871-ben Californiában előadó körúton volt, amikor arról értesült, hogy concordi háza teljesen leégett. Mire a következő évben körútjáról hazatért, házát - nemzeti adakozásból - tisztelői felépítették.
Idős korára rendkívüli munkaképessége csökkent, és 1882-ben, Fentről kapott feladatát elvégezve visszatért eszméi világába. Sírkövére: Problema - című versének következő két sorát vésték:
"A passzív mester odaadta kezét a hatalmas Szellemnek, mely felette tervezett."
A közöltek, életének vázlatos története.
Amennyire nem különleges életének folyása a történésekben, annyira gazdag lehetett benső átélésekben és tartalomban. Szinte minden írásában visszatükröződik a kontemplatív élet elmélyülő - a dolgoknak transcendens lényegét megmutató - eredményessége.
Figyeljük meg most már közelebbről: mit csinált? - mit végzett? - és mi volt Emerson munkásságának a célja? Ezekre a kérdésekre a legtalálóbban és legtömörebben maga a szerző adhatja meg a választ.
A néger rabszolga felszabadításról - melyért egyébként teljes erejével küzdött - kérték a véleményét, mire ő ezt a választ adta:
- Nekem egészen más rabszolgáim vannak, mint a négerek, tudniillik a bebörtönzött lelkek és a béklyóba vert gondolatok.
Ebből a mondatából kiviláglik valódi élethivatása is. Egész életén át a szellem felszabadításáért dolgozott és küzdött. Írásaiban az élet rejtett és általa meglátott transcendens összefüggéseit tárta fel és adta tovább, hogy az anyagiságba süppedő, eltunyuló lelkek el ne veszítsék kapcsolatukat az anyagfeletti világokkal.
A felsőbbrendű szellemi irányítás nagyszerű példája Emerson élete és munkássága. Mint majdminden nagy tanító, úgy ő is elsősorban a saját hazája és népe felemelkedését szolgálta.
A XIX. században kezdett Észak-Amerika gazdaságilag erőteljesen előre törni. Polgárainak nagy részét egyre jobban hatalmába kerítette a pénzszerzés mohósága és lassanként az utilitás - a dolgoknak anyagi hasznosság szempontjából való átértékelése - vált célkitűzéseikben elsőrangú szemponttá. A Gondviselés azonban kellő időben küldte le Emersont, hogy megmutassa általa a szellem primátusát az anyag felett. Ő jól képviselte a rábízottakat, mert Amerika egyik legkiválóbb gondolkodója lett, akinek szellemi megnyilvánulásai mindig időszerűek maradnak, mint ahogy mindig időszerű maga az igazság!
Érdekes, miszerint Emersonnak majd minden kommentátora filozófussá avatja őt tanulmányában. Csupán annyiban tartom filozófusnak, amennyiben mindenki, aki a filozófia tárgykörét érintő kérdésekkel foglalkozik az filozófus. Kialakított ugyan magának egy sajátos egyéni világnézetet, de ezt nem tette szisztematikusan és nem foglalta logikus rendszerbe. Magyar nyelven: dr. Szabó István állított össze egy filozófiai értekezést Emerson műveiből, ám ő sem tudta pontos rendszerbe foglalni a sokfelé ágazó gondolatokat. Emerson gondolatvilágának megismeréséhez mégis az egyik leghasználhatóbb forrás az ő munkája, melyből én is meríthettem.
Emerson műveiben valójában a dolgok lényegét kutatta és tárta fel, munkájában azonban mindig kiütközik költői vénája is.
Aki olyan rajongója és tisztelője volt a szépségnek mint ő, az elképzeléseit csak szép külsőben, költői formában vetíthette ki magából. Viszont az elmélkedései során felismert igazságok olyan kényszerítő erejűek, hogy sohasem tudta magát teljesen átadni a szépségnek, a lírának, hanem bátor szószólója lett az általa megismert igazságoknak.
Teljes irodalmi - költői munkássága 12 kötetben jelent meg. Műveinek legértékesebbike esszéinek első sorozata, amely a következő tanulmányokat tartalmazza:
Történelem - Önbizalom - Kiegyenlítődés - Lelki törvények - Szerelem - Barátság - Hősiesség - Világszellem - Körök - Értelem - Művészet.
Válogatott költeményeinek címe: "May Day and other Pieces" (Napfény, kikelet és más töredékek).
Kétkötetnyi jelentős tanulmányának a címe: "Representativ Man" (Az emberiség képviselői) - és: "English Traits" (Angol jellemvonások). Ezenkívül kiadták még Carleyle-al való irodalmi levelezését és folyóiratokba, újságokba írt cikkeit is.
Stílusa rendkívül egyéni és sokszor nehezen követhető, ám még fordításban is élvezetes és kifejező.
Emerson megteremtette - a maga sajátos gondolatvilága számára - azoknak sajátos kifejezőit is. Stílusa annyira közvetlen, hogy műveinek olvasása közben állandó kontaktust érezhetünk a szerző és magunk között. Hogy az eddig róla szerzett ismeretünk, illetve belső kapcsolatunk még jobban elmélyüljön, vegyük elő az: "Emberiség képviselőiről" - írott könyvét és lássuk, hogy a földön járt nagy tanítók közül kiktől tanult a legtöbbet? - Kiket értékelt a legtöbbre? - és kiket állít elénk követendő példaképül.
A mű bevezetésében nagy emberek hasznáról beszél: A nagy ember olyan valaki, aki a gondolatoknak olyan magas régióiban él, ahová más közönséges ember csak néha-néha és csupán nagy nehézségek árán képes feljutni. Ők az eszmék alkotói, hordozói és képviselői. A nagy tettek, felfedezések, alapítások mind-mind egy-egy kiváló ember nevéhez fűződnek olyannyira, hogy a történelmet át lehetne változtatni néhány kitűnő ember életrajzává. Az ilyen ember által a természet nyilatkozik meg számunkra. Emerson szavai szerint:
- A géniusz a transcendens régiók természettudósa.
A zseni búvárkodásával behatol a dolgok lényegébe és feltárja azok törvényszerűségeit. Ilyen módon ők teszik a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek és válnak legfőbb munkálóivá az evolúciónak.
Azt mondja Emerson:
- Az emberek értelmükkel és érzéseikkel segítik egymást.
Az emberebb embernél kiteljesedettebb, szélesebb hatósugarú észbeli és ítélő képességekkel találkozunk, mint az átlagembernél, ezért az ilyenek azt is meglátják, amit a mindennapok embere - csekélyebb képességeinél fogva - nem vehet észre. A nagyság legtöbbször hatalommal jár és számos zseniális ember visszaélt már ezzel a hatalmával; ám az igazán nagy - erkölcsi téren is - kiemelkedő dolgokra képes. Ennek megfelelően a legnagyobb az, aki szinte személytelenül plántálja az emberekbe az általa megismert igazságokat.
Hat nagy embert tekint Emerson az emberiség képviselőinek: Platont: a filozófust, Swedenborgot: a misztikust, Montaignet: a szkeptikust, Shakespearet: a költőt, drámaírót, Napóleont: a világ, illetve a tettek emberét és Goethét: mint írót, költőt.
Platont azonosítja a filozófiával. Minden nagy filozófus, aki Platon után jött, tőle kölcsönzött gondolatokat. Platon a nagy általánosító zseni. Kútforrása a termékenyítő gondolatoknak. A szép, a jó és az igaz ideáknak a feltárása Emerson számára is termékenyítőleg hatott, miért is Platon egyik leglelkesebb hódolója, követője és propagátora lett. Hódolatában erős túlzásokba bocsátkozik, mert azt állítja, hogy Platon tanaiban nemcsak az egész filozófia, hanem a kereszténység, az iszlám és az egész misztika is benne foglaltatik.
A misztika képviselőjeként Swedenborgot állítja elénk, aki felismerte az anyagvilág jelképies mivoltát - felhasználva széleskörű értelmi tudását - misztikus átéléseinek a megmagyarázására. A misztikus a dolgok valódi lényegének felismeréséhez érkezett el, és ezért szerepe az emberek között a legfontosabb.
Így fejezi ezt ki Emerson:
- A szent mindenkinek parancsol.
Némi önérzetet fedezhetünk fel Emersonnál, Swedenborgról írott tanulmányában. Azért emeli ki őt a misztikusok közül, mert felismerte és tanította a természettörvények egyetemes érvényűségét és ezáltal ösztönzést adott Emersonnak az identitásról - az azonosságról - vallott elképzeléséhez.
A következő reprezentatív szellem Montaigne a szkeptikus, akitől szintén sokat tanult és kölcsönzött. Montaigne egyszerű, becsületes és nyíltan őszinte. Szkepticizmusa egészséges, és az igazság érdekében gyakorolt kételkedés. Gondolatai nem szántják az egeket, de igazságai erősek és megfelelnek a tényeknek. Nem fogad el addig semmit, amíg meg nem vizsgálta és meg nem győződött annak igaz, vagy hamis voltáról. Szilárd, férfias jellemű ember ábrázolódik ki alakjában. Az igazságot érintő vizsgálódásokhoz Montaigne jó forrást szolgáltatott.
A negyedik nagy ember, akit példaképül állít elénk és saját maga elé: Shakespeare a nagy drámaköltő. Shakespeare nem volt eredeti alkotó zseni, az ő nagysága inkább abban állott, hogy hatalmas befogadó, felfogó képességénél fogva bárki másnál többet volt képes értelmével átfogni. Minden amihez nyúlt arannyá vált a kezében. A művészi szépnek olyan biztos kezű mestere volt, amilyenre nemigen találunk példát. Bárkitől bármit vett is át, az ő lényén keresztüláradva az széppé vált, így senkinek sem juthatna eszébe őt plagizálás vádjával illetni. Mindaz, amit elénk állít, a művészet igazi finomságával van ábrázolva.
Mondanivalói azért hatnak mindig frissen és újszerűen, mert senki sem tud gondolataiba tökéletesen belehelyezkedni és úgy szemlélni a dolgokat, ahogyan ő látta és érzékelte.
A tett, vagy a világ emberét Napóleonban vélte kicsúcsosodni. Ő az örökké tevékeny, bátor, önző ember, aki az értelmi és lelki erőt is alárendeli anyagi sikereinek. Napóleon képviseli az anyagi törekvéseket célul tűző embert. Példátlan munkabírása, tettereje, gyors felfogó képessége, mind bámulatra méltók. Célkitűzése azonban nem szolgált egyetemes érdekeket, s így önző hatalomvágya már magában hordta bukását.
Az írók fejedelmének Goethe-t tartja. Ő a megfigyelés és pontos beszámolás mestere. Látása szinte mikroszkopikus. A tudós megfigyelő képességével és az író beszámoló művészetével rendelkezett. Goethe magába szívta korának minden tudományát és mindent a maga pontos és megfelelő helyére állítva adott tovább. Nála a művészi formaalkotás mind verseiben, mind prózai munkáiban szinte tökéletességre van fejlesztve és így mindent amit akart képes volt elmondani, méghozzá költői módon. Legfőbb erényének azonban a maga benső igazságához való mindenkori feltétlen hűségét tartja Emerson.
Fontosnak láttam, hogy erről a hat kimagasló szellemről írott érdekes és egyénileg meglátott tanulmányát kivonatosan ismertessem, mert munkáinak olvasása közben gyakran találkozunk és ráismerünk ennek a hat kiváló szellemnek a nagy amerikai gondolkodóra gyakorolt hatásával. Mindezt nem írjuk eredetiségének rovására, alig van értelmes ember, akire ezek a zsenik ne hatottak volna. Az általunk bemutatott amerikai nagy embernek így is eredetisége egyik legnagyobb értéke. Új szint festenek és üdítő illatot árasztanak írásai. Elsősorban esszéiből érezzük felénk áradni ezt a friss fenyőillatot. Ez az az irodalmi műfaj, amelyet legjobban kedvelt a szerzőnk, és amelynek kereteit a legjobb tartalommal töltött meg.
Vizsgálódásának tárgyai, témái igen változatosak és tág kört ölelnek fel. Bátran mondhatjuk, az élet majd minden területéről választott témát írásai számára. Emeljünk ki néhányat ezek közül és vizsgáljuk meg közelebbről azokat.
Mindjárt elsőként a bevezetésben már említett "Önbizalom" - című tanulmányával foglalkozzunk.
Aki szeretné a maga valódi lelki erejét írásban viszontlátni, az feltétlenül olvassa el az Önbizalomról szóló esszét.
Arról beszél itt nekünk Emerson, hogy ne hagyjuk magunkat senkitől és semmitől félrevezetni, hanem bízzunk abban, amit bensőnk hangja diktál. Félszegségünk és gyengeségeink ugyanis könnyen hatalmukba kerítenek bennünket.
Azt mondja erről Mesterünk:
- Mi csak félig-meddig tudjuk magunkat kifejezni, s szégyelljük az isteni eszmét, amelyet mindegyikünk képvisel, pedig rábízhatnók magunkat, hogy jó és célravezet, ha csak hittel teljesen közöljük; - de Isten nem akarja híveit gyávák ajkával kinyilatkoztatni.
Nem merjük azt tenni, amit szeretnénk, mert a dolgok, helyzetek és viszonyok hálózata megkötöznek, rabul ejtenek minket.
Amint Ő mondja:
- Börtönbe zárt saját tudatosságunk.
Nem merünk nyíltak, őszinték lenni, mert félünk, hogy ebből kár háramlik reánk. Nem merünk szembeszállni a konvenciókkal, mert azt képzeljük, a társadalom bosszút áll rajtunk és kizár tagjai közül.
De a társadalomban, mondja Emerson:
- A legkeresettebb erény: az egyformaság.
Az a bátor férfi, aki bízik a saját magában megtalálható igazságban és ennek a hangját követi. A jellemében erős embert nem kell figyelmeztetni arra, mikor mit cselekedjen; ő azt fogja tenni, amit tennie kell, mert a benne élő Igazság ezt diktálja. Utasítsuk vissza a középszerűséget! A középszerűség ugyanis a gyáva és megalkuvó embereknek való. Az, aki jellemét minden rendelkezésére álló jó eszközzel építi és ezt a készségét állandóan ébren tartja, az nem válhat középszerűvé.
Az önbizalom hiánya onnan ered, hogy nem jó helyeken keressük valódi önmagunkat. Szaladgálunk össze-vissza és sehol sem találjuk a helyünket. Jellemzően mondja a Bölcs Amerikai azoknak, akik nyugtalanul utazásaikban akarják türelmetlen vágyaikat kiélni:
- Az utazás, a bolondok paradicsoma. Keblem óriása velem megy, bárhová megyek.
Az önbizalom nem független a többi jellemalkotó tulajdonságtól sem. Nem fejleszthetjük ki magunkban külön csak az önbizalom erényét, mert a benső egyensúly nélkül az önbizalom könnyen önteltséggé fajul. A helyes mérték eltalálását ilyenképpen állítja elénk a szerző:
- Ha igazán élünk, igazán is látunk.
Az önbizalom nemcsak jellemalkotó tulajdonság, hanem kifejeződése, megnyilvánulása a kibontakozó jellemnek, személyiségnek.
Az a tanulmány, melynek tartalmát a következőkben próbálom közelebb hozni: a jellem, a személyiség mibenlétével foglalkozik. Eredeti angol címét (Character) két magyar fordítója különbözőképpen fordította. Egyikük: jellem, másikuk: személyiség szóval. Az angol szónak eredeti jelentése ugyan jellem, de az emersoni fogalmazásban és értelmezésben elmosódik a jellem és személyiség közötti határvonal.
A kiváló emberek (és ez a kifejezés mindig a lelkileg, szellemileg nagyot fedi) sikereiket és a tömegre gyakorolt hatásukat annak köszönhetik, hogy minden hatásos tettük, beszédük után marad még valami ki nem fejezhető, meg nem magyarázható erő bennük, melyet a velük szemben állók megéreznek. Ez a lappangó erő: a jellem ereje, a személyiség (és nem a személy) varázsa. Ennek az erőnek a foka, mértéke adja az emberek közötti minőségbeli különbözőségeket. Az erőnek a mértéke egyszersmind a hatalom mértéke is. Döntő módon befolyásolja, határozza meg helyünket az életben. Jellemünknek személyiségünk felé való kibontakozottsága szabja meg az emberek közé való hierarchikus besorozódásunkat. A jellem erejét, hatóképességét, a személyiség kibontakozottságát, cselekvési területének nagyságából ismerhetjük meg.
Amikor hősökről olvasunk, tulajdonképpen nem is a nevek a fontosak, mert a hősök tetteiben az erőnek kiáramlását szemlélhetjük. A jellemerő hatásában olyan, mint a természeti erők bármelyike, akit ér, arra hatást gyakorol; számolnunk kell vele.
A gyenge ember csak véleményekben látja a dolgokat, és a cselekvéseket csak megvalósulásuk után érti meg. A jellemében erős látja és érti a dolgok összefüggését és öntudatos elindítója a cselekvéseknek.
A személyisének mágikus hatása van. Ez a hatás érvényesül a barátságban is. A barátságnak ilyen fajta megnyilvánulásáról mondja Emerson:
- Nem ismerek semmit az életben, ami annyira kielégítő volna, mint a mély és jó megértés, amely sok kölcsönös jó szolgálat után két derék ember között keletkezhet, akik közül mindegyik biztos magában és biztos a barátjában.
Ez a barátság a személyiség kifejlődésével a legigazabb gyönyörűség forrásává válik. A történelem legnagyobb tényei a legerősebb jellemek cselekvéseit tükrözik. A személyiség tökéletességét elérő ember: isteni ember.
Szerzőnk szavaival:
- Az isteni ember a lélek jóslata - a barát a szív reménysége.
Jellemünknek életalakító hatásáról mondja a szerző:
- Az ember végzete: jellemének a gyümölcse.
Emersontól tanult velős rövidséggel így mintáznám meg a jellemes embert:
- A jellemes ember: igaz ember, és az igaz ember nagy ember.
Beszélnem kell még az "Életbölcsesség" - című esszéről is, mert ez a téma az előző kettővel (Hősiesség, Önbizalom) összefügg.
Az életbölcsességet az érzékek tapasztalatai és a lelki világunk törvényeinek a betöltése, illetve e kettőnek harmóniája adja. A vezérlő szerep természetesen a léleké, mert minden a lélekből indul ki. Emerson a testet a lélek szimbólumának tartja, és ilyen szempontból vizsgálja témáját. Erről közölt gondolatai olyan eredetiek és megkapóak, hogy szószerint közlöm azokat:
- A világ ismeretének több eredményes foka van. Mostani célunkra elegendő, ha hármat jelzünk. Az emberek egy csoportja a szimbólum hasznosságának él; végső jónak és célnak az egészséget és a vagyont tartja.
Egy másik csoport, ezek szintjén felül, a szimbólum szépségének él: például a költő, a művész, a természetbúvár és a tudós. Egy harmadik csoport felülemelkedve még a szimbólum szépségén is, magának a jelképezett dolog lényegszépségének él: ezek a bölcsek.
Az első csoportban fő: a józan ész.
A másodikban: a jó ízlés.
A harmadikban: a lelki észrevevés és felfogás képessége.
Hosszú világéletében az ember egyszer végigfutja az egész skálát: látja és élvezi a jelképet reálisan megtestesülve; majd szeme előtt világosan megnyilvánul a szimbólum szépsége, végül amidőn sátrát a természet e szentelt vulkánikus szigetén üti fel, nem kíván ott házakat és palotákat építeni, hanem áhítatosan térdet hajt az Isten ragyogó fényességének, amelyet minden résen és redőn kiáradni lát.
Az életbölcsesség arra tanít bennünket, hogy betöltsük a törvényeket. Aki a világi örömeket választja, annak az azokat irányító törvényeket kell betöltenie. Aki a lelki boldogságot választja, annak a lélek törvényeihez kell ragaszkodnia.
Életünk majd minden ütközése abból származik, hogy vagy nem ismerjük, vagy ha ismerjük, áthágjuk ezeket a határokat, és törvényszegőkké válunk. Az emberekkel szembeni nyíltság és bizalom bölcsességre vall. Amit hamissággal nyerünk a réven, azt becsületességben elveszítjük a vámon.
Jobb, ha az egyenesség leckéjét minél előbb megtanuljuk, mert az élet feltétlenül megtanít rá. A bölcsességnek párosulnia kell az erővel és a bátorsággal, mert ha lelkünk békéjét és nyugalmát meg akarjuk találni, akkor bátran szembe kell szállni mindazzal, amitől félünk, vagy amit nem merünk megtenni.
Végezetül tehát minden erény oda sorakozik az életbölcsesség mellé, és így válik életünk békéssé és boldoggá.
Sajnos nem időzhetünk tovább az esszéknél, pedig értékük úgy hat, mint a bibliai Salamon királyra hatott: "A bölcsesség barátságos hívása."
+ + +
Megkísérlem most a behatolást Emerson gondolatvilágának a mélységeibe.
Kutató értelme és intuíciója állandóan a transcendens világokat ostromolta és az élet végső, rejtett kérdéseire onnan várta és részben kapta a válaszokat.
Írásaiból kiviláglik filozófiai elképzelése. Alapvető beállítottságában: idealista.
Isten - Természet - Ember egymáshoz való viszonyát az abszolút identitás tanában találta meg. E szerint a szellem és anyag az Abszolútumnak csupán poláris kifejeződései, és pedig a szellem a pozitív, az anyag a negatív megnyilvánulás.
Kiinduló pontja tehát a polaritás törvényszerűsége.
A természetben mindenütt a bipolaritást látja végig húzódni. A polaritásból következik a correspondentia törvényszerűsége, amely szerint: mivel az anyag és a szellem ugyanannak a Realitásnak a kifejeződései - tehát a szellem és az anyag - a gondolat és természet - teljesen megfelelnek egymásnak. Vázlatosan ez az identitás, vagy azonosság tana.
A következő kérdés: ki?- vagy mi? ez az egy Realitás, ez az egyetlen Létező, aki mindent magában foglal. Emerson szerint ez: az Over Soul: az Egyetemes Felsőrendű Szellem.
Az Over Soulban, az Egyetemes Szellemben oldódik fel minden és mindenki és válik ugyanazon eggyé.
Az Egyetemes Szellem az Ok és minden, ami ezen kívül van, az a belőle kiáradó okozat. Az egyetlen szubsztancia az Over Soul, az Egyetemes Szellem, az Egység, minden ami ezen kívül van az csupán illúzió.
Ahhoz, hogy Emerson metafizikája összefüggő rendszert nyújtson a számunkra, szükséges, hogy ismerjük evolúciós elképzelését is.
Ennek az elméletnek a lényege az, hogy az Egyéninek, ami különböző formákban nyer kifejezést, vissza kell térnie az eredeti Egységbe. Ezt a folyamatot mint eszköz: a Természet végzi. Bölcsünk meghatározása szerint a Természet legmagasabbrendü szolgálata az, miszerint álljon, mint Isten jelenése.
Az orgánum az, amelyen keresztül az Egyetemes Szellem beszél az individuumhoz és törekszik visszavezetni magához. Tehát nála az evolúció a lélek felfelé törekvését jelenti. Különböző megjelenési formák, elválasztó tulajdonságok változása pedig az Egyetemes Szellem kiáradása, emanációja.
Amit eddig gondolatairól elmondottunk, az többé-kevésbé érthető. Most azonban elérkeztünk benső világának azokhoz a területeihez, ahonnan a bennünket legjobban érdeklő misztikus Emerson szól hozzánk.
Első olvasásra úgy tűnt, mintha a nagy Gondolkodó elsősorban az értelem, az ész világosságával hatolt volna témáinak lényegébe. A szemlélt dolgoknak misztikus megismerését csak később fedeztem fel nála. Bár maga Emerson nem mondható misztikusnak, de megnyilvánulásaiban sok misztikus vonás ismerhető fel. A dolgok valódi lényegének a kutatása nála a misztikus megismerés módszerével történt. A megismerés folyamatát nem volt képes ugyan megmagyarázni, de vallotta, hogy van a léleknek olyan képessége is, melynek birtokában az Egyetemes Szellemtől hozzánk érkezett üzenetet felfoghatjuk és érzékelhetjük, ez a képesség pedig: az intuíció.
A következőképpen szól erről Emerson:
- Én úgy képzelem el az embert, mint akihez hátulról mindig beszélnek és képtelen megfordítani a fejét és megnézni a beszélőt. A sok millió között, akik hallották a hangját, egy sem volt még, aki látta volna az arcát. Ez a jól ismert hang beszél minden nyelven, kormányoz minden embert, és soha egyetlen egy sem láthatta még futólag sem a formáját.
Emerson fogalom-alkotásában az intuíció: "Pious Receptive" - "áhítatos befogadás".
Jó hasonlattal érzékelteti az amerikai Bölcs az intuíció folyamatát.
Ezek szerint az Egyetemes Szellem árja beleömlik az individuális lélekbe, mint a hatalmas tengernek egy öblébe és megtölti a lelket a minden dolgokkal való egyesülés boldog valóságával. Az egyesülésnek ebben a pillanatában az öböl egy a tengerrel. Az intuíció pillanatának elmúltával a tenger visszahúzódik és üresen, szárazon hagyja ismét az öblöt.
Az intuíció csatornája azonban csak azok számára nyílik meg, akik tiszta szívűek. Az intuíció nem önmagáért való csupán, amint nagy Gondolkodónk mondta:
- Az intuíció a gondolatból kel ki abból a célból, hogy kifejezéssé és cselekvéssé legyen.
Az erkölcsi érzék szerinte kegyelmi tény, mely az intuíció révén áramlik azokba, akik magukat meg akarják tisztítani a rossztól. Az erkölcs és ember viszonyát a következőképpen állítja elénk:
- Amennyi jóakarat van egy emberben, annyi az élet benne. Amíg az ember jó célokat keres, megerősíti őt a Természet minden erejével. Ha pedig eltántorodik ezektől a céloktól, megfosztja magát az erőtől, vagy segítőktől.
A legfőbb jó elérését az engedelmességben találja meg, és ezt mondja:
- Nekünk csupán engedelmeskednünk kell. Van vezetés mindegyikünk számára, és csendben figyelve meghalljuk az igazi hangot. Minden személyes kívánság, melyet megengedünk magunknak, égi állapotunkba kerül.
Szorosabban kapcsolja Emersont a misztikához az a tény, miszerint vizsgálódásaiban, elmélyedéseiben mindenkor a legfontosabb szempont a dolgoknak az Egyetemes Szellemhez való viszonyulása volt. Látta, hogy a lélek dolgait nem lehet lehatárolni. Beismeri, hogy nem szabad határvonalat meghúzni itt a földön test - lélek és szellem között.
Felismerte hogy az emberiség egyetemes célja az evolúció révén Istenhez való visszajutás. Tudta azt is, hogy a földi dolgok a transzcendenciában gyökereznek. Mindenkori optimizmusának a jó célra való teremtettség felismerése adta meg az értelmét.
Tudta és mondta, hogy minden a lélek, és itt a Földön minden az emberért van. Az emberi humánumban is az isteni jóakarat megnyilvánulását látta.
Felismerésének és benső látásának voltak hiányosságai is. Ám az Egyetemes Szellemhez, Istenhez való feltétlen hűsége és ragaszkodása háttérbe szorítja felismerésbeli gyengeségeit.
Végső soron a gyakorlati hasznosság elvét előtérbe helyező Amerika népének olyan igaz tanítója, aki munkásságával, írásaival mindmáig bizonyítja a lélek - szellem elsődleges szerepét és fontosságát az anyagi hasznossággal szemben.
Végül is el kell ismernünk Ralph Waldo Emerson emelkedett szellemének kiválóságát. Ám nemcsak kiválóságát, hanem ihletettségét is. Ő mondja el egyik írásában, hogy dolgozószobájának ablakában egy kifeszített húrú aeol-hárfa állott, szimbólumául a saját lelke megfeszített húrjainak, amelyek állandóan készenlétben vártak arra, hogy az Egyetemes Szellem pengesse meg azokat. Írásait olvasva gyakran gyönyörködhetünk ennek az aeol-hárfának tiszta, isteni hangjaiban.
Kuklis Kálmán
Felhasznált irodalom:
Dr. Szabó István: R.W.Emerson gondolatvilága
R.W.Emerson: Szerelem, Barátság, A költő. (Három esszé)
Fordította: Wildner Ödön.
R.W.Emerson: Természet, Ember, Társadalom. (Három esszé)
Fordította: Wildner Ödön.
R.W.Emerson: Representative Man. Az emberi szellem képviselői.
Fordította: Szász Károly.
|
