|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Az alábbiakban, tovább haladva a Bibliában, Ruth könyvével kapcsolatos tanítást adjuk közre, illetve néhány más kérdésre kapott választ is.
KV.: Körvezető, TSZ.: Tanító Szellem.
KV.: 1,9.: Miért nem a szülői házba mentek vissza az asszonyok? Orpa később mégis meggondolta magát és visszatért Moábba. Mi ennek a következménye és szellemi magyarázata?
TSZ.: Az egyik Orpa részéről: marad ott, olyan szellemi állapotban, olyan környezeti hatások között, mint amilyenekből kiindult. Ő a két asszony közül az, aki képviseli a "nem mozdulást", a maradást. Ő tulajdonképpen egy jótét lélek, igyekvő, fejlődőképes is lehetett volna, de fontosabb volt számára a régi, hagyományos, megszokott, mint tovább munkálkodni, fejlődni és haladni az újban. Naomi és a férje családja mellett olyan szellemi tanulmányokat, olyan előrehaladást kaphatott volna - és kapott is, amíg odatartozott - amely az ő számára előbbre vivő lehetett volna. De ő a régi, megszokotthoz tért vissza, a szülői ház kifejezés ezt jelöli. Ruth volt az, aki az úton tovább haladt, megtorpanás nélkül híven, hűen kitartva amellett a szellemiség mellett, amelyet férje, családja és az egy megmaradt: Naomi biztosított számára. Ez kétféle szellemi magatartás, kétféle emberi gondolkozásmódnak a letükröződése.
KV.: 1,12.: Az akkori törvény szerint a két özvegynek az elhalt férjük testvéreihez kellett volna feleségül menni. Ilyenek nem voltak, és ha Naomi még szülhetett is volna gyereket, mire azok felnőnek legalább 20 év a korkülönbség. Kötelez-e ilyenkor is a törvény? Ha igen, akkor mi a megoldás?
TSZ.: Ha maradhattak volna, hogy a szigorú és merev, ősi törvény szerint éljenek, az senkinek semmi jót nem hozott volna, az ő részükről ez egy szellemi stagnálás, semmiféle előrelépés nem lehetett volna. Éppen ezért volt előremutató ebből a szempontból is Ruth cselekedete, hogy nem maradt a régi törvények szabályaiban, hanem követte anyósát annak eredeti hazájába, ahol valódi, új házasság és új fejlődési lehetőség bontakozott ki számára. Itt van a különféle rendelkezéseknek, törvényeknek merev, szó szerinti, és annak a szellemében való betartása közti különbözőség. Ruth megint a jó megoldást választotta és az új élete kiteljesedhetett úgy, ahogyan azt később olvashattátok.
KV.: A mózesi törvényeknek a szigora mindenkire igen keményen érvényes volt, hiszen több helyen is olvashattuk a Szentírásban, hogy aki nem tartja be a törvényt, azt ki kellett irtani. Itt Ruth a jobbik, sőt az egyetlen helyes megoldást választotta, szembeszállva a törvénnyel.
TSZ.: Félreértitek! Itt egyrészt az ellátásáról, másrészt a gyermekekről, az utódokról való gondoskodásról van szó. Éppen ezért volt ilyen szigorú a mózesi törvény, de azt sehol nem olvashattátok, hogy az özvegyen maradt asszonynak kötelező volt ezt elvállalni. Az már más kérdés, hogy a Sors, az Élet rákényszerítette arra, hogy megtegye. Tehát akkor, amikor Ruth azt választotta, hogy Naomit követve az ő földjére menjen, ezzel nemcsak egy lehetetlen törvényt utasított vissza, hogy hozzámenjen túlságosan is fiatalkorú sógoraihoz vagy olyan rokonokhoz, akik őhozzá valóban sehogyan sem illettek. Választási lehetősége volt, mint ahogy mindig volt mindenkinek. Ne feledkezzetek meg arról, hogy Ruthnak nem voltak gyermekei, nem volt rákényszerítve arra, hogy abban a családban nevelje fel a gyermekeket. Ő ezt nyugodtan választhatta anélkül, hogy törvényszegőnek lehetett volna mondani. Más kérdés, ha gyermekei lett volna.
KV.: 1,16.: Ruth moábita volt, és mint tudjuk, ő lett Dávidnak az ükanyja, vagy a mai fogalommal: ősanyja. Moáb törvénytelenül jött a világra, leszármazottjai állandó ellenségei Izraelnek. Hogy emelődik be a moábita Ruth szellemisége az üdvtörténetbe, hogy így Naomi mellé állt? Azt mondja: "A Te Istened az én Istenem."
TSZ.: Soha sehol nem tapasztalhattátok azt, hogy egyes népek, népcsoportok egyszer s mindenkorra hozzá vannak kötve egy fejlődésképtelen korszakhoz és állapothoz. Ruth egyszemélyes példamutatás volt arra, hogy a népek igenis közeledhetnek, közelednek is egy olyan szellemiséghez, amely az addigi meglevőnél magasabb, mint amilyen az övéké volt. Ruth ezzel a választásával az egész népének adott példát. Nehogy azt gondoljátok, hogy annak idején Moáb leszármazottai egyszer és mindenkorra kárhozottak, fejlődésképtelenek, rosszak, elitélendők maradtak. Íme, már volt közöttük egy olyan nagy lélek, aki indította az egész folyamatot: közelíteni egy jobb, magasabb szellemi világhoz, egy másik néptől való tanulás és ahhoz való beolvadás példamutatásával.
KV.: 1,20.: "Ne hívjatok Naominak, inkább hívjatok Márának," mondja Naomi a gyászára hivatkozva. Ugye ezek "beszélő nevek?" Az idők folyamán ezek változhatnak-e a történésekben, mint például Abrám-Ábrahám, Jákob-Izrael, és sorolhatnánk mást is. Valóban megváltozott-e Naomi, vagy csak mondja, hogy a gyásza miatt jobban illene rá a másik név?
TSZ.: A régebbi időkben előfordultak ilyen névváltoztatások. Most például csak ebben az egy esetben: Naomi életében egy igen nagy bánat és gyász, mondhatni majdnem az egész családjának elvesztése következett be. Úgy vélte, hogy az ő egész egyénisége, az egész személyisége maga egy nagy gyász, egy nagy szomorúság, ezért választotta ezt az utóbbi nevet. De nagyon jól tudjátok, hogy nem ez a gyászos eset, nem a megváltoztatott szomorú neve volt az, ami a későbbiek folyamán megtörtént. Ő később egy nagy-nagy boldogságban vett rész, hiszen Ruthon és Boázon keresztül - emlékeztek ugye, hogy amikor az ő gyermeküket tartotta ölében és fiának nevezte azokat - az ő élete újra felfelé lendült, boldoggá, fényessé, világossá vált. Ezért is nem fogadta el szinte senki az ő bánatában kinyilvánított elnevezését, mert hiszen rövid időn belül az ő élete újra boldog és rendezett lett. Más esetekben megmaradtak ezek a választott nevek, mert az élet továbbvitele folyamán az a név volt érvényes, a személyi körülményekben történt változások indokolttá tették, hogy az új név maradjon. Itt ebben az esetben erről nem volt szó.
KV.: 3.3: Miért nem mutatkozhatott Ruth Boáz előtt, amíg az nem fejezte be az evést, ivást? Ez nyilvánvalóan több az illemnél. Mi ennek az esetleges szellemi magyarázata?
TSZ.: Nagyon csekély szellemi magyarázat van. Egyrészt: abban a korban természetes tiszteletadás volt, hogy amíg a gazda, vagy a családfő az élelmét fogyasztja, addig őt megzavarni még a jelenléttel sem illett. Egy nagyon csekély szellemi magyarázat az, hogy Boáz figyelmét ne terelje el az étkezésről, mert a későbbiek folyamán éppen Naomi és Ruthnak az ellátása, étkezése, táplálása Boáz feladata lett. Itt van egy csekély kis szellemi kapcsolódás.
KV.: 3,8.: Miből gondolta Naomi, hogy Boáz még aznap dűlőre viszi Ruth sorsát? Hiszen itt nem kis dologról volt szó, hogy szinte erőszakosan még aznap minden el lesz intézve.
TSZ.: Emögött különlegesebb szellemi magyarázatot ne keressetek, elvégre neki is távoli rokona volt. Teljes bizonyossággal állíthatta, hogy ez egy szinte előre ismert dolog volt, és be is következett. Itt inkább az emberismeret, helyzetismeret volt, és nem valami különös szellemi vonatkozása van.
KV.: 4,17.: Boáz és Ruth gyermekét Naomi a "sajátjának" mondja, és az asszonyok is a mózesi törvény alapján. Mi a helyzete ilyenkor Boáznak, különösen azért, mert ez a vonal már a jézusi családfába is beletartozik? Hogy van ilyenkor az öröklődés?
TSZ.: Itt ne az anyagi öröklődésre gondoljatok, hanem arra, hogy Boáz egy távoli rokona volt Naominak, akinek természetesen nem vér szerinti utóda volt az a gyermek, de azzal, hogy ő mintegy adoptálta, magáénak vallotta szeretetből, azzal épp úgy Boáz családjához tartozott, mint Ruth. Így ő jog szerint és társadalmilag is elismert nagyszülőnek volt tekinthető. A gyermeket épp úgy a sajátjának vallhatta, mondhatta, mintha az ő fia lett volna az, akinek a gyermekét az ölében tartja. Ez egy nagyon régi népi hagyomány volt, és pontosan azt a célt szolgálta, ami ily módon bekövetkezett: megtörténhetett volna, hogy Naomival senki nem törődik tovább, de így teljes értékű családtag lett. Ezzel a cselekedetével, ezzel a vallomásával is megemelve és rögzítve, tökéletes biztonságban érezhette magát ezentúl. Annak a családnak teljes jogú tagjává vált, amelyben elvégre ő csak a volt menye révén került be.
KV.: Volna még 3-4 általánosabb kérdés is. Az első részben kapcsolható Ruth könyvéhez és ehhez a problémakörhöz. Dávid király elődei között családi vonatkozásban két nem zsidó nő volt, a rossz hírű jerikói Ráháb és a pogány, moábita Ruth. Mindkettő a jó házastárs és az új környezet hatására megváltozik és beemelődik az üdvtervbe. Mit kell tennünk, hogy napjainkban felismerjük és megtörténjenek az ilyen átalakulások, hiszen sok ehhez hasonló szituáció adódik a mindennapi társadalmi és családi életben?
TSZ.: Nagyon helyesen tetted fel a kérdést. Hány meg hány más népcsoporthoz tartozó olyan személy, sőt személy-csoportok élnek közöttetek, akiknek a felfejlődése, javulása tulajdonképpen rátok, a körötökben töltött életükre van bízva. Ez a biztosítékuk arra, hogy emelkedjenek. Ráháb és Ruth is idegen népcsoporthoz tartoztak, de lelkükben, szellemükben, fejlődőképességükben nem. Ott épp úgy honosak voltak, mint Izrael valódi leányai és fiai. Itt egy kicsit gondolkozzatok el: a ti népetek nemcsak keleti és nyugati eszmeáramlatok, szellemi tanítások és javaknak a feldolgozója, összeolvasztója, hanem más népek számára is példamutatónak kellett lennie, mintegy beolvasztó, javító, magához ölelő. Ez a ti napjaitokban sokatok előtt még idegen, de a jövő e felé mutat. Meglepő volt amit mondtam? Ezért gondoljatok Ráhábra és Ruthra is, amikor olyan személyekkel vagy csoportokkal találkoztok, akik hozzátok szeretnének hasonulni, veletek, általatok szeretnének tanulni, haladni. Ez a jövő útja!
KV.: Adja az Úr, ha bármelyikünk ilyen helyzetbe kerül, valóban meg tudja állni a helyét, és ezt a magatartási formát tudja megtenni. Ezért mindig meg kell küzdenünk önmagunkkal is.
TSZ.: A korabeli Izraelnek is meg kellett küzdenie a befogadással, bizony nem ment simán.
KV.: Igen, valóban a befogadás a kulcsszó. Következő kérdésünk az Újszövetségből lenne, Jézus munkálkodásával kapcsolatos. Megtiltja, hogy elmondják, ha valakit meggyógyított. De van olyan is, ahol kifejezetten megparancsolja - például a galileai megszállottnál - az elmondást. Tehát egyik helyen megtiltja, másik helyen kimondottan megparancsolja. Van egy közbeeső változat is, amikor azt mondja, hogy a gyógyult - mint például a leprás - csak a papnak mondja el és mutassa be a tisztulási áldozatot. Miért ez a különbség, ez a hármasság, és mi ennek a szellemi magyarázata?
TSZ.: Nagyon egyszerű, mert mindig más-más környezet volt az, amely befogadta azt a meggyógyultat, és amely értesülhetett vagy sem erről, mert még éretlen volt rá. Ezért volt ez az átmeneti megoldás is. A zsidó nép még Urunk idejében sem volt egységes fejlettségű és egységesen érett. Mindig meg kellett választani, hogy milyen környezet kapja meg a gyógyulással összefüggő hírt. Kizárólag ez a magyarázata. Tanító munkátok, előadásaitok során ti is találkozhattatok olyan hallgatókkal, akik nem azt, és nem úgy értették amit kellett volna, hanem félremagyarázva, elferdítve egészen más útra mentek. Ezek közül egynémely olyan kérdésekkel állt elő, amely messziről megmutatta, hogy neki még nem való volt az, még nem tudja feldolgozni, beilleszteni, hogy javára szolgáljon. Ugyanígy történt itt is.
KV.: Jézus azt mondja, hogy azért szól példabeszédekben, hogy "látván ne lássanak, hallván ne halljanak." Miért? Még nem jött el a felismeréseik ideje? A tanítványoknak viszont azt mondja: "de nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országának titkait," és utána elmagyarázza a példabeszédet. Tehát a tanítványok sem értették meg önmaguktól, de nekik Jézus elmagyarázza, másnak nem. Miért nem eleve csak az arra érdemesekhez szól így, ha a többi egyelőre még a fel nem ismerés állapotára volt ítélve?
TSZ.: Ez csatlakozik az előző kérdéshez. Akkor, amikor Urunk tanított és egy nagy népcsoport vette körül, azt természetesen soha nem lehetett kikötni, soha nem lehetett elvárni, hogy teljesen egyforma haladottságú, értelmű, előkészitettségű személy legyen ott. Éppen úgy, ahogy azt az imént említettem: ott bőséggel voltak olyanok, akik kíváncsiságból, esetleg jó szándékú igyekezetből és érdeklődésből mentek oda, de még egyáltalán nem tudták befogadni azt, amit ott hallottak. Hiszen Urunk még a tanítványoknak is külön megmagyarázott nagyon sok mindent. Amikor egy tömeg előtt beszélt és egy általános érvényű tanítást adott, akkor bizony sokan voltak ott olyanok, akiknek az egyáltalán nem való volt, ezért azoknak jobb, ha hallva nem hallották és látván nem látták ezeket a dolgokat.
KV.: Mai szóval ez bizonyos szelektálás volt?
TSZ.: Semmi körülmények között nem tehette meg, hogy mondja: "Aki nem érti a szavaimat, az most menjen el." Mint ahogy ti sem tehetitek meg, ha felvilágosító előadásaitokra érkezik egy nagyobb csoport, hogy csak azokhoz szóltok, aki azt befogadja és hasznosítani tudja. Mindig lesznek, akik egy kicsit nem értik.
KV.: Kissé hasonló, amikor az Úr azt mondja: "Megkeményítem a Fáraó szívét." Azért, hogy beteljesedjen és nyilvánvalóvá váljon Isten akarata Izraelen? Mert nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a Fáraó eszköz volt. De akkor elítélhető? Hisz mást nem is tehetett. Előremutatás-e ez a krisztusi ígéretre, hogy kell a megbotránkoztatás, de jaj a megbotránkoztatónak?
TSZ.: Így van. A megbotránkoztatást úgy is fel lehet fogni, hogy figyelem felhívás, nyomaték, súly. Erre szüksége volt a zsidó népnek is, hogy nagyon jól tudják: nem egyszerű elmenetelről van szó, azt nekik ki is kell vívniuk. A nagyobb figyelemfelhívás inkább az egyiptomi népnek szólt, akiknek észre kellett venniük, hogy a hatalmas uralkodójuk akarata ellenére történnek olyan dolgok, amelyekre kénytelen meghajolni, engedélyt adni. Szó nem volt arról, hogy a fáraó szíves-örömest azonnal, első szóra elengedte volna azt a népet, amely neki nagy hasznára volt, rengeteg munkát ellátott, hanem arról, hogy az ő gondolkozásmódja szerint a rosszabbat választotta, megkeményedett: "Nem engedem, ragaszkodom hozzá." Tehát nem annyira az Úr keményítette meg a Fáraó szívét, hanem az ő saját tulajdonságában rejlő rossz volt az, amely ezzel az ellenállással véghez vitte Urunk akaratát.
Ha jobban megfigyeltétek a kivonulás történetét: mind a két nép számára a csapások és megpróbáltatások ellenére is egy nagyon szükséges dolog történik. Az uralkodó magatartása döntő fontosságú volt ebben, részben az elodázás, részben pedig a nyomatékolás kedvéért. Erre azok is felfigyelhettek, akik esetleg jelentéktelenebbnek gondolták a két nép különválását. Így azonban hosszú időn keresztül ugyancsak jelentékeny és nagyon komoly figyelmeztetés volt ez. Kettős haszonra gondoljatok.
Közreadja: Kotányi Ottó
RÉSZLET A 34. ZSOLTÁRBÓL
Dávid tanítása (12-19)
12 Jöjjetek fiaim, hallgassatok rám,
megtanítalak benneteket az Úr félelmére.
13 Ki az az ember, akinek tetszik az élet,
és szeretne jó napokat látni?
14 Vigyázz, hogy nyelved ne szóljon rosszat,
és ajkad ne beszéljen csalárdságot!
15 Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót,
törekedj békességre, és kövesd azt!
16 Az Úr szeme látja az igazakat,
füle meghallja kiáltásukat.
17 Az Úr a gonosztevők ellen fordul,
emléküket is kiirtja a földről.
18 Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja,
és kimenti őket minden bajból.
19 Közel van az Úr a megtört szívűekhez,
és a sebzett lelküeket megsegíti.
|
