|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Az alábbiakban befejezzük Sámuel második könyvét.
KV: 15,3.: Absolonnak megbocsát Dávid, de Absolon mégis ármánykodik ellene. Miért ez a harag az apjával szemben, annak bocsánata ellenére?
TSZ: Absolon az édesapja ellen lázad. Ha az apja felveszi a kesztyűt és ellenáll, alkalma nyílik tervének véghezvitelére, de ez nem következett be, mert az apa megbocsátott. Tehát a kitűzött célját nem érte el, mert Dávid egészen másképp viselkedett, mint ahogyan azt ő elvárta. Ez az akadályoztatás, a hála helyett, felfokozta az indulatait, és jól tudjátok, hogy mi következett utána.
KV: 15,16.: Dávid tíz másodrangú feleségét hagyja hátra a palota őrzésére. Egy hadsereggel szemben? Vagy csak mint egy jelképül, hogy az a palota továbbra is Dávidé?
TSZ: Mi történik egy házzal, ha abból kivonul a tulajdonosa? Átadja az elemeknek. De ha abban bárki, vagy bármi a gazda, a tulajdonos jelenlétét jelzi, azzal mutatja azt is, hogy az az ő háza, azt ő át nem adja. Itt azonban többfelé ágazik a dolog: végül is azok, akikre ezt az őrzést bízta, és akik nem a fő feleségek voltak, tulajdonképpen egy büntetésszerű elzárást szenvedtek. Nem azért, mert vétkeztek, nem azért, mert nem teljesítették Dávid parancsát, hanem egészen másért. Dávid itt egy próbát állított fel, egy lehetőséget adott az ellenfele számára, hogy hogyan viselkedik, és az a rosszabbik utat választotta. Ebben a rossz út vitelében más szereplők is voltak, akiket nem kezelhetett többé úgy, mintha mi sem történt volna. Nem áldozatok voltak ők, helyt álló katonák, akik sebesüléseket szenvedtek, de megtették azt, amit tenniük kellett. Többet nem tudtak cselekedni. Tehát itt a próbatétel, és a választási lehetőség fogalmát is be kell számítanotok. Látjátok, hogy az apró részletekből is mennyi minden kiderül?
KV: 15,22.: Ha a Szentírás valakit név szerint említ, annak mindig nyomatékolt oka van. Ki volt Ittaj, ha Dávidhoz való hűségét külön is említi az Írás?
TSZ: A hűség Dávid egész életében igen nagy jelentőségű volt. Akár az ő hűsége az Úr felé, akár mások baráti hűsége, támogatása ő felé. Miután a hűség mind a két irányban rendkívül fontos, ezért azok, akik ebben példamutatók lehetnek, akár csak egy kis cselekedetben is, megérdemlik azt, hogy a nevük megemlíttessék. Nagy horderejű viselkedésmód a hűség: az érzelem, a magatartás, a cselekedetek irányítója, ezért még egy jelentéktelenebb, név nélkül említett hű cselekedet is, a kellő helyen mindig meg van említve.
KV: 15,30.: Megrendítő a Jeruzsálemből menekülő Dávid bűnbánata, a pusztába vezető úton, a Frigyláda előtt. Teljesen átadja magát az Úr döntésének, az Olajfák-hegyére menve betakart fejjel sír. Így gyötrődött elfogatása előtt Jézus is, aki ezt mondta az Úrnak: "Ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd." Az előkép Dávid és a beteljesítő Krisztus tanítását miképp tudjuk mi a szellemi fokozatunkon átélni és teljesíteni?
TSZ: Először azt kell megfigyelnetek, hogy Dávid, mint előkép, bármennyire is nagy szellem volt, de igen sok emberi hibával, emberi vétekkel terhelt, nagyon sok melléfogással és hibával, sőt bűnt elkövetéssel. Magatartása azt sugallja felétek: Emberek! Ti is hibáztok, nektek is sok vétketek, bűnötök van, de azt megbánva, teljesen át kell magatokat adni az Úrnak. Az, ami körülötte és vele történt emberi síkon, azt a szellemi sík felé és szellemi célok érdekében: a megváltásért Urunk tette, ugyanott, ugyanúgy átadva magát a feladatának, alázattal várva, hogy földi mivoltában mi történjen Vele. Tehát itt a párhuzam: Dávid példamutatása mindmáig érvényes minden földi ember számára, amelyet aztán Urunk a szellemi világ, a menny felé mutatott fel, teljesített ki. Ez egy sokkal hatalmasabb fokozat, melynek a Földön azonos pontjai voltak, ugyanott, ugyanígy. Teljes a hasonlóság, mind földi, mind égi viszonylatban. A fokozás az, ami itt történt.
KV: 16,23.: "Olyannak tartották Ahitófel tanácsát, mintha Isten szavát kérdezték volna meg." Még Dávid is, pedig Ahitofel sok törvényelleneset mondott, és viszályt akart szítani. Mi ennek az oka? Ki volt Ahitofel, fizikai és szellemi értelemben? Árulása Dáviddal szemben ismert, és ha Dávidról, mint előképről beszéltünk, Ahitófel további sorsa hasonló Júdáshoz, hiszen az árulása után elment és felakasztotta magát.
TSZ: Az előbb még a hűségről, a szolgai, embertársi, baráti hűségről beszéltem nektek, most az árulásról ad példát az Írás. Itt az igazi nagy árulásnak, a szellemi értelemben vett hatalmas júdási árulásnak a valamivel kisebb, de földi vonatkozású elő történetéről van szó. Ahogyan említettük a Dávidi-jézusi ívet és hasonlatosságot, az ebben is megvan. De a személyről kérdeztetek, Dávid hogyan hihetett neki? Ahitófel megkapta annak a lehetőségét, hogy szellemi hangokat halljon, és utasításokat adjon tovább. Vagyis megvolt a közvetítői képessége. Tanácsot adott, voltak olyan megnyilatkozásai, amelyekért még Dávid is tisztelte, igaznak és jól beváltnak vehette a tanácsait. Igen ám, de itt megint van egy hasonlat, egy visszautalás az Ószövetségnek egy régebbi időszakára, amikor is mondhatni: a fekete-mágiás lehetőségek és annak megtagadása között ingadozott valaki. Itt, ebben az esetben, bukás történt. Bár a szellemi értesítések befogadása és továbbadása többször megtörtént, és ezért nagy tiszteletnek örvendett Ahitófel, de mint emberi lény, olyan hiányosságokkal, bűnökkel, ferde hajlamokkal és szándékokkal rendelkezett, melyek ezt a csodálatos adottságot nem tudták egyensúlyban tartani, és lesüllyedt a rossz felé. Dávid azonban, mert jó tanácsokat és értesüléseket kapott már tőle, megbízott benne. Mindössze ez a magyarázata: a bizalom megcsalatott. Hány meg hány olyan tanácsadás van és volt a földön, amely nagyon jónak és használhatónak, üdvösnek látszott, mégis nagy megcsalatkozás volt, nagyon csúnya emberi hibák intézték azt. Itt ennek a példájáról van szó.
KV: 17,25.: "Absolon Amászát tette meg Joáb helyett a sereg parancsnokává. Amásza egy Jitra nevű izraelitának volt a fia, akinek kapcsolata volt Abigaillal, aki Joáb anyjának volt a nővére." Miért volt szükséges ezt a tisztátalan családi kapcsolatot megemlíteni, és ebből a kapcsolatból hogy lehet egy ilyen folytatás?
TSZ: Itt nem annyira a családi események és kapcsolatok vannak kiemelve, hisz azok mindig voltak, éppen azért, mert lehetnek olyan, nem jóra vivő barátok, tanácsadók, kapcsolatok, amelyekre nagyon ügyelni kell: mikor hallgattok rájuk, kik a barátaitok, kik azok, akiket magatokkal szinte testvéri és családtagi közelségben éreztek. Itt az van megmutatva, hogy vannak olyan homályos és ferde utakra vivő kapcsolatok, emberi szövevények, amelyek szálai nagyon sok rossz felé vezethetnek el. Tehát egy példa van megemlítve ebben, mert a további történetekben jelentős szerepe nincsen, de a figyelem felhívás ezzel megtörtént. Inkább ezt emeljétek ki: emberek vigyázzatok a kapcsolataitokra, amelyeket túl közel engedtek magatokhoz! Ki az, mi az, hová vezet az a kapcsolat, milyen lehetőségei vannak? Ez inkább szellemerkölcsi útmutatás, figyelemfelhívás számotokra.
KV: 18,8.: "A hadinép közül sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint amennyit a fegyver" Hogy értendő ez, és miért történt így?
TSZ: Ez egy elég nehéz probléma. Ne annyira vadállatokra gondoljatok, hanem arra, hogy egy alkalmatlan terep - és itt ne csak földi terepre gondoljatok - megosztja, szétzilálja az azonos célokért küzdőket. Az ilyen módon széthullott, egységet nem tartó, nem teljes harci erőben lévő csapatot, az erdő szét tudja zilálni, meg tudja semmisíteni. Az egyenetlenség, megnemértés, a széthúzás, megosztottság - tapasztaltatok ilyet már magatok is - pusztítóan hat az eredetileg közös cél megvalósításában. Mind a mai napig, a Föld sok pontján, ennek nagyon tanulságos figyelmeztetésnek kell lennie. Az "erdő" megteszi a magáét: a sűrű, sötét, szétszakító akaratokat, az összetartás szétzilálását.
KV: 18,14.: Joáb megölte Absolont, pedig figyelmeztették Dávid parancsára, hogy kíméljék a fiát.
TSZ: Nem egyszerű engedetlenségről volt szó. Hiszen jól tudta: ha Absolon életben marad, akkor a harc, az egyenetlenség, az ország szétzilálása nem szűnik meg. Tehát itt pontot kellett tenni, egy nem is testvéri, hanem családi viszályra és szembenállásra. Azonkívül egyszer és mindenkorra tudomására kellett hozni azon kor emberének, egy ilyen kemény, példa értékű cselekedet révén, hogy a felkent király akarata ellen, az Isten által vezetett és választott uralkodó rendelkezése ellen nincs emberi felkelés, előbb utóbb eléri azt a büntetés. Épp az imént beszéltünk a felkent uralkodó, és a választott vagy örökölt uralkodó közti különbségről. Egész Izrael számára ez nagyon komoly figyelmeztetés volt. Bár apa és fiú sajnálatos ellentétéről volt szó, de nincs az a legközelebbi családi kapcsolat, amely megengedhető ilyen körülmények között.
KV: Joáb és Absolon barátságára kérdeznénk, amely lelkiekben hasonlóan indul, mint Dávid és Jonatáné. Mégis, Joáb később megöli Absolont. Mi a magyarázata, miért volt ez a változás?
TSZ: Itt a minőségi változásról esik szó, mert tudjátok, hogy ki volt Dávid és Jonatán. Az ő szintjük és barátságuk minden próbát kiálló, minden veszedelmen túlmenő összetartozás. Az a másik is barátságnak indult, de mind a két fél súlyos emberi hibákkal terhelten. Ha csak azt veszitek, hogy mit tett Absolon, vagy hogy Joab egy példaértékű cselekedetet hajtott végre, mégis gyilkolt, és kit ölt meg? Dávidnak mérhetetlen szenvedést okozott ezzel, hiszen ismeritek bánatát fia vesztén. Tehát Joáb is, Absolon is, emberileg nem ütötte meg azt a mértéket, mint mondhatni atyáik. Itt a barátságokban lévő különbség figyelhető meg: az egyik oldalon a tiszta, még a testvérin felül is működő összetartozó szeretet kötelék és szinte mennyei összetartozás, a másik oldalon pedig az emberi elképzelésekkel, hibákkal szennyezett. A cselekedetekben ez meg is nyilvánult.
KV: 19,1.: Dávidban az elveszett fia iránti fájdalom nagyobb, mint annak átgondolása, hogy Absolon az egész népet romlásba vihette volna. Nem volt olyan gondolata, hogy érzelmével emberek százezreinek az életét, sorsát veszélyeztette?
TSZ: Egy valamire gondoljatok. Hiába volt Dávid házának bőséges gyermekáldása, ő elsősorban népe atyja volt, annak sorsát kellett intéznie, az volt a legfontosabb, az foglalta le minden idejét, azért imádkozott, és a saját családja is bennfoglaltatott a népe körébe. Nem azt mondtam ezzel, hogy másod- vagy harmadrendű volt, hanem hogy ő az össznépességért volt felelős atyai gonddal, gondviseléssel, akár háborúkkal, bármivel. Ezért nincsen ellentmondás, hogy ő a saját családjával szemben nem volt olyan gondos atya, mint amilyennek egy hétköznapi családfenntartót elképzelni, megkívánni lehetne. Őneki sokkal hatalmasabb családja volt, és sokkal nagyobb felelőssége. Tehát a nagyobb és fontosabb célt kellett inkább szem előtt tartania. Mindazon gondoskodás mellett, amit ő az országa iránt fordított, nem volt kötelező, hogy a családon belül annyi rossz esemény történjen. De itt már a családnak is van felelőssége: hogy követi-e azt, amit az apjuk példaképe mutat, vagy nem. Egyéni döntés és felelősség, hogy a jobb utat, vagy a rossz utat választja, a szétzilálást, vagy az összetartozást.
KV: 21,6.: "Annak az embernek, (Saulnak) aki ki akart irtani bennünket, a fai közül, adjanak ki nekünk hét embert, hogy felakasszuk őket az Úr előtt." mondják a gibeoniak Dávidnak. A bosszú még érthető, de miért az Úrra hivatkoznak? A fiak bűnhődnének az apák vétkeiért? Ez volt az ára az Úr könyörületének az éhínség elmúlására?
TSZ: Itt az csak egy nyomaték, hogy az Úr előtt. Az ősi vad nép vérmérsékletében, emlékeiben szerepelt még a vérbosszú. Emlékezzetek vissza az ószövetség tanítására, amikor menedékvárosokat kellett felállítani, hogyha valahol egy akaratlan gyilkosság történik, a vétkes mégis menthesse az életét, mert a rokonságnak szinte kötelező volt a vérbosszú. Ebben az időszakban ez már nem volt kötelező, de az emléke még megvolt, és csak hivatkoztak arra, hogy ők most egy rendkívüli áldozatot akarnak hozni az Úr előtt: emberáldozatot, még csak nem is bérbosszút. Természetesen teljesen félresikerült és rossz gondolat volt, de ők megtették, mert a maguk észjárása, tudása, a maguk lelki alkata szerint ebben látták a megoldást. Pedig nem az, nem is lehetett az.
KV: 22,2.: Megrendítő rész, amit mi úgy is mondunk, hogy Dávid éneke, fohásza, könyörgése. Mintha a Föld teremtéséről szólna ebben az énekében, zsoltárában. Úgy hangzik, mintha ő is jelen lenne kozmikusan, vagy csak az egyéni sorsáról szól itt?
TSZ: Dávid látnok is volt. Olyan szellemi összeköttetése volt, amely egy ilyen emelkedett léleknél jogos, ha mindezt megemlíti. Mit tett Dávid? Ő egy országot teremtett meg, egy földet. A népe elfoglalta, birtokba vette az Ígéret Földjét, de országot teremteni neki kellett. Tehát itt a különféle teremtésekről is szó van, mind égi, mind földi értelemben vett teremtésről. Neki ez volt a sorsa, az élete, az életfeladata. Itt megint egy összefonódó, ölelkező dologról van szó, ami őbelőle egy hatalmas dalban, egy mondhatni próféciában szakadt ki, úgy alkotta meg. Ha átnézitek ezt a verset, az apróbb részleteiben találhattok olyan kis gyöngyszemeket, utalásokat, továbbgondolnivalókat, mind szellemtani tézisekre, tanításokra, mind nagy kozmikus látomásokra is. Tehát figyelemre méltó és nagyon elmélyült olvasásra ajánlom, úgy is mondhatom: magatoknak kellene olvasás közben olyan lelki állapotba kerülnötök, amikor teljesen megértitek Dávid énekét. Most a részletek, mint kis gyöngyök kerülnek elétek, de a gyöngyfüzér még odébb van, amikor teljes egészében látjátok: mit érzett, mit gondolt, mit látott Dávid. Minden értelemre és minden megértésre, minden felfogásra is vonatkozik ez, nemcsak Dávid énekére. Amit ehhez közölnék: ami nem adatik meg első nap, megadatik második nap. Megértitek?
KV: 22,24.: Dávid, az ő nagysága mellett, egy küszködő ember is volt. "Feddhetetlen voltam előtte és őrizkedtem a bűntől, igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, tisztaságom szerint, amit jól lát," mondja Dávid a hálaénekében. Ugyanakkor tudjuk, voltak tisztátalan cselekedetei is. Mire alapozza Dávid ezt az állítását? Máshol, pld. a saját zsoltáraiban nem ilyen magabiztos. Egy kicsit a magunk életét is látjuk ebben.
TSZ: Dávid egy nagyon komoly, hosszú időkre szóló példakép. Földi ember, terhelve bűnökkel, elhamarkodott ítéletekkel, sokszor olyan hibákkal, amelyek egy népet sújtanak, hiszen uralkodó volt. Ugyanakkor egy hatalmas szellem, aki küszködve, kínlódva, sokszor saját magát is megtagadva törekszik a magasabb, a fényesebb felé. Hát nem ugyanezt csináljátok ti is? Ott a példaképp előttetek, hogy igenis, a bűnökből, az emberi hibákból mindig kifelé kell törekedni. Mert ő igenis törekedett arra, hogy tiszta legyen, kétségetek nincs e felől. Az, hogy ez nem mindig sikerül, ismeritek. Azt is, hogy az ő tisztaságát és igyekezetét az Igazság jutalmazta! Az Igazság az emberi hibái és igyekezete, tisztasága szerint mérlegelte őt, jutalmazta, és bűntette is. De ő a kettő között nem tett különbséget és választóvonalat ebben a szövegben. Elismerte hogy a magatartása az igazság szerint lett mérlegelve és jutalmazva. Ezt a jutalmazást egy kis felhanggal is értsétek, és akkor rögtön látni lehet, hogy a küszködő, a saját maga hibáit elismerő, és a saját maga vétkeivel birkózó Dávid, egyáltalán nem volt biztos ebben az énekben sem. Ő az igazságban volt biztos, amit az Úr nagyon jól lát, és aszerint ad jutalmat. A jutalom nemcsak a jó, ezt ő később így fejezete ki: "A Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem." A vessző és bot fájni is tud, de vezet is, így mégis csak jutalom.
KV: 23,8.: A ma emberének mond-e valamit Dávid vitézeinek a felsorolása, tudván azt, hogy ezek mind úgynevezett beszélő nevek? Szó szerint értendő, hogy ezek a vitézek közül egyikük egyetlen alkalommal nyolcszáz embert ölt meg? Többször is olvassuk, hogy a filiszteusok elleni harcban az izraeliek már megfutamodtak, csak egy-egy hős maradt, és kivívta a győzelmet.
TSZ: Emlékezzetek vissza Jonatánra. Ő egy meglehetősen komolynak ígérkező csatát fordított meg egy nagyon gyors, eszes, és jól kitervelt háborús hőstettel. Ebben az esetben Jonatán és fegyverhordozója, vagyis két személy megfordította egy jelentősnek vélt háború sorsát. Ez annyit jelentett, mintha ők ketten több százan lettek volna. A meglepetés hirtelenségével, a zavartkeltéssel, a határozottságukkal, és mindenek előtt az isteni segítséggel karöltve. Amikor valaki egymaga nyolcszáz filiszteust ölt meg, ne számszerű értékeket vegyetek, hanem hogy jelentős és hatalmas értékű vesztességet okozott. Így kell felfogni, nem szó szerint értelmezve, hanem ami mögötte van. A nevek jelentése a számotokra túl sokat nem mond, de azoknál a családoknál a csoport összetartozásról, az összmunkáról, az együttesen felvállalt felelősségről és csatározásról, küzdelemről volt szó. Ezért van annyi felsorolva. Itt ne a neveket nézzétek, inkább egy kis mögöttes értelmet, mert minden harc, nagyobb népességet érintő küzdelem nem egy személyen múlik, hanem mindig többeknek az összefogása, munkája, küzdelme az, ami az eredményt meghozza. Az összetartás, az egy célért való küzdelem van kifejezve ebben a nagy létszámban, részben a nevek felsorolásában.
KV: 23,15.: Mi a jelentőssége és szellemi magyarázata a három vitéz vízhozatalának az ellenség által elfoglalt Betlehemből? Elhozzák a vizet, de Dávid nem fogadja el, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak, Dávid szavait idézve: "Mert azok vére ez, akik kockára tették életüket." Mi ennek a szellemi tanítása?
TSZ: Gondoljátok meg: Betlehemet az ellenség elfoglalta. Az onnan kívánt tiszta vizet elhozták, de az egy ellenségtől fertőzött, nem felszabadított Betlehemből származott. Ezt csak kiönteni lehetett, áldozatul! És megint véráldozatra is gondoljatok. Mindaddig, amíg Betlehem az ellenségé volt, és nem jelent meg ott az, aki felszabadította és tisztává tette azokat a kutakat, addig nem volt értelme onnan vizet kérni. Nem volt tiszta az a víz, azt csak kiönteni lehetett.
KV: 24,12.: "Három lehetőséget adok neked," - mondja az Úr Dávidnak, a népszámlálásért való büntetés kiválasztására. Miért adja az Úr ezt a lehetőséget, és nem az történik, amit Ő a legjobbnak tart?
TSZ: Az Úr Dávid kezébe adja a választás és irányítás lehetőségét, és ez megint csak egy próbatétel. A szabad akarata szerint, de ugyanakkor a népe atyjaként, felmérve a helyzetet, oly módon kellett választania, hogy ne magát kímélje. Itt a király, az uralkodó, a népe atyja kellett, hogy előtérbe lépjen, magát háttérbe szorítva, a többségnek, a rábízott népnek a javára döntenie. Óriási uralkodói feladat: önmagát leküzdve, háttérbe szorítva, a többség érdekét tekinteni elsőnek. Itt egy hatalmas megmérettetés volt, karöltve egy elkövetett hiba következményének a vállalásával. Ez egy kettős élű dolog volt Dávidnak: egy elhibázott lépését helyre kell hoznia, és hogy hogyan hozza azt rendbe. A mód megválasztása hatalmas próbatétel az esedékes sok közül.
KV: 24,16.: "Bánkódni kezdett az Úr a veszedelem miatt, és ezt mondta az angyalnak, aki a nép között pusztított: Elég! Most már hagyd abba!" Ez a jebuszi Arauná szérűjénél volt, ott épült fel az az oltár, melynek a helyén később felépült a jeruzsálemi Templom. Megtudhatunk e többet erről az összefüggésről?
TSZ: Most ne a szérűre és a nevére gondoljatok, mert annak kevésbé van jelentősége. Elszomorodott az Úr, és elküldte a Földre azt az égi személyt, aki figyelmeztetett: Álljatok meg itt emberek! A rossznak, a bűnnek nincs többé lehetősége, állj meg! És megállt a bűn pusztítása, ami addig ott uralkodott. Ki lett jelölve a templom, az oltár helye, ahol megszületett az összeköttetés ember és Isten, a magasság, a szellemi világ felé. Ez a pont, ez az alkalom volt az, mikor Atyánk azt mondta: Elég volt az idáig került emberiség bűnéből, és a bűn általi halálba kerüléséből; ezt jelenti a halál angyala. Hiszen tudjátok, hogy Urunk volt, Aki a halálból kiszabadította a bűnös emberiséget, és lehetőséget nyújtott a visszafordulásra. Tehát itt egy többszöri összefüggés is van, de elsődlegesen a bűn halálos voltáról van szó, a bűnbe merült emberség megállításáról. Épüljön meg a templom, most már igazán legyen kapcsolat föld és ég között. Később valóban lejött az a kapcsolat ég és föld között, Aki végképp a halál eltörlésén fáradozott. Több részletből bontakozott ki a nagy kép, melynek lényege nem a szérű, nem az elnevezése, hanem az egész folyamat, ami itt a Földön történt. Ez volt a kezdeti pontja a visszatérésnek, a halál, a züllés, a bűnök, a sötétségnek a megállítása a Földön. Ez a lényeges mondanivalója: Urunknak mélységes szomorúsága, amely létrehozta azt, hogy megállj, nincs tovább, most már csak visszafelé!
+ + +
Összeállította: Kotányi Ottó
|
