2004. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Húsvét * Az ember három világa * Tanít a szellemvilág
Az igazi keresztény misztika * Találkozás a szellemvilággal
Jegyzetek az Önmunkálkodás témájához

Folytatjuk sorozatunkat azon szellemtestvérünk médium útján történt jelentkezéseiből, akit az első találkozás alkalmával Borbála néven ismertünk meg. A sorozattal azt kívánjuk bemutatni, hogy a szellemi síkon történő munkálkodással, tanulással hogyan válik egy volt "szenvedő" lélek önmaga is tanítóvá a szellemi fejlődés törvényszerűségében.

B: Nagy szeretettel köszöntelek benneteket.
KV: Mi is ugyan ilyen szeretettel köszöntünk, nagyon örülünk, hogy ismét itt vagy közöttünk Borbála.
B: Jól ismertek, nem tudok elbújni előletek. Nem másért érkeztem, mint hogy újra felvegyem a kapcsolatot, melyet tulajdonképpen nem szakítottunk meg, hiszen jeleztem: ha a kegyelem engedi, akkor visszatérek. Tudjátok, hogy változatlanul derűs és vidám lény vagyok, de most egy kicsit komolyabb dolgokról kell szólnom. Nem mint egy komor tanító szellem, inkább mint egy kis felvilágosítás a részetekre. Földünk nagyon sokat szenved, ez még az én hagyományos vidámságomat is beárnyékolja. Ebben a helyzetemben sokkal többet megértek, jól látok. A sok törvényszerűség, még ha küzdelmekkel, szomorúsággal, háborúskodásokkal is jár, de előre visz, ennek mind megvan a tisztító hatása. Egy bizonyos fény veszi körül azokat az eseményeket, melyek mostanában a világban történnek. A sok borzalom, rossz, ami titeket is annyira foglalkoztat, és ott van a szívetekben az érzés, hogy mi lesz velünk, ha az eddig meglevő rosszra még egy háborús hullám ide is elérkezik… Ez az érzés titeket is lenyom, és különösen azokat, akik még nincsenek szellemi gondolkozással. Olyan rettegés hullámok, aggódások, sötétedések láthatók az én szeretett régi hazám körül és benne, ami teljesen érthető a számunkra, de hogyan kiáltsuk ki, hogyan mondjuk meg nektek azt, hogy ettől a legrosszabbtól nem kell tartanotok! Éppen elég megterhelő ér benneteket a mindennapjaitokban testileg-lelkileg, az egész nép anyagi és szellemi lenyomásában, mindenben. A tettleges és tényleges legnagyobb veszedelem rajtatok kívül zajlik le, de lelkileg érint minden itt élőt, mintha ott lenne.
Egyetlen jó érzésű, testben élő ember sincs, aki ne érezné át, hogy milyen borzalmak történnek, és lelkileg bizony nagyon reagál. Nemcsak itt, a földi, testi életben, hanem éjszaka, amikor kissé felszabadultabban áttértek a pihenő és feltöltő, valóságos szellemi életbe, még akkor is bizonytalan, sötét, nyomasztó felhők vannak körülöttetek. Ne rettegjetek legalább ti, akiknek a nagyobb erőire és világító hatására erősen számítunk. Ezért mondtam, hogy most nem a hagyományosan vidám, nevetgélő Borbála jön, hanem nagyon komoly dologról van szó, arról, hogyan tudjátok ezt átadni másoknak. Ha saját magatok egy parányit előbbre léptek, nagyobb nyugalommal és biztonságérzettel, az hírveréssel nem megy, nem érvényes, csak a saját lelki nyugalmatok tudatos szétsugárzásával. Bármerre jártok, bárkivel beszélgettek, nem is fontos, hogy ebben a témakörben, de ha sikerül elérni a belső nyugalmat, amiben nincs belső rettegés és félelem, ami óriási gát bennetek, ha ez megsemmisül, bizalom és nyugalomérzet van bennetek, akkor sokkal egyenletesebb a kisugárzásotok, ami észrevétlenül is sokszorosan többet jelent a közösségi életben, mint bármiféle nagy beszéd vagy tájékoztatás. Éppen elegendő szellemi tanítást kaptatok eddig, hogy megértsétek, miről van szó. Nem szabad az ellentétes, romboló érzéseket hagyni, és befogadva leülepíteni. Ez nagyon sok rosszat tesz, lecsökkenti a fényeteket, akadályozza a továbbhaladásotokat, hogy imáitokkal, melyeket azokért sugároztok szét, akik most igen nagy bajban vannak, nagyobb erőt tudjatok adni magatokból. Borbála most csak ezt szerette volna nektek mondani, azzal az öröm kifejezéssel: tudom, hogy nem hiába beszéltem. Ti szeretitek annyira Borbálát, hogy megértitek a szavát. Megígérhetem, hogy nem utoljára találkozunk, a hálaadás ezért kölcsönös. Nem tanító vagyok, csak egy kis előkészítő iskolamester, de még fejlődhetek. Reménykedhetek még sok találkozóban! Ha nem itt, akkor másutt, rám fogtok ismerni csalhatatlanul, mert kapcsolatunk immár annyira szoros!

*

(A következő három megszólalás egy-egy olyan "szenvedő" megnyilvánulásakor történt, akiket Borbála kísért el a manifesztációra, hogy felismerjék helyzetüket, állapotukat.)

B: Ki gondolta volna, kedveseim, hogy egy síró-rívó, elesett lényből valaha egy kis oktató lehet. Borbála tanító néni köszönt benneteket!
KV: Isten hozott Borbála, immár tizedszer.
B: Drága testvéreim, azt kell mondanom, nem túl hosszú ideig maradhatok. Lehetőségem, engedélyem csak arra van, hogy egy rövid magyarázatot adjak nektek. Ez a "szenvedő" szellemtestvérünk, aki most került a körünkbe, - így mondom, mert sokan veszünk körül benneteket olyanok, akik már régen is együtt dolgozunk, ill. találkoztunk már egymással – már egyáltalán nem az. Az a földi hibája, amiről beszámolt, mint számára lényegesről, minden további rossz következmény indítója volt. Ez volt az a baja, melyről beszámolt, és amiért a sűrű bocsánatkéréseit mondja. El kell mondanom, hogy nem volt bármiben is tudatlan, tájékozatlan, vagy rosszindulatú. Éppen azért került ilyen helyzetbe, mert olyan médiumi képessége volt, ami ezeket a jelenségeket levonzotta, és amellyel elindult egy eltorzult folyamat. Emlékezzetek vissza az én indító történetemre. Nekem pontosan ugyan így kezdődött egy nem tudatos, nem felfedezett, de mégis megnyilvánuló médiumi képességem. Ami velem a földön a továbbiakban történt, az arra a korra és állapotokra, olyan emberi társas-kapcsolatokra jellemző, de egészen mások, mint amilyenek a testvérünké, bár az indulásunk azonos volt. Az ő környezetében már nem volt különleges, büntetendő, elrejteni való a tehetsége, de nála ott történt a baj, ami titeket érdekel, és ezért egy rövid tájékoztatást adok. A hiba az, hogy bár övé volt a médiumi képesség, ami a szellemi szöveget, a betűket kimutathatta, de a környezete olyan kérdésekre vette rá, amelyek neki nem voltak fontosak, mert mást, jobbat kérdezett volna, de a társai erőszakossága, rossz kérdései, érdeklődése, melyet ő követett, elindította azt a folyamatot, mely egy hirtelen halállal zárult le, elvágva a további rossz felé haladást. Ez nem volt betervezetlen, de mégis kissé hamarább és erőszakosabban következett be. Mindig a körülmények döntenek, hogy miként történjenek a dolgok. Nem napra, percre, hanem csak nagyjából van megszabva valakinek az élethossza, mindig vannak bizonyos befolyásoló tól-ig lehetőségek. Itt a társai használták fel a médiumi erőit nem kellő célra, őt a hirtelen halál elzárta a további zülléstől, a másiknál egy komoly megbetegedés állította le ezeket a lehetőségeket. Az mellékszál, hogy azzal a fiúval mi történt tovább, itt ő van a központba állítva.
Még valamit: fedezzétek fel, de meg is mondom, mert most én Borbála tanító néni vagyok, hogy körülöttetek olyan mozgás van, ami a ti magasabb, tanítóbb, fényesebb médiumi lehetőségeiteket olyan irányba kíséreli meg felhasználni, ami még a jövőben rejlik, de már előhangjai vannak. Fel kell rá figyelnetek arra, amivel Sára testvérünk bizonyító erejű példáját hoztuk el közétek. Egy lépéssel se menjetek túl azon a határon, amely előre ki van tűzve. Lefelé soha, csak felfelé vezethet az utatok. A tanító nénitek pálcával mutatja, hogy hova szabad mennetek, és hová nem! Az összefüggések utolsó láncszemét ezek szerint én adhattam át nektek. Mert itt összefüggések vannak a számotokra is, nem csak Sára testvérünk számára. Vigyázzatok, elevenen őrizzétek meg szívetek tisztaságát, szándékaitok fénylő erőit. Nem mintha különösebben féltenem kellene benneteket, tanítványaim, hogy rosszat tesztek, de soha nem árt figyelmeztetni arra, hogy maradjatok állva a talpaitokon ott, ahová az Úr Jézus Krisztus állított benneteket. Rendíthetetlenül álljatok ott, ki nem térve sem jobbra, sem balra, hogy Borbála tanító néni esetleg egy magasabb osztályba lépésetekkor is örömmel üdvözölhessen benneteket úgy, mint most.
Látjátok, milyen komor hangulatban és problémákkal indult ez a találkozásotok. Mennyire szomorú volt hallgatnunk testvérünk történetét, milyen nagy szükség volt az átkötő szavaira, hogy most egy emeltebb, fényesebb, vidámabb pozícióban fejezhessük be, és mondhassuk: viszont látásra, testvéreim!

*

B: Ne vegyétek rossznéven, de most közvetve mély szippantást vettem a Föld levegőjéből. Régen jártam itt.
KV: Köszöntelek szeretettel és örömmel.
B: Emlékeztek még rám?
KV: Igen, épp az előbb beszéltünk rólad.
B: Egy kis dolgom volt most. Bocsássatok meg, majdnem azt mondtam, hogy félig ide beszélek nektek, félig meg valami mást kell ellátnom. Ti tudjátok, hogy mit.
KV: Igen úgy mondtad, hogy a kis óvodában tanítasz.
B: Nem. Nekem kellett gondoskodnom arról a sok szenvedést megélt testvérünkről, akivel az imént beszéltetek.
Testvéreimmel együtt gondoskodtam arról, hogy idekerüljön hozzátok. Most nem a vidám Borbála szól hozzátok, hanem aki gondoskodik tovább erről a testvérünkről. Mindnyájan azon vagyunk, hogy jobb helyzetbe kerüljön, sokkal világosabban átlássa a dolgokat, mint ahogy azt földi elméjével felfogta, és egy részét elmondta nektek. Nagyon sok szenvedéséről nem számolt be, mert a központi problémája az volt, amit elmondott. A bűnbánat az előző rossz életéért, és az a szenvedés, ami őreá várt a tettéért, az elhagyatottságában, szenvedéseiben és szegénységében való életbefejezés hármas fokozása van előttetek. Az, hogy egy nem épp kicsi hibából, amíg jó dolga van, nem neszel fel az emberi lélek, és hogyan tudja tovább gombolyítani egy sokkal nagyobb hibába. Mennyi mindent von azzal magára, míg a szenvedések befejezéséig még földi életében végigjárja azt a purgatóriumi utat, ami felismerésre juttatja, hogy miből mi következett. Neki nemcsak a könnyed életvitel és női könnyelműség volt a hibája, hanem sok más is. Ezt most mind át fogja nézni, mert apránként észre kell vennie az összefüggéseket. Nem nagyon segíthetünk neki ebben, ez egy magányos munka, mi csak szeretettel vehetjük körül, és ha elakad valamiben, akkor segítünk a továbbhaladásában. Nekem most ez az egyik feladatom, a másik, hogy titeket öleljelek körül a szeretetemmel, még akkor is, ha nem érzitek. Nagyon örülök, hogy most és így, ilyen körülmények között és ezzel a szegény asszony-lélekkel jöhettem hozzátok. Ezzel zárult le az én számomra is egy kör, tudjátok az utóéletemet, és hogy nagyon igyekeztem segítni azokon, akik a régi életemnek jelentős szereplői voltak szellemi értelemben. Azoknak utolsó tagja volt most az előttem megnyilatkozó "szenvedő." Meg kell mondanom: szorosabb és komolyabb kötelékek vannak itt az egész együttesben, mert ő nem véletlenül került ebbe a csoportba, nagyon is beletartozott a régi, elhagyott földi életembe. Valamikor a gazdaasszonyom, úrnőm volt, aki meglehetősen gorombán, megijedve a lehetőségektől és körülményektől, a korabeli babonák, rossz híresztelések, háborúskodások miatt engem finoman szólva elutasított a házától. Így kerültem abba a rossz helyzetembe, amit az első találkozásunkból ismertek. Ennek alapján, aki most jelen volt, régi ismerősünk, vele zárult le körülöttem azoknak köre, akiknek jelentős szerepük volt az akkori, majd az azt követő szellemi életemben. Majdnem azt mondtam: beteljesítettem, együtt vannak, most már búcsúzom, nem jövök többé. De nem tudom mondani, mert sokkal több és változatosabb, amivel segíteni tudok nektek. Ez nekem is ünnepi találkozó volt, egy kör záródott be, megy már tovább a maga útján. Nekem már csak annyi feladatom van körülöttük, hogy figyelve további sorsukat, szeretettel gondolok rájuk. De mit kezdjek veletek? Veletek még van dolgom, és ennek nagyon örülök! Íme, itt is egy kör van, ez ne nélkülem menjen tovább, mint amilyen könnyedén mondtam, hogy a másik hadd menjen! Még sok összefüggésünk van egymással, a ti körötök, én, és még valaki között, tudjátok kire gondolok. (A volt orvos. Szerk.) Összetartozunk még sokáig, mi a szférákban, ti itt, és a kettő együtt. Írásban már volt olyan értesítés, hogy a szférák közelítenek a Földhöz. Ennek sokféle értelme van, így is értendő, de úgy is, hogy olyan küldöttek, megszólalók, szellemi testvéreim érkeznek közétek, akiket nem is vártatok volna. Sokszor és sokat kell foglalkoznunk veletek az ismert okok miatt, önként soha el nem maradnánk ebből a feladatból, mert rendkívül szoros a kapcsolat föld és ég között. Az a bizonyos választóvonal, amit olyan szépen ábrázolnak rajzokban, az elválasztó és összekötő is, ez is, az is. Átjárható, ezt tapasztalhatjátok, át is járunk egymáshoz, nincs olyan szigorú választófal közöttünk, mint a régebbi időkben. Ezek a sűrűbb jelentkezések, a megváltozott értesítések, sürgetőbb és egyre nyomatékosabb figyelmeztetések a földi élet javítására elsősorban azoknak szólnak, akik majd utánatok következnek, hogy egy kicsit komolyabban gondolják át a dolgokat. Ti vagytok az átadók, akik jó szívvel, haladottabb lélekkel tőlünk átveszitek a tanításokat, és továbbítjátok a "még földibb" körülmények közé. Sajnos vannak ilyenek, nagy elkeseredésünkre, de egyúttal bizodalmunkra is, mert minden csak javulni tud. Mintha felgyorsult volna az idő az un. korszakváltásban, ugyanakkor megvan a fordítottja is, egy visszaható lassulási ág, melyet jól látunk. Erről is gondoskodnunk kell. Amiért jöttem: hogy ezt a régi társamat továbbsegítsem, és az én újabb társaimat meglátogathassam, most beteljesítettem! Higgyétek el, nagyon szívesen maradnék még körötökben, szólnék többet és másabbat is, de erre engedélyt nem kaptam, mert a jelzés szerint annak, aki most beszél, nem meríthetjük ki jobban az erőit. Őt használjuk fel a továbbiakban is a hasonló találkozásainknál. Bocsássatok meg, hogy szívem vágya ellenére búcsút kell mondanom, nem véglegesen, tudjátok jól. Isten áldjon benneteket, csak ezt tudom mondani, szívből, szeretettel.
KV: Mi is nagyon sok szeretettel bocsátunk utadra, köszönjük, hogy elmondtad nekünk ezeket az összefüggéseket, nagyon sokat tanultunk belőle. Isten áldjon meg mindannyitokat odaát.

*

B: Nem lenne illő most úgy jelentkeznem, ahogyan szoktam, pedig ti is örömmel vártatok.
KV: Köszöntünk, XII. Borbála!
B: Nem tartom számon, az a fontos, hogy néhány szóval közöttetek lehetek. Most nagyon zavaró lenne, ha olyan hangot ütnék meg, mint amit megszoktatok, és ami még mindig az enyém. Megindító volt az előttem szóló problémája, amit én is ismertem, és éppen azért kértem, hogy én lehessek az utószó, a kontraszt, az előző sötét színezet után a magam örökösen napsugaras vidámságával. De van komoly mondanivalóm is a számotokra, a már sokszor említett figyelem felhívás, hogy az egyéni, belső, nagyon komoly gondokat, fájdalmakat, bármit, ami az ember lelkét annyira foglalkoztatja, hogy nem tud rajta túllépni, azt Isten jóságába vetett bizalommal és hittel idejekorán hagyja itt a földön. A gyors halál mintha felszaporodott volna mostanában, magához vonzva sok olyan esetet, amikor az emberléleknek nem volt ideje a felkészülésre. Akár csak néhány perc nyílt, őszinte, nyugodalmas átgondolás, belenyugvás, Istennek ajánlása mindannak, ami ebben az életben történt, nem víve magával egy állandóan maga körül keringő, szinte kibogozhatatlan gubancot. Nem egyszer találkozhattatok már hasonlóval. Különösen fájdalmas az, amikor egy lélek jól ismeri az emberi jellemvonásokat, a lélek mélyének megnyilvánulásait, rejtett titkát, és a sajátjával tehetetlen. Ez a nyomatékos figyelmeztetés az, amelyet a számotokra szerettem volna elsősorban megadni.
A másik, melyet ennél derűsebbnek szánok: rátok egyenként és együtt is nagyon komoly feladatok várnak. Nem nehezek, nem súlyosak, hanem jelentősek és komolyak. Minden eddigi előkészítés, találkozás, magyarázat, szellemi jelentkezés, szeretetteljes hozzáállásunk azt előlegezte, hogy tudjátok: egy kelesztő, továbbvivő, nemes és tiszta feladat a tiétek. Olyan lelki munkálkodás, szellemi tudás előrevitele és továbbítása, amely nem közömbös, hogy milyen fejlettséggel kerül továbbadásra. Ahogyan fejlesztitek magatokat, tanultok minden egyes apró esetből, amit elétek hozunk, minden megválaszolt kérdésből, minden írásos és szóbeli megnyilvánulásból, amely benneteket nemcsak leköt, hanem belül tudjátok, hogy nagyon jó változtató erő, azzal nektek lassan, finoman, óvatosan, emelkedő színvonallal dolgoznotok kell tovább úgy, ahogyan eddig tettétek. És velünk, akik mindig veletek vagyunk és maradunk, ha nem szólalunk meg, akkor is. Lesz, hogy hiányoltok egy-egy kedves hangot, megszokott és szeretett szellemi Tanítót, aki akkor is ott van veletek, csak átadott egy más lehetőség számára, ami már emeltebb a korábbinál.
Ezt is el kellett mondanom, mint ahogyan azt is, hogy milyen öröm és boldogság a számomra, hogy a mai találkozótokat kicsit vidámabb hangulatban zárhatom le. Nagyon szeretném, - ugye milyen önző vagyok? - ha még találkoznánk egymással. A későbbi időkben még bőséggel lenne mondanivalóm, ezért remélve, hogy nem utoljára szóltam hozzátok, és megengedik, hogy olyan dolgokra hívjam fel a figyelmeteket, a régi barátságunkra való tekintettel aláhúzzam a jelentőségét annak, amit amúgy is tudtok. Most, amikor közeledik egy olyan időpont, amikor évről évre meg szokatok emlékezni az eltávozott szeretteitekről, (halottak napja - Szerk.) kérlek és kérünk benneteket, hogy gondoljatok azokra is, akikre már senki nem gondol, mert vagy nincs senkiük, vagy nem is volt, aki így gondoljon rájuk. Küldjetek egy imát azokért, akik hasonló gondok között vannak még, mint testvérünk volt. Nagyon sok szeretettel, Isten áldásával búcsúzom.

*

Megfigyelhető, hogy a lelki-szellemi fejlődés folyamán elmaradnak a párbeszédek a Körvezetővel, a megnyilatkozások önálló tanításokká válnak.

B: Megilletődve szólok hozzátok, különleges kegy a számomra, hogy ilyen alkalommal közöttetek lehetek. Elkényeztetett a Sors azzal, hogy akikkel először találkoztam, azokhoz annyiszor szólhattam, mindig egy újabb kis állomáshelyéről annak a vándorútnak, amely előttem volt, és amelyet remélhetőleg végig be fogok járni. Valóban nem kell már említenetek a nevet, melyet mégis becsben tartok. Megőrzöm sokáig az emlékét, mert annyiszor hallottam szeretettel kiejteni tőletek. Kedves kinccsé vált számomra ez a név, mely annyi gyötrelmet látott, hallott annakidején a Földön, és amely név ennyi fényt és szeretetet sugárzott rám, méltatlanra. Hiszen még el sem mondtam mindent nektek, nem adtam még át, pedig szeretném. Nem azért, mert visszatartanám, vagy irigyelném tőletek annak az örömnek, boldogságnak és sok fényes munkának a leírását, megéléseit, amit éltem és élek itt, de nem találok olyan kifejezést, ami méltó lenne rá. Lassan ott tartok, hogy csak a kicsiségeket tudnám megemlíteni, amelyek talán az apróságukban is kifejezik az összességet. Tudjátok, hogy nem vagyok valami nagy szellem, hanem csak egy egyszerű, átlagos, de tudom, hogy ez nem mindig lesz így. Fontos az erről való tájékozódás, erős kívánság és abba az irányba haladni, amit az ember a legjobbnak tart. A haladás erőt ad a lépések véghezviteléhez, indulva az egyszerű emberi kívánságból, hogy el akarja érni, amit kitűzött magának. Az én szerény "kitűzetem" az a munka, amelyet alkalmam volt ellátni, és ami valójában nem is az, hiszen amihez az embernek kedve, ügyessége, akarata, tudása van, az nem munka, hanem szolgálat. Ezt nem elég csak kívánni, ehhez még sok mindent hozzá kell tenni: szorgalmat, kitartást, hozzáértést, tudást, a továbbiak világos átnézését, honnan lehet segítséget kapni, vagy adni. Ilyen nagy tömegű dolog az, ami egy egyszerű kívánság mögött van. Tudom, hogy amit most, mint egyszerű lélek végezni kívánok, annak gyakorlásából mindig többet értek meg, mintha nagyobb lennék tőle. Ha nagyobb és erősebb vagyok, mert többet tudok, akkor még jobban tudom elvégezni azt, amit szeretnék, és majd annál egy még nagyobbat fogok kívánni. Ez nem is olyan Borbála ízű igazság, hanem ahogy körülvettek és megsimítottak, máris tudtam, hogy így kell tenni. Ahogyan itt is magyarázatot kapok és megértem, hogyan lehetne még jobban tenni valamit, abban én csak elfogadom az irányításokat. Ezekből tudom, hogy úgy van, ahogy elképzelem, és sokszor rábólintanak, helyeselnek, ami azt jelenti, hogy minden rendben volt, tovább kell menni. Amit még el szeretnék mondani: az a béke és nyugalom, ami mégis nyüzsög és dolgozik, azok egyszerre vannak és léteznek. Ezt a nagyon jó állapotot régen elképzelni sem tudtam, és amely szüntelenül, apró kis részenként változik. Én magam, amit teszek, gondolok, az is mind változik, kívül-belül. De azt nem tudnám elmondani, hogy nekem most mi a kívül. Érzem, hogy vagyok, tudok valamit tenni, van egy olyanom, ami én vagyok, ami cselekszik, de abban olyan is vagyok, ami más. Ami valahogy olyan, mintha mindig ezt a kinti én-vagyokot tolná szét, növekedve, mint aki egyre nagyobb. Hogy ez a kinti Borbála mindig többet és okosabbat tudjon tenni, az attól függ, hogy a benti mindig jobban erősödik, tágul, nagyítja saját magát. Olyan ez, mintha az ember minél erősebb és súlyosabb, annál komolyabb dolgot tudna csinálni. Egy kis semmi, gyenge ember csak ül önmagában és nem sokat tud tenni, de aki erős, egészséges és nagy, az többre képes. Amikor én azt mondom, hogy a Borbála-ember belül növekszik, és akkor ő is sokkal többet és erősebben tud cselekedni, azzal azt szeretném kifejezni, hogy nem tagadom meg embervoltomat, ami a földön voltam, és nagyon is emlékszem rá, de egészen másképp. Nem fordulok el a földi dolgoktól, hanem ez az itteni Borbála, aki nem ember, de emberies, nem tolja el magától az emberi, földi eseményeit, azt, amit ott eddig látott, hanem éppen azért csinálom az itteni növekedést és erősödést, mert még nagyon szeretnék és kell is a Földön dolgoznom. Nem szakadtam el a Földtől és az embervolttól annyira, hogy ne tudnék rajta egy kicsit segíteni. Nem lököm el magamtól a régi, rossz emlékeimet, hanem afelé törekszem, hogy minél inkább erősebb legyek itt és így, mert annál inkább tudnék a Földnek és az emberi létnek, egy elvállalt emberlétemnek többet és jobbat adni.
Na, végre el tudtam mondani, amit akartam, nagyon nehéz volt! Én még nem vagyok olyan felvilágosult, hogy sokat tudnék, de amit tudok, azt igyekszem átadni. Ti még a földön vagytok, és amit én egy kicsit is átadok az itt látottakból és az életemből, az olyan, mintha rajtam keresztül titeket a földön sok kis Borbálává tennélek. Most olyanokat hallottatok és elgondolkozhattok rajta, ami a feladatom volt magamból átadni, hogy ezentúl egy kicsit mint Borbálák is működhessetek ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal, megélésekkel. Ugye nem bántottalak meg benneteket, hogy Borbálává tettelek titeket, de nekem ez az elképzelésem. Nem sérteni akarok, hiszen ti mindnyájan olyan jók vagytok, mit keres benneteket egy Borbála? Mégis, talán tudjátok használni szavaimat és szeretetteljes üdvözletemet.

Közreadja: Kotányi Ottó