|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
A továbbiakban a Királyok Második Könyvére kapott médiumi válaszokat tesszük közzé.
KV: 1,10: "Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből és emésszen meg téged ötven embereddel együtt!" - mondja Illés, Ahazjá követeinek. A demonstráción kívül miért kellett ennek kétszer is megtörténnie, hiszen ők csak követek voltak, parancsot teljesítettek. Csak a harmadik esetben kap megértést a parancsnok, aki könyörög a saját és emberei életéért.
TSZ.: Ismeritek az ismétlések erőinek törvényét. A történés-sor jelzés volt, hogy itt komoly dologról van szó. A háromszoros fokozás biztosította, hogy az illetékesekhez úgy kerüljön vissza a válasz, olyan nyomatékkal, amilyenre szükség volt. Tehát itt az ismétlések törvényéről van szó, annak a bevéső erejéről, és szó sincsen arról, hogy életveszélyes fenyegetésnek indult ez a dolog.
KV.: De gyakorlatilag mégis elpusztultak az első két küldöttségnek a részvevői.
TSZ.: Igen, mert az első két küldöttség olyanokból állott, akik tökéletesen együtt éreztek a küldőjükkel, Ahazjával, aki a betegségéről előzőleg Beelzebubnál érdeklődött. Mondhatni meglehetősen alantas érzésekkel és tiszteletlenül közelítettek Illéshez is, és ennek a két eseménynek kellett lezajlania ahhoz, hogy olyan valakik érkezzenek, akik tisztelettel teszik fel a kérdést, és nem téve hozzá a maguk gonosz elképzeléseiket és a küldővel közös érzéseiket. Így teljesen kivilágosodik az egész folyamat.
KV.: 2,2: Illés próféta a felemeltetése előtt miért épp Bételbe, Jerikóba, és a Jordánhoz ment? Mond-e valamit a nevek jelentése? Miért nem tágított mellőle Elizeus a háromszori eltanácsolás ellenére sem? A prófétatanítványok megelégedtek az "elmegyek" válasszal. Mehettek-e volna Elizeus prófétával még a Jordánon túlra is? A későbbiek szerint a tanítványok mintha csak helybéli elragadtatásra gondoltak volna.
TSZ.: Nem a beszélő nevekről és nem kifejezetten erről a három pontról van szó, de jelentős valóban mind a három, mégpedig azért, mert a középpontjukban található területet zárták körbe, mely a későbbiek folyamán vált jelentőssé. Illés próféta, aki körüljárta ezt a területet, mintegy megszentelte és megerősítette a belül eső részeket. Ami pedig Elizeust és a tanítványokat illeti: Elizeus nem egyszerű tanítvány volt, hanem maga is próféta. Nem engedhette meg magának, hogy egyszerűen eltanácsolják, mert tudta, hogy neki ott a helye, végig kell mennie. Mégpedig nem egyéni kívánsága, vagy ötlete szerint, hanem mert tudta, hogy neki a vezetőjével együtt, mondhatni utódaként, ugyanazt az utat végig kell járnia. A későbbiekben ez be is bizonyosodott, és ezért nem engedetlen volt ő, hanem hűséges és tudta a dolgát.
KV.: Illés próféta miért akarta eltanácsolni?
TSZ.: Nem eltanácsolni akarta, hanem feltárni előtte azt a lehetőséget, hogy most még választhat. És Elizeus próféta választott.
KV.: 2,3: Miből tudták a prófétatanítványok és Elizeus is, hogy az Úr lelke elragadja Illést?
TSZ.: Azért, mert prófétatanítványok voltak.
KV.: Akkor miért nem szabad ezt egymás között sem megbeszélni?
TSZ.: Egyáltalán nem tartozott rájuk! Ez egy olyan esemény, amit profán értelmezéssel, külön magyarázatokkal ellátniuk nem volt szabad. Tudták mi várható, ha nem is tökéletes világossággal. Azért lett eltanácsolva a róla való szólás, hogy ne fűzzenek hozzá semmi olyat, ami nem odavaló.
KV.: 2,4: Elizeus próféta az Úrra és Illés életére esküszik, hogy nem hagyja el a prófétát. Más nevére és életére lehet esküdni? Az Úrra kifejezetten tilos volt. Az ilyen magatartás mintha a felelősség elhárítása volna, hogy: - a Te életedre esküszöm. Miért nem a sajátjára?
TSZ.: Itt nyomatékról van szó, hihetetlen erős és fontos jelentőségről. Kire lehet hivatkozni? A Legnagyobbra. Mire lehet hivatkozni még? Az Őnála nagyobbra, Illés prófétára. Mégpedig az életére! Arra az életre, amely lehetséges, hogy a közeljövőben már nem látható itt a Földön, de létezik egy sokkal nagyobb fényben, az Úr fényében, változatlanul. Ahogy ez bekövetkezik és igaz, úgy legyen igaz, hogy nem hagyja el. Tehát ez egy megerősítés. Nem is annyira esküvésnek kell ezt venni, mint bizonyosság tételnek, egy lerögzített, lefixált akaratnak, amely rendíthetetlen, és amelyet végre is hajtott!
KV.: 2,6: Illés próféta azt mondja, hogy az Úr a Jordánhoz küldte. Van-e összefüggés a későbbi Keresztelő Szent Jánosként, az ottani kereszteléseivel?
TSZ.: Egyértelműen igen. Már szóltunk az előképekről és az előtörténetekről, úgy lehet venni, hogy a később bekövetkező események elé ment Illés próféta. Mintegy megszentelte a Jordánt, amely ugyancsak jelentős folyó volt Izrael életében. Előzetesen áldását adta, elismerte jelentőségét annak, ami ott később következett be, és ami százszorosan jelentőségteljesebb volt, mint Illés próféta minden addigi útja.
KV.: 2,9-15: Elizeus próféta kétannyi részt kér Illés próféta lelkéből. Mit jelent ebben az esetben a kétszeres rész? A feltétel az volt, hogy látja-e Illés próféta elragadását, de miért ez a feltétel? Itt nyilván nemcsak fizikai, hanem szellemi látásról is szó van, hiszen Jézus is mindig azt mondja, hogy: "Akinek van füle a hallásra, van szeme a látásra..." Elizeus próféta is ketté tudja választani a Jordánt, kétszer annyi csodát és jelet tesz, mint Illés próféta.
TSZ.: Úgy is lehet venni az egész történetet, hogy Elizeus próféta az utóhatását és az utómunkálatait végezte el Illés prófétának. Nem mintha Illés próféta nem tudta volna ezt megtenni, hanem azért, mert ennek így volt jelentősége: Izrael népe hosszú időn, nem egy, hanem két emberéleten keresztül figyelhetett fel nagyon sok mindenre. Elizeus próféta valóban kétannyit kért magának Illés próféta lelkéből és a szellemiekből, és ez tökéletesen érthető. Mind a kettőből egyforma, erőteljes részt kellett a sajátjává tennie, hogy mindazt folytathassa és beteljesíthesse, amit Illés próféta hátrahagyott. A két lélekrész azt jelenti, hogy az anyagban megjelenő, de nagyon jelentős szellemi eseményeket hajtott végre.
KV.: 2,11: Mit tudhatunk Illés próféta tüzes szekeréről és a lovakról? Más dimenzióból is megjelenhetnek eszközök, vagy fejlettebb lények? Ez szellemi vagy fizikai elragadás volt? Hasonló-e esetleg Mária mennybeviteléhez? Mi lett a fizikai testtel?
TSZ.: Ismét előképről van szó, nem túlvilági eszközökről, vagy hasonlókról, hanem igen hatalmas és nagy, sőt nagy teljesítményű égi lényekről. Az Ószövetség kapcsán már említve volt az anyag felbontása, átváltozása és újjáalakulása. Itt nem lovakról, szekérről, egyebekről van szó, hanem olyan fényjelenségekről, olyan gomolygó fénytüneményekről, amelynek formáit az azt látó emberek, akik már képesek voltak szellemi szemekkel ezt észlelni, ilyen képeknek láthattak. Miután földi emberek, beleképzelhettek lovakat és szekereket, de azt nem, hogy mi van egy olyan óriási fényjelenség kíséretében, amikor valóban elragadtatás, anyag felbontás történik. Addig Illés prófétánál nem volt hatalmasabb a Földön, utána is, hogy újra visszatért, földileg nálánál nagyobb, tisztább nem volt. Testi áttisztítása, egész szellemisége, mindene predesztinálta arra, hogy nem közönséges földi ember módjára halt meg, hanem elragadtatott. Az ő testi felbontása egy ilyen óriási fénytünemény közepette zajlott le. Hogy milyen elképzelést és asszociációt fűztek még külön hozzá azok, akik ilyet szellemi szemeikkel észleltek, az más kérdés. Nem tüzes szekérről, különleges égi járműről és eszközökről van szó, hanem szigorúan szellemi útról érkezett óriás fényenergiákról, és azokat irányító, hatalmas személyekkel véghezvitt elragadtatásról. Nem közönséges, földi halandónak szánt történés ez.
KV.: Ezek után teljesen indifferens, hogy mi lett a fizikai testtel, mint ahogy a mi életünkben is teljesen érdektelen, hogy a testi halálunk után az anyaggal mi lesz.
TSZ.: Egy ilyen tiszta test anyaga, amelyet szelleme ennyire felemelt és átdolgozott, és aki egy ilyen küldetést teljesített, akinek egy ilyen elmenetel biztosíttatott, annak a felbontott anyaga már nem vehető olyannak, mint amilyen általában a földi ember hamva. Az már egy olyan magasrendű anyag, amely sokkal magasabb célokra is használható, és valóban fel is használtatott. Ez már egy felnemesített, ragyogóan kitisztított, és egy ilyen tüzes, hatalmas fényjelenséggel eltávozott anyagnak vehető. Elizeus próféta nem véletlenül követte és kérte, hogy ezt láthassa és a késő utókornak is továbbadhassa, mert ennek nyomának kellett maradnia.
KV.: 3,23: Miért átkozta meg Elizeus próféta az őt csúfoló gyerekeket, és miért tépett szét közülük negyvenkettőt a medve? Ha ez demonstráció, miért volt ilyen ára Elizeus próféta elismertetésének, tekintélyének? Egy gyermek, aki szinte nem is tudja, hogy mit beszél, ilyen szörnyű következménnyel lakol?
TSZ.: Nem, itt nem gyermekről van szó, nem szörnyű következményről. Ami gyermeknek íratott le, ott éretlen, nem teljesen kifejlett lélekre gondoljatok. A csúfolódás és rossz magaviselet olybá vehető, hogy nem emberhez méltó, majdnem állati érzéseket, magatartásokat és beltartalmakat jelent. Nem annyira medvéről volt szó, hiszen azt mindenki ismeri, milyen hatalmas és veszedelmes vad, de éppen ilyen erős és veszedelmes vad az, ami az emberben mint értetlenség, meggondolatlanság, rosszindulat, hiba képviselve van. Azok tehát, akik így viselkednek a jó, tiszta, az őket nevelni akaróval szemben, azok a magatartásukkal az éretlenségükről, kicsinyességükről, nem emberi meggondolásból, hanem durvaságból eredő hibáikról tesznek tanúbizonyságot, amelyek pusztító következményeit látniuk kell. Tehát ez egy képes beszéd, amely így kifejezve sokkal inkább megragadja és elgondolkoztatja az embereket. Bemutatja, hogy egy ilyen képviselővel szemben, mint amilyen Elizeus próféta, az ilyen magatartás és emberi minőség nem kaphat mást, mint büntetést, figyelmeztetést, hogy észhez térítse azokat, akik ezt megfigyelik. Ne a számból induljatok ki, hanem a lényegből. Nem egy olyan eset van a Szentírásban, amikor az emberileg befogadhatóbb és jobban megközelíthetőbb látásmód miatt ilyen fizikális formát ír le, amire az olvasó azt mondja: ez borzasztó, mert egy szó utalás nincs, hogy ez szellemileg-lelkileg értendő, mert akkor már másképpen olvasná az ember. Aki már így indul ezen szövegek olvasásával, az lassan felfedezi ezeket a belsőbb tartalmakat és mondanivalókat. Akkoriban másképp nem értették volna meg a lényegét, tehát ezt a képszerű és nagyon is emberies felfogású megoldást kellett választani az egész Ószövetségen belül. Senki nem születik értő füllel, szemmel, annak ki kell fejlődnie, lépésről-lépésre, fokról-fokra, mindig többet és többet megértve. Soha nem szabad elítélően gondolni arra, aki még azon a szinten áll, hogy az ragadja meg. Gyakorlata, megértése által, ahogyan nyílik ki a szellemi látása, úgy egyre többet és egyre másabbat, a lényegeset fogja majd megérteni.
KV.: 3,15: "Amikor a lantos zenélni kezdett, az Úr keze megérintette a prófétát." Elizeus próféta máskor is kapcsolatban volt a felsőbb erőkkel, miért volt most erre külön is szükség? Demonstráció? Mint a gödrök vízzel megtelése a szomjas sereg számára? Miért kihangsúlyozottan Edóm felől árad a víz?
TSZ.: Ami inkább a lényeges, az a bizonyos érintés, megerősítés. Mint ahogyan később, amikor már vallássá alakult a kezdeti hit, akkor és mindmáig szerepel a vallásokban egy bizonyos fokú megerősítési, megtámogatási aktus a felső világ részéről. Elizeus próféta nem egyszerű ember volt, hanem Isten embere, neki a legfelsőbb helyről kellett megerősítést és a továbbiak számára megemelt erőt kapnia. Nem az a lényeges, hogy milyen körülmények között, mikor és miért, hanem a megerősítés. Mindaz, amit az úgynevezett csodatételekben végre kellett hajtania, ahhoz igenis szüksége volt a megemelt erőkre. A víz áramlásánál az irány volt a fontos: az embereknek, a csapatoknak egy bizonyos irányt szabott és mutatott, amit a kor embere értett és követett.
KV.: 3,27: Moáb királya az elsőszülött fiát áldozza fel, amikor nem bír Izrael seregével, ettől úgy felháborodik Izrael, hogy elvonul a város alól. Ezzel az emberáldozat hatásosságát látjuk igazolni, ahelyett, hogy még jobban ostromolta volna Moábot.
TSZ.: Nem erről van szó. Tudomására jutott annak az ostromló seregnek, nyilvánvalóvá vált a számukra, hogy itt egy olyan népről van szó, egy olyan csoportosulásról, amelyet ugyan földi eszközökkel megtámadni, megsebezni lehet, de akinek ilyen szellemisége van, aki még itt tart és így viselkedik, azt nem földi eszközökkel és hadakkal kell legyőzni. Ezeket az égre kell bízni, mert az gondoskodik az ilyen elmaradott, ennyire rossz és gonosz felfogásban élő társaságnak a felszámolásáról. Ez már nem emberi, földi feladat, és ezt nagyon jól tudták és értették annak az izraeli csapatnak a vezetői, akik azt mondták: Itt Isten uralkodik és tesz rendet, nem a mi feladatunk. Ilyen is történt, de volt olyan is, amikor kifejezetten utasítást kaptak, amikor az a népcsoport megérett arra, hogy eltűnjön a Föld felszínéről: Ne hagyjátok írmagját sem, vagy kergessétek ki az országból, ne maradjon itt ezen a területen. Ez egy másik megoldás, és azt hiszem, ez a végzetesebb.
KV.: De ha felháborodik, akkor még jobban ellenük megy, nem elvonul.
TSZ.: Képzeljétek el a két nép között a különbséget! Hiszen Izrael akkor már nagyon régen olyan isteni szózatok, próféták nevelése, vezetése alatt állt, odajutott, hogy sokkal különb és emeltebb volt mindenféle bűne és hibája ellenére is. Úgy fejezhetném ki emberi szóval: nem akartak piszokba nyúlni.
KV.: 4,16: "Egy év múlva fiút ölelsz," mondja Elizeus próféta az őt vendégül látó súnémi asszonynak. A Szentírásban máshol is olvasunk hasonlót, amikor a már idős házaspárnak gyermek, és mindig fiú adatik. Mi a szellemi indok és magyarázat?
TSZ.: Itt nem csodatételről, inkább egy nagyon különös figyelmeztető jelről volt szó. Ahol ilyen előfordult, ott mindig az Úr akarata, áldó tevékenysége, és az emberi életbe lenyúló csodatévő hatalma volt az, amelyet szélesebb körben is mindenki megszemlélhetett, hiszen az ilyen esetnek messze földön szinte csodaszámban kelt híre, újra és újra megerősítve azt, hogy Isten képes megtenni még az idős embereknél is, akiknél már nem volt várható, hogy gyermekük legyen. Mégpedig fiú, hiszen a fiú óriási becsben állt, és áll még nagyon sok helyen ma is, mert benne látják a család tovavivő biztosítékát. Nem egyszerűen csak gyermek érkezett, hanem fiú, kimagasló, hatalmas ajándékként. Gyakorlatilag itt arról volt szó: ahol ő megszállt és ezt a hírt tovább adhatta, az valóban be is igazolódott, bebizonyítva, hogy aki az Úrhoz fordul, szinte csodával határos módon is történnek vele esetek, események. Megerősítése annak a hitnek, hogy mindig az Istentől kérjenek mindent, amire szükségük van, és Ő megadja olyan körülmények között, amikor már nem számítanak rá.
KV.: Isteni kegyelem és ajándék volt a gyermek, és mégis meghal. Miért nem akarta az asszony megmondani a férjének, hogy meghalt a fiú?
TSZ.: Nagyon egyszerű. Amikor ilyen történik bizonyságul, hogy az Isten csodát tud tenni a hozzá óriási reménnyel és bizalommal forduló emberrel, és ő annyira bízott, hogy nemcsak gyermeket kap, hanem azt fel is nevelheti, egyszerűen nem hitte el, hogy az el is távozhat tőle. Bízott, várt, hátha egy újabb csoda történik, annak ismétlődését várta. Érthető, hogy nem akart említést tenni róla. Emberi dolog, hányan és hányszor vannak és voltak így, akik bekövetkezett váratlan eseményeket el sem hittek, csak reménykedtek, hogy az jobbra fordul. Hatalmuk nem volt, hogy valóban jóra fordítsák, csak várták a csodát, nem történt más. Ő azért nem beszélt róla, mert nem akarta elhinni, és akkor mintha meg sem történt volna. A remény, a reménység és az el nem hívés összefonódása azzal, hogy csak várakozik, de nem tesz érte semmit. Itt van az összefüggés!
KV.: 4,31: Elizeus próféta csak a botját akarta elküldeni a szolgájával, hogy azt a fiú arcára fektesse életrekeltésül. Az asszony nem elégedett meg ezzel, mint ahogy be is bizonyosodott, hogy nem vált be a bot. Honnan tudta ezt előre az asszony?
TSZ.: Nem azt tudta, hogy nem fog beválni, hanem hogy nem az eszköz a gyógyító, hanem a személy. Az, aki olyan erőt tudna átadni gyermekének, amitől a gyógyulását várhatná. Gyakorlatilag tényleg lekicsinyelte az eszközt, mert valóban a személyre volt szükség, a személyen át érkező és lesugárzó erőkre, és nem egy közbülső megoldásra. Ebből a szempontból igaza volt. Elizeus próféta ezzel az asszonynak azt a magatartását kívánta előidézni, hogy ne fogadjon el kisebbet, mint ami valóban hatásos. Ez nagyon sok minden másra is vonatkozhat.
KV.: 4,35: A fiú hét tüsszentés után kelt életre. Az egész életrekeltési ceremónia miért így zajlott le? Nagyon fontos lehetett, ha az Írás részletesen elmondja, hogy mi minden történt, amire aztán az a fiú hetet tüsszentett és életre kelt.
TSZ.: Ez a részletezés pontosan a korabeli ember számára volt igen jelentős, mert akik egy ilyen eseményt hallottak, azok nagyon sok mindent a saját életükben is úgy tudtak hasznosítani és befogadni, ahogyan az nekik más területeken, más helyeken szükséges volt. Ez egy minden apró részletében felhasználható figyelmeztetésnek, jelképrendszernek számított. Összefogottságában egy nagyon hatékony folyamatnak lett leírva, de sokkalta inkább az számított, hogy az ezt tudomásul vevők hogyan gondolják át és próbálják a maguk életében hasznosítani.
Ezen a találkozón a továbbiakban nem a Királyok Második Könyvének konkrét igehelyeiről volt szó, de témájuk mégis kapcsolható azokhoz, és a fontosságuk révén szükséges a továbbadásuk.
KV.: Többször hallunk próféta tanítványokról, és ez egy kicsit úgy hangzik, mintha a prófétaságot, vagy a medialitást meg lehetne tanulni. Ezeket nem tanulni lehet, hanem ezt kapja valaki.
TSZ.: Még a mai életetekben lévő hasonlatot is hozzá fogok fűzni. Itt nem próféta tanítványokról volt szó. Nagyon jól tudjátok, hogy a próféta ritka, nagy horderejű és jelentős közvetítő. A szellemi világ legnagyobb, legjelesebb, legtisztább közvetítői. Egy koron és területen belül ritkák, de sokszor szükség volt és szükség van olyan valakikre, akik ezen képességüket, amelyek megemeltebbek az átlag embernél, úgy képezzék ki és fejlesszék - nem prófétai szintre, mert ez nem lehetséges - a napi élethez szükségesebb feladatok elvégzésére, amire megemeltebb lelki készség és begyakorlottság szükséges. Ez sok mindennek a megértése és a szellemi világgal való kapcsolat. A próféta iskola és próféta tanuló nem azt jelenti, hogy ők maguk prófétává válnak, hanem egy jeles nagy próféta tudott olyan iránymutatásokat, tanításokat, gyakorlatokat adni, amelyekkel az apróbb feladatokat elvégzik, mert erre szükség volt! Ha ezt abból az időből átvetítjük a mára: a mediális megnyilvánulás valóban szellemi jelentkezéseket közvetít, ill. lehetőséget ad a napi életben kellő apróbb munkákra. Ilyenek pl. azok, akik a különféle sugarakra érzékenyek, a föld felületén olyan helyeket tudnak keresni, ahol vizeket, kutakat lehet találni, vagy ahol olyan kártékony zóna van, amely az embereknek rossz és az egészségükre káros lehet. De ezek az érzékeny, az átlagembernél kissé magasabb képességű, lehetőségű emberek nem médium tanítványok és nem médium iskolába járnak. A próféta iskolák is ezekre az apró feladatokra képes tanítványoknak a nevelését látták el. A ti mai életetek számára is fontosnak bizonyuló tevékenységeket az erre bizonyos fokig képes emberek tudják ellátni és hasznotokra tudnak lenni. Ugyanez vonatkozik a régi időkben a próféta tanulókra is, akik olyan feladatokat láttak el, amire a népnek szüksége volt. A nagyon ritkán előforduló próféta óriás jelentőségű lelki, szellemi nevelésre, az egész népnek az irányítására volt kijelölve, az apró dolgokat a tanítványoknak kellett elvégezniük.
KV.: Másik kérdésünk a hivatott és a választott. A kettő távolról sem ugyanaz. Ezek különbsége, ill. összefüggése abból adódik, hogy valakit választanak valamire, vagy elhivatott lett azzal, hogy ő hogyan vállalja el azt a feladatot.
TSZ.: Tulajdonképpen nyelvészeti dologról van szó. Vegyük a választottat: a választás a választott személyre szól, arra az alkalmas személyre, aki kiválasztható valamely feladatra. Nem biztos, hogy vállalja, de a legtöbbször megteszi, ha a tudomására jut, hogy őt választották. A másik kifejezés a munkát, a folyamatot jelenti, azt, amire elhivatott, amire azzal a választással elhivatott valaminek a teljesítésére. Ez a kettő összefügg, a személy és a tennivaló, amit végrehajt, de egy bizonyos fokú különbség mégis van köztük. A cselekvőt kiválasztják, ő a választott. Hivatott az, aki már kiválasztott, egy bizonyos feladatra és cselekedetre elhivatott. De azt, hogy kiválasztott valamely feladatra, azt tudomására kell hozni, és neki tudomásul kell vennie. A következő a döntés, a felvállalás, mintegy összekötő a kettő között, hogy felvállalja ő, a választott, amire hivatott, hogy azt végrehajtsa. Ez már egyéni, az ő szabadakarati döntése. Akik nem gondolják végig ennek a kettőnek a különbözőségét és összetartozását, azok nagyon sokszor felcserélik, hivatottnak neveznek valakit, aki lehet, hogy nem is választott.
KV.: A reinkarnáció lehetséges-e, vagy egyáltalán van-e más égitesten is?
TSZ.: Csak ott létezik, olyan anyagi világokon, ahol olyan lesüllyedt szellemek vannak, akiknek az anyagon és az anyagi tapasztaláson keresztül kell átmenniük ahhoz, hogy szellemi felemelkedésre jussanak. Ez más világokon is érvényes, de hogy ott félanyagi dolgok vannak-e, vagy kb. ilyen sűrűk, mint nálatok, ez már más kérdés. Ott, ahol egy olyan szellemi minőség van jelen, aminek a fokozatos, állandó feljavulásához szükséges újra olyan turnusokon átmennie, amely a felfelé javulást biztosítja, ott ez megtalálható. Nemcsak ott, hanem minden olyan esetben, amikor már más megoldás nincs, minthogy a Természet-törvénybe zárva, így haladjon a felfelé jutás. Nagyon sok a közbenső más változat és variáció, ami ott szükséges, de az alapvető kérdésekben ez van. Mi indította ezt a kérdést, hiszen éppen elég gondotok és bajotok van a saját reinkarnációs kérdéseitekkel?
KV.: Illés elragadtatásával kapcsolatban jött a kérdés, hogy valami más helyre, más égitestre került.
TSZ.: Abba a magasságba, abba a térszintbe, ahonnan származott, ahonnan leérkezett. De ez nem más világ, bár lehet annak is nevezni. Hiszen egy-egy szféra-tartomány egészen más világ a következőtől. Sőt, gyakorlatilag egy szféraszinten belül is olyan változatok vannak, amely szinte idegen a másiktól. Rá itt volt szükség és ide vissza is jött abból a fénylő otthonából, amely az ő szintje, az ő világa. Onnan kellett visszatérni egy olyan belső ragyogással, amely hatványozottan és megnövekedve képesítette még nagyobb teljesítményre, mondhatni még jelentősebb cselekedetre, amit mint Illés próféta készített elő.
Összeállította: Kotányi Ottó
|
