|
A TERMÉSZETI ERŐK MEGRENDÜLÉSE
A korszakváltás velejárójaként egyre több figyelmeztetés éri Földünket, az emberiséget: háborúk, terrorizmus, betegségek, társadalmi gondok és bajok sorozata, sokszor párhuzamosan is. Mindezekhez társulnak az egyre keményebb természeti csapások, százezrek életét, otthonát, megélhetését pusztítva. Ok nélkül soha, semmi nem történik, bizonyság erre az alább közölt részletek, két, médiumi úton történt szellemi megnyilatkozásból. Az első 1996. május 9-én hangzott el a clevelandi Magyar Szellemkutató Társaság köri találkozóján (kivonat "A Szentlélek az utolsó időkben" c. könyvben megjelent azonos című közleményből), a második itthon, napjainkban, a távolkeleten pusztító szökőár után. Az elsőt, közel kilenc évvel ezelőtt, akár profetikus megnyilatkozásnak is vehetnénk, bár tudjuk, hogy szellemi síkon nincs idő, csak állapot, a jövő is a megvalósuló jelen.
"Köszöntelek benneteket testvéreim az Úr Jézus Krisztus nevében!
Hatalmas és hosszútűrő a mi Atyánk, Istenünk. Évmilliókat hagy leperegni az emberiség életében; hagyva, hogy az ember a maga természete, akarata és szándéka szerint cselekedjék. Mivel a Földön több a rossz, mint a jó, ezért az elmúlt évezredek alatt elkövetett sok bűn és gonoszság felgyülemlett és hat a világra, mely megindulva a lejtőn, a vesztébe rohan. Hatalmas erők próbálják fékezni ezt a zuhanást, hogy egyeseknek még idejük és alkalmuk legyen a megtérésre. Azonban az emberek többsége süket és vak a szellemi dolgokra, nem érzékelik a magasabb világok szellemi sugallatait, melyekkel vissza lehetne tartani, meg lehetne őket menteni a szakadékba zuhanástól.
Rendkívül nagy kárt okoz az "egyszer élünk" elmélet, mellyel az ember erre az egy földi életre építkezik, hogy neki most minden jó és kedvező legyen. Rendkívül kicsi az a terület, ahol még békés és nyugodt az élet. Szükséges lenne, hogy az idők végezetére az emberek érzékenyebben reagáljanak a világukban történtekre. A Föld olyan képet mutat, amilyen az emberek lelki állapota. A lehetőség a megmenekvésre már nem fog sokáig fennállni, mert a természetvilág megrendülőben van. Nem a hatalmas, teremtő Isten szándéka és akarata ez, hanem az ember hozza magára bűneivel, nemtörődömségével, közönyösségével, mert mindig csak a maga emberi énjével volt elfoglalva, nem törődve az őt körülvevő, élő, eleven természetvilággal. Pedig a természet az ő segítőtársa, melyet az önmaga fejlődésével együtt tisztítania kellett volna, emelnie és a jó szolgálatába állítania. Tehát a természeti erők haragossá és indulatossá váltak, híven tükrözve vissza az ember haragosságát, gyűlölködését és mindazokat a megtorló szándékokat, melyek az emberek lelkében élnek.
A szeretet tartja össze a világokat, az emberi közösségeket, a különböző bolygók lakóit. Az egész világmindenség alapja az a tiszta szeretet, melyet a teremtmények a szeretet forrásából, Istenből nyertek. A szeretet az összetartó erő, amikor a szeretet beszennyeződik az indulatokkal, önzéssel és erőszakkal, ennek következtében megrendülnek a természeti erők. Az óceánok óriási erőket tartalmaznak, lent a mélyben az ellentétes erők már forrongnak. Ezek hozzák majd létre azokat a katasztrófákat, melyek a természettörvény többi erőinek is a megrendüléséhez vezetnek. A világnak nem lesz egyetlen pontja sem, ahová elbújhatnának az emberek. Isten akaratát és törvényét lábbal taposóknak a legmélyebbre épített bunker sem ad menedéket, tudósaitok nem lesznek képesek megelőzni a katasztrófákat, bár egy ideig matematikai számításokkal követni tudják a föld és a tenger mozgásait. Később azonban ezek a számítások csődöt mondanak, és az óceánok vize, ereje, mélye lesz az emberek katasztrófáinak az elindítója. Helyesebben maga az ember indította el a saját katasztrófáját, mert bár a hosszútűrő Isten bizonyos korszakokig várt, de az emberek nem javulnak. Amikor ennek a tűrésnek vége lesz és a természeti erők megrendülnek, már nemcsak bizonyos embercsoportokat fog érinteni, nemcsak bizonyos földrészek elsüllyedését fogja eredményezni, hanem az egész föld tűzzé fog válni! Az erők tömörülnek, osztályozódnak, melyekben különböző érzések és vágyak égnek mindaddig, amíg le nem válik a salak az aranyról, és az ellenszegülő szellemek és ellentétes erők tűzkarikába zárva kidobatnak.
Az erők szétválasztódása már napjaitokban is folyamatban van, az anyagban is elkülönül az, ami érték, melyekben olyan érzések és vágyak vannak, amelyek megmaradhatnak az új Föld gerincének. Ezek az elkülönülések az óceánok vízében, a tűzhányók mélyében, a különböző hegyvonulatok mélységeiben, a síkságok fertőzött talajában, a légköri elektromosság különböző formáiban már történnek. Lassan bontakoznak ki, és az ember, aki az önmaga életét sem tudja helyesen szemlélni, nem képes ezeket észrevenni, és ezek felett elgondolkozni. Azt hiszi, hogy ami történik, arról nem tehet, nem felelős a történtekért.
Az ember a természetvilággal össze van kapcsolva, kölcsönösen hatnak egymásra. Az ember egyre több gonoszságot enged meg magának, egyre több lehetőséget teremt, amelyeken keresztül kiélheti a maga gonosz természetét. A természetvilágban megnyitotta azokat az ajtókat, amelyeken keresztül előjönnek azok a félelmetes és veszedelmes dolgok, melyeket nem képes többé megfékezni. Azt hiszi, hogy az atomtudósok valami hatalmasat alkottak, előbbre vitték az emberiséget, holott óriási veszélynek tették ki a Földeteket. Az ember a tudományával belekontárkodik a természet működésébe, az okozatokat látja, de mögötte az okokat nem, hogy amikor valamely természeti erőt felszabadít, az a Föld életében mit fog okozni. Ennél nagyobb az a rombolás, amelyet az ember bűnös érzés, gondolat és vágyvilágával visz véghez, új lehetőségeket adva olyan erők felszabadulásának, amelyek a természetvilág katasztrófáit okozzák. A természeti erők már mindenütt a megrendülés jeleit mutatják. Akik érzékenyebbek, azok már érzékelik ezt, a többség azonban önmagával van elfoglalva, nincs arra gondja, hogy mit kellene másnak adnia, miről kellene lemondania, hogy a saját kis erejét hozzáadva a közösségéhez, a rosszat képes legyen fékezni. Közömbös azzal, ami a világnak egy másik pontján történik.
Földetek minden pontja, mint láthatatlan hálóval, egymással össze van kötve. A Földön már nagyon kevés a jó, és még a jó helyzet is pillanatonként változik, nagyon bizonytalan. Mihelyt áldozatot kíván az embertől a jó, a megtételére nem vállalkozik, visszalép, és ha a rosszat nem is támogatja, de ahol ő lehetne a védőgát, ennek szerepét nem hajlandó elvállalni. Ezért a mi feladatunk az, hogy bár a természetvilág megrendülését megakadályozni nem vagyunk képesek, lelassítsuk ezt a folyamatot, hogy idő és alkalom maradjon azoknak a megtérésére, akik még menthetők. Krisztus második eljövetelének idejét senki, még az ég angyalai sem tudják, de amilyen a világ helyzete, ahogyan a természeti erők csoportosulnak, ahogy az ember lázadása egyre nagyobb a teremtő Istennel szemben, már mutatja, hogy az idő közel van! Megmutatja majd, amikor a tenger háborogni kezd, a Hold vérbe borul, amikor a légköri erők addig nem tapasztalt haraggal pusztítanak, és az emberre az addig nem ismert betegségek jönnek, melyet az orvostudomány képtelen lesz gyógyítani. Megmutatja mindabban, ahogy elszárad, kiég a növényzet, elfogy az élelem, és a tudomány nem lesz képes megállítani a túlnépesedést.
Ha majd megrendül a Föld, egyetlen katasztrófa sok millió embert fog maga alá temetni. De ez még nem a vég, csak a természet működése fejezi ki azt az erőt, amelyből kivonatott a szeretet, mellyel a természeti világot, a ti Földeteket is össze lehet tartani. Ahol nincs szeretet, ott minden széthull, mint oldott kéve. Amíg az ember erős, egészséges, addig a Föld, a világmindenség urának képzeli magát, de amikor öreg, törődött és beteg lesz, már senkinek nem lesz gondja rá, mert kihűl a szeretet.
Mindezzel nem félelmet akartam kelteni, hanem figyelmeztetni, hogy szükséges az embernek erre az időre beérkeznie, megszerezve a "menyegzői ruhát," és hogy a homlokán legyen a jel, hogy mi ráismerjünk. Szükséges, mert akin ez a jel nincs, elvész. Mi a Föld minden lakójának beérkezéséért dolgozunk, hogy minél több legyen azok száma, akik értenek az Írásokból, tanításokból, akik testvérként össze tudnak olvadni Krisztusban. Azokért fáradozunk, akik érzékelik, hogy most van itt az idő és alkalom, és ezt fel kell használni arra, hogy a rossz természetüket legyőzve, a megmentettek közé kerüljenek, és ezzel mindazokat a csodálatos mennyei értékeket magukénak mondhassák, amelyekért idelent küzdöttek és fáradoztak.
Amit mondunk, az nemcsak elszálló szó, hanem az isteni Igazságra épül, az pedig soha nem dőlhet romba! Le lehet takarni, el lehet temetni, de újra és újra dicsőségesen megjelenik. Építsetek ti is templomot az igazságnak a bensőtökben! Isten veletek."
A következőkben egy, a napjainkban elhangzott szellemi közlésből adunk részleteket, a múlt Karácsony másnapján történtekről. A kérdésben a hely, időpont, körülmények, az áldozatok száma és a csodálatos megmenekülések szerepeltek.
TSZ: Olyan magyarázat érkezik most, ami nem kizárólagosan csak az egyetlen érvényes igazság, hanem amivel leginkább tud az ember foglalkozni.
Tudnotok kell, hogy amikor az emberiség igen nagy része a szeretet ünnepét éli, semmi körülmény között nem lehet a pozitívhoz egy olyan negatívot kapcsolni, mint velejáró "büntetést," mint amilyen megtörtént. Nézzük a dátumot. Néha valóban az év egy bizonyos napján katasztrófák történnek, (az utóbbi években többek között Karácsony másnapján. Szerk.) de általában napok eltolódásával. Vegyük úgy, hogy valóban nem utolsó, hanem korszakzáró idők vannak, ez nem újdonság. Ahol valamely korszak kiteljesedve eljut a csúcspontjára, kihozva a lehető legtöbbet, úgy tűnik, mintha egy korszak legnagyobb és legcsodálatosabb eredményei lennének, de pontosan az hozza elő azokat a negatív vonásokat, melyek magából fejlődve, mint hulladék, mint fölösleg gyűlnek össze, és a korszak végén olyan tehertétel, olyan szeméthalom lesz, melynek az eltakarítása már időszerű. Ezt nevezték régen "utolsó időknek", és valóban egy korszaknak, szellemi áramlatnak a végén az eredményei azok, melyek már kitermelték magukból önnön ártó és felesleges dolgaikat. Ezek tünedeznek el. Ez érvényes mind anyagi, mind szellemi, mind eszmeáramlati vonatkozásban is.
Vegyünk egy napot, amely nagyobb pusztítással, nagyobb embertömegeket, sőt az egész világot megrázó történésekkel jár. Az ember, mint kettős, az anyagában és szellemében jelenlévő lényként él a Földön. Ahogy az ember, úgy a többi bolygó is, mint Lények, nem ugyanazok, mint a másik, mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, történése, energiaburka és formációja. A Föld és a többi bolygótestvérei az összefüggéseikben elérkeznek évről-évre egy olyan helyzetbe, ahol nagyon hasonló összhatás mutatkozik. Ilyenkor nem a bolygók összállását és egymáshoz való viszonyát kell nézni, hanem azt, hogy az időközben megváltozott, emberileg felfoghatatlan és mérhetetlen energiaváltozások egymásra hatnak, egymásra sugároznak. A Föld, mint bolygó, a testvérei felől érkező sugárzásokra reagál. Ezek változnak, de nem mindig azonosan és azonos erővel. Bizonyos kisugárzási változások történnek a naprendszeren belül.
Van, aki hiszi, van, aki nem, de természetes, hogy mivel minden él, minden változik és módosul, ezért egymásra hatva összmunkálkodásban vannak. Az, ami a bolygótestvérek energiaváltozásaiban egy esztendő alatt, vagy azon belül - mert ilyen is van - az erőteljes változások összmódosulataiban történnek, megjelenik a Földnek, mint élő szervezetnek a reakcióiban. A többi bolygótestvér összmunkálkodásának változásait megérzi, és azok is, akik vele együtt élnek szimbiózisban. Természetes, hogy a Föld a maga reakcióit óriási belső energiákkal jelzi, ez az ő módszere. Ilyenkor az történik, hogy a külső változásokban megrendülések, kataklizmák történnek, melyek az egész természetben megjelennek. Hogy ilyenkor anyagi pusztulások és romlások vannak, és hogy az az embertestekre és a természeti testekre, növényzetre, állatra, mindenre hat, az velejár. Itt olyan energiákról van szó, melyek alól kivonni magát nem tudja. Ez semmiképpen nem vehető külsőleges szellemi hatásnak, hogy bosszúból, figyelmeztetésül vagy tanító célzattal végeznek ilyen szörnyű rombolásokat, mert természetes folyamat. Tehát nem az ember ellen történik, hanem összhatásokról van szó. Ahol ilyen nagy rombolások vannak, ott a fizikai lét veszik el, de nem az élet, mert az nem veszíthető, vagy csökkenthető, az élet állandó és győzedelmesen diadalmas. A külső megjelenés pusztulása történik, bármennyire is szomorú, megrendítő és szörnyű.
Nézzük az ellenhatását: mi történik egyes esetekben? Olyan csodálatos megmenekülésekről lehet hallani, amelyek megmutatják az emberiség megmaradt tömegeinek, hogy itt nem a rombolás a cél, mert mellette ott van vele együtt a megmaradás, amire azt mondjátok, hogy csoda. Ez hívja fel a figyelmet, hogy nem egyértelműen a régebbi felfogású büntetésről van szó, még ha bolygóközi hatalmas energiamozgások is történnek. Ezek a megmenekülő esetek bizonyítják, hogy minden ilyen tragikus eseménynél vannak túlélők, ún. csodás "véletlenek", amelyek felhívják a figyelmet, hogy nem a rombolás, hanem a továbbvivő élet a cél.
Kegyetlenségnek tűnik, de az ilyen világviszonylati mozgásoknál az eltávozottak számszerinti alakulása nem meghatározó. Ilyen nem létezik! Minden egyes élet fontos, és amikor ilyen nagyok az életvesztések, bár ez tűnik fel, azt kell felismerni, ami ezen túlmutat. Mivel itt óriási energiákról van szó, természetes, hogy nemcsak néhány áldozata van, mert itt nagyságrendileg hatalmasabb energiák működtek közre, mint máshol. Tudom, ez érthetetlennek és kegyetlennek tűnhet, és azt is felvetheti, hogy ha egyre nagyobb létszámú pusztításról van szó, akkor mi következhet legközelebb? Erről nincsen szó! Ezért jó ezt a figyelmeztetést megjegyezni.
Egy példát mondok: az ún. vízözönnél, vagy Atlantisznál, nem százezres tételek voltak, hanem sokkal több! Olyan külső, anyagi testű pusztulás, amely többé nem lesz! Még ha nagyságrendi növekedést láttok, akkor is hosszú távon csökkenő tendencia mutatkozik. Nem azért, mert máskor kisebb energiák robbantanak ki pusztításokat, hanem másért. Ahogyan az ember belső élete változik és annak megfelelő energiákat bocsát ki, az mint egy védőpajzs veszi körül a Földet. Most még nem nagyon védő, a jelen korban inkább a rombolást segíti, de a változás a Föld nagy energiamozgásait is kordában tudja tartani, kiegyensúlyozni. Mert ez az emberiség feladata és dolga! Nem azt mondom, hogy jóvátételi munkája, mert egy folyamatban vesz részt. A folyamat az, ami emelkedő tendenciát mutat, és ebbe kellene inkább megkapaszkodnia, mint erőbe, hogy mit tud a folyamatért tenni, itt és most. Óriási erőt tudna adni, különösen, ha arra gondol, hogy ő nem csak embertömegeknek, a természetnek, a Földnek, mint élőlénynek jövendőjét hordja a tenyerén és a lelkében. Jégkorszakon, bolygóbecsapódásokon, annyi mindenen átment a Föld, - pedig akkor is volt már élővilága! - melyek iszonyatos pusztulásokkal jártak. Az emberélet araszol, de az ember nem csak egy kis emberéletből áll, belül sokkal hatalmasabb és nagyobb áttekintőképessége van, és ez fejlődik ki egyre jobban.
A katasztrófák helye emberi szempontból véletlenszerű. Az ilyen jelenségeket a Föld dönti el, az ő belső élete. Ugyanakkor vannak olyan hatalmas belső események, melyek emberiek. Ilyenekről tudtok, melyek több ezer ember életét követelték, és ott is történtek túlélések, csodálatos visszahatások, összefogások, tanulságok, és olyan dolgok, amelyek sok helyen, ha nem is mindenütt, az emberi lélekben olyan pozitív változásokat eredményeztek, melyekhez képest a rombolás semmisnek mondható, bármilyen borzasztó is volt. Amit az emberi lélekben lévő rossz, elhajlás és hiba éppen a korszak végére létrehozott, annak végbe kell mennie, mert ki kell tisztulnia, ki kell robbannia, akármilyen következményekkel is jár. A visszahatás nem egyik napról a másikra következik be, a tanulságok leszűrése, megélése és jobbítása még mindig az emberiség előtt áll. Annak a bizonyos emberi gyarlóságnak és rossznak a kirobbanása, melyet terrorizmusnak neveztek, még mindig nem zárult le. A jó hatás az ember kis araszoló voltában csak a későbbiekben mutatkozik meg. Jóvátesz olyan dolgokat, melyek most még borzasztóak, és amelyekhez az ember értetlenséggel és keserű ellenkezéssel viszonyul.
Minden, ami előrelépés, haladás, a változtatáskor nagy pusztulással, veszedelemmel jár. Mindig az a lényeg, amely mint egy vezérfonal tovább megy, és a tápláló alapot szolgáltatja a következők számára. Egy veszedelemnek, általatok úgynevezett végítéletnek, utolsó időknek, háborús pusztításnak, megsemmisülésnek vett korszak lényege, "lelke" az, ami tovább megy, táptalajul szolgálva a soron következőnek. A túllépés több-kevesebb szenvedéssel, bajjal jár, és csak később vehető észre, hogy valami új, valami nagyszerű jött a világra. Mélyebben átgondolva ezt, sokkal könnyebben keresztül lehet jutni az új korszakot kialakító szenvedések külső-belső küzdelmein, leépülésein, szem előtt tartva, hogy majd ezek hozzák világra azt az új szemléletet, új lelki állapotot, amelynek öröme, szépsége, fénye még előttetek van, és a fájdalmakban el sem tudjátok képzelni, hogy ilyen lehetséges.
Összeállította: Kotányi Ottó
|
