|
TALÁLKOZÁS A SZELLEMVILÁGGAL
A médiumi közlésben elhangzott két "szenvedő" tanulságát a köri találkozó végén a szellemi Tanító mondta el. A második megnyilatkozónál jól érzékelhető, hogy a köri találkozók alkalmával sok esetben több, hasonló állapotban lévő lélek is jelen van.
SZT: Szellemi Tanító, SZ: Szenvedő, KV: Körvezető.
SZ: Siess! Hozzál sok vizet! Hogy maradtál itt? Azt hittem, hogy egyedül vagyok.
KV: Nyugodj meg, most segítőkre találsz. Hol vagy? Segíteni fogunk neked. Adok neked egy kis vizet, igyál belőle.
SZ: Ne nekem add, a tűzre öntsd!
KV: Jó, ráöntöttem a tűzre, kisebbek a lángok, most már csak füst van. Nyugodj meg!
SZ: Égnek a könyveim, az összes könyv! Minden könyv!
KV: A könyveket pótolni lehet, a gondolatot nem. Milyen gondolatok voltak benne? Miről írtál?
SZ: Nem én írtam. Nem kapok levegőt!
KV: Adok neked egy kis friss levegőt, sóhajtsál mélyet. Egy tudós vagy? Mesélj magadról! Most már elment a tűz, van levegő.
SZ: Minden odavész! Minden szürke, füstös. Leégett az egész könyvtár.
KV: Melyik városban volt? Melyik évszámot látod magad előtt?
SZ: Ez nem város, ez egy kolostor. 1700... Franciaország.
KV: Ezek tudományos vagy vallásos könyvek voltak? És ki gyújtotta fel őket? Van ellenséged?
SZ: Sokan nem szeretnek, akiknél többet tudok itt a kolostorban. Sok paptársam nem szeret. De nem igen beszélek senkivel.
KV: Ez milyen kolostor? Milyen rendhez tartozik?
SZ: Nem tudom. Furcsa állapotban vagyok. Egy barna ruha van csak rajtam, talán megégtem. Nem tudok semmit.
KV: Mond neked valamit az a szó, hogy rózsa?
SZ: A rózsa az egy szent jelkép. De miért kérdezed ezt? Ki vagy te?
KV: Én egy segítő vagyok, aki szeretne téged kihozni ebből a nehéz helyzetből. Miért nem szabadna beszélnem a rózsáról?
SZ: Nem szabad elmondani sem. Amikor te méltó leszel, tudni fogod. Nekem nem szabad beszélnem erről.
KV: Jó, elfogadom. Te szerzetes vagy? És hány éves?
SZ: Elég idős vagyok már. A mi kolostorunkban általában nem élnek ennyi ideig, mint én. Én már itt voltam, amikor még ezt az új apátot nem is jegyezték sehol. Látom, hogy nem így kellene ennek a rendnek működnie, de tehetetlen vagyok, kevés tapasztalatom van a világi dolgokban. Nem ismerek világi kapcsolatokat, én csak a belsőben élek. Már hosszú idő óta nem nagyon beszélgetek azokkal sem, akik ide bejönnek, hogy itt éljék le életüket, mert nem értik az én gondolataimat. Elhatároztam, hogy nem beszélek többé senkivel. Most, hogy ez a nagy tűz volt, veled szóba álltam, de rámtört a félelem, hogy megszegtem fogadalmamat, s veled beszélgetek. Nem vagyok erős többé, nem vagyok méltó többé, és talán ezért ez a szürke homály körülöttem.
KV: Mondd, foglalkoztál te misztikával, meditációval? Te csak önmagadban építettél ki egy nagyon erős Istennel való kapcsolatot, ahol jelenségeket láttál, vagy éltél meg, erősítve a hitedet?
SZ: Amikor a cellámban láttam felkelni a Napot, voltak ilyen pillanataim. De úgy érzem, nem voltam elég bátor, hogy cselekedjek, hogy fellépjek. Milyen furcsa! Lehet, hogy nem jól tettem, hogy ily sokat hallgattam. Lehet, hogy elhibáztam.
KV: Mi ellen kellett volna felszólalnod? Mi volt az, amit rossznak láttál?
SZ: Nem jól mentek a dolgok a rendben. Beszivárgott a pénz, az arany szeretete. Bekerültek ide olyanok, akik nem voltak igazi szerzetesek. Nem voltak méltók, de pénzt adományoztak ennek az új kijelölt vezetőnek, és lassan leromlott itt minden.
KV: Adok neked egy kis fényt, mert egy fontos dolgot szeretnék mondani neked. Jobban érzed most magad?
SZ: Már kapok levegőt, csak ez a szürkeség aggaszt. Úgy érzem, hogy nem cselekedtem helyesen.
KV: Ez most ne emésszen téged! Nem biztos, hogy meg tudtad volna oldani, hogy ne legyenek pénzhajhászok. Mire tudtál volna hivatkozni?
SZ: Nem tudom, talán Isten nevében el kellett volna mennem, és a még feljebbvalónak szólnom, de én a könnyebb utat választottam.
KV: És hol volt a feljebbvalód? Ugyanitt a kolostorban?
SZ: Nem, sok mérföld járásra innen. Mit tegyek most?
KV: Közölnöm kell veled, hogy ma 1998-at írnak. Tehát 200-250 évvel többet, mint amit te mondtál. Ez azt jelenti, hogy az idő elmúlt, miközben a te örök lelked egy helyben állt. Mit gondolsz, mi történik az emberrel, ha meghal?
SZ: Hát, felelnie kell a tetteiért.
KV: Arra nem gondoltál, hogy a lélek otthagyja a testet és a túlvilágon tovább él? Semmi elképzelésed nem volt erről?
SZ: Gondoltam rá, hogy így, ahogy most vagyok... valahová mennem kellene. De még nem tudom, mit mondanék, ha minden cselekedetemre válaszolnom kellene. Nem tudom, mit tegyek, talán imádkoznom kellene.
KV: Ezt mindjárt meg fogjuk tenni, de hogy meggyőzzelek arról: a testedet elhagytad, és mint lélek élsz. Kérlek, emeld fel a kezedet és érintsd meg a hajadat. Ez a te hajad? A helyzet az, hogy te most egy kedves hölgy testéből szólsz felénk, akit mennyei segítséggel rendelkezésedre bocsátottak, hogy megszólaljál. A tested már elment, de most kölcsönkaptál egy másikat, hogy a lelked megszólalhasson. Érted már hogy mi történt?
SZ: Igen, közben látok. Jön egy régen látott barátom. Furcsa dolgot kell neked mondanom: testvérem ő, egy valódi lovag.
KV: Hogy hívják?
SZ: Rodrigez. De már nagyon rég nem láttam.
KV: Ő is meghalt már, és mégis tudtok találkozni.
SZ: Igen, és azt mondja nekem, hogy menjek vele, mert sok olyat fog nekem mutatni, amit ide bezárva nem tudtam megtanulni, pedig sok könyvet olvastam. Azt is mondja, hogy tanuló életem volt, és hogy most olyan helyre visz engem, ahol még sok más ismerőssel fogok találkozni. Olyan furcsa érzésem van, amilyen még soha nem volt, hogy szeretettel várnak szellemi barátok, akikkel – azt mondja – együtt lehetek. Furcsa, de lovakkal fogunk menni. És én nem tudtam, hogy fel tudok-e ülni, és tudok-e vele menni. Új ruhát ad nekem, olyan vértet, amin kereszt van, s azt mondja még, hogy olyan életem lesz, ahol tudok majd tenni.
KV: Elmondunk veled együtt egy Miatyánkot, és a túlvilágon te szellem formájában tovább fogsz haladni a társaiddal együtt. (Ima után a lélek távozik.)
SZ: Kik vagytok ti?
KV: Mi egy rajtad segíteni akaró kis társaság vagyunk.
SZ: És hogy kerültetek ide?
KV: Te jöttél el hozzánk, az angyalok hoztak ide, hogy segítsünk neked.
SZ: És én hol vagyok? Mondjátok meg nekem!
KV: Budapesten, Magyarországon.
SZ: De itt olyan sötét van, olyan sokan vagyunk itt!
KV: Hányan vagytok és milyen emberek vagytok?
SZ: Nem találjuk a kiutat. Hogy kerültünk ide, mért vagyunk mi itt? És miért lebegünk itt? Csak szálldogálunk, nagyon könnyűek vagyunk, keressük a kivezető utat, és sehol nem találjuk, mert olyan sötét van, hiába nézek erre meg arra. Hogy kell innen kimenni? Én ki akarok innen menni, azt sem tudom, hogy kerültem ide? Tulajdonképpen mit keresek itt, miért vagyok itt, és hol vannak a szüleim?
KV: Hány éves vagy?
SZ: Harminchat.
KV: Magyarországon élsz?
SZ: Én most nem. Én most lebegek itt.
KV: Korábban hol éltél? Melyik országban, városban? Emlékezz vissza!
SZ: Ausztria. Emlékeznem kell, mert én csak itt bolyongok, senki nem kérdez tőlem semmit. Egy magas hegytetőt látok, állatokat, juhokat, havas hegytetőket. Nagyon sok magas hegy, hegyláncolat veszi körül ezt a helyet, amin én terelem juhaimat. De nehéz volt kimondani és visszaemlékezni!
KV: Talán még továbbra is sikerülni fog. Te hittél Istenben, jártál templomba?
SZ: Hallottam már róla, de templomba nem jártam, én fent éltem a hegyen és itt őriztem állataimat. Volt egy Bodri nevű kutyám is, aki segített összeterelni az állatokat.
KV: Azt tudod, hogy a Bodri magyar kutyanév? Tudsz valamit Magyarországról?
SZ: Igen. Jártam Magyarországon.
KV: A papád, vagy a mamád volt magyar?
SZ: Az anyukám. Hol vannak a szüleim, és én mért vagyok most itt? Mindig meleg vacsorával vártak engem otthon.
KV: Milyen évszámot látsz magad előtt?
SZ: 1962.
KV: A nevedre emlékszel még?
SZ: Nem. S mért nem tudom a nevemet?
KV: Mondd, hittél a túlvilági életben, vagy abban, hogy a halál után valami még történik velünk?
SZ: Nem. Meghalunk és kész.
KV: Pedig tudod, hogy van egy tested, amit a halálkor elhagysz.
SZ: És én most azért lebegek, mert nem vagyok a testemben, és elhagytam a testemet? Azért vagyok ilyen könnyű? És hogy lehet oda visszamenni?
KV: Nem kell, mert sokkal jobb helyzetben vagy, csak még sötét van.
SZ: Sötét van, és én nem szeretem a sötétet, mert a hegytetőn mindig világos volt és sütött a nap.
KV: Hallottál már Szűz Máriáról? Elmondok egy kis imát, azáltal világosabb lesz, és akkor folytatjuk. Ő is lélekben van, és biztos, hogy tud segíteni nekünk, hogy sokkal világosabb legyen.
SZ: Jó, és engem kivisz innen a sötétből, ha ezt elmondom?
KV: Mondd utánunk: Üdvözlégy Mária... Most egy kicsit világosabb kell, hogy legyen.
SZ: Igen. Szép világos van. Fényt, fényességet látok, olyat, mint a hegytetőn volt, csak még egy kicsit homályos.
KV: Nem közeledik valaki feléd? Nézz körül!
SZ: Ott messze valaki jön. Nagyon szép ruhája van. Én is kapok olyan ruhát?
KV: Igen. Mondd el, milyen ruhája van.
SZ: Fényes palástja van, olyan színű, mint a napfény, ahogy sütött a hegytetőn, csillog. És látom az alakját, körvonalakban az arcát kirajzolódni, és azt mondja nekem, hogy "Én fénylény vagyok, és azért jöttem el hozzád, hogy kisegítselek és kivigyelek a sötétségből, ebből a helyből, ahová kerültél az anyagod elhagyása után." Nehezen értettem meg.
KV: Milyen arca van?
SZ: Hosszúkás, árad és ragyog belőle a szeretet. Látom, ahogy közelít felém és nyújtja a karjait, hogy: "Gyere velem, menjünk fel a fénybe, a mennyek országába, ahol a tested elhagyása után folytatni fogod lelki életed." (Távozik.)
TSZ: Szeretett Szellemi Barátaim! Az elmúlt pár percben jól láthattátok, milyen az, amikor az emberi léleknek be kell járnia a szellemi fejlődés fokozatait. A szerzetes a nehéz fogadalommal teli életében igyekezett minden olyan írt betűt magába önteni, magáévá tenni, amely őt Isten országához közelebb viszi, de elmulasztotta azt, hogy társaival megossza gondolatait, bajait, problémáit. Az életében értelme nagymértékben fejlődött, érzelmeiben azonban nagy hiány keletkezett. A köztesléti szférában már befelé fordult. Az imádkozás mellett odafigyelt olyan lények szavára, akikről nem tudhatta, hogy kicsodák, mifélék, honnan jönnek. Ő az előző életében egy nagyon erőszakos katonaéletet élt, az a lovag, aki érte jött, abban az életében testvére volt, bátyja. Együtt harcoltak, küzdöttek azért, hogy az általuk Isten igazságának vélt tanokat népeken át elterjesszék. Törekvésük ugyan jó volt, azonban jól tudjátok, hogy a felhasznált eszközök nem voltak a leghelyesebbek. Ezek után kapta ezt az életet, hogy benne az agresszió kissé visszafejlődjék. Az ezt követő tanulási időszak után majd egy olyan életet fog kapni, ahol lelkének mindkét oldalát egyformán csiszolhatja.
A másik lélek, aki körötökbe jött, több hozzá hasonló állapotban lévő szenvedő társával egyetemben egy olyan szférából érkezett, ahol még a tudatlanság, fejletlenség a jellemző. Az ő lelke jó, tiszta állapotú, nincsen benne gonoszságra, keménységre való hajlam, ám még több életet kell élnie, hogy benne az igazság ismerete nemcsak lelki, hanem szellemi rétegeiben is kibontakozhassék. Remélem, jól érzitek azt, amit ezzel nektek közvetíteni szeretnék.
Köszönet munkátokért, kérünk bennetek, tanuljatok, segítsetek, és gondolataitokat, véleményeiteket kicserélve munkálkodjatok közös, szent szellemi feladatotokon.
Közreadja: Langer Imre
|
