2003. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A hit a lélek lámpása a földi élet homályos útjain
Tanít a szellemvilág * Gárdonyi Géza versei * Reményik Sándor versei
A jövendő felé * Találkozás a szellemvilággal
A szemlélődésből fakadó elragadtatottság strófái * Az angyalokról
Ima a hazáért nehéz időben * Parapszichoógia tartalomjegzék

     A Szeretet nevében, Isten szeretetének megtestesítője nevében, a mi Urunk, a Jézus Krisztus nevében szólok hozzátok. Most sokkal inkább az Ő nevére hivatkozva közeledünk hozzátok, mert szükségetek van és szükségetek lesz a fokozottabb szeretetre, amellyel hozzátok közeledünk, hogy titeket ebben a szeretetben meg is tartsunk, hogy szét ne hulljatok, s ezáltal a mi építkezésünk romba ne dőljön. Mert ti vagytok ennek az épületnek látható pillérei, amelyekre az Isten országát építgetjük.
     Isten országát építgetni és tökéletesíteni vagytok hivatva mind, akik itt ezen a földön megértettétek és meg akarjátok érteni az Isten kijelentéseit a földi emberekhez, a népekhez, a nemzetekhez úgy, mint akik meg akarjátok érteni, hogy mit kíván az Isten tőletek, földi emberektől, miért helyezett ide a földre benneteket, miért bízott meg feladattal, és mi az, amit meg kell tanulnotok, mi az, amiben eredményt kell majd felmutatnotok az elszámolás idején.
     Akikre az Úr munkát bízott, azokat nem csoportonként hívta el, hanem a csoportokból egyenként szólította nevükön a választottakat, egyenként adott nekik külön-külön megbízatást minden népben és nemzetben; és mindegyiknek el kell végeznie azt a kisebb vagy nagyobb feladatot, amely rá van bízva. Mindenkinek meg kell hoznia azt az áldozatot, amelyet tőle ez a megbízatás követel.
     S bárha ebben a világban nem látható az a megbízatás, amelyre az egyes emberi lelkek el vannak küldve: boldogok azok, akik ezt megérzik és megértik, ebben fáradoznak, és ebben némi eredményt tudnak elérni.
     Mindenkire munka van bízva azok közül a lelkek közül, akik Isten szavát meghallották, akiknek lelkében visszhangot keltett az az ige, amelyet Isten az egész emberiség megváltására, megtisztítására és fölemelésére adott.
     Mert mit használ nektek, ha hiszitek is a síron túli életet, ha hiszitek is az újratestöltés rendjét, törvényét és igazságát, ha a testöltések sorozataiban alig-alig tudtok csak valami kis eredményt is felmutatni. Mit ér nektek a földi életnek minden öröme, dicsősége és hatalma, ha mindazt, mint egy áloméletet élitek végig, mert elbódít benneteket a lelketek tévedése, és visszaéltek a próbául kapott ajándékokkal s vesztek rajtuk magatoknak szenvedést, bizonytalanságot itt, ebben a másik világban?! Hiszen innen mindig csak külön kegyelem folytán küldettek ismét a látható világba, hogy itt testet öltve elfeledjétek a múltat, és a lelketekben a múltnak csupán kicsiny emlékfoszlánya maradjon, amely csak mint a lelketeknek vágyakban és törekvésekben megnyilvánuló nekilendülése élheti ki magát! Mert amik voltatok, amik felett rendelkeztetek, azok itt már mind a múltéivá váltak, és előttetek csak a sivár jelen, a jövőben való reménynélküli bizakodás áll, csak ez vezet benneteket, ha elvesztitek a lelketek lámpását, ha ki hagyjátok aludni a hit világosságát.
     A hit világossága az, ami titeket lépésről-lépésre vezet a fejlődés útján; a hit világossága az, ami ha kigyúl a lelketekben, akkor a láthatatlan világ jó felé törekvő szellemeinek csoportját, azoknak gondolatait és segítő érzéseit vonzzátok magatokhoz, hogy abban az időben, amikor a test tudata pihen, a lelketek fölemelkedhessék a megismerés világába, és kereshesse az utat, az erőforrást, amely titeket ébredéstek után ezen a bizonytalan pályán majd előresegít.
     A hit lámpása az, amire szükségetek van; s ezt a lámpást, amely az életutat van hívatva megvilágítani számotokra, bőven kell táplálnotok olajjal; ezt pedig csak az Istenhez való erős ragaszkodással és az ő szent Lelkével való összekapcsolódással tudjátok a magatok részére megszerezni, hogy ki ne aludjék a hitetek, hogy éberen maradjon a lelketek, hogy le ne tévedjetek az elétek szabott útról. Mert bizony itt a megpróbáltatások világában könnyen eltévedtek a magatok emberi igazságérzetével; könnyen félrevezet benneteket a szenvedély, a szeretet, a gyűlölet, az akarás, a törekvés, hogyha a hitnek világossága nem világítja be előttetek az utat, amelyet járhatónak mutat az a káprázat, amely minden földi ember szemében valóságnak látszik, mert test szerint ítél és test szerint látja a dolgokat.
     A hit világossága vezérel titeket előre, ha ennek fényénél gondosan körültekintve szemlélitek az előttetek megvilágított utat, hogy valamiképpen félre ne lépjetek, rossz lépést ne tegyetek, amelyet sok keserű könnyhullatással kell majd megsiratnotok. A hit világossága az, amely titeket vigyázókká tesz, hogy magatokra is, meg a rátok bízottakra is nagy figyelemmel legyetek, s gondosan szem előtt tartsátok azoknak sorsát is, akik és amik a ti kezetekre vannak adva, és akiknek sorsa, haladása, testi jóléte szintén a ti előhaladásoktól függ, hogy valamiképpen félre ne billenjetek és magatokkal ne rántsátok őket is, és örömök helyett boldogtalanságot és csalódást ne szerezzetek magatoknak és nekik is.
     Minden emberre munka van bízva itt ezen a földön, amelyet el kell végeznie. Minden léleknek megvan a maga megbízatása, amelyet hűen és pontosan be kell töltenie, és el kell végeznie a legkisebbtől a legnagyobbig. De az ember hitének lámpása, ha nem őrködik gondosan felette, könnyen kialszik, és akkor a sötétben bukdácsolva elfelejti a megbízatását, és nemcsak a maga sorsát, hanem a hozzákapcsoltak sorsát is megrontja, s megsemmisíti azokat az eredményeket, amelyeket végezetül majd fel kellene mutatnia, és ahelyett, hogy áldást hozna a földre, átokká teszi az életét.
     Tehát ha az embernek nincsen hite, illetőleg, ha a hite vakhit - mivel a lelki szemei még sötétek, még tájékozódni nem képes - akkor nem halad semmit, s megmarad az eredeti fokozatán. Ilyenkor a legkedvezőbb esetben a próbákat úgy ahogy sikeresen elvégzi, azonban nem visz magával semmit, amiből ideát éljen, amiből majd ideát táplálkozzék, amiből a megmozdulásait, a lelki vágyait nagyobb térre sugározhassa szét, és eredményeket hozhasson ki belőle.
     Az embernek, ha van is hite, kötelessége ezt a hitet minél világosabbá, ellenállóbbá, erősebbé tenni, hogy minél nagyobb teret világítson be maga körül. Ha bevilágította maga körül a teret, akkor mindazoknak a lelkeknek hite, akikkel összekapcsolódott, akiket a sorsuk, az elrendeltségük köréje sorakoztatott, ebben a világosságban megszépül, s még ha a hitük kicsiny volt is, ha sötétségben és homályban voltak is, megerősödnek az igazságban, s erőben megnövekednek.
     Így az ember végeredményben nagy dolgokat művelt a maga kicsiny hitével és alázatos akarásával. S ha mindazok a lelkek, akik hozzá vannak kötve, örömmel és áldással veszik körül a lelkét, ha azzal a szeretettel ragaszkodnak hozzá, amely az ő munkájának az eredménye, ha az életében semmi nagyot nem tett is, ha semmi emberfeletti áldozatot nem hozott is, akkor is nagyobbat végzett, mint azok, akik az életüket áldozták fel egy téveszméért, egy ferde igazságért. Az Istenben hívő, Isten igazságát kereső embernek alázatos lélekkel, Istenbe vetett hittel és bizalommal, csendesen kell megjárnia az élet útját, és mindent felülről várnia, ami az életének kedvező fordulatot adhat. Mert Isten megadja a kedvező fordulatot, ha az ember hisz abban az ígéretben, hogy Isten megelégeli az ő megpróbáltatását, és a szenvedéseit megrövidíti még akkor is, ha azok neki csakugyan kijárnak, ha azok - a ti nyelveteken szólva - a kármájához tartoznak, vagyis, ha a bűneivel és tévedéseivel az okozati törvényben olyan hézagokat vágott, amelyeket csak az életével, az életének nehéz munkájával építhet ki újra, hidalhat át az Isten kegyelmébe fogódzva.
     Mert ha az ember nem fogódzkodik Isten kegyelmébe, akkor nem is tud önmagából semmit jóvátenni, semmit kiépíteni, semmit áthidalni; mert ha önmagára van hagyatva, akkor - hogyha mélyen volt - még mélyebbre süllyed, ha pedig a meredeken állt meg, akkor egészen bizonyosan a mélybe zuhan Isten kegyelme nélkül, Isten kegyelmének segítsége nélkül.

     Tehát, testvéreim, ez a kicsinynek látszó munka, ez a jelentéktelennek látszó lelki megmozdulás, lelki hadakozás a ti feladatotok. Csak akkor látjátok meg, hogy milyen nagy munka ez, amikor szívvel-lélekkel és egész akaratotokkal belevetitek magatokat az élet árjába, és elkezditek ezt a munkát önmagatokon, önmagatokkal szemben, a ti testi emberetekkel szemben, és végigharcoljátok embertestvéreitek tévedésével, rosszakaratával szemben is, de az alázatosság szellemében; ha gyakoroljátok a tűrést, az elnézést; ha a gonoszt nem viszonozzátok gonosszal, hanem a rossz helyébe jót igyekeztek adni, s ha meglátjátok is embertársaitok hibáit - mert okvetlenül meg kell látnotok - de ezekért a hibákért nem rójátok meg őket, hanem a szeretetekkel megpróbáljátok kiépíteni azokat a hézagokat, amely hézagok minden hibázó, elferdült életet követő embertestvéretek lelkében ott vannak.
     Ha ezeket a hézagokat át akarjátok hidalni a szeretettel és azzal a jóakarattal, amellyel csakugyan segíteni akartok, mert a felebarátotokat a hibájától, a bűnétől, a tévedésétől csakugyan meg akarjátok szabadítani: mennyi önmegtagadással, mennyi szeretettel, mennyi eltitkolt fájdalommal kell ezt az utat megjárnotok! És amellett nem szabad megmutatnotok, hogy ez nektek fáj, mert különben minden addigi építkezésetek rombadől.
     Ha így akarjátok ezt a ti kicsiny életeteket végigélni, és úgy akarjátok betölteni a feladatotokat, hogy Isten akarata teljesedésbe mehessen, akkor meglátjátok, hogy sokka1 nagyobb és értékesebb munkát végeztetek, mint hogyha kiállnátok a világba, és olyan eszméket hirdetnétek, amelyek emberek hatalmát döntik meg, hogy a más elvek szerint élő emberek juthassanak hatalomhoz; ha emberektől jogokat vennétek el, amelyeket ők akár helyesen, akár tévesen magukéinak tartanak, és ezt a jogot más embercsoport kezébe akarnátok juttatni; vagy ha kiállnátok a porondra, és olyan igazságot hirdetnétek, amelyért meg kellene halnotok. Mert hiszen óriási erők ütközését idéznétek elő, ezek az ütközések pedig áldozatot követelnének, és ez az áldozat elsősorban mindig attól veszi el az értéket, aki bizonyos eszmének az igazságától át van hatva.
     Sokan az életükkel pecsételik meg egy-egy téveszmének diadalra jutását. Az idők során azután a következményekből látniok kell, hogy tulajdonképpen hiábavaló volt az áldozatuk, hiába akarták az emberiséget boldoggá tenni, hiába akartak nagyobb darab kenyeret juttatni azoknak, akiknek csak kicsiny darab jutott, hiába akarták hatalomhoz juttatni az elnyomottakat, mert amikor azok kerülnek hatalomra, amikor azok diktálnak, azok rendelkeznek a világi javak felett, azok éppoly önzőkké, éppoly visszaélőkké válnak, mint az előbbiek voltak.
     Senki sem tehet senkit boldogabbá: senkit sem lehet az üdvösségre vezérelni, ameddig az a lélek meg nem érett a boldogságnak, az üdvösségnek felhasználására, értékelésére. Ameddig az ember önmagában nem hordozza azt az igazságot, amelyet Isten adott az ember megmentésére, fölemelésére, boldogítására és üdvözítésére, addig senki sem tudja azt értékelni; ha millió meg millió ember áldozza is fel az életét azért, hogy boldogabbá tegye az utána következő nemzedéket: ha az a nemzedék még nem érett meg rá, hogy azt megértse, akkor hiábavalóvá válik, semmivé foszlik az az áldozat, mert nem Isten parancsolta, nem Isten írta elő, nem Isten kívánta az áldozatot az embertől, hanem az ember testi tudata diktálta azt az embernek.
     Testvéreim, az életet élni kell tudni! És hogy ezt az életet élhessétek, meg kell először tanulnotok, hogy mi az élet, miért kell élnetek, és hogy ennek olyan folytatása legyen, amely csakugyan előreviszi nem csak a ti lelketeket, hanem a titeket körülvevő lelkek csoportját is; és a hatás folytán az azokat körülvevő lelkek csoportján is átsugározhat, hogy azok a rétegek se tévelyegjenek a homályban, hanem Isten világossága őrájuk is hasson; és ha kisebb értelműek is, mint ti vagytok, és még ha a bűnbe ragadtak is, de az idők és próbák során nekik is legyen egy vezető eszményük, amely őket a világosság felé vezeti.
     Az embernek elsősorban is azt a becsületes őszinteséget kell önmagában kifejlesztenie, amely megköveteli, hogy legelőször önmagában pusztítsa el és vonja meg az életlehetőséget az ellentét törekvésétől, és csak azután lássa meg embertársainak tévedéseit, hogy azok ellen is fölvehesse a harcot; de akkor is úgy, hogy először önmagát, az önmaga jó és igaz értékeit adja oda, még akkor is, ha a meg nem értés folytán fájdalmat, szenvedést, csalódást kell is elviselnie. Elsősorban önmagamban kell megtagadnom a bűn emberét, hogy a lelki ember fölébredhessen, megmozdulhasson és céltudatos irányban munkálkodhassék.
     Mert hiába beszélek külsőleg a legszebb, a legragyogóbb igazság szerint is, ha belülről nem ismerem az igazság áldását, ha belülről nem hiszem el azt, hogy az nekem tartós, örökkévaló eredményeket hoz; ha bensőleg nem vagyok képes napról-napra odaadni magamat annak az eszmének, és nem tudom megtagadni a magam szenvedélyét, a magam káros kívánságát, a magam túlkapatottságát, nagyotakarását; ha nem tudom elhinni azt, hogy Isten lépésről-lépésre megvilágítja az utat, és elém hozza azt, amit becsülettel el kell végeznem; ha nem tudom elhinni azt, hogy az Isten gondoskodik az én lelkemről, ha az anyagi világban el is veszítettem a nekem igazság szerint kijáró javakat, amiket az élet adott nekem, amelyeket úgyszólván érdem szerint megkövetelhetek mint megbecsülést, elismerést és mindazt, ami a becsületes és igaz élet velejárója, mert nem értettek meg, mert félreértettek: akkor is tudjak igaz és hű maradni az eszméhez.
     Hinnem kell abban, hogy ez az igazság nem csak szó, nem csak frázis, amelyet az emberek az ajkukra vesznek és egy külső formát alakítanak belőle, amely őket széppé, jóvá és igazzá teszi. Hinnem kell abban, hogy ha a jónak ez a látszata le is kopik rólam, az életemről, a cselekedeteimről, az én mennyei Atyám látja ezt, és az az igazság, az a jóakarat, amelyet belevittem a munkámba, az él, az olyan valóság, melyet nem vehet el tőlem senki, és az valahol létező valóság, amivel találkozni fogok; és van, aki ezt számontartja, van, aki ezt látja. Mert Isten mindent tudó, mindent látó, és mindenhatóságával benne él az én jócselekedetemben. Ő tud róla, Ő számontartja azt, és annak dacára, hogy a meg nem értés folytán felhők tornyosulnak felettem, a vihar elmúltával elkövetkezik a napnál világosabb megismerés ideje, és azoknak, akik félreértettek, akik nem értettek meg, látniok kell és meg kell győződniük az én jóakaratomról és igaz voltomról.
     E nélkül a hit nélkül az ember semmivé válik, harcképtelenné lesz az életben. Ebben hinnetek kell, embertestvéreim. Ezt a hitet erősíteni, növelni, mind világosabbá és világosabbá tenni: ez a mi feladatunk veletek szemben, a ti lelketekkel szemben. Ezt minden eszközzel, amit a mindenható Isten a kezünkre ad, igyekszünk is veletek szemben elvégezni, hogy erősek lehessetek a hitben, és végigharcolhassátok azt a harcot, amelyet itt, ebben a mulandó életben maguk az életkörülmények adnak elétek.
     Ebből nem is vonhatjátok ki magatokat, mert a teherviselés a földi élettel együtt járó kötelesség. Aki ez alól a kötelesség alól kivonja magát, az elszalasztja az alkalmat, annak a kezéből kisiklik a lehetőségeknek az a sorozata, amellyel önmagát feljebb emelhetné.
     Ez azt jelenti, hogy aki földi kötelességét nem teljesítette híven és becsületesen, annak meg sem adatik az a lehetőség, hogy újra testbe öltözhessék, hogy aránylag rövid idő alatt megsokszorozhassa azokat a lehetőségeket, amelyekkel a maga szellemi és lelki sorsát megjavíthatná, és megépíthetné magának a béke és nyugalom lakóhelyét.
     Ez nehezen megérthető dolog előttetek, földi emberek, mert sokan azt hiszik közületek, spiritisták közül, akik valamit tudnak az újratestöltés lehetőségéről, hogy előttük a testöltések végtelen sorozata áll, hogy abban kiművelődhessenek, tudást szerezhessenek, és végül megerősíthessék magukat azokban a pozíciókban, amelyekre a tapasztalások útján eljuthatnak.
     Nem, testvéreim; ebből a hitből ki kell benneteket gyógyítanom, mert ez tévhit, amelyet nem szabad a lelketekben megrögzítenetek. A testöltések lehetőségei nem rajtatok múlnak; nem a ti akaratotok az, ami titeket idehoz, kedvező, vagy kedvezőtlen körülmények közé; a ti akaratotok semmissé válik azzal a törvénnyel szemben, amely a mindenséget igazgatja és a mindenségnek minden porszemét a helyére állítja. Titeket is a helyetekre akar állítani; titeket is a törvény erejével továbbít, hajt a fejlődés útján.
     Nem az a cél, hogy ti a földi élet kölcsönkapott állapotaiban szerezzétek meg és nyerjétek el azokat a képességeket, amelyek titeket majd az örökélet biztonságos révébe vezetnek. Nem. A földi élet sorozatai, mint lehetőségek, próbákul vannak adva azoknak a csoportszellemeknek, akik egy célt kerestek és találtak, akik egy eszmébe dolgozták bele magukat, és fokról-fokra igyekeznek a lelkükben azt a világosságot mind nagyobbá tenni, amely világosság őket mind több és több megismeréshez vezeti, hogy mit hagyjanak el, mit vetkőzzenek le, s mit szedjenek fel a különböző életutakon; milyen következtetéseket vonjanak le, amelyek a lelküket sokoldalúbbá teszik és minden oldalról kiképezik, hogy a jót és igazat minél több oldalról sajátíthassák el. Mert erre van szüksége a léleknek, nem a keretre, amelyre ti földi emberek olyan nagyon sok időt, gondot és érzést pazaroltok. A földi élet a maga körülményeivel csak keretet képez a lélek körül; ebben a keretben sorakozik fel a gazdagság, a testi jólét, a hatalom a maga formáival; a szépség, a dicsőség, minden kívánatos fény és ragyogás; de ebben a keretben sorakozik fel az árnyoldal is: a szegénység, a nyomorúság, a betegség, a halál, a csapások, a megpróbáltatások és a véget nem érő csalódások sorozata. És valaki a kívánatosért kinyújtja a kezét, magához vonja a nemkívánatosat is. Valakinek zsarnok természete van, és igényei vannak az élettel szemben, és a végzete meg is adta neki a lehetőséget, hogy ezt a természetét kiélhesse: amikor kinyújtotta a kezét ezekért a lehetőségekért, ugyanakkor a dicsőséggel együtt a megaláztatást és a meggyaláztatást is magához vonzotta. Tehát ha kívánatos az egyik, hordozd el érte a másikat is: ezt mondja a földi igazság. Szükséges-e hát, a szellemi igazságot megismert földi emberek, hogy magatokat azokért a múló örömökért törjétek, amelyek mint a fény az árnyat magukkal vonják, magukkal vonják a nehéz megpróbáltatásokat és a szenvedéseket is?
     Egy a szükséges dolog: megismerni az igazságot, megismerni az Isten kegyelmét, az Isten vezetését; megismerni a kijelentések által azt, hogy az Isten az ember lelkét jobb, tökéletesebb létállapotba, el nem múló dicsőségbe, boldogságba és megelégedettségbe akarja vezérelni, ahol árnynélküli fény, gyalázat nélküli dicsőség, és szegénység nélküli gazdagság várja azokat, akik hittek az ő igéjében, az ő beszédében és levetkőzték a mulandó földi embert minden kívánságával, minden haszontalan törekvésével együtt, és mulandó földi életüket ennek az egy szükséges dolognak a megszerzésére áldozták. Az ő életük ezzel az áldozattal nem semmisült meg, nem múlt el, hanem az árnyak világából átlépett a fény birodalmába.
     Az ilyen földi élet, legyen bár szenvedésekkel, megaláztatásokkal, csalódásokkal és nyomorúságokkal megrakva, mégis dicsőséges élet, mert Isten dicsősége fénylik és ragyog rajta, és ez bearanyozza, átsugározza az egész lelket - nem azért, mert az ember valami nagyot cselekedett, nem azért, mert a világnak nagyot adott, nem azért, mert a testi embert jobb állapotba helyezte - hanem azért az egyetlen erényért, hogy hitt az Isten mindenhatóságában, hitt az Isten végtelen erejében, hitt az Isten szeretetében, hitt az Isten kegyelmében és hitt az Isten ígéretében. Ez az ígéret valósul meg abban a dicsőségben, amely az ő kicsiny földi életét besugározza.

Kedves földi testvéreim! Én erre a keskeny útra szeretném a ti lelketeket elvezérelni ebben az időben is, amely lehet, hogy megpróbáltatásokkal lesz terhes. Azért én azt mondom: legyetek kicsinyek; imádkozzatok, és csendben dolgozzatok, mégpedig elsősorban önmagatokon, azután pedig azokon a lelkeken, akik körülöttetek vannak. Tagadjátok meg minden nap, minden órában önmagatokat, földi, emberi, hiú kívánságaitokat; tagadjátok meg a látszatvilágban azokat a káprázatokat, amelyek csábítgatnak, hívnak, csalogatnak titeket, hogy "jöjjetek, cselekedjünk nagyot, emberek előtt látszatosat; éljük bele magunkat és áldozzuk fel magunkat azért az igazságért, ami nagynak és szépnek látszik."
Ti ne hallgassatok erre. Egy a ti dolgotok: az Isten útján járni csendben, nem hivalkodva a hitetekkel, mert nem tudhatjátok, hogy amikor emberileg hivalkodtok, nem a sátán kíván-e tőletek erőtöket meghaladó áldozatokat, amelyekre nem lesztek képesek. Tehát csendben, önmagatokon dolgozva, Isten igazságát tanulmányozva folytassátok az életet visszavonultan, egymásnak örülve, hogy van kivel megosztanotok a lelketek kétségeit, panaszait, megpróbáltatásait. Örüljetek, amikor egy gondolatban, egy érzésben Istennek hálát adhattok, hogy titeket összevezérelt, hogy együtt lehettek, és egymásnak, mint igazi lelki testvérek támaszul szolgálhattok a megpróbáltatás napjaiban.
Egy a ti utatok, ez a keskeny út, és egy a szükséges dolog, amelyre minden körülmények közt szükségetek van és lesz: hogy Isten akaratát, Isten igazságát tanulmányozzátok, hogy meg is értsétek azt, hogy a hiteteket el ne vehesse tőletek a sátán azok által a megpróbáltatások és csalódások által, amelyekben a földi élet olyan gazdag.
Minél inkább felragyog az emberi értelem, és minél inkább szétszórja sugarait, annál inkább félreismerik és félremagyarázzák majd az emberek az ő anyaghoz tapadt elgondolásukkal az Isten igazságát, és azt a tévhitet, amely zsákutcába vezeti az ember lelkét, dicsőítik és magasztalják majd az embercsoportok.
Ezek az emberek nincsenek beírva az élet könyvébe, ezek az Isten nevét csak az ajkukra veszik, de az ő akaratát nem keresik, az Isten törvényét nem tanulmányozzák, hogy abban a lelküket kiképezhessék, és maguk is törvénnyé válhassanak. Ezek az emberek, akik bár fényes értelműek és e világnak talán sokat adnak, elmúlnak egy szempillantás alatt; velük szemben pedig azok, akik az Isten igazságát keresték, és abba beledolgozták magukat, fénylenek a pusztulás napjaiban is, mert Istennek gondja, hatalma és akarata van arra, hogy ezeket kiemelje annál az igazságnál fogva, amely rajtuk keresztül hatóerővé vált a földi világban.
Ilyenekké akarlak titeket átalakítani, testvéreim. Adjátok hát át a lelketeket a mi Urunknak, aki veletek van ebben az órában is, és az érzéseiteket vizsgálja, a szívetek elhatározását és felajánlását szedi össze. Adjátok át a szíveteket, lelketeket, és szűnjetek meg hibázó, káprázat után futkosó, a maguk igazságában bizakodó emberek lenni; legyetek egyszerű, kicsiny gyermekek, akik nevelhetők, alakíthatók, hogy az Isten népévé, az Isten gyermekeivé nevelhessünk benneteket, hogy bevezethessünk majd abba az örökkévaló hajlékba, amelyet Isten elkészített azoknak, akik hittek az ő beszédének és az ő ígéretének, és hűek maradtak az ő igazságához.