© 2004
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
AsztralFény

2003. IV. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK

Az én országom nem e világból való * Találkozás a szellemvilággal * Halottak napja
Krisztus a világ világossága * Karácsony * Karácsony misztériuma * Krisztus igazsága megszentelő tűz
Tanít a szellemvilág (17. rész) * Mit jelent az örökélet vágya... * Duáltörvény és költészet


"AZ ÉN ORSZÁGOM NEM E VILÁGBÓL VALÓ"
Névtelen Szellem közleménye


     A ti erőtök, hitetek most még gyenge ahhoz, hogy síkra szálljatok azokért az eszmékért, amelyek majd egyszer, talán nem is nagyon sokára, munkába szólítanak mindnyájatokat, hogy a hitetekről vallomást tegyetek, és ezeket az igazságokat ne csak hallgassátok, hanem kövessétek is, és éljetek bennük, hogy a hitetek derengő világosságként mutassa az utat a kibontakozás felé azok előtt az emberek előtt, akik ma még hitetlenségben és sötétségben járnak, akik ma még a tagadás útvesztőin vesztegelnek.
     Minden egyesnek, akire az Úr valamilyen mennyei értéket bízott, azt az értéket kamatoztatnia kell. Senki sem mondhatja majd azt, hogy ő gyenge, ő még nem akar kiállni a porondra, ő visszavonulva még csak erőt akar gyűjteni - hanem amikor az Úr munkára szólítja a lelket, akkor akarva, nem akarva dolgoznia kell, mozognia kell, és el kell foglalnia azt a helyet, amelyet részére az isteni Gondviselés kijelölt, hogy ott véghezvigye a rábízott feladatot, és megoldja azokat a kérdéseket, amelyek az ő lelki természete folytán éppen rávárnak, mert az Úr éppen őt találja arra alkalmasnak, hogy azt az emberiség közkincsévé tegye, s hogy vele a lelkek egymást erősítsék, bátorítsák és előresegítsék a fejlődés útján.

     Amikor majd elkövetkezik a nagy próbatétel ideje, akkor a maga természete szerint mindenkinek el kell végeznie a maga munkáját, hogy akkor minden egyes a szerint a mérték szerint jónak és igaznak találtasson, amely mértékkel az igazság angyalai megbírálják, hogy érdemes-e az örökéletre, érdemes-e a boldogságra, a békességre, érdemes-e az ő örökségének átvételére, amelyet a mennyei Atya az ő számára fenntartott.      Tehát, testvéreim, nem azért vagytok egybegyűjtve, hogy csak úgy, a magatok emberi elgondolása szerint meghallgassátok az Igét és azt az igazságot, amelyet az Úr a ti számotokra küldött, hogy azután ismét eltemessétek azt a hiábavaló élet pora, füstje és mindenféle törmeléke, csalódásai, fájdalmai és küzdelmei alá. Ezek azok a törmelékek, amelyek a lélek előtt mint akadályok állnak, hogy ne fejlődhessék, ne tökéletesedhessék szabadon, minden akadály nélkül.
     Ezek a törmelékek a ti és a többi testvéreitek, és az előttetek éltek lelkéből visszamaradt hiábavalóságok, bűnök és tévelygések maradványai, amelyeket az élőknek el kell takarítani, amely törmelékből ki kell magukat emelni, és az életükkel szebb, jobb és tökéletesebb építkezést kell visszahagyni, hogy akik majd utánuk jönnek, azok már kényelmesebben járható utat és könnyebben elvégezhető munkát találjanak. Ehhez azután még majd ők is hozzáépítenek és a törmelékből valamennyit ők is eltakarítanak, s amikor ti ismét visszajöttök, ezt, amit ti kezdtetek megalapozni, már készen találjátok magatok előtt.
     Tehát azt kell előkészítenetek, hogy azok, akik majd akkor előttetek járnak, itt hagyhassák a lelkük eredményeit, belenyomják a mulandóság világába azokat a formákat, amelyek szerint az elkövetkezőknek - akik ismét ti lesztek - ki kell majd építeniük, ki kell fejleszteniük azokat a lehetőségeket, amelyekben az Isten akarata, az Isten beszéde könnyebben kiteljesedhetik és megvalósulhat.
     Igaz, hogy egy ember, egy kicsiny csoport nem veheti fel a harcot eredményesen a naggyal, a megszámlálhatatlan sereggel; azonban, ha az a kicsiny csoport hittel és Istenbe vetett bizalommal munkálkodik, és elvégzi a maga munkáját lelkiismeretesen aszerint az igazság szerint, amelyet a lelkébe vésett, amelyet szentnek hitt és tartott földi életében, azaz ha ezeket mint igaz dolgokat, mint nagy és követendő példákat érvényre juttatta: akkor nagyot, hatalmasat művelt az egyes ember, a kicsiny csoport is. Ha mindenki külön-külön a maga kis világában, a maga kis hatáskörében érvényt szerez a jónak, az igaznak, akkor az Isten országa továbbépül, továbbfejlődik. Az isteni Gondviselés úgy rendelkezik, hogy akik ma körülöttetek mint szellemek élnek, akiknek a gondolatai, érzései, vágyai, törekvései fennakadnak a ti példátokon, akik benneteket szemlélnek, s látják földi életetekben az igaz érzéseitek lobogását, nemes vágyaitok megnyilatkozását, a jóra irányuló akaratotok erejét, és látják, hogy cselekedeteitekben tulajdonképpen a maradandó, mennyei, isteni akarat teljesedik ki, és látják valóra válni azokat a vágyakat, amelyeket ők az ő elmúlt hiábavaló életükkel nem tudtak, sőt talán nem is akartak megvalósítani, mert nem is ismerték azokat az igazságokat és így nem is tudták megközelíteni a nagy megvalósulásokat: akkor ezek is felbuzdulnak a ti példátokon, s nagy és erős elhatározás ébred a lelkükben, hogy ezen túl ők is minden erejükkel az igaz jót szolgálják.
     Ezek ma még talán tévelyegnek, mert hiszen a halál után sem hagyja el a szellem a tévedését, csak hosszú szenvedés és megpróbáltatás után kényszerül belátni, hogy az az eszme, amely szerint az életét berendezte, helytelen, nem volt jó, és csak azután keres egy jobbat, egy tökéletesebbet, igazabbat, amely szerint jobb, nyugodtabb, békésebb szellemi életet érhetne el. Amikor az ilyen szellemek látják a ti életeteket, és megérzik a szívetekből kisugárzó érzéseket, és látják, hogy azok igazak, szentek, Isten felé törekvők: akkor akarva, nem akarva életetek és cselekedeteitek bűvkörébe kerülnek; életetek fogva tartja őket, és ők követnek benneteket, hogy amikor eljön az idő, ők is ezekkel az eszmékkel, ezekkel a feladatokkal jöhessenek a földi világba, hogy ebben tudjanak a maguk és mások számára eredményeket kidolgozni.
     Ők lesznek a ti családotok, nemzetségetek; ők lesznek azok, akik benneteket majd kiegészítenek, szeretnek, akik szavaitokat megfogadják, akik előtt nagy súlya lesz a véleményeteknek, mert a szívükben mindazok a gondolatok és érzések visszhangra találnak, amelyek ma itt a földi életben és az ezt követő szellemi életben számukra is továbbfénylenek és világítanak. Mindebből kialakul egy új életkör, egy új munkakör új feladatokkal, új célokkal, új munkával és eredményekkel. Új világnak kell kialakulnia új formákkal, új lehetőségekkel, amelyben az Isten igazsága trónol, amelyben az Isten törvénye mutatja az utat előre.

*

     Mindenesetre minden korban és minden eljövendő életszakaszban újra meg újra meg kell küzdeni azokkal a visszamaradt törmelékekkel, amelyeket a régi tévedések nyomán az idő elmállasztott, semmivé tett, mivelhogy mindig jobbat, tökéletesebbet, igazabbat kell építeni.
Ezeket a tévedéseket az ember minden időben maga előtt találja, de ezekből ki kell magát emelnie a léleknek, hogy szabadabban és messzebb elláthasson és az igazságot a maga valóságában mind jobban és jobban magáévá tehesse.
     Tehát, testvéreim, ezért vagytok egybegyűjtve azokkal a hozzátok tartozókkal együtt, akik ma még talán kigúnyolnak benneteket, akik ma még semmibe sem veszik a ti igazságotokat.
     De eljön az idő, amikor ezek az igazságok, amelyeket ma igazságoknak tartotok, nem csak nektek fénylenek, hanem mint a világot újjáalkotó erők, azok előtt is hatalmas nagyságokká válnak, akik ma még ezeket kinevetik, és semminek tartják. Azután azok a szellemcsoportok is, akik benneteket követnek, akik hozzátok tartozóknak tekintik magukat, akár ebből, akár egy másik életükből, akik valamiféle emlékek folytán összetartozónak érzik magukat veletek. S lehetnek olyanok, akik sohasem láttak benneteket egy életben sem, de a szellemi összetartozás kapcsolata folytán rokonszenveznek veletek, mert egynek érzik magukat azzal az eszmével, amelyet ti elfogadtatok és az életetek vezéreszméjévé állítottatok. Ők is itt vannak, itt állnak, és egyet képeznek veletek.
     Tehát nem vagytok magatok, nem vagytok elhagyatva. Felettetek pedig azok a kiküldött munkások, akik az Isten igazságát, az Isten Igéjét szórják, és azok szerint rendezik a ti mulandó földi életeteket és azok szerint osztályozzák el majd a ti eljövendő, az örökkévalóságban töltendő életeteket; akik jutalmazzák ezt a földi életet, ennek a földi életnek a munkásságát, és letörlik a könnyeiteket a földi élet szenvedései után, elfeledtetik veletek a csalódásokat, a fájdalmakat, s bekötözik a sebeiteket, amelyeket itt szereztetek a földi élet harcai közepette, és előkészítenek benneteket arra az új életre, új munkára, amely még előttetek áll. Itt állnak szeretetükkel, tudásukkal és bölcseségükkel, hogy mindent, amit ez a föld elvett tőletek, sokszorosan visszaadjanak nektek abban az örömben, boldogságban és békességben, amelyet majd nektek juttatnak minden kis jóért és igazért, amit valósággá tettetek ebben a földi életben, s hogy ezért megmutassák nektek azt a nagy és eljövendő életeredményt, amelyet az Úr minden Őt híven követőnek fenntartott.
     Amikor a mi Urunk elítélésével kapcsolatosan az akkori nagy és hatalmas valakinek, Poncius Pilátusnak a lelkében bizonyos érzések és gondolatok feltolultak, felébredt benne az érdeklődés, s amikor a Názáreti Jézus előtte állt, egy pillanat alatt akart mindent megtudni. Egy pillanat alatt!
     Így sok ember van a földi életben, akinek kedvez az ún. szerencse, aki nagynak és hatalmasnak érzi magát, mert tőle sok minden függ, sokat tehet, jót és rosszat - mert hiszen hatalma van reá - s az ilyen ember is azt hiszi, hogy ha közeledik az isteni dolgokhoz, az isteni dolgok rejtélyeinek is egy pillanat alatt engedniük kell az ő hatalmának. Azt képzeli az ilyen elbizakodott lélek, akit elvakított előnyös helyzetének tudata, hogy előtte minden köteles a titkát föltárni, minden köteles előtte megnyilatkozni, és ebben a tévedésében nem találja szükségesnek a legkisebb megerőltetést sem, hogy valaminek a nyomára jusson.
     Sokan azt hiszik ma is - akik a földi életben valamire vitték - hogy a szellemi világ titka, igazsága, bizonysága köteles nekik abban a pillanatban megnyilatkozni, amikor az ő hatalmasságuk érdemesnek tartja, hogy érdeklődjék a misztikus dolgok iránt. Az ilyen ember azután, ha érdemesnek tartja, helyesebben, ha a kíváncsiságának teret engedve kérdéseket tesz fel a szellemek birodalmának, de a szellemvilág nem nyilatkozik meg neki abban a pillanatban, vagy legalábbis nem abban a formában, amelyben ő kívánná, ahogyan ő elgondolta, lázadást lát vele szemben, az ő hatalmával szemben, és legalábbis nem találja érdemesnek tovább kutatni-keresni azt a dolgot, mert képtelen magát megalázni. Mivel pedig nem tudja magát megalázni, minden hatalmassága dacára sem jut semmiféle olyan megnyilatkozáshoz, amely a lelkének olyat adhatna, ami változást idézhetne elő az életében.
     Így volt ez Pilátussal is, aki pogány létére hitt azokban a csodaszerű dolgokban, amelyek történtek, és mivel hitte ezeket a csodaszerű dolgokat, nem mert könnyelműen határozni a felett a dolog felett, amit a zsidók az ő kedve ellenére rábíztak. Emberi kicsinyessége és hatalmának tudata azonban uralta őt, és tévedésében azt hitte, hogy ez a csodálatos és titokzatos Valaki, aki előtte áll, talán könyörögni fog az életének megmentéséért, vagy legalábbis olyan csodadolgokat művel majd előtte, amelyekkel a lelkét megnyilatkozásra és azoknak a csodadolgoknak az elhívésére bírja, amikre ő tulajdonképpen éhezett.
     S az a párbeszéd, amely lefolyt az Úr és a hatalmas között, megpecsételte azok sorsát, akik Pilátus utódaiként hatalmuk tudatában minden időben és minden nemzetségben fellépnek azokkal szemben, akiket az Isten Lelke választott ki, hogy az ő dolgait, az ő akaratát véghezvigyék ebben a mulandó világban, a változások világában.
     Amikor Pilátus azt kérdezi az Úrtól, hogy: "Te vagy-e a zsidók királya?" - első pillanatban nyilván azt hitte - látván a zsidók nagy és dühös kifakadásait, amelyekkel halált kívántak Arra, aki Magát Isten fiának mondta - hogy az Úr talán mást fog mondani; kereste a módot és alkalmat, hogy beszédbe ereszkedhessék a csodálatos Emberrel."
     És az Úr igent mond: "Te mondod, hogy király vagyok, de az én országom nem e világból való."
     "Az én országom nem e világból való"! Minden továbbinak elejét vette a Megváltónak ez a kijelentése. Sem a római birodalom hatalmasságával, sem a kívül dühöngő és bosszút lihegő nép gonoszágával és akaratával nem ellenkező kijelentés ez; és ez az igazság.
     "Az én országom nem e világból való." Az Ő országában nem azok az igazságok, nem azok a törvények érvényesek, amelyek ebben a világban, amelyben ez a nagy tragédia lejátszódott, mert ez csak egy átmeneti világ. Az igazi ország, az igazi élet, az igazi világ ezen a világon túl van, az a valóság világa. Ebben az átmeneti világban azért időzik az emberi lélek, hogy mindarról, ami benne van: jóról és rosszról, igazságról és hazugságról bizonyságot tegyen, hogy legyen az embernek, az emberi léleknek egy emlékezése, egy tükörképe arról, hogy ő kicsoda.
     Mert te nem az vagy, embertestvérem, akinek hiszed magadat, akinek gondolod magadat, akinek tartod magadat, hanem az vagy, ahogyan élsz, amilyen hatásokat kiváltasz, amilyen cselekedeteket itt hagysz, amilyen emlékezéseket belevésel cselekedeteiddel embertársaid lelkébe, amilyen építkezéseket itt hagysz a természettörvényben; és az vagy, amit megvalósítasz önmagadban.
     Ez a földi élet, amelyre mint egy tiszta lapra a születéseddel kezdesz írni, a lelkednek egy része; és a lelked a maga megnyilvánulásait írja erre napról-napra, óráról-órára, percről-perce. Ezt írod: "ezt mondtam", "ezt cselekedtem", "így cselekedtem"; és sokszor, amikor egy-egy nap eltelik, és az emberi lélek kénytelen végignézni ezt a teleírt lapot, önmaga megütközik önmagán: "hogyan lehetséges, hogy így tettem, amikor másként akartam cselekedni, amikor a lelkem érzése, vágya mást diktált?! Hiszen én láttam, hogy ez nem jó, ez nem helyes, és mégis így cselekedtem!" Nem meghasonlik-e a benső én azzal a valakivel, aki ő maga? Ez a két én harcra kél egymással, és az a benső én, az az igazságra törekvő valaki szeretné megölni, megsemmisíteni a külső, tévedő ént.
     Testvérem, ne felejtsd el, amit a mi Urunk mondott Pilátusnak: "Az én országom nem e világból való." Tehát bárhogyan erőszakolja a te alsóbbrendű, emberi, tévelygő természeted, hogy gazdaggá, hatalmassá légy, mindent a magad javára, a magad előnyére cselekedjél, bármilyen eredményeket hozol is ki földi életedben: abba az országba, ahol Krisztus a király, ahol Ő országol, ebből semmit be nem vihetsz, ez mind itt marad, és hirdeti a te lelked tévedését. Mert ha sok lelket megbotránkoztatsz a tévedéseddel, ha sok lélekbe belerajzolod a csalódás árnyékát és sok lelket belehajszolsz a kétségbeesésbe: jegyezd meg, hogy mindaz az eredmény te vagy, és mindabból semmit be nem vihetsz abba az országba, mert az mind átkozott eredmény; márpedig abba az országba semmi átkozott be nem mehet, amelyben Krisztus trónol az ő szeretetével, az ő kegyelmével, az ő ajándékozó, áldásosztó, Magához vonzó szeretetével, ahol ez az ő szeretete tart fenn határokat, ahol ez őrködik, ez tart fenn törvényt, ahol minden csillog-ragyog az igazságtól, ahol minden életet lehel magából, minden életre kel és minden boldogságra és boldogítani törekszik.
     Krisztus országa az Élet országa, az Isten országa, ahol minden szép és igaz megvalósul, ahol minden remény beteljesedik, ahonnan minden szenvedés száműzve van, és ahol minden szenvedés emléke megszűnik.
     A hívő ember mindennap, mielőtt álomra hajtaná fejét, gondoljon erre, és jusson eszébe Krisztusnak ez a kijelentése: "Az én országom nem e világból való."
     Ebbe az országba mindenkit hívogat, mindenkit elvár; ebbe az országba mindenkinek megkészítette az utat az Ő földi megjelenésével, földi életének példájával, isteni kinyilatkoztatásával, mert Ő mindenkit fel akar öltöztetni az ő kegyelmével. Mindenkit elvár, akik hallottak Róla, akik tudják, hogy Ő volt, élt, itt járt és itt hagyta az ő emlékét; és akik erre az emlékre felfigyelnek, akik érdeklődnek, akiknek a szívét megfogja ez az emlékezés, és akik mindig többet és többet akarnak Róla tudni, akik keresik, kutatják az igazságot, a lehetőséget, hogy hogyan lehetne megszabadulni a szenvedésektől, a megpróbáltatásoktól, a terhektől, a haláltól: azokat Ő mind várja ide, ebbe az ő országába.
     Mindenkinek végig kell járnia azt az utat, amelyet Ő végigjárt, mert nincs más lehetőség, mint levetkőzni a bűn, a tévelygés minden emlékét és minden rárakódott terhét, hogy a lélek megtisztulhasson és felemelkedhessék az ő országába.
     Ne felejtse el egyetlen hívő lélek se, hogy ebbe az országba nem juthat be semmi tisztátalan. Nem juthatnak be a gyilkosok, a paráznák, a hazugok, a lopók, az ebek - t.i. az önző lelkek - nem juthatnak be a gőgösök, a kevélyek; sem azok, akik keresik és kutatják a lehetőségeket, hogy hogyan kerüljék ki azokat a megpróbáltatásokat, hogyan bújjanak ki azok alól a terhek alól, amelyeket minden egyes testetöltött léleknek hordoznia kell; hogyan bújjanak ki a kötelezettségek alól, amelyeket elmulasztottak, és amelyek itt várják a lelket, hogy bárha gyenge, mégis helytálljon a kötelezettségeknek és betöltse azokat, amelyeket valaha nem akart betölteni. Tehát azok, akik, hogy ezek alól a terhek alól kibújhassanak, a kötelezettségek elől megmenekedjenek, keresik-kutatják a lehetőségeket, a természettörvény titkait, hogy hogyan és miként lehetne megszabadulni azoktól, amik rájuk vannak szabva: azaz a bűbájosok, akik a bálványoknak isteni hatalmat, isteni erőt tulajdonítanak, szintén nem juthatnak be ebbe az országba. Egyszóval nem juthat be senki és semmi tisztátalan és igaztalan azon a kapun, mert hiszen mindenkinek és mindennek hasonlítania kell ahhoz, Aki előttünk járt, Aki itt hagyta a példát, itt hagyta a formát, amelyet fel kell vennünk, és amelyben hasonlítanunk kell Őhozzá.
     Hogyan lenne tehát lehetséges, testvéreim, hogy az ember elnyerhesse az üdvösséget bizonyos formulák betartásával anélkül, hogy lelkileg megtisztulna, megigazulna?! Hogyan lenne lehetséges az üdvösség elnyerése anélkül, hogy az ember a tévelygéseitől megszabadulna?! Semmiképpen sem! Szoros kapu az, és keskeny út, amely az ember lelkét az üdvösségre vezérli. Miért szoros az a kapu? Mert az ember nem fér be rajta a bűneivel és tévelygéseivel együtt. Minél magasabbra küszködte fel magát bűneivel és tévelygéseivel embertestvérei fölé, és minél többet cselekedett, amivel az Isten törvénye ellen épített, annál többet kell lerombolnia; minél nagyobbat téved valaki, minél messzebb hat az ő akarata, az ő tévelygése, annál többet kell leépítenie; és minél jobban felfuvalkodott, minél többet tart magáról, annál nagyobbat kell hajolnia; s minél hatalmasabbnak képzeli magát, annál mélyebben kell megaláztatnia, hogy megérthesse Isten igazságát, megérthesse az üdvösség talányát, amelyet meg kell fejtenie és magáévá tennie.
     Mire való hát akkor a földi erőfeszítés csak azért, hogy az ember magának minél többet és minél kívánatosabb dolgokat szerezzen, minél többek felett rendelkezzék, amikor ő maga is tévelyeg?! Miért lenne jó minél többeket a tévelygésbe és így a szenvedések és megpróbáltatások állapotába juttatni?! Minden hiábavalóság, minden elvetni való, ami földi; azért mindez ne okozzon gondot az embernek, és ne fejtsen ki érte nagy erőfeszítést; csak egyedül az legyen a becsvágya, hogy amit az Isten ad, azt a maga javára és embertársai hasznára állítsa szolgálatba.
     Szolgálni, és nem magát szolgáltatni! Engedelmeskedni, és nem parancsolni! Ha van valamid, testvérem, Isten akarata szerint használd fel, Isten akarata szerint cselekedjél vele jót, üdvöset, igazat, és azzal szolgáld az Isteni akaratát. Ez az, amit minden emberi lélek könnyen és minden megerőltetés nélkül véghezvihet.
     Az igazságra törekvő lélek minden este vessen számot magával: "vajon mit tettem ma, mit cselekedtem, hogyan mozdultam meg, a lelkem akaratát a jó irányban érvényesítettem-e, előbbre vittem-e embertársaim és a teremtett világ sorsát? Vajon amikor az igazság tükrébe nézek, és összehasonlítást kell tennem magammal: nem torzkép lesz-e az, amellyel szembenézek, amikor az életemet, magamat akarom megtekinteni?"
     Mert senki és semmi be nem mehet Krisztus országába bármi tisztátalansággal; mindaz kívül marad, és jaj annak a léleknek, aki tudta az igazságot, és mégsem gondolt arra, hogy el kell válnia minden hiúságtól, minden nagyot akarástól, gőgtől, keménységtől, önzéstől; el kell válnia mindattól, ami az Isten törvényével, a szeretettel ellenkezik; el kell válnia a gyűlölettől, embertársai megvetésétől, minden szenvedtetéstől, minden szigorúságtól; el kell válnia minden tisztátalanságtól, ami az Isten törvényével és a természettörvénnyel ellenkezik, minden testiségtől és minden tévelygéstől, és ami a fő: minden hazugságtól.
     Az ember szereti a hazugságot; önmagával szemben is hazudik, mert szívesen veszi, amikor mulandó földi énje önmaga előtt feldicséri önmagát; jobbnak, igazabbnak, becsületesebbnek mutatja önmagát, mint amilyen a valóságban, mert elhallgattatja önmagában az igazság hangját, befedi az igazság tükrét, hogy azon a részen ne mutasson semmit, ahol a hibákat tükrözné vissza; ellenben minél biztosabban tükrözze azt, ami erény, ami jó, ami igaz és dicséretreméltó.
     Semmi tisztátalan nem juthat be abba az országba, ahol Krisztus a király, ahol Krisztus az uralkodó; mert aki ide be nem jut, aki kívül marad, azt az igazság törvényének vihara elhurcolja messze, az örök súrlódások világába, ahol nincs sehol egy percnyi békesség, egy percnyi megállás, ahol egyik ütközés a másikat követi, egyik vihar a másik után száguld, mert az igazság örökké mozgó törvénye nem hagyja az ellentétet egy pillanatra sem békében.
     Amíg tehát az emberi léleknek kedves az ellentét, ameddig az emberi lélek az önmaga véréből, az önmaga erejéből táplálja a gőgnek, a hazugságnak lelkét, ameddig úgy táplálja az önzést, mint a saját gyermekét, ameddig a gyűlöletet hordozza önmagában, ameddig megvan a lelkében az a lehetőség, hogy örül a pillanatnyi kedvezésnek, a testiség örömeinek, ameddig hatalmat tulajdonít a bálványoknak és azoknak az erőknek, amelyek bármilyen nagyok a magasságban vagy mélységben, és bármilyen csodákat visznek is véghez az ember lelke előtt, mind az igazság törvénye alá tartoznak, amely pedig az Isten kezében csak eszköz: addig nem juthat be a Krisztus országába.
     Nem az eszközökhöz, hanem Magához az Istenhez hív minket Krisztuson keresztül az Ige; Magához Istenhez, az Igazsághoz, a végtelen Szeretethez, aki módot és alkalmat ad a léleknek, hogy minden tévedéséből, minden bűnéből megszabadulhasson, s meg is szabadulhat, ha a lelkében visszhangot kelt az Isten szava. Így, testvéreim, maga a spiritizmus sem cél, hanem csak eszköz Isten kezében, hogy az utolsó időkben az elhalványodott hitet és azt a világosságot, amely már-már homályossággá vált a lelkekben, újra fényessé, ragyogóvá tegye a jelenségek által, amelyek a ti földi szemeitek és füleitek előtt végbemennek. Nem a szellemekben kell hinni, nem a szellemek segítségét kell kérni, mert a szellemek, akik ebben a munkában foglalatoskodnak, szintén csak eszközök az Isten kezében; eszközök, akiken keresztül az isteni szeretet, az isteni kegyelem a szívetek bemohosodott ajtajához akar férkőzni, hogy felébressze a ti alvó lelketeket, hogy legalább az utolsó időkben kitöröljétek a szemetekből az álmot, hogy keressétek az Isten igazságát, s azt a szívetekbe vésve a szerint képezzétek ki magatokat, hogy ez az igazság munkálkodhasson rajtatok, hogy ez, mint a szobrász a kemény márványból, kialakítsa belőletek azt a formát, amit Isten akar, hogy kiábrázolja belőletek Azt, aki előttetek és mindnyájunk előtt járt: az Úr Jézus Krisztust.
     Keressétek az ő igazságát, és meg fogjátok találni. De egész szívetekkel és lelketekkel keressétek, hogy ez az isteni igazság átformálja a lelketeket ez alatt a földi élet alatt, hogy levetkőzhessétek minden bűnötöket és tévelygéseteket, amellyel még most is áltatjátok magatokat; hogy elszakíthassátok magatokat e bűnös világtól. Nem mintha ki kellene mennetek ebből a világból, hanem, hogy e világ bűnei és tévelygései ne legyenek kedvesek előttetek; ne ragaszkodjatok azokhoz, hanem tegyétek a lelketeket az Úr kezébe, hogy legyen veletek a bűnhődésektől való mentesülés az ő akarata szerint.
     Ne zúgolódjatok Isten akarata ellen, hanem engedelmeskedjetek Neki azzal a szent hittel és meggyőződéssel, hogy az Isten mindent javatokra fordít és minden az üdvötök célját szolgálja, hogy megmentsen benneteket a Maga számára, és annak az országnak a számára, amely országba a mi Urunk hív mindnyájunkat, benneteket és utánatok még sokakat, hogy mindnyájan együtt dicsőíthessük Őt, a mi Megváltónkat, Aki előttünk járt és megmutatta az utat előttünk.      Az Isten kegyelme legyen veletek, világosítsa meg a lelketeket, hogy mindazt, amiről most és mindenkor beszéltem nektek, a lelketeken megvalósíthassátok, és illendőképpen elkészíthessétek a lelketeket arra a vendégségre, amelyre az Úr hívott benneteket.

+    +    +

Közreadja: Koltai István

Irodalom: Ezoteriák II. kötet.
A "Névtelen Szellem" kinyilatkoztatásai Eszter médium utján.
Kiadja:A Szellemi Búvárok Pesti Egylete - 1941.