|
TALÁLKOZÁS A SZELLEMVILÁGGAL
Folytatjuk sorozatunkat, melyben jól érzékelhető a munkálkodás, a fejlődés a szellemi síkon is, a felkészülés egy majdani újabb testetöltésre, az elmúlt átélések kísérő emlékei és a Szellemi Vezetés pedagógiája, a lépésről lépésre haladó tanítva tanulásban. A kellően felkészült lélek különleges feladatokat kaphat a következő életében.
1999. 02. 03.
B: Édeseim, látjátok, nem hagytalak el benneteket. Ismét szerető körötökbe jövök, mert egy szükséges feladatot kell ellátnom. Nem mintha nem volna jó, hogy állandóan veletek legyek, de nekem nagyon sok feladatom van. Akik már más alkalommal hallottátok szavamat, talán sejtitek, hogy ki szól hozzátok. Nem először találkozunk, és mindig úgy örültetek nekem.
KV: Most is örülünk, ugye Borbála vagy?
B: Igen. Honnan találtad ki?
KV: A mosolyodból, a kedves hangodból, ahogy szóltál hozzánk, és egy kicsit a szívünkből is, mert valóban nem először találkozunk.
B: El se tudnék rejtőzni előletek, rögtön tudjátok, hogy ki vagyok. De félretéve a tréfát: valóban úgy van, hogy ma itt komoly feladatom van, ismét olyan, mint ami már egyszer előfordult. Ugye emlékeztek arra, amikor az előző életemben egy ápoltam, egy kedves fiatalember jött, de nagyon rossz körülmények között. Vérzett a szívem, amikor megláttam, miként kell vele újra találkoznom. Lám, nem hiába bíztam, hogyha közétek hozom, akkor valami jó történik vele. Ti úgy hívtátok, hogy Karel. A neve már nem az, de csak így említhetjük egymás között, az ő számára azonban ez már nem számít. Vallomást kell tennem: az a kedves lény, akivel most fogtok találkozni, az is az én régi életemnek szereplője. Amíg az egyik az én ápoltam, betegem volt, az én figyelmességemre kellett támaszkodnia, addig ez a másik annak idején egy kicsit nekem volt támaszom. Sok mindenre ránevelt, bíztatott, oktatott, hogy ezt a kedves betegemet hogyan tudnám a legjobban ellátni és jó karban tartani. Ezt így szoktátok kifejezni. Most sajnálatos módon ő szorul az én támogatásomra, mert elhagyott földi élete után olyan körülmények közé került, ami a ti számotokra már ismeretes. Egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy ők ketten, akik abban a régi életemben utoljára maradtak ilyen helyzetben, azokat ki ne segítsem. Azt kell mondanom, hogy a többi, aki akkor az életem környezete volt, nem igényli már az én segítségemet. Ők maradtak utoljára, a két fiatalember, egyik a támasz, a másik, akinek én voltam a támasza. Feltétlenül szükségesnek láttam, hogy a segítségére siessek, és ahogy majd ti fokról fokra szépen kihámozzátok őt, alányúlva és kiemelve, én meg felülről fogom meg és húzom. Jó?
KV: Igyekezni fogunk a legjobb tudásunk szerint.
B: Nagyon sok szép öröm fűzött engem ahhoz a tájegységhez, ahol utoljára éltem, és ami itt a közelben van, mert érzem azt. (A megnyilatkozás Balassagyarmaton történt.) Nem ez a hely, de nagyon közel van. (Madách kúria, Sztregova.) Azt kell mondanom, hogy egy kis hazatérési érzésem van, mert rám még hatnak, felfogom azokat a speciális, különleges jelzéseket, amelyek a környezetből sugároznak, amelyek nem kopnak el, és nem semmisülnek meg egyhamar. Nem változnak olyan gyorsan és erősen, hogy akár ennyi idő eltelte után is ne érzékelné egy ilyen magamfajta, hogy otthon vagyok. Kétszeres öröm számomra, hogy újra érzem azokat az otthonias érzéseket, és újra olyan valaki van körülöttem, aki odatartozott, és akinek én most a közreműködésetekkel segíteni tudok. De legjobban annak örülök, hogy veletek lehetek! Nem egyszer mondtam: nagy öröm a számomra, hogy a szolgálatotokra lehetek, és hogy találkozhatunk. Nyilvánvalóan ez túl sűrűn nem fordulhat elő, pedig vágynám. Ti talán úgy nevezhetnétek engem, mint egy feltisztuló, de még a földet szerető lelket. Még nem vagyok abban a magasságban, ahová tartozom. Feladataim vannak, amiket ellátok, felfelé nézek, ahová mennem kell, és lefelé nyúlok, felétek, ahol még vagytok. A két lehetőség között állok, boldogan és örömteli szívvel.
Most mindent elmondtam magamról, és hogy kit várok. A nekem akkoriban sokat segítő öreg orvos barátom fiáról van szó. Mi hárman olyan jól összetartoztunk, nagyon kedveltük, szerettük egymást. Most egy kicsit le kell nyúlnom, hogy őt feljebb segíthessem. Ő az utolsó, akinek az akkori életemből ilyen segítségre van szüksége. Kérlek benneteket, támogassátok olyan szeretettel, mint ahogy én szeretném őt ebből az állapotából kihozni. Nagyon szeretek itt lenni közöttetek, de most mégis azt mondom, hogy lássunk munkához, amit előre is köszönök nektek.
Mint előző alkalommal, úgy most is csak több testetöltést követő lélek-azonosságról van szó, a segítség kérés alapja a régi kapcsolat és a mindeneket átfogó szeretet.
1999. 02. 09.
B: Az Úr Jézus Krisztus segítségével, és az elhangzott gyönyörű imának a szárnyain érkeztem, igen nagy boldogsággal.
KV: Mi is nagy szeretettel és örömmel köszöntünk. Isten hozott Borbála!
B: Nekem annyi hálával kell felétek fordulnom! Lassan már azt fogjátok mondani: unjuk ezt a nőszemélyt! Mindig nagyon sokat segítettetek nekem. Az utolsó találkozásunkat is sok körülöttünk lévő segítő erővel készítettük elő. Tudtátok, hogy nagyon fontos volt számomra és az én régi barátom számára is, hogy akkor és ott találkozzunk. Úgy éreztem, hogy ott egy kicsit hazataláltam. Ez nem hely, nem épület, nem is szellemi környezet, bár sokan voltak jelen azok közül, akiket már régen ismertem. Ez a hazaérkezés egy hangulati érzés. Úgy tudom, hogy egy-egy országrésznek, helynek megvan a maga jellegzetes különlegessége, levegője, szellemi környezete. Még a Természet-szellemek is kicsit különösebbek, másabbak. Amikor mi először találkoztunk, eléggé rossz állapotban voltam, de mélyen bennem megvolt annak a tájnak az érzése, szellemisége, ahová én akkor tartoztam. Most már nem tájhoz tartozom, hanem ahogy ti mondjátok: szféra-szinthez. De mégis, amikor egy ilyen feladatra leérkezünk, óhatatlanul megérezzük annak a tájnak a sugárzását, annak az össz-szellemiségnek az ízeit, színeit, fényeit, amelyet ismerősnek találunk, és otthonosabbnak érezzük magunkat. Olyan jó érzés, amikor a régi otthoni tájakat, táj-szellemeket érzem magam körül. Nagyon sokat segítettetek ebben! Ti meg az én számomra tartoztok egy másféle táj-egységhez. Ugye furcsa, amit mondok? Ez már nem egy helyi, földfelszíni tájegység, hanem egy kicsit feljebb lévő, számomra otthonos, baráti légkört adtok. Mit gondoltok: miért jövök olyan szívesen, ha engedélyt kapok rá? Mert közöttetek otthon érzem magam!
De csak mondom a magam dolgát, és megfeledkezem arról, hogy köszönetet mondjak mindnyájatoknak, mert akik nem voltak ott, valahogy mégis ott voltak és segítettétek a szellemi munkámat. (A balassagyarmati találkozón nem minden körtag vett részt. Szerk.) Furcsát mondtam ugye, de én ezt így érzem. Az én régi barátom, akivel ilyen szerencsétlen állapotban kellett találkoznunk, már sokkal könnyebben van, nem foglalkozik a kínos balesetével. (Repülőgép-baleset.) Ahol most tartózkodik, ott sűrűn fel tudom keresni, és én képezek köré egy otthonias légkört. Segítem, hogy erőt merítsen, mert ha könnyebb is, azért még nem lebeg mennyei magasságokban. Amikor időnként körülveszem, szólongatom, régi erőket és gondolatokat sugárzok feléje, azzal a mostani állapotát is megkönnyítem. A munkám tehát még nem ért véget vele kapcsolatban, ahogy az előző barátommal sem, akit szintén ismertek, és együtt munkálkodtunk, hogy megkönnyebbüljön. Szívesen látjátok Borbálát?
KV: Tudod, hogy mindig nagy örömmel várunk. Külön ajándék, amikor eljössz közénk.
B: Kérlek, ne vegyetek felületes és könnyelmű nőszemélynek, aki mindig csak vidámságokat mond. Nekem alaptermészetem a vidámság, már el nem hagyom, de nagyon sok komoly dolgot tudok mondani és cselekszem is a magam munkáiban. Ha engedélyt kapunk rá, előfordulhat, hogy olyan valakit hozok, szívem szerint olyan társammal szeretnék körötökben megjelenni, akivel kettesben egy még részletesebb szellemi magyarázatot, élménybeszámolót tudnánk nektek adni. A Vezetőinktől függ az alkalom, a személy, az időpont, hogy jöhetek-e vele, és együtt lehetnénk itt. Én ezt nagyon szeretném! Ti ebben megtámogathatnátok.
KV: Így lesz, Borbála, szívünkben, imáinkban kérni fogjuk ezt a találkozást.
B: Igen, igen! Na ugye, milyen jó összhang van köztünk! Tudjátok, hogy mit szerettem volna kérni. Ha arra gondoltok, hogy ez jó a számunkra, és szeretjük a munkánkat, Borbálát és azt, akit ő hozhatna: Vezetőink nem kőszívűek, és Borbála olyan szívesen működik ebben. Kedves szeretteim! Nem vagyok Tanító szellem, én csak egy oktalan leány vagyok. Van-e olyan kérdésetek hozzám, amit az én szintemen meg tudok válaszolni? Vagy továbbítom, és egy másik alkalommal megkapjátok a választ.
KV: Köszönjük, de most nincs kérdésünk, örülünk ennek a hatodik találkozásnak.
B: Én bizakodom a hetedikben is!
KV: Mi is, és még nagyon sokban!
B: Óh, Istenem! Add meg nekünk azt, hogy egy ideig még ne váljunk el egymástól. Szeretjük egymást, összetartozunk. Tudom, hogy nem választasz el bennünket egymástól, és ahogy most, legyen alkalmunk máskor is találkozni. Nem azért kérdeztem, hogy van-e kérdésetek a számomra, mert tolakodom felsőbb Tanító szellemmé válni, csak szerettem volna még egy kis ideig közöttetek lenni.
KV: Borbála, veled mondtuk a fohászt, a kérdésünk csak az volna az Úr felé, hogy mikor találkozhatunk újra?
B: Különösen sokat imádkozom értetek, mert én, ha nem is tudom, de sejtem, hogy visszajöhetek. Nemcsak világos és tiszta tudása, érzései vannak az ilyen szellemnek, mint én, de megérzései is, amelyek még bizonytalanok, félig vágy és rágondolás. Nem tudom, hogy szabad volt-e ezt említenem. Ha a következő alkalommal találkozunk, megkísérlem megfejteni ezt az érdekes érzést, ami bennem van, és ami mindnyájunkra vonatkozik. Szeretettel búcsúzom tőletek, azzal a reménnyel, hogy nem utoljára.
1999. 03. 02.
B: Valamikor régen azt hallottam, hogy a hetes szám szerencsés.
KV: Isten hozott, Borbála! Ugye, már megismerünk.
B: Megmondtam előre, hogy még nem búcsúztam el! Én csak egy átmeneti állapot vagyok, mindjárt elmondom, hogyan értem. Én itt közöttetek úgy érzem magam, mint egy földi családban, de igaziban, nem olyanban, mint ami nekem utoljára volt. Annyi csodálatos testvérem lett hirtelen, honnan tudtam annyit összegyűjteni? Közétek érkezve és engedélyt kapva a megszólalásra, el kell mondanom: nekem már egy kicsit másabb a dolgom ott, ahol vagyok. Nem azt mondom, hogy nagyon tájékozatlan és tudatlan voltam annak idején, hisz ismeritek jól a történetemet. Azt tudjátok, hogy írni, olvasni tudtam, megtanított engem az én drága tanítóm. Azonkívül, hogy ugyancsak értettem az ápoló munkálatokhoz, túl sok okosság nem szorult belém. De azért a szellemi lényemben, ahogy itt így vagyok, nem vagyok teljesen tudatlan és tájékozatlan, csak a hangom vidám, egy kicsit felületesnek tűnve. Sok minden már régen a tudomásomban van, de ez kevés, ezért mint szellem, mégis tudatlannak és tájékozatlannak nyilvánítom magamat. Higgyétek el, tudom, hogy mit mondok!
Én most tanulmányi munkákat folytatok. Arról már beszámoltam egészen az elején, hogy milyen finom kis munkákat végzünk egy kedves kis csoportban azokkal a szellemekkel, akik nagyon kevés ideig, de voltak a Földön. Később olyat is mondtam, ami az akkori állapotom része volt, de ez most már nem az az iskola. Van egy Tanító-mesterem, aki többünkkel foglalkozik, mert mi jó néhányan csaknem egy időben fogunk érkezni a Földre olyan feladatokkal, amelyek feltétlenül tanulmányozást igényelnek. Valószínűleg nem okozok meglepetést azzal, ha azt mondom: közvetítőnek képeznek ki. Ti nagyon jól tudjátok, hogy ez mi, hisz én is közvetítővel szólok most. Ez nem egyszerű feladat, nagyon sok minden szerteágazó dolgot kell tudnunk, teljes pontossággal kézben tartanunk, hogy bármikor használhassuk. Ezt minden apró részletében begyakorolni, az erő-áramlásoktól kezdve minden lehetőséget, a személyekkel való bánásmódot, a Felsőbbel való kapcsolódást - aki majd engem fog felhasználni, mint megszólalót - ismerni: ez egy nagyon komoly iskola. Rendkívül szívesen végezzük mind, ha nem is azonos szellemi Vezetővel és Tanítóval, hogy bármelyikünket szükség szerint fel tudjanak használni, és szóra bírni. Felfelé és lefelé, az anyag felé is teljes biztonsággal kell mozognunk, kapcsolódnunk. Ez érint saját magunkat, de főként a munkánkat.
Most ez van előttem, nem azok a kedves kis szellemi lények, akiket majdnem gyermekszámba vettem. Mennyit tréfálkoztam, hogy milyenek, mennyire gyermekeknek tekintettük azokat az egyébként komoly szellemi lényeket, akik még nem tudtak kibontakozni a saját szellemi tudatukkal. Ez a mostani feladatom gyönyörű, rendkívül boldogító. Nem tudom, hogy amikor már a Földön leszek, találkozhatunk-e még. Van egy nagyon érdekes vágyam: annyira szeretném, ha legalább egyiktek, másiktok lenne az a szellemi Tanító, aki az én szavaimat veszi igénybe. Igyekezzetek, nőjetek fel, úgy szeretném, ha fölöttem lennétek akkor!
KV: Borbála kedves, erre még válaszolni is nagyon nehéz. Ez az Úr szent akarata szerint történhet, ha megadja ezt a kegyelmet, akkor így lesz. Nekünk ehhez a feladathoz fel kell nőnünk.
B: Nem, nem szipogok, ez nem az én természetem! De kicsit megindultam, mert olyan erősen tudom kívánni, hogy túl messze ne kerüljünk egymástól és találkozhassunk. Ez a hetedik alkalom, és az a szerencse ért engem, - mert így mondom - hogy köztetek lehettem. Szerencse, mert még az emberi szavaimhoz és hozzátok is kicsit közelebbi kifejezés az a felmérhetetlen kegyelmi erő, hogy ott iskolát végezhetek. Majd talán találkozunk másként. Hogy az ilyen feladataim mellett lesz-e még alkalom, annyi kegyelem a számomra, amikor újra eljöhetek, azt előre most nem tudom úgy, mint ahogy tudtam az előző találkozásunkkor, hogy még jön a hetedik, amit alig vártam. Nem akarok búcsúzni, végtelenül jó a Mennyei Atyánk, nem fog elválasztani tőletek, legalább is hosszú távra nem. Bízom benne! Borbála nem búcsúzik tőletek, csak most el kell mennie. Ugye gondoltok rám éppen olyan szeretettel, mint eddig. A ti szeretetetek olyan táplálék nekünk, hogy azt kifejezni nem tudom! A ragaszkodásotok, az örömetek; és ha csak arra gondoltok, hogy Borbála itt volt köztetek, én az tudom, mert nagy erő és fény vesz akkor körül. Az egy kicsit nagyobb Fény, amely most azt mondja nekem: Gyermekem, jönnöd kell! Legyen meg az Ő akarata.
B: Mi sem búcsúzunk Tőled, szellemi családtagunk lettél. Mindig várunk, és hiszem, hogy fogunk még találkozni. A Jóisten áldása kísérjen!
1999. 03. 23.
B: Valóban ünnepi találkozás van ma, minden szempontból! (Húsvét előtt.) Üdvözöllek mindnyájatokat, nagyon boldog vagyok.
KV: Mi is örömmel üdvözlünk. Ugye Borbála vagy?
B: Borbála asszony!
KV: Isten hozott, kedves családtagunk.
B: Tudniillik komolyodtam már az elmúlt időkben, de ez nem olyan veszedelmes. Mindig számíthattok arra, hogy a szeretetem és a vidámságom nem szűnik, valahogy nem tud elhagyni engem. Így aztán már messziről megismertek. Tulajdonképp az ünnep miatt könyörögtem, hogy sorra kerülhessek, én, a "szenvedő." (A régi állapotára utal. Szerk.) Sokszor van un. szenvedő állapotom, de ne vegyétek komolyan. Több ízben szolgálatot vállaltam az enyémnél kellemetlenebb helyzetű testvéreim körül, akiknél valóban nagyobb segítségre van szükség, mert ahogy a Vezetőm mondta: vagy a fejlettségem miatt, vagy mert nagyon szorgalmasan tanulok, van egy olyan képességem, hogy egy kicsit nagyobb erőket tudok sugározni a segítségre. Nem mintha a társaim nem, de egyrészt mégis valami különleges erő van bennem. Honnan jött ez? Úgy látszik öregszem. De tényleg, olyan kitartással és nagy erővel tudok körülvenni valamely szükséget látót, hogy sikerül őt kicsit jobb helyzetbe hozni. Van egy olyan gondolatom, hogy talán azért, mert régebben ápolással foglalkoztam. Valahogy akkor is ráéreztem, hogy mit kell tenni, mondani, csinálni ahhoz, hogy könnyebbedjék az a beteg. Egy rossz helyzetben lévő szellem pontosan olyan beteg, mint az a szegény fiatalember volt. Már találkoztatok vele személyesen is.
Ez a különleges képességem, hogy ápoló és kiemelő segítőkészségem van, párosul azzal, amit már egyszer említettem, és amely, ha tisztán és szépen kifejlődik, akkor talán a kegyelem megadja nekem azt, hogy olyan legyek, mint a Tanítóm. Sokat kell tanulnom hozzá, óriási szükség van olyanra, aki közvetít, áthidal és még ápoló és gyógyító tehetsége is van. Ez nem mindig jár együtt. Van, aki csak átadó, a másik csak ápoló-gyógyító, de ahogy hallom, a következő időkben nagy szükség lesz ilyen egybe összevont emberekre, mint a Borbála lesz. Ha Borbála, ha nem, nem tudom, milyen lesz az az élet, de nagyon megdolgozom érte már most is. Ahogyan az ápolónak itt a földön ismernie, tudnia kell az egész betegség lefolyását, szinte a saját bőrén kell éreznie, hogy megfelelő ápoló legyen, úgy nekem is olyan helyzetekbe kell jutnom, - nem kell, nagyon szívesen teszem! - ahol a saját bőrömön érzem, hogy milyen rettenetes annak a helyzete, akit onnan ki kell emelni. Ez szellemi ápolás és gyógyítás, amely áttevődik egy másik formába, és ha jó tanuló leszek, akkor olyan eredményt érhetek el, ami lenn a Földön szükséges lesz. Testi-lelki bajok: mert az, aki a gyógyításhoz is ért, meg közvetítő is, az testet és lelket is kezelni tud. Hallomásom van arról, hogy ilyen komplex eseteknél az emberi világban, ahol testi-lelki betegségek együtt fordulnak elő, ott ilyen Borbálákra lesz szükség, akik minden területen tudnak valamit segíteni. Nehogy azt gondoljátok, hogy csak ti tanultok, sokkal komolyabb tanulás és tanítás van itt is. Óriási jelentőségű, nagyon hasznos, és igen boldog vagyok, hogy részt vehetek benne.
Amit elmondtam, az nemcsak egyszerű, Borbála-szellemű élménybeszámoló, életrajz és állapot-jelzés, mert a ti dolgotok sem könnyebb, és nem is lesz. Elképesztően sok, nagy és jelentős képzésben van részetek máris. Borbála azért jött most közétek, hogy elmondja: mindannyitoknak a maga területén, a maga adottságaival, tudása, szíve és lehetőségei szerint már most, itt a földön is sok a dolga. Csodálatos feladatok, tanulmányok várnak rátok majd itt is, ahol most én vagyok. Készüljetek fel rá, azért jöttem, hogy ne érjen benneteket váratlanul a dolog. Alighanem magatokban mindnyájan, ha még nem is tisztán, de most már tudjátok. Nem lehet azt mondani, hogy Borbála nem készített fel titeket. A mi drága Hatalmasságunk, Aki az utamat most ide engedélyezte és előkészítette, rám bízta ennek a tudósítását. Magamtól is elmondtam volna, de a nyomatékot Ő adja rá.
Ne haragudjatok, de a rámbízottakat elmondtam, és bármennyire szeretek közöttetek lenni, közelebb én már nem jöhetek. Amikor először találkoztunk, közelebb voltam, de most már nem tudok. Alkalmasint talán elmondhatom, miért és hogyan van ez, de nem ez a lényeg, hanem hogy most itt vagyok, elmondtam az én kis életkémet, és hogy mit kell tennetek. Most már távoznom kell. Őrizzetek meg jó emlékezetetekben, és azt, hogy mit kell tennetek.
KV: Tudod, hogy mindig itt vagy a szívünkben, ennél közelebb nem lehetsz. Köszönjük, hogy kérted, hogy eljöhess, és látod: az Úr meg is adta!
B: Mindig kérni fogom.
KV: Köszönjük, és hogy mosolyogva távozz, úgy búcsúzom tőled, mint szellemi családtagunktól, ahogy mi földi emberek szoktunk ilyentájt egymástól: az Úr kegyelme, szeretete, áldása adjon néked nagyon szép húsvéti ünnepet!
B: Most adta meg, ezen a napon, mely nem véletlenül tűzetett ki! Minden fény legyen veletek!
KV: Az Úr áldása kísérjen, kedves Borbála!
Közreadja: Kotányi Ottó
|
