|
KRISZTUS IGAZSÁGA MEGSZENTELŐ TŰZ
Névtelen Szellem közleménye
Ebben a földi világban, amelyben éltek, nem volt soha békesség, és nem is lesz békesség, mert ez átmeneti világ, átmeneti élet; csak előkészítője annak az országnak, ahová minden léleknek meg kell érkeznie, amelyet egykor elhagytak a szellemek, akik hűtlenekké váltak, mert a bűn árnyéka kísértésbe hozta őket. Ez a kísértés lerántotta őket a tévelygésbe, az elégedetlenségbe abban a tévhitben, hogy ők, a kicsinyek, a tökéletlenek, a fejlődésre szorulók jobban tudják a maguk sorsát intézni, mint ahogy azt az ő előrelátó és bölcs mennyei Atyjuk eleve elrendezte.
Ez a kísértés azóta tart, amióta a teremtett szellemek a békesség honából kiestek, és új, átmeneti, ideiglenes világokat alkottak részükre a bölcs és előrelátó Gondviselés által kiküldött angyalok. Új világokat alkottak mindazokból a meglévő erőkből, fluidokból, gondolatformákból, érzésekből, amiket az elbukottak megsűrűsítettek, valósággá tettek a maguk részére.
Minél sűrűbb ez az őket körülvevő, gomolygó köd, annál nehezebben tudnak belőle kiszabadulni, mert ez tele van a gondolatok, érzések, vágyak, törekvések ezer meg ezer kísértő szálával, amelyek útját állják a felfelé emelkedő szellemnek, mert benne újabb meg újabb megpróbáltatással találja magát szemben, amely harcot minden léleknek meg kell vívnia, mielőtt diadalt arathatna, mielőtt szabaddá válhatnék.
Tehát az anyagi világok ezeknek a harcoknak átmeneti helyei és alkalmai, amelyekben mindaddig itt kell vesztegelni, ameddig a lélek meg nem tisztul és be nem ismeri azt a legfőbb tévedését, amely a mennyei Atyával való szembehelyezkedés következtében állt elő, ameddig föl nem hagy az engedetlenséggel, ameddig ő maga akarja jobbá tenni a helyzetét, ameddig egész szívével bele nem tud helyezkedni az Isten rendelésébe, amíg be nem látja, hogy az Isten elgondolásai jók, helyesek és megfellebbezhetetlenül tökéletesek.
Csak amikor ezzel a gondolattal, ezzel az érzéssel megtelítődik, amikor benne minden réteget ez jár át, és a lélek minden atomja ezt sugározza vissza, akkor tisztult meg minden bűntől, minden hibától, tévedéstől és tévelygéstől. Ekkor ritkul meg körülötte a köd, és átlát azokon a homályokon, amelyek addig bizonytalanságban tartották, és felismeri maga előtt az egyetlen világos utat, amelyen haladnia kell, amelyen diadal vár reá.
Amíg a lélek eddig eljut, addig sok csalódáson, fájdalmon és szenvedésen kell keresztülmennie, és a halált sokszorosan meg kell ízlelnie, míg megérti, hogy a halál nem teszi őt jobbá, igazabbá, tisztábbá, mert a halál egyszerűen csak az ő elveinek, elgondolásainak világába szállítja ismét vissza, hogy ott újra meg újra belátva tévedését új erőket gyűjtsön, amelyekkel majd a próbákon diadalmasan átmehet, hogy az a szellemi meggyőződése, amelyet minden egyes alkalommal kénytelen kialakítani, ne csak puszta elmélet maradjon, hanem élő, eleven valósággá váljék részére a megpróbáltatások világában, a testi életben.
De meddig kell a tévelygő szellemnek ezt újra meg újra megtapasztalnia, ameddig ezt valósággá képes tenni! Nézzetek csak körül a világban, és látni fogjátok, hogy minden korban, minden időben, minden népben és nemzetségben újabb meg újabb gondolatok, elvek születtek és születnek meg, újabb elképzelések alakulnak ki az igazságról, amelyről azt hiszik, hogy ha azt megvalósíthatnák, akkor boldogok lennének.
Amikor pedig abból az elgondolásból több életen és halálon, szenvedésen, fájdalmon és csalódáson keresztül valamennyit valósággá tettek, akkor kénytelenek belátni, hogy nem volt helyes az út, amelyre ráléptek, és nem volt tökéletes az elgondolás, amelyet követtek, és amelyen elindultak. Tehát ismét más utat, más igazságot keresnek, s ismét azt hiszik, hogy azon haladva biztosan megközelíthetik a boldogság világát.
És ez így megy tovább évszázadokon és évezredeken keresztül.
Egyes emberek, fajok, nemzetek mind külön-külön és együttvéve benne vannak, és benne fuldokolnak a tévedésekben, mert azt hiszik, hogy az ő elvük a helyes, az az igazság. Krisztus pedig, aki eljött, hogy itt, e világon és e világ légkörében veszteglő lelkeknek szabadítója legyen, és azokat, akik hisznek, kivezesse a zűrzavarból, a tévelygésekből, e hiábavalóságokkal megrakott eszmék világából, ott áll az emberek és a nemzetek szívének ajtaja előtt, és bebocsáttatást kér a maga egyszerű elveivel, egyszerű igazságaival, amelyekkel csakugyan boldogokká lehetnének.
Az emberek azonban díszes templomokat építenek, ünnepet szentelnek az Ő életének és cselekedeteinek emlékére, s dicsőítik Őt ajkukkal és külsőséges emberi formákkal, de szívüket nem nyitják meg, az Ő igazságát nem fogadják be. Nem lépnek arra az útra, amelyet Ő mutatott: az egyszerűség útjára, mert nagyobb bennük a tévelygésre való hajlandóság, mint az igazság befogadására nagy nehezen megnyitott rés. Pedig ezt a rést is a szenvedéseken, megpróbáltatásokon és csapásokon keresztül nyitotta rajta a Gondviselés keze, hogy azon keresztül észretérítse a tévelygő szellemeket, mielőtt még nem késő, mielőtt még egy korszak lezárul.
Egy-egy ilyen korszak mindazoknak a szellemeknek tömegeit magába zárja, akiket bizonyos elvek egybetartottak, és az isteni törvény - megforgatva őket a szenvedések és megpróbáltatások őrlő malmában - csiszol rajtuk azáltal, hogy hol a felszínre emeli, hol lesújtja őket a mélybe, s hol örömben, hol bánatban, hol dicsőségben, hol gyalázatban, de mindig azzal a célzattal vezeti őket, hogy a lélek a tapasztalásokon keresztül elfáradjon a hiú küzdelmekben, és keresse az egyedül célravezető megoldást: a megtisztulás és megigazulás útját, hogy levessen magáról minden tévelygést, minden hiábavalóság után való vágyódást, amelyet ő maga teremtett meg magának. Mert ez tartja erősen fogva s kötözi őt eltéphetetlen szálakkal azokhoz az érzésekhez, amelyek e világ terhét a vállaira rakják; és ezt kénytelen hordozni, bár a lelkében ég a szabadulás vágya, bár szíve szerint kívánkozik a megnyugvás állapotába, és mégis képtelen a fölemelkedésre.
*
Egyik ilyen gondolat, ilyen vágy a gazdagság, a hatalom után való mohó kapkodás, amelyet mind az egyes emberek, mind a fajok, nemzetek és népcsoportok éreznek a lelkükben, és ezért a gondolatért, érzésért sokat szenvednek, sok megrázkódtatást, megaláztatást és meggyaláztatást kell elszenvedniük. Hiszen mindenkiben az a téves hit él, hogy hátha sikerül diadalmaskodnia, győzelmet aratnia a másikon, és akkor megfürdetheti a lelkét a dicsőségben, fölemelheti fejét és mint hatalom tekinthet szét a világban, amely előtt porba hull minden más akarat, más gondolat, más vágy és törekvés, mert az ő akarata lesz az uralkodó, az ő elgondolása lesz a vezető elv, mert ő helyesen fogja irányítani önmagát és másokat; ő majd megteremti elveivel, elgondolásaival a boldogságnak azt az országát, a boldogságnak azt a világát, amelyre az emberiség vágyódik.
Vajon ki kívánja az emberek közül a szegénységet, ki kívánja az engedelmességet, az elnyomatást? Ki kívánja a jelentéktelenséget, a nélkülözést?
Nem kívánja senki, mert ez az életnek az árnyékos oldala, ahová nem talál be a boldogság sugara, és nem melegedhet fel az emberi lélek, a vágy világa nem terjeszkedhet szét, és a lélek nem érezhet megelégedettséget, mert mint az igézet, úgy tartja fogva az emberi lelkek tekintetét a gazdagság, hogy rendelkezhessenek valami felett.
Pedig senki sem ehet többet, mint amennyi a gyomrába fér, és nem gyűjthet be több szépet, nem juthat több előnyhöz, nem kaphat több ismeretet, mint amennyit a lelke fel bír szívni.
Ez a gazdagság után való vágy, a bírvágy, a hatalomvágy lenyűgöző ösztönné válik az emberlelkekben; ezt törekszik minden lélek megvalósítani. Ennek őseredete pedig az, hogy ott él a lélekben az emlék abból az időből, amikor még nem szállt szembe Istennel, amikor még megvolt az ő atyai része, amikor még az ő mennyei Atyja országokat adott a kezére, hogy azokat a saját érzéseivel, elgondolásaival igazgassa, uralkodjon a természet felett, széthintse lelkének gazdagságát, s formálhja a világokat a saját elképzelése szerint, és megmutassa alkotását a többieknek. Mások gyönyörködése és öröme az ő sikerei felett az ő lelkének is nyeresége volt, mert elismerés és boldogság járt ki neki a szorgalmáért, azért, hogy tevékeny szellemének mind tökéletesebb eredményeivel gazdagította az életet.
Ez a természet él ma is az emberben, de lefokozott képességekkel, lefokozott képzelőerővel és az addig megszerzett tökéletességnek visszafelé fordított irányával; mert a tökéletesség tökéletlenséggé vált, és a helyes, bölcs elgondolás helytelenséggé, balgasággá. Az ember, mivel nem tudja, hogy ő milyen lefokozott állapotban él, töri-zúzza magát, hogy tökéletlen lelkiállapotából ugyanolyan nagy eredményeket teremthessen magának, mint abban az időben, amikor még Istennel harmóniában volt.
Csak egy kicsiny elfordulás, csak egy kicsiny változás volt az, ami ezt az eredményt létrehozta, és íme, minden másképp lett, minden balul sikerül, a boldogság helyett minden megmozdulása boldogtalansággá válik, ameddig vissza nem tér Istenhez, amíg engedetlenségét a legmesszebbmenő engedelmességgel nem cseréli fel, és az Istentől való eltávolodását az Isten felé való közeledéssé nem változtatja át.
Ez pedig munkával jár, mégpedig nem azzal a munkálkodással, amelyet az ember valóságban nagynak és hatalmasnak vél, amikor másokon munkálkodik, mások boldogságát tűzi ki célul. Munkálkodjék legelsősorban önmagán, tökéletesítse elsősorban önmagát, vizsgálja önmagát, önmaga lelkében igyekezzék először rendet teremteni, önmaga lelkének minden kicsiny részecskéjét igyekezzék az Isten törvényével harmóniába hozni! Elsősorban önmagának kell engedelmesen megállania Isten előtt, és várnia, hogy az isteni kegyelem reásugározva betöltse a lelkét, és az Isten elfogadja az ő megmozdulásait, munkáját, és amikor elfogadta, meg is áldja azt.
Ha Isten nem fogadja el valakinek a munkálkodását, akkor nem is áldja meg azt; ha pedig Isten megáldotta az ember munkáját, ha jónak és igaznak találta az odaadását, a lelki felajánlását, akkor az Ő áldásával megsokszorosítja azt az eredményt, amelyet a lélek önmagán igyekszik elérni az önmagán való munkálkodásával.
Csakis akkor - és ekkor sem az önmaga akaratából, hanem az Isten Lelkétől indíttatva, mintegy kényszeríttetve - vállalhat az ember munkát mások érdekében, mások lelkén, hogy mások boldogságát is kimunkálhassa.
Senki sem állíthatja oda önmagát, hogy: "én munkálkodni akarok, én úgy érzem, hogy az én lelkem telítve van ezekkel az igazságokkal". Ha mégolyan szent, tiszta és magasrendű is az a szándék, amely az ember lelkét áthatja és hevíti, akkor is elsősorban befelé kell dolgoznia, önmagán kell munkálkodnia.
Minél nagyobb, minél igazabb, minél szentebb valamely igazság, annál inkább az emberben önmagában kell annak gyümölcsöznie, nem pedig kifelé. Elsősorban önmagam lelkében kell az Istentől kapott hatalmas fénysugárral - amelyet úgy hívnak: igazság - megkeresnem és megtalálnom Isten akaratával szembehelyezkedő érzéseket és vágyakat, meglátnom és felismernem a lélekből felfelé törő lobbanásokat, és megvizsgálnom, hogy vajon megállja-e az én érzésem a helyét Isten előtt, vajon beolvaszthatja-e Isten igazsága önmagába, ami énbelőlem mint gondolat, mint vágy, mint törekvés feltör. Vajon mindez eggyé lehet-e azzal a szent és igaz törvénnyel, amelyet Isten sugároz felém, hogy boldoggá tegyen engem?
Az ember feltétlenül és minden kétkedés nélkül elfogadhatja azt, hogy Isten boldogítani akarja azokat, akikért elküldte az ő egyszülött Fiát, akikért felvette a szenvedések, a nyomorúságok, a megpróbáltatások nehéz terhét, hogy részükre mindazokból a szenvedésekből erőt kovácsoljon, a föld természetéből erőket teremtsen, és izzóvá tegye ezeket az erőket, amely izzásban megolvadhat a bűn és minden gonosz vágy, minden homályosság, ami az értelmet elfedi, s amely miatt az ember nem láthatja meg és nem ismerheti fel a megbúvó bűnt és igazságtalanságot.
Mindazt izzóvá kovácsolta, izzó folyóvá, életfolyóvá tette a mi Urunk az ő életével és szenvedésével, hogy akik hisznek Benne és Őt követni akarják, azok ezt az izzó életerőt, lelkierőt az engedelmességükkel, hitükkel, ragaszkodásukkal és hűséges kitartásukkal magukhoz vonhassák, hogy általa megszabadulhassanak saját bűneiktől, tévelygéseiktől; hogy amikor a megtérő ember lelkében ez a természeti erő izzóvá vált, akkor ez a tűz fényt sugározzon a tévelygések éjszakájába, és kivezesse a megtérő emberek lelkét abból a rengetegből, amelyben az önmaguk és a mások bűne és tévelygése tartja őket fogva, hogy minden lépésnél, minden megmozdulásnál felismerhessék Isten igazságát, a helyes utat, a helyes igazságot, amely őket a legközelebbi lépésig vezeti, hogy ki-ki tudja, mit cselekedjék, hogyan döntsön, amikor a válaszúton áll, s amikor választania kell, a jót tudja választani.
Ez a fény megmutatja az emberi lélekben, hogy mitől óvakodjék, mitől tartsa magát vissza, és mihez kapcsolódjék, mely igazsághoz forrassza a lelkét, hogyan viselkedjék az adott időkben és alkalmakban, amikor már-már el akarja hagyni ezt a megpróbáltatásokkal teljes világot.
Kedves testvéreim! A ti részetekre fontos az, hogy ez az izzó életfolyamat, amelyet a ti lelketekben tesz izzóvá az Úr a hit által, a ti igaz vágyatok és az imádság által benneteket az életetekben mindig a helyes úton vezessen! Ez ad nektek tanácsot, ez mutatja meg, hová lépjetek, ez mondja meg, mit feleljetek, amikor színt kell vallanotok; ez mutatja meg, mely igazsághoz kapcsolódjatok, hogyan viselkedjetek, hogy az Isten útjáról le ne tévedjetek, amelyre titeket hívott az Úr.
Izzó életfolyóhoz hasonlítom azt az erőt, amelyet az Úr itthagyott. Ti a lelketek izzásával, vágyával, igaz törekvésével bekapcsolódhattok ebbe az életfolyóba, amely mindig izzóbbá, fénylőbbé teszi a lelketekből is meginduló életfolyót, a szívetekből kisugárzó fényt. A tiszta vágy és törekvés az igaz jó felé az izzón folyó érchez hasonló, amely útjában fölégeti a bűnt. A felszított lelkiismereti tűz ez, amit befelé kell fordítanotok, és ennek a világosságánál szemlélnetek önmagatokat, hogy vele legelsősorban a saját lelketekből égessetek ki minden olyan vágyat, törekvést, gondolatot, érzést, amely nem olvadhat bele Isten igazságába.
Ha nem így cselekedtek, hiába kértetek, hiába szenvedtetek, hiába vágyakoztatok, hiába akartatok másokon munkálkodni, hiába akartatok másokat boldogítani, hiába akartatok másokat jobbá tenni: ti magatok megmaradtok bűneitekben, tévelygéseitekben, és hiábavalóvá válik egész munkálkodásotok! Lehet, hogy akiket ti jobbá akartok tenni, azokat csakugyan megérinti az a fény, amely belőletek kisugárzik, s az az ő lelkükben hatalmasabb, nagyobb fénnyé gyullad ki, mint bennetek, mivel azon a közvetítő sugáron keresztül át is bekapcsolódhatnak az élő Isten világosságába, és az élő isteni kegyelem az ő lelkükben felszítja a szent tüzet, és bennük megolvad, elég és megsemmisül a tévelygés lelke, és ők megigazulnak, - ti pedig megmaradtok tévelygéseitekben, bűneitekben, és elvesztek.
Tehát nem az a döntő, hogy ki mit tud, ki mit hirdet, kinek milyen igazságokkal van tele a szája, amelyeket kiont a világba! Még az sem számít semmit, hogy ki mit tanít, hanem az, hogy belülről mit érez, mennyit tudott ez a szent tűz a lelkében elégetni, megsemmisíteni a törvénytelenségekből, a veszendőre és halálra ítélt elvekből, gondolatokból, érzésekből, törekvésekből, rossz szokásokból, hiábavalóságokhoz való ragaszkodásokból. Az a fontos, hogy könnyűvé vált-e a lélek, nem húzza-e le a föld salakja vissza a halálba, a szenvedésbe. Szóval az a kérdés, hogy szabaddá tudsz-e válni, embertestvérem?
Egy ilyen kérdés az anyagi javakhoz, a dicsőséghez, az uralkodáshoz való ragaszkodás, az átlagból való kiemelkedés, a tömeg boldogításának, vezetésének vágya.
Vajon, ha minden lélek helyesen értelmezné az Isten igazságát, az Isten akaratát, amellyel minden egyes lélekhez szól, nem sokkal hamarabb érne-e haza az Isten népe, megigazulva a békesség világában elkészített országba, ahol nincs könnyhullatás, nincs panasz, nincs bánat, hanem örökké tartó nagy gazdagság szegénység nélkül, dicsőség gyalázat nélkül, boldogság fájdalom és csalódás nélkül?!
Mert ott van az árnyéknélküli fény. Hiszen éppen az árnyékot kell legyőzni! Márpedig az árnyékot nem győzheti le senki az Istentől kapott világosság nélkül. Ez az árnyék mindenkiben benne van mindaddig, ameddig ragaszkodik azokhoz a dolgokhoz, amelyekből próbára van téve a lelke.
Egy a fontos: az Úr egyszerű igazsága, az Úr egyszerű példája. Olyan nehezen érthető ez az emberek lelkének! Pedig kívánatos lenne az az eredmény, amelyet ezzel el lehet érni; hiszen mindenki elfárad, mindenki megelégeli a szenvedést itt a csalódások világában; mindenki szeretne megpihenni, de nem meri elhagyni a lába alól a talajt, amelyen áll, nem meri elhagyni azt, amit eddig valóságnak tartott; nem meri elengedni azt a szálat, amelybe eddig fogódzkodott, amely eddig a fejlődését vezette.
Az emberszellemeknek az anyagból kell kinőniük, az anyagban, az anyagért, de egyben az anyagtól való szabadulásért kell munkálkodniok.
Jaj annak, aki lábaival ugyan még a föld porában jár, de kezével már a csillagok felé nyúl, és ha már kezével megfogta a csillagot, mégsem meri magát arra rábízni, amikor érzi, hogy az a csillag emeli őt; és amikor érzi, hogy a lábai alól az anyag kezd elmúlni, nem meri magát rábízni a csillag emelő erejére, a csillag vezetésére!
Higgyetek, higgyetek, mert Isten kezében tartja a világot és a világokat, és ha minden elmúlik is, ha ég és föld összeomlik is, az Isten beszéde még akkor is és mindörökké megmarad.
Ég és föld elmúlhat, de Isten igazsága új világokat teremt, új létállapotokat hív elő az Őteremtésével; és ha hittél Isten igazságának, te leszel az első, akit ebbe az új világba, ebbe az új, boldog létállapotba helyez.
Testvéreim! Ne csak most higgyetek, amikor reng a föld alattatok, és kezdenek a hatalmasságok összedőlni és megsemmisülni, - olyan erősségek,amelyeket eddig az emberek rendíthetetleneknek hittek - hanem mindig, és amikor már sem felettetek, sem alattatok nem látszik semmi, akkor is higgyétek, hogy Isten öröktől fogva örökkévaló, aki teremtette az eget és a földet, aki teremtette az emberi világokat, aki teremtette lelketeket, aki elhelyezte lelketeket ezekbe a mulandó állapotokba. Higgyétek, hogy Ő számon tart benneteket, számontartja hajatok szálát is; Ő tud mindenről, és minden percben, minden pillanatban látja és tudja, mi történik veletek, és várja lelketekből azt a hitet, azt a bizodalmat, amellyel egész valótokat az ő kezére és gondoskodására bízzátok.
Ha így egészen odaadtátok Neki magatokat, ha egészen összeolvadtatok az Ő bűnbocsátó kegyelmével, amikor úgy látszik is, hogy megrendül alattatok és körülöttetek minden, akkor is érezni fogjátok az ő megtartó kegyelmét, amely minden pillanatban megadja a lelketeknek a szükségeset, csak higgyetek, bízzatok és várjátok az ő kegyelmét.
Imádkozzatok minden időben, és adjátok át magatokat Neki; nem félig, nem negyedrészben, nem háromnegyed részben, hanem az egész valótokat, és cselekedjétek ezt úgy, hogy az a szent tűz átjárhassa a lelketeket, és megmutathassa a hibáitokat, az elfajulásaitokat, az igazságtól való eltévelyedéseteket.
Az emberi lélek hajlamos az igazságban is eltévedni; márpedig még rosszabb helyzete van annak, aki az igazságban téved el, mert az igazság mögött, egy kicsiny igazság árnyékában nagy igazságtalanságok húzódnak meg, amelyek tévedésbe visznek benneteket.
Várjátok az Istentől szabadulásotokat; és úgy munkálkodjatok, mint akik minden percben Isten előtt vagytok, akiket minden percben Isten szeme vizsgál, akiket minden pillanatban vizsga elé állíthat az Úr. Az ember jövője, boldogsága azon múlik, hogy hogyan vizsgázott, miben bukott el, mit veszített el. Lehet, hogy egy kicsiny dolgon - mindent.
Legyetek éberek, ne bizakodjatok olyan emberileg felfogott igazságban, emberileg kialakított hitben, amely csak arravaló, hogy elaltassa a lelkiismereteteket, hanem várjátok az Úrnak Lelkét minden pillanatban, hogy megtisztítsa a szíveteket-lelketeket, hogy amikor megtisztította, munkába szólíthasson benneteket!
Nem azért, mert ti akartok, nem azért, mert vágyakoztok! Mert hiábavaló vágyakozásotok, akaratotok, ha még alkalmatlanok vagytok; hogyha a lelketekben még kis igazságok mellett nagy igazságtalanságok húzódnak meg, akkor az Úr Lelke még nem szólíthat titeket olyan munkára, amely az Ő Nevére dicsőséget hozhat. Amikor az Úr úgy látja, hogy alkalmasokká váltatok egy vagy más munkára, akkor lelketeknek meggyógyult részét munkába szólítja, hogy amíg az egyikben munkálkodtok, addig a lelketek másik részében is elvégezhesse ez a szent tűz azt a tisztogató munkát, amely még hátra van.
Siessetek, mert az idő közel van!
+ + +
Közreadja: Koltai István
Forrás:
EZOTERIÁK - II. kötet
A "Névtelen Szellem" kinyilatkoztatásai Eszter médium utján azok számára, akik az igazság benső lényegébe behatolni képesek.
|
