|
KRISZTUS A VILÁG VILÁGOSSÁGA
Testvéreim, egy pillanatra felejtsétek el, hogy a megtörténtek már rég, csaknem kétezer éve játszódtak le. Hunyjátok be a testi szemeiteket, és igyekezzetek lelki szemeitekkel látni és lelki füleitekkel hallgatózni, hogy ti is hallhassátok az angyalok szavát, akik az egész föld részére hirdették a nagy örömöt, hogy Isten ígérete, amelyet a Paradicsomból kiűzött emberpárnak tett, íme beteljesedett, és megszületett a várva-várt Szabadító, megszületett a Messiás, aki kivezeti a bűn tévelygéséből az emberszellemet és megmutatja neki az utat a földről a mennybe, aki egyengeti a sötét bűnökkel és tévedésekkel teleszórt úton azokat a lépéseket, amelyekkel biztosan hazatalálnak az emberlelkek az elhagyott mennyei otthonba.
*
Az emberi léleknek minden egyes elgondolásával és cselekedetével azokat az erőket kell megmozgatnia, amelyek őt lélek és test szerint körülveszik; ha az elgondolásai, cselekedetei, szavai helytelenek, akkor az évezredek óta körülötte felgyülemlett erőket sűríti, tömöríti; ha pedig helyesek, akkor lazítja, felbontja. Azonban tulajdonképpen ezek a helyes elgondolások és tervek sem az illető ember elgondolásai és tervei, mert ezek már régen megvannak, neki csak bele kell lépnie a nyomokba, hogy azon az úton visszaérkezhessék az elhagyott Paradicsomba.
Az ember önmagában olyan kicsiny, hogy minden lépésével a mélységbe zuhanhatna; kell tehát lennie egy nagyobb hatalomnak; egy nagyobb igazságnak, amely ezt a kicsiny lényt egyensúlyban tarthatja, s legalább az úton megtarthatja, hogy célt ne tévesszen és a kárhozatba ne zuhanjon.
Ezen van tehát a hangsúly, ezen az egyetlenegy ponton: az ember lelkének irányán. Ez az irány az, amely őt céljához segíti, vagy pedig még messzebb eltéríti attól a céltól, amelytől a bukás folytán nagyon messze eltávolodott. Ez a cél: a boldogság.
Azonban bárhogyan latolgatja is az ember a lehetőségeket, amelyekkel a lelkének megnyugvását, békéjét és boldogságát teremthetné meg, minél nagyobb fáradságot, minél erősebb és nagyobb megmozdulásokat visz véghez a természet erőiben, annál nagyobb visszaesések következnek be.
Az ember ugyanis - mint az előbb is mondtam - önmagában annyira tökéletlen, hogy a maga javát még felismerni sem képes; nem tudja, milyen út vezet a célhoz, melyik elgondolás köti őt össze a jóval.
Nektek már sokszor megmondtam, hogy az ember a hitével kapcsolódik az igazsághoz. Minden attól függ, mit hisz, mit tart igaznak; ha nem az igazban hisz, akkor az igazságkeresése megakad a hazugságban.
A helytelen elgondolás tévesztette meg az emberlelket, s az engedetlenség vitte a bukásba. Ezt a téveszmét követve vesztette el mindazt, amivel a Teremtő felruházta; elvesztette a boldogságot, az igazságot, az ítélőképességet; elvesztette a békességet és az élethez való jussát.
Az az élet ugyanis, amelyet az ember a földön él le a bölcsőtől a sírig, csak visszfénye, vetített képe az igazi életnek. Szükséges, hogy a földi élet elmúljék, szükséges, hogy a velejáró jelenségek mind megsemmisüljenek, mert hiszen ezek a jelenségek csak rövid ideig tartanak, a mulandóban vették kezdetüket, és a mulandóban kell befejeződniük.
Mi az oka annak, hogy az ember mégis annyira ragaszkodik az élethez?
Még a legelvetemültebb lélek mélyén is ott él a visszaemlékezés; az értelem pedig reszketve igyekszik követni azt az irányt, amelyet a sejtelem eléje rajzol. Az értelem elveszítheti az irányt maga elől, de a szív, az érzés mindig megtartja kapcsolatát a lélek mélyén lévő emlékezéssel, és sejtelmet kelt. Ez a sejtelem érezteti meg az emberi lélekkel, hogy a halállal az élet nem semmisül meg, hanem más formában folytatódik tovább. A lelket ugyanis vonzza a cél, amelyet kergetett. Ha egy örökkévalóság telik is bele, míg eljut a célhoz, a cél sejtelme nem semmisül meg, mert azt az Isten oltotta bele minden lélekbe. Ha az emberi lélek bukdácsolás közben ezerszer elbukik is, ha a szenvedélyek a poklok fenekére juttatják is, ez az érzés, ez a vágy fölemeli onnan, mert az isteni szikra nem veszhet el, mert Isten életre teremtette a lelket.
*
Az isteni ígéret tehát beteljesedett.
Ti, e késői kor gyermekei, ennek a befejezéshez közelálló korszaknak a végén újra halljátok az angyal szavát; nektek is hirdeti azt az igazságot, amelyet kétezer évvel ezelőtt a világnak, a hívő emberlelkeknek hirdetett: megszületett a Messiás, az Isten ígérete beteljesedett, mert íme, az Ige testté lett, és itt lakik az emberek közt. A Világosság felöltötte a sötétség testét, széjjeljárt az emberek között, és széthintette Isten igéjét, Isten igazságát, hogy az ember lelke magába szívhassa, hogy az isteni kegyelem felemelhesse őt ezzel a világossággal magasabb létállapotba, és megnyissa részére a Mennyet és örökségének egy részét kezébe adja, amely örökség: a jó és a rossz között való választani tudás.
Ennek hiánya volt az, amiért az emberi lélek az engedetlenség bűnébe esett. Ez volt az ok, amiért a száműzetés keserű kenyerét megízlelte, lelkileg lerongyolódott, és elvesztette a tiszta angyalok formáját, elvesztette a tisztánlátást, a lelkihallást, a tájékozódó képességet.
Íme tehát Isten, aki elküldte az ő egyszülött Fiát, angyalai által hirdeti: "Jöjjetek, keressétek Őt. Ő mindezeket odaajándékozza nektek, hogy halljatok, lássatok, tájékozódni tudjatok, hogy el ne tévedjetek a sötét földön, a sátán útvesztőjében, hogy hazataláljatok a mennybe, a szeretet Istenéhez, aki egy pillanatra sem szűnt meg eltévelyedett gyermekeit szeretni. Íme, áldozatot hoz most értetek, mindnyájatokért; az utolsó idők napjait megtoldja, meghosszabbítja, hogy mindazok, akiknek neve az élet könyvébe be van írva, az utolsó időben még összeterelhetők legyenek, és ameddig a mennyek kapui még nyitva vannak, Ő mindnyájatokat bevezethessen az üdvösségbe."
Testvéreim, kik egybegyűltetek az Úr születésének ünnepet szentelni: én is hirdetem nektek az Úr kegyelmének, szeretetének nagy örömét, amelyet rátok ma és mindennap ki akar terjeszteni. Ma és mindennap; mert akik hisztek Benne, azokkal mindvégig együtt marad, a Szentlélek pedig elvégzi rajtatok a munkát, hogy ameddig itt a változások világában időztök, lekopjék rólatok a föld porával, piszkával és hamujával belepett külső burok, a tévedések burka, és megerősödjék, kialakuljon az örökkévaló ember, az Isten gyermeke, aki hivatalos a bűnbocsánatra, hivatalos az üdvösségre.
Az isteni kegyelem az Úr Jézus születésével új szövetségre hívja az emberlelkeket, új parancsolatokat, új törvényeket ad; nem a külső kényszer, hanem a belső lelki érzés alapján igyekszik az ember lelkéhez szólni.
Az ember lelkében ugyanis a szenvedések után nagyobb a fogékonyság a szeretet szavának meghallgatására; a szenvedések után könnyebb a szeretetnek egy bizonyos helyet elfoglalnia, hogy ott elrejtőzve megkezdhesse a maga munkáját, és az emberen keresztül a szellemi igazságok tért nyerhessenek.
Nem az az igazság, amit az ember elgondol, ha sokszor olyannak látszik is, mint az igazság. Az embernek nincs igazsága, mert minden jóakarata ellenére a tévelygések útvesztőjébe került, a tévelygés újra meg újra félrevezeti. A valódi igazság az Istentől száll alá.
*
"Dicsőség a magas mennyekben Istennek" - mondja az angyali szózat. Az angyalok sokasága dicsőséget zeng ma és mindörökké Istennek, aki nem feledkezett meg Tőle messze esett gyermekeiről.
A mennyek minden rétege visszhangozza Isten dicsőségét, egy pillanatra sem szűnik meg az Istent dicsőítő ének. Ebben a dicsőségzengésben a bűneitől megtisztult minden megtérő lélek részt vesz abban a pillanatban, amikor a föld terhe, gondja lemarad róla. A Menny telve van ezzel a zengéssel, telve van a boldogság és öröm ujjongásával, mintha minden pillanatban újra életre ébredne az Isten ismeretére jutott lélek.
Bele tud-e vajon a földi ember is kapcsolódni ebbe az Istent magasztaló dicsőségmondásba? Bele tudja-e magát képzelni a lélek abba a hangulatba, amely a megtisztult szellemekből árad felfelé, Isten trónjához?
Az ember csak ember marad legnagyobb fölemelkedésében is, és a test állapota nem hagyja őt egy pillanatra sem elfeledkezni arról, hogy a testnek szükségletei vannak, amelyek gondolatait és érzéseit a földhöz kötik. A föld terhe nyomja az embert a legigazibb, legtisztább áhítatában is.
Az az ember, aki megismerte Isten nagyságát, és lélekben el tud merülni Isten igazságának szépségében, dicsőséget mondhat Istennek, de ez a dicsőségmondás a hang rezgésének elmúlásával megszűnik.
Ha azonban valakinek testi tudatába átment az az érzés, hogy ő lelki ember, az jól teszi, ha az ilyen pillanatokban, amikor a lelke fölemelkedik, egészen átadja magát Istennek, Isten dicsőítésének. Ilyenkor erős elhatározással a magasabb, az eszményibb világba kell áthelyezkednie, ilyenkor kell kérnie a Szentlelket, hogy erősítse meg őt ebben az állapotban, hogy a test hatalma, a test terhe, a test ferde igazsága le ne húzza ismét a változandóság és a tévelygések hibáiba.
Ezekben az ihletett percekben kell erőt merítenie a megpróbáltatások idejére. Csak így érheti el, hogy a megpróbáltatások idején tudja majd a jót választani.
Mert ha nem mindig a jót választja, ha nem köti le az egész életét az Isten dicsőítésére, akkor elsodorja a tévedés szelleme, mert nem tud folytonos kapcsolatot teremteni a felsőbb világgal, hogy ez a felsőbb világ fenntarthassa őt a magasabb igazságok erejével. Így kell ISTEN nevét dicsőíteni.
A hit által lépésről-lépésre nyílnak meg az ember előtt azok a szellemi igazságok, azok a kijelentések, amelyeket Isten ad az embernek a nehéz feladatok megoldásához, amelyek itt az anyagban felmerülnek. "Dicsőség a magasságban Istennek!" Minden megmozdulásotokban, minden elhatározásotokban, minden cselekedetetekben felhangzik az angyali ének gondolata, testet ölt az eszmény az életetekben, mert dicsőséget adtok Istennek.
"Békesség a földön a jóakaratú embereknek."
Ha Istent dicsőítitek, és életetek, lelketek rezgése, elgondolásaitok, elhatározásaitok az Ő dicsőségét hirdetik, akkor Isten békessége száll a lelketekbe, s ti békességet teremtetek a tévelygések világában, és ezen a békességen keresztül Isten szava hangzik a messzeségbe életeteken keresztül. Ezen a békességen keresztül teljesedik be Isten akarata a világon.
Mi a békesség? Isten elgondolása, Isten ajándéka, a mennyek természete, az összhang, a harmónia, amely mindenben és mindenkor összecsendül; amelyben nincs kirívó hang, nincs ellentétes akarat, nincs ellentétes cselekedet, és ennek folytán nincs ellentétes hatás, amely megzavarná ezt a békességet, összecsendülést, az emberi lélek örömét.
Fontos az öröm, mert erőforrást nyit meg a lélekben; az öröm táplálja és erősíti küzdésre a lelket. Az öröm emel fel, az öröm teszi a lelket képessé az előhaladásra. Az öröm élet, és az élet öröm. Ezért örülnek a mennyben a megtérő bűnösnek, s ezért örülnek a földön a megszületett gyermeknek. Új élet: új öröm, új lehetőségek, új feltámadás, új változás, új alakulás. Minden egyes alakulással, minden egyes változással új lehetőség nyílik, hogy az Isten akarata, Isten célja megközelíttessék, és új ragyogásban mutassa meg azt az igazságot, amelyet az ember lelke keres, de a tévedések folytán nem talál meg. Öröm az Isten ígérete, de még nagyobb öröm az Isten ígéretének beteljesedése. A beteljesedésben még nagyobb az öröm, amikor a lélek már magáénak mondhatja azt, amire vágyott, amit akart.
Minden megmozdulás örömöt jelent; de minden örömök közt a legnagyobb öröm az, hogy az Isten Fia megszületett e világra, és lehozta azt az igazságot, azt a világosságot, amelynek fényénél a tévelygő emberi lélek visszatalálhat teremtő Atyjához, megtalálhatja a békességet és a boldogságot, amelyet olyan régóta, a bűnbeesés óta nélkülöznie kellett.
Akik annak idején hallották az angyali éneket, azoknak a lelkében még csak derengett ez a lehetőség. "Menjünk, nézzük meg, mi történt Betlehemben" - mondták a pásztorok.
Testvéreim, ti már elmentetek, ti már megtaláltátok Őt, ti már megbizonyosodtatok róla, hogy valóban Isten egyszülött Fia jött a földre, és Benne beteljesedett Isten ígérete. Ő elhozta a szabadulást, a megváltást.
Hogy a ti részetekre még nem ment eddig teljesedésbe, annak az az oka, hogy ti még a kezeteket nem nyújtottátok ki egészen érte. A ti lelketeknek még csak jólesik az az öröm, hogy Isten Fia megszületett, és elhozta a szeretetet, a bűnbocsánatot, a kegyelmet; a ti lelketek örül neki, de még gyengék vagytok, hogy az angyal szavát, az angyali éneket magatokban teljesen feldolgozhassátok, mert ti még nem tudtok dicsőséget adni Istennek, mert a ti egész lelketek rezgése még nem hangolódott össze az Istent dicsőítő és magasztaló angyalok énekével. Még a ti lelketeknek nagy részét leköti a föld és a földnek az igazsága, a testnek megtévesztő hatalma, amely a lelketeket minduntalan visszarántja attól az elhatározástól, amelyet magatokban időről-időre kialakítotok, amikor Istennek akarjátok szentelni az életeteket. Ezért nem tud a ti lelketekben ez az ének és ez az igazság teljesen kialakulni, amelyben az egész lelketekkel boldogok tudnátok lenni. Ti még nem tudtok harmonizálni ezzel az isteni igazsággal, mert a ti szívetek még nem tisztult meg azoktól a vágyaktól, azoktól a hamis igazságoktól, amelyeket a sátán súg a lelketekbe. Ti még le vagytok kötve lelketek szerint is a földhöz, ti még nem tudtatok elszakadni a test követeléseitől; ezek a mennyei szépségek és mennyei igazságok még csak a vágyaitokban élnek; ti még nem jártátok meg azt az utat, amely a teljes bizonyossághoz vezet. Mindezek miatt a ti lelketekben még nincs igazi békesség; a ti lelketeket még nem tudta teljesen hatalmába ejteni a megszületett Krisztus világossága és igazsága. Hiába győződtetek meg azokról a dolgokról, amelyek láthatatlanok, tudomást vesztek róluk, és a szíveteket újra bezárjátok; megállapítjátok, hogy azok vannak, és jólesik nektek, hogy vannak, de nem adjátok át azoknak magatokat.
Ez az oka annak, hogy lelketekben még nem tudtok Istennek igazán dicsőséget adni, bennetek még nem alakult ki az az öröm, amely a legkisebb résen, a legkisebb eshetőségen keresztül is keresi a lehetőségeket, az alkalmakat, hogy hirdethessétek az Isten dicsőségét minden tettetekkel, minden beszédetekkel, az életeteknek minden megnyilvánulásával.
Nem akar ez feddés lenni, csak a tények megállapítása. Azt akarom ezzel csak elérni, hogy amikor halljátok az angyali éneket, igyekezzetek a lelketeket ezzel összehangolni, hogy ti is érezzétek, hogy ameddig még itt vagytok is a földön, a változások világában, milyen nagy öröm: megnyerni lelketeket az igazságnak, a szeretetnek, a békességnek!
Szükség van erre, mert láthatjátok, mint nyeli el a halál és a kárhozat azokat a lelkeket, akik testi füleikkel hallják, hogy megszületett az Isten Fia, és megtérésre hívja az összes embereket, hogy bűnbocsánatot és kegyelmet adhasson nekik, és mégsem tudják a szíveiket előkészíteni, hogy benne a megszületett Istenfiú lakozást vehessen, és Isten akarata és igazsága szerint irányíthassa az elgondolásaikat, cselekedeteiket, megmozdulásaikat. Láthatjátok, mint szedi áldozatait a bűn, mint sújtja a halál, a szenvedés, a nyomorúság mélyebbre és mélyebbre a hitetlen lelkeket, akik testi és lelki nyomorúságban mintegy elvettetve érzik a bűnnek szörnyű következményét, amely azzal együtt jár, és mintegy kiegészítő részét képezi.
A bűn egy pillanatra kedves, édes és kívánatos az ember lelke előtt, mert azt hiszi, hogy ha a látszatvilág áldásainak tárházát megrabolja, azzal ő boldogabb, szerencsésebb, hatalmasabb lesz. Nem törődik azzal, hogy az isteni szeretet ezeket megtiltotta. Az ember azt hiszi, ha igazságtalan a másik embertársával, vagy egy másik teremtett lénnyel szemben, s önzésétől, gőgjétől engedi magát vezettetni, akkor az az ő egyéniségét emeli, nagyobbá, hatalmasabbá teszi, és belülről, a lelki világában mintegy kiemelve érzi magát. Gőgjével fölemelkedett oda, ahová nem lett volna szabad fölemelkednie: embertársa fölé.
Vagy azt hiszi az ember, hogy hatalmasabbá lett, ha az ő erőszakossága előtt a másik embertársa meghódolt. Pedig csak az alkalom megengedte, hogy magának olyan hatalmat szerezzen, amelyet a szeretet törvénye szerint meg nem kaphatott volna; de ezzel nem emelkedett feljebb, mert hiszen aki az erőszak alatt meghajolt, az ökölbe szorítja a kezét, és szívében a bosszúvágy ébred.
Mit használ az neked, embertestvérem, ha milliók görnyednek is zsarnokságod alatt? Amikor a hatalmad megszűnik, maga alá tipor a szeretetlenség és bosszú érzése, s végig kell szenvedned mindazt az elnyomatást és keserűséget, amit te okoztál. Mert amit ti ébresztetek az emberek szívében, az van, az él, az forgatja a mulandó világot, az keres testet, alkalmat itt ezen a földön, hogy kiélhesse magát. Mit használ az neked, ha millió év múlva is, de vissza kell térned, hogy mindazt a rossz érzést, amelyet ébresztettél, mindazt a kellemetlent, ami itt vibrál, végigszenvedd?
Mire visszajössz, talán a lelkedben már a mennyek éneke csendül meg, talán már a szeretet igazságáról akarsz az embereknek bizonyságot tenni; de hiába beszélsz, az a sok elfojtott keserűség ott vibrál, és elzárja a lelkek ajtajait szeretetérzéseid elől. Csalódott szívvel kell visszatérned a szellemvilágba, mert elfelejtetted azt, hogy ha valaha visszaéltél azokkal az alkalmakkal, amelyeket a mulandó élet nyújtott, rosszat tettél magad körül, megfertőztetted tévedéseddel a légkört, és ezek az erők várnak, hogy visszahassanak reád.
*
Ma a szívek elfáradtak a szomorúságtól, tehát fogékonyabbak. Ma, amikor még éltek, még együtt vagytok, és halljátok az angyal énekét, átérzitek ezt a nagy, eget és földet megreszkettető igazságot, nyissátok ki a szíveteket, és határozzátok el magatokat arra, hogy az életet Isten dicsőségére élitek végig. Határozzátok el, hogy Istenhez fogtok ragaszkodni, hogy az Isten Lelkének békessége helyet találjon a szívetekben, s felemeljen benneteket az emberi gyarlóságok fölé.
Isten megígérte, hogy elküldi az ő egyszülött Fiát. Most ez a Fiú veletek van, kopogtat a szívetek ajtaján, fáradt lelketeket támogatni készül, eltévelyedett szíveteket meg akarja igazítani, elsötétedett értelmeteket meg akarja világítani, a lelketeket át akarja hatni azzal a csodálatos szeretettel, amelyet Ő hozott a földre.
Ő ezzel a szeretettel egy jobb, igazabb, szentebb életet akar az embereknek ajándékozni. Azért hozta az Ő szeretetét a földre, a bűnökben, tévelygésekben elmerült lelkek közé, hogy megkeresse mindazt, ami elveszett, egybegyűjtse itt a mulandó világban azokat, akik messze eltévelyedtek, hogy elvezesse őket a tévedésektől és bűnöktől mentes igaz életbe, a boldogságba, az üdvösségbe, ahová visszavárja az Atya minden gyermekét az időben és az örökkévalóságban.
+ + +
Közreadja: Kuklis Kálmán
Forrás:
KÁRMA ÉS KEGYELEM
A "Névtelen Szellem" tanításai Eszter médium útján.
Kiadta: Szellemi Búvárok Pesti Egylete - 1939.
|
